Madárgyűrűzési bemutató ritkább fajokkal

Az Óbudai-sziget parkolójában összegyűlt érdeklődőkkel 2013. február 16-án az etetők felé vettük az irányt. Az első helyen már szép számmal mozogtak az énekesmadarak.

Gyülekezés a parkolóvab (Fotó: Balogh Katalin)

Szén- és kék cinegéket, illetve csuszkákat láttunk, de egy nagy fakopáncs is beszállt az etetőre. Mindenki megfigyelhette a harkály tipikus viselkedését, amely során kivesz egy magot, majd a tartóoszlop repedésébe helyezi és ott töri fel.
A látogatóknak Sarlós Dávid tartott madárgyűrűzési bemutatót. Ennek során először pár gondolatban összefoglalta miért is gyűrűzzük a madarakat, milyen sok tudományos eredmény köszönhető ennek a módszernek. Ezt követően különböző madárfajok kerültek elő azokból a speciális madárzsákokból, amelyekbe egyesével kerültek bele a befogást követően. Egyik első madarunk egy közép fakopáncs volt. Ez a harkályféle a szigeten nem költ, ám a téli időszakban többször megfigyelhető itt, mivel ebben a periódusban kóborol. A gyakoribb nagy- és balkáni fakopáncstól könnyen elkülöníthető télen, mivel piros a fejteteje, míg a másik két fajnak csak a tarkóján van egy piros folt.
A továbbiakban 2 példány csíz is kézre került, mely igen nagy tetszést váltott ki minden megjelentben. Ez a kis testű énekesmadár hazánkban rendszeres téli vendég, illetve átvonuló, olykor nagy csapataival is lehet találkozni. Kedvenc tápláléka az égerfa magja, ám alkalmanként rájár az etetőre is.

Csíz (Fotó: Szegedy István)
Csízből két példányt gyűrűztünk meg.
(Fotó: Szegedy István)


Ezek után széncinegék és kék cinegék lettek meggyűrűzve, ami – mint általában – a leggyakoribb madárnak bizonyult a hálóban. A széncinegéknél lehetőség volt megmutatni az ivari különbségeket és a korhatározáshoz használt bélyegeket is.

Széncinege (Fotó: Lendvai Csaba)
A legtöbb példányt most is széncinegéből fogtuk.
(Fotó: Lendvai Csaba)


A nap során még egy nagy fakopáncs, csuszka és egy őszapó csapat került a hálóba. Összesen kereken 50 madárra került gyűrű a 3 órás bemutató során.

Nagy fakopáncs (Fotó: Lendvai Csaba)
Nagy fakopáncsot is fogtunk.
(Fotó: Lendvai Csaba)


Őszapó (Fotó:Lendvai Csaba)
A “legkedvesebb” kézre kerül madár a szociális életmódú őszapó!
(Fotó:Lendvai Csaba)


A megjelent 70 madárbarát részére bemutattuk a befogáshoz használt speciális függönyhálót, mely természetesen csak az ott tartózkodásunk idejére állítottunk fel. Ilyen hálót csak gyűrűző engedéllyel rendelkező gyűrűző állíthat fel.

Az első etetőhöz érkezve már sok látnivaló akadt. (Fotó :Balogh Katalin)
Az első etetőhöz érkezve már sok látnivaló akadt.
(Fotó :Balogh Katalin)


Félúton a madárgyűrűzési bemutató felé (Fotó: Balogh Katalin)
Félúton a madárgyűrűzési bemutató és a parkoló között a második etetőnél.
(Fotó: Balogh Katalin)


A kisebbek nagyon izgatottak voltak (Fotó: Frekot Erika)
A kisebbek nagyon izgatottak voltak.
(Fotó: Frekot Erika)


Az érdeklődők a cinegéket meg is simogathatták. (Fotó: Balogh Katalin)
Az érdeklődők a cinegéket meg is simogathatták.
(Fotó: Balogh Katalin)


A háló rendszeres ellenőrzése közben lehetőséget biztosítottunk mindenkinek, hogy a közeli Dunán mozgó vízimadarakat megfigyelhessék nagy nagyítású teleszkópokkal. Ebben segítségükre volt Abonyi Ottó, Lopusny András, Bárdos Imre, Szegedy István, akik a vízen úszó récefajokat bemutatták mindenkinek. Segítségüket ez úton is köszönjük!
Az asztalnál tájékozódhattak az érdeklődők az MME munkájáról és futó programjairól (pl. 2013 a gyurgyalag védelmének éve, Tavaszi madárles) és hozzá lehetett jutni madaras kitűzőinkhez is adomány fejében. Ebben segített Balogh Kati, munkáját ezúton is köszönjük.


A legközelebbi programunk február 23-án a Tétényi-fennsíkon végzendő élőhelykezelés lesz, melyre sok szeretettel várunk mindenkit aki aktívan be akar kapcsolódni a természetvédelembe!








Lendvai Csaba
MME Budapesti Helyi Csoport

Kapcsolódó hírek

Az első alkalommal tavaly megszervezett program idén újból életre kel, ezúttal azonban 19 helyszínen. Nézd meg, hogy lakóhelyed, vagy ha éppen kirándulsz valamerre, ahhoz legközelebb hol van helyszíne rendezvényünknek és csatlakozz az éjszakai lepkészethez.

2023. augusztus 31. – szeptember 3. Hortobágy. Szervezők: MME Ritkaságvadász Szakosztály, Hortobágy Természetvédelmi Egyesület, Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság

természetlesen

A tavaly útjára indított TermészetLesen adatgyűjtő program moduljai közül három jelenleg is aktív, s ennek apropóján a felmérésekhez kedvet érző önkénteseknek elindítunk egy két hónapos kihívást.