2016.06.15

Közgyűlési beszámoló

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület 2016. május 21-én a TIT Stúdióban tartotta éves Küldöttközgyűlését. A hivatalos program előtt a tagtársak megtekinthették a „Rejtett tájakon – Budapest helyi védett természeti értékei” című filmet.


Az elnöki megnyitó, a jegyzőkönyvvezetők és hitelesítők megválasztása, valamint a napirend jóváhagyása után Bajor Zoltán az Elnökség 5 éves munkájáról tartott összefoglaló beszámolót. Ezt követően Halmos Gergő a 2015-ös esztendő pénzügyi beszámolóját és mérlegét tárta a küldöttek elé, valamint az MME 2015-ös  évi jelentését és közhasznúsági mellékletét mutatta be. Elhangzott a könyvvizsgáló beszámolója a 2015. évi gazdálkodásról (Kolbe Tünde), az Ellenőrző Bizottság (Nechay Gábor), a Fegyelmi Bizottság (Dr. Török János), valamint a Tagnyilvántartás (Harangi István) beszámolója.

Az esemény egyúttal Tisztújító Közgyűlés is volt, így a küldötteknek fontos feladata volt a következő 5 év elnökségének megválasztása is. Bajor Zoltán ismét bizalmat nyert a küldöttektől, így a következő ciklusban is ő tölti be az MME elnöki tisztét, az elnökségi tagok pedig Bukor Zoltán, Druzsbaczky Ildikó, Frenyó Gábor, Haraszthy László, Pellinger Attila és Dr. Tamás Enikő Anna.

Az ünnepi eseményen kitüntetésben részesültek az MME keretei között kiemelkedő munkát végző tagtársak. Chernel István-emlékérmet kapott Barta Zoltán, Dr. Faragó Sándor és Kazi Róbert, Brellos Tamás-díjjal lett kitüntetve Szabó Tibor és Tarján Ambrus, örökös tagságot pedig Széplaki Imre és Varga László kapott. Valamennyiüknek ezúton is gratulálunk, az elnökségnek pedig eredményekben gazdag munkát kívánunk a következő ciklusra is.


 


Kitüntetések átadása: Dr. Faragó Sándor és Kazi Róbert


Az elnökség tagjai