Kanalas réce

anacly
Leírás és életmód

Látványos, jellegzetes csőrformájú récefaj. Magyarországon rendszeres fészkelő, de viszonylag kis számban költ nálunk. Tavaszi és őszi vonulásakor jelentős számban tartózkodik vizeinken, csak ritkán telel át. Európai állománya kis mértékben csökken, a nálunk fészkelő párok számát erősen befolyásolják az adott év csapadékviszonyai. Élőhelyei általában természetes, jó állapotú védett területek, ezek megfelelő kezelésével lehet legtöbbet tenni hazai állományának megőrzéséért. Az átvonuló példányok nyugalmát is biztosítani kell, védett státuszának megtartása továbbra is indokolt. Télire a madarak jelentős része elhagyja hazánkat, melyek Dél-Európában, illetve Nyugat-Afrikában telelnek.

Élőhelye, költése:

Eurázsiában és Észak-Amerikában a sarkkörtől délre költ. Szikes tavakon, sekély vizeken, elöntéseken választ fészkelőhelyet. Magyarországon főleg a szikes tavak, mocsarak, halgazdaságok környezetében költ. Fészkét a földön alakítja ki növényi anyagokból. Fészekalja 8-12 tojásból áll. A tojó 22-23 napig kotlik, majda fiókák önállóvá válásáig vezeti, védelmezi a fiatalokat. Valamennyi réce közül ennek a fajnak alkalmazkodott a csőre leginkább a szűrögetéshez. Nyílt vizeken úszva táplálkozik, legtöbbször rovarokat, gyommagvakat szűr ki a vízből vagy csipeget fel a víz felszínéről. Előfordul, hogy leeresztett halastavak visszamaradt pocsolyáinak iszapos vizét szűri át.


Hím kanalas réce


Tojó kanalas réce

 

Elterjedés és állományváltozás

Hazai előfordulás

 

 

Madárgyűrűzési adatok

 

 

 

 

Média