Küldöttközgyűlés beszámoló 2019

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület 2019. május 18-án a MOM Kulturális Központban tartotta éves Küldöttközgyűlését.

Az elnöki megnyitó, a jegyzőkönyvvezetők és hitelesítők megválasztása, valamint a napirend jóváhagyása után, Wolfné Magyar Zsuzsanna, gazdasági osztályvezető a 2018-as év pénzügyi beszámolóját és mérlegét tárta a küldöttek elé. Halmos Gergő ügyvezető igazgató az MME 2018-as évi jelentését és közhasznúsági mellékletét mutatta be. Elhangzott a könyvvizsgáló beszámolója, az ellenőrző bizottság a fegyelmi bizottság valamint a tagnyilvántartás beszámolója. Dr. Tamási Enikő Anna lemondott elnökségi tagságáról, így a megüresedett helyre a közgyűlés el fogadta Dr. Babocsay Gergely jelölését.

Az eseményen kitüntetésben részesültek az MME keretei között kiemelkedő munkát végző tagok. Örökös tagságot kapott Dr. Bankovics Attila, Fodor János, Dr. Ócsai András, Dr.Vollemann Mária. Chernel István-emlékérmet kapott Illés Péter, Béres László, Dr. Kiss Viktória, Balsay Sándor. Brellos Tamás-díjjal lett kitüntetve Vértes Imréné. A Keve András díjat Dr. Szép Tibor kapta.  A központi irodából Fatér Imre munkáját emelte ki a vezetőség. Valamennyiüknek ezúton is gratulálunk.


Örökös tagságot kapott Dr. Bankovics Attila.


Örökös tagságot kapott Fodor János.


Örökös tagságot kapott Dr. Ócsai András.


Chernel István-emlékérmet kapott Balsay Sándor.

 


Chernel István-emlékérmet kapott Béres László.
 


Chernel István-emlékérmet kapott Dr. Kiss Viktória.


Brellos Tamás-díjjal lett kitüntetve Vértes Imréné.


A Keve András díjat Dr. Szép Tibor kapta.


A központi irodából Fatér Imre munkáját emelte ki a vezetőség.

 

Kapcsolódó hírek

Közönséges késeidenevér (Fotó: Forrásy Csaba)

Viszonylag nagytermetű denevérfaj, egy kifejlett állat súlya akár 25 gramm is lehet. Elterjedési területe a mérsékelt égövi Európa, illetve a Közel-Kelet és Közép-Ázsia, ahol több alfaját is leírták már.

Torzonborz madár párosító játék

Köszönjük Szert-Szabó Dorottyának, és kedves márkájának, a Torzonborznak, hogy csatlakozik a Gondoskodó Termék programunkhoz!

Tojó fehérhátú fakopáncs

A fehérhátú fakopáncs minden tekintetben a legérdekesebb harkály fajunk. A Harkályvédelmi Szakosztály a faj országos felmérést tűzte ki célul a 2021-22-es években. Az alábbiakban a 2021-es felmérés eredményeit mutatjuk be.