Litván gyűrűs fekete sas

Egy Litvániában gyűrűzött hibrid sast figyeltek meg Magyarországon.

A litván gyűrűs sast október elején fényképezték le Besenyszög határában (Jász-Nagykun-Szolnok megye, Hajdú Tamás). Ezt a madarat fiókakorában gyűrűzték idén júliusban, a Nyeman folyó deltájának a közelében. Az eset érdekessége, hogy a madarat egy vegyes költőpár nevelte fel, a hím fekete sas, a tojó pedig békászó sas volt, így a fiatal madár egy hibrid sas. 

 


A megfigyelt madár gyűrűzési és megfigyelési helyei

A madár a színes gyűrű mellett egy GPS jeladóval is el van látva, útja a Kárpát-medencéig Kelet-Lengyelországon át szinte egyenesen vezetett déli irányba. A jászsági pihenőt követően folytatta útját a déli határvidék felé.


A megfigyelt hibrid sas fényképe a gyűrűzéskor (Fotó: Vytautas Eigirdas)

Magyarországon korábban egy lengyel gyűrűs fekete, békászó sas hibridet figyeltek meg, szintén a színes gyűrűje alapján.

A két madárfaj igen közel áll egymáshoz, elterjedési területük átfedő zónájában viszonylag gyakran fordulnak elő vegyes költőpárok. A nálunk kis számban fészkelő, fokozottan védett békászó sas fészkelőterületének keleti határa nagyjából Oroszországig terjed. Vonuló madárfaj, afrikai telelőterületeit a Boszporusz irányából közelíti meg. A fekete sas leginkább Kelet-Európa és közép-Ázsia síkvidékein fészkel, és Ázsia déli területeire vonul.

További információ a fekete sasról a Tudástár Magyarország madarai oldalon: https://www.mme.hu/magyarorszagmadarai/madaradatbazis-aqucla
 valamint a békászó sas információs oldala: https://www.mme.hu/magyarorszagmadarai/madaradatbazis-aqupom