Magyarország legkisebb és egyben leggyakoribb vöcsökfaja, mely szinte minden álló-, és egyes folyóvizeinken is költ, elsősorban ott, ahol megfelelő mélységű a víz és az elrejtőzéshez kellő nagyságú vízinövényzet áll rendelkezésre. Nehezen megfigyelhető faj, jelenlétét általában jellegzetes kacagó hangja árulja el. A magyarországi popululáció jelentős része elvonul, de a be nem fagyó vizeken minden évben maradnak áttelelők is, ezért gyakorlatilag az év bármely hónapjában megfigyelhető.

A kis vöcsök a víz alá bukva szerzi táplálékát, ezért legalább 1 méteres mélységgel rendelkező (álló)vizeket választ költőhelyéül. Ezeken a helyeken a vízi növényzet közé rejti nád- és gyékényszárból, hínárból álló úszó fészkét. A fészekalj nagysága 5-7 tojásból áll, a fiókák kikelésük után rögtön képesek az úszásra. A költést áprilisban kezdi, évente rendszerint egy, esetenként két fészekaljat nevel. A szaporodási időszak után, a hidegebb idő beálltakor nagyobb folyóvizeinken – például a Dunán és a Tiszán – is megjelenik egyesével vagy kisebb laza csapatokban. Állati és növényi eredetű táplálékot is fogyaszt.