2019.05.16

Madarak és Fák Napja verseny - országos döntő

Idén az MME szervezésében, a felsőtárkányi Nyugati Kapu Oktató- és Látogatóközpontban zajlott a Madarak és Fák Napja országos verseny.

A verseny tematikája az év fajaira és a Bükki Nemzeti Park élővilágára épült. A megmérettetésen összesen 18 csapat vett részt, közöttük egy erdélyi csapat, akik ráadásul a második helyen végeztek. A nemzeti park igazgatóhelyettese, Dudás György és az MME Bükki Helyi Csoport munkatársainak megnyitója után került sor a feladatlap kitöltésére. A Szikla Fogadóban elköltött ebéd után következett az eredményhirdetésre, melynek során a személyre szóló elismerő oklevelek mellett minden diák megkapta az MME és a BNPI - leporellókból, mappából és vászontáskából álló - közös ajándékcsomagját. A helyezettek további értékes és ismereteiket bővítő, hasznos ajándékokat kaptak.


Az MME környezeti nevelője és Bükki Helyi Csoport adminisztrációs koordinátora,
Szitta Emese köszönti az országos verseny részvevőit.


A feladatlapok kitöltése javában zajlik.

Első helyezést ért el a sümegcsehi Fazekas József Általános Iskola csapata: Fraller Levente, Juhász Norbert és Kristyán Gergő. A gyerekeknek és a felkészítőtanáruknak, Czeiner Évának is szívből gratulálunk!