Közel negyvenezren vettek részt a Nemzetközi Madármegfigyelő Napokon Európában

Harmincöt európai országban közel 40 ezer érdeklődő vett részt a Nemzetközi Madármegfigyelő Napok eseményein október első hétvégéjén. Az első adatok alapján a résztvevők több mint fele spanyol volt.

Az egyik legnagyobb európai természetvédelmi rendezvényt a madárvédők világszervezete, a BirdLife International kezdeményezésére szervezik meg immár 14 éve. Magyarországon a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) az akció szervezője.

A Madármegfigyelő Napokat az őszi madárvonulás időszakának közepén, mindig október első hétvégéjén tartják. Az idén az európai koordinátor szerepét a Török Madártani Egyesület vállalta. Az idei évben Európában 1427 helyszínen zajlott a madármegfigyelés, köztük olyan országokban is, amelyek ebben az évben először csatlakoztak az akcióhoz, mint például Örményország, Azerbajdzsán, Szerbia, Montenegró, Észtország és Litvánia.

Magyarországon 160 helyszínen 3680 résztvevő 185 madárfaj 365 ezer egyedét látta. A leggyakoribb a seregély a tőkés réce és a dankasirály volt. Különlegességnek számít ilyenkor, hogy láttak kakukkot is, amelyek már régen elvonultak hazánkból, valamint megfigyeltek egy afrikai kanalasgémet, amely lehet hogy fogságból szökött példány volt.

A természetvédelemet népszerűsítő akció nemzetközi eseményei több helyen Natura 2000 területen zajlottak. A Natura 2000 az Európai Unió ökológiai hálózata, Magyarország egyötöde néhány hónapja a hálózat része.




További információ:
BirdLife Inetrnational

Kapcsolódó hírek

Az első alkalommal tavaly megszervezett program idén újból életre kel, ezúttal azonban 19 helyszínen. Nézd meg, hogy lakóhelyed, vagy ha éppen kirándulsz valamerre, ahhoz legközelebb hol van helyszíne rendezvényünknek és csatlakozz az éjszakai lepkészethez.

2023. augusztus 31. – szeptember 3. Hortobágy. Szervezők: MME Ritkaságvadász Szakosztály, Hortobágy Természetvédelmi Egyesület, Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság

természetlesen

A tavaly útjára indított TermészetLesen adatgyűjtő program moduljai közül három jelenleg is aktív, s ennek apropóján a felmérésekhez kedvet érző önkénteseknek elindítunk egy két hónapos kihívást.