Nyílfarkú réce

Leírás és életmód

Karcsú, hosszú nyakú réce, mely csak kis számban fészkel szikes tavainkon. Átvonulóként sokkal jellemzőbb Magyarországon, tavasszal és ősszel egyaránt jelentős számban lehet megfigyelni, áttelelését is többször dokumentálták. Hazai állománya világállományához képest nem számottevő, Magyarországnak nincs kiemelt jelentősége a faj védelmében. A nálunk költő madarak főleg védett területeken telepszenek meg, ahol többnyire megfelelő körülményeket találnak. A hazánkon átvonuló csapatok mindenképpen védelmet és kíméletet érdemelnek. A telet többnyire Dél-Európában, a Nílus mentén és Afrika más területein tölti.

Élőhelye, költése:

Eurázsia és Észak-Amerika boreális övének fészkelője, kisebb számban ettől délre is előfordul. Sekély vizű, nyílt állóvizeken költ, nálunk főleg az alföldi szikes tavakon fészkel, évente változó számban. Szigeteken, part menti növényzetben alakítja ki fészkét. A tojó 7-10 tojást rak, melyeket 22-23 nap alatt költ ki, majd a kiskacsákat azok önállóvá válásáig vezetgeti, védelmezi. A nyílfarkú réce hosszú nyakának, nyúlánk alakjának köszönhetően a vízben tótágast állva ott is tud táplálkozni, ahol más úszórécék nem. Egyéb récefajokhoz hasonlóan a parton is táplálkozik, itt kipergett magokat szedeget és növényi részeket legel.


Hím nyílfarkú réce


Tojó nyílfarkú réce

 

Elterjedés és állományváltozás

Hazai előfordulás

 

 

Madárgyűrűzési adatok

 

 

 

Média