De mi is ez a hang, mi célt szolgál és hogyan szólaltatják meg a harkályok a fákat? Az MME Harkályvédelmi Munkacsoportjának rövid összeállításában ezekre a kérdésekre keresünk választ.

Mi tehát a dobolás és miért hangoskodnak így a harkályok?

Először is tisztázzuk, hogy harkályok esetében dobolásnak azt a tevékenységet hívjuk, amikor a madár, rendszerint rendkívül gyors ismétlésben, a csőrét hangkeltés céljából üti a fához – a táplálkozási célú kopácsolás is kelt hangot, de annak üteme jellemzően sokkal lassabb és rendszertelen, hiszen csak a vésési munka kísérője és nem hordoz üzenetet. A doboláshoz ezzel szemben, ha teheti, olyan helyet választ a madár, amely megfelelően rezonáns és lehetőleg messzire hallatszik róla a hang, majd a fajára jellemző módon dobol – a csőrütések ebben az esetben nem alakítják a fa felületét semmilyen számottevő módon. A minél jobb hangkeltés érdekében a településeken élő harkályok akár mesterséges felszíneket, például tetőtéri parabolát is használhatnak.

A dobolással közvetíteni kívánt üzenet lényegében azonos az énekesmadarak énekének tartalmával: segít a párkeresésben, majd a kialakult párok (a hímek és a tojók is dobolnak) ezzel a hanggal jelzik a szomszédoknak, hogy az adott fészkelőterület foglalt, betolakodóknak nincs helye.

Hogyan dobolnak a hazai harkályfajok?

Nem minden harkályfaj dobol rendszeresen, de a legtöbb igen. A dobolás ritmusa és időtartama alapvetően a fajtól függ, de kisebb eltérések azért észlelhetők, amelyek függhetnek például az évszaktól, a madár nemétől, hangulatától stb. Kezdjük a leggyakoribb fajjal, a nagy fakopánccsal (a becslések szerint ebből a fajból több mint kétszer annyi él az országban, mint az összes többiből együttvéve). Dobolása jellegzetesen gyors, rövid pergés: 10-16 leütés alig több, mint fél másodperc alatt (!), az első ütések a legerősebbek. Halgassuk is meg!

Ezen a felvételen az emberi fül számára nehezen követhető sebességgel, de összesen tizenkétszer ütött a fára a madár, amit a hangfelvételből készült ún. oszcillogramon (a hangerő ábrázolása az idő függvényében) akár le is lehet számolni: Jól látszik, hogy az első négy ütés mennyivel erősebb, mint az utána következők.

Nagy fakopáncs és balkáni fakopáncs (Fotó: Orbán Zoltán)
 

A nagy fakopáncs közeli rokona a balkáni fakopáncs, amely elsősorban a településeken, kertekben, gyümölcsösökben figyelhető meg. Kinézetre is nagyon hasonló az előbbi fajhoz, és bizony a dobolása is csak nagy gyakorlattal különíthető el:

Az oszcillogramon viszont látszik, hogy a dobolás majdnem egy másodpercig tartott (19 ütésből állt), éppen érzékelhetően hosszabb tehát a nagy fakopáncsénál (jellemzően 15-30 között változik), és az ütések erejének lefutása is eltérő, a legerősebb ütések a sorozat közepén vannak.

Ennél sokkal jellegzetesebben doboló, szerencsére már újra gyakori és az ország nagy részén megtalálható madarunk a fekete harkály. Egyenletes ritmusú, hosszan kitartott dobolását géppisztoly-ropogáshoz szokták hasonlítani:

Ez, a fajra jellemzően kb. 2 másodperc hosszúságú hangsor 38 csőrütés eredménye volt! Közülük csak az első jóval erősebb a többinél, és bár az oszcillogramon lassú, fokozatos gyengülés figyelhető meg, ez füllel alig érzékelhető.

Fekete harkály (Fotó: Máté Bence)

A már csak mérete miatt is ritkábban észlelhető, veréb nagyságú kis fakopáncs rendszerint kisebb méretű száraz ágakon dobol, és ez befolyásolja a keletkező hang minőségét is: a hangsor jellemzően szakadozottabb, talán éppen a vékony ág bemozdulásának köszönhetően, és ha a fekete harkály dobolását egy géppisztoly ropogásához hasonlítottuk, akkor ez leginkább egy játékfegyver kerepelésére emlékeztet:

Mindenesetre a dobolás hosszabb, mint a nagy fakopáncsé, 1 és 2 mp közötti időtartamú, 20-30 csőrütésből áll. Az oszcillogramon látszik a hullámzó hangerő is. 

Szintén hosszú időtartamú, de egészen más lefutású munkacsoportunk emblémájának, a fehérhátú fakopáncsnak a dobolása: egy leejtett pingponglabda pattogása ad ki hasonlóan gyorsuló és egyben folyamatosan erejét vesztő hangsort.

Az oszcillogramon jól lekövethető a majdnem 2 másodpercig elnyúló, jelen esetben 30 leütésből álló dobolás hangerejének
kezdeti felerősödése, majd csökkenése.

Fehérhátú fakopáncs. 
Ezzel a fokozottan védett fajjal ma már csak néhány hegyvidéki, sok holt fát tartalmazó, idős erdőben találkozhatunk Magyarországon (Fotó: Selmeczi Kovács Ádám). 

Hogy áttekintésünk teljes legyen, megemlítjük, hogy a két hazai küllőfaj, a zöld és a hamvas küllő ritkábban dobol, még inkább a hamvas küllőtől lehet ilyet hallani (hasonló a hang a fekete harkályéhoz).

Zöld küllő (fotó: Orbán Zoltán) és hamvas küllő (fotó: Habarics Béla). 

A közép fakopáncs esetében a dobolás megfigyelése ornitológiai kuriózumnak számít. Ezeknél a fajoknál a vokális hangadás helyettesíti a dobolás funkcióit, a közép fakopáncs például tavasszal jellegzetes nyávogó hangot ad (Fotó: Orbán Zoltán)

A nyaktekercs pedig ebben is teljesen különc, nem dobol a szó eredeti értelmében, de az odúján belüli kopogtatás szerepe ugyanaz. Hamarosan ez az egyetlen vonuló harkályfajunk is megérkezik a telelőterületéről, remélhetőleg addigra már egészségügyi kockázat nélkül ki lehet menni a szabadba és nyomába eredhetünk mind a kilenc hazai harkályfajnak!

Nyaktekercs (Fotó: Lukács Katalin Odett). 

Hangfelvételek és szöveg: Schmidt András
MME Harkályvédelmi Munkacsoport