Megjelent a Madárbarátok nagykönyve!

Az MME szóvivője által írt és a Cser Kiadó gondozásában most megjelent átfogó munka célja gyakorlati segítség nyújtása a lakosság, a pedagógusok, a természetvédelmi szakemberek és az ökoturizmus-szolgáltatók, fiatalok és felnőttek számára a körülöttünk élő madarak és más állatcsoportok védelméhez  a kertben, parkban, utcai fasorban vagy éppen a sokadik emeleti ablakban, erkélyen.

Orbán Zoltán - Madárbarátok nagykönyve (Cser Kiadó, 2019)

 

Hol kapható?

A Madárbarátok nagykönyve az MME boltjában is kapható, illetve a folyamatos kiszállításnak köszönhetően február második felétől országszerte megvásárolható a könyváruházakban (Libri, Líra) és könyvesboltokban.

 

Miért íródott?

Az emberi civilizáció globális környezet átalakítása következtében félelmetes ütemben tűnnek el az élőhelyek és az állatfajok a bolygóról. Éppen ezért a természet védelme napjainkban már nem képzelhető el országonként pusztán néhány száz főállású szakember munkaköri feladataként. Környezetünk megóvása olyan társadalmi érdek, amiben a lakosság minél szélesebb rétegeinek életkortól és előképzettségtől függetlenül részt kell vennie.


Világunk problémáját szemléletesen mutatja be ez a mind közismertebbé váló
szlogen, mely egyre gyakrabban tűnik fel a közösségi média oldalain is
(Forrás: Facebook)

 

A tudósok és a természetvédelmi szakemberek figyelmeztetései a média segítségével napjainkban már a lakosság mind nagyobb részéhez eljutnak, ahhoz azonban, hogy az utca embere is tenni tudjon ezeknek a folyamatoknak az ellensúlyozása érdekében, eszközöket kell a kezükbe adni. A most megjelent könyv ezzel a céllal íródott.

 

Kiknek szól?

Alapvetően a mindennapok cselekedni akaró emberének, aki nem biológusként, ökológusként vagy egyéb szakértőként, hanem:

  • felelős állampolgárként,
  • szülőként,
  • nagyszülőként
    szeretne tenni otthon vagy a munkahelyén az állatfajok megőrzéséért, hiszen mindannyian ugyan annak az egyedi és megismételhetetlen planétának a lakói vagyunk.  


További szempont volt, hogy a könyv napi szinten segíthesse az olyan szakmai érintetteket, mint az:

  • agrárgazdálkodók,
  • erdőgazdálkodók,
  • óvodapedagógusok,
  • tanítók,
  • szaktanárok,
  • környezeti nevelők,
  • nemzeti parki látogatóközpontok foglalkozásvezetői,
  • zoopedagógusok,
  • erdi óvoda,
  • erdei iskola
  • és egyéb ökoturizmus-szolgáltatók.

A könyv kialakításának, képanyag-központúságának egyik fontos célja az volt, hogy felnőttek és gyerekek egyaránt örömmel forgassa. Az azonnali cselekvés szükséglete ugyanis annyira sürgető, hogy nincs idő csak a fiatalokra, mint a jövő generációira koncentrálni. A ma döntéseit ugyanis a mostani felnőtt korosztály hozza meg. Ezért a korfa teljes spektrumát kell megszólítani, ami egyébként a fenntarthatóság-pedagógia egyik központi tétele is (az élethosszig tanulás elvével együtt).

 

Tematika

Magyarországon világviszonylatban is az első között ismerték fel a madarak szerepét a természetvédelem társadalmasításában, melynek keretében Herman Ottó és kortársai elindították téli madáretetési és odúkihelyezési lakossági kampányukat az 1890-es évektől. A lakott területek madárvédelmi eszközeinek és módszereinek fejlesztésében és népszerűsítésében a következő nagy mérföldköveket Vertse Albert, és Kossuth-díjas ornitológus írónk, Schmidt Egon művei jelentették az 1960-as évektől.

Az ezredfordulót követően sajnos jelentősen nőtt a veszélyeztetett és védendő élőlénycsoportok köre, melynek ellensúlyozására még fontosabbá vált a lakosság mind hatékonyabb mozgósítása. Ennek eszközeként:

  1. a laikusok által is megvalósítható települési madárvédelmet kellett kibővíteni új megoldásokkal;
  2. a lehető legtöbb további állatcsoport kapcsán kellett eszközöket és módszereket fejleszteni, különös tekintettel a beporzó- és a ragadozó rovarokra;
  3. ezt a kibővített módszeregyüttest komplexebb módon kellett integrálni olyan társadalmi folyamatokba, mint a fenntarthatóságra nevelés, a környezetpedagógia, a szabadidő aktív eltöltése, az élethosszig tanulás, a digitális kompetenciák fejlesztése, a térség- és turizmusfejlesztés.

A könyv valószínűleg nemzetközi viszonylatban is legjelentősebb újításainak egyike, hogy az egyes tartalmi elemekhez, gyakran fejezet szinten, több mint 500 YouTube videó is tartozik, amit az internet segítségével bárki megtekinthet. Ezeket a kisfilmeket eddig közel 2,3 millió alkalommal nézték meg több mint 150 országból.

 

A könyv

A keménytáblás borítójú, A4-es méretű könyv, 332 oldal terjedelemben, 23 fejezetben és 136 alfejezetben, a szerző 719 saját fotójának segítségével mutatja be a különböző témákat.

Orbán Zoltán - Madárbarátok nagykönyve (Cser Kiadó, 2019) címlap
A könyv címlapja

 

A könyv első fejezete a lakott területek élőhelykínálata legfőbb meghatározójaként a madárbarát kert, az utca és a park növényzetével foglalkozik.


Ezt követően majdnem a könyv teljes első fele a madárvédelemé. A klasszikus téli etetés és az odúkihelyezés mellett számos olyan új eszköz és módszer is szerepel itt, mint a:

  • különösen látni vágyott madarakat (harkályok, ökörszem, rigók) a közelünkbe csalogató tematikus etetőkertek;
  • mesterséges fészeküregek a nagy kedvenc búbosbankák számára;
  • baglyok költésének és kisrágcsáló-vadászatának segítése;
  • külön fejezet foglalkozik a fecskék és a fehér gólya védelmével.


A könyv közepén kapott helyet a legtöbb új megoldást tartalmazó fejezet, mely a nem madár állatcsoportok olyan eszközeivel foglalkozik, mint a:

  • bogártanyák;
  • méhecskehotelek;
  • béka- és gyíkvárak;
  • természetvédelmi farakás, rőzserakás és komposztáló;
  • sárgödör;
  • vagy éppen először a könyv lapjain publikált hangyaleső homoktálca.


Itt véget is ér az alapvető természetvédelmi eszközök bemutatása, a továbbiakban ezek alkalmazási lehetőségeiről és területeiről olvashatunk:

  • ha lakótelepen élünk;
  • ha csak egy ablaknyi helyünk van vagy az ablakot is be szeretnénk vonni a természetvédelembe;
  • ha fotózni, videózni is szeretnénk.


Külön nagy fejeztet foglalkozik a könyv eddig megismert tartalmának környezeti nevelési és ökoturizmus-fejlesztési alkalmazási lehetőségeitől. Ez a szerep annyira fontos, hogy a motiváló, élményt biztosító, szemléletformáló hatás növelése érdekében olyan eszközfejlesztést is tartalmaz, mint a látvány-méhecskehotel.


Napjainkra a magyar lakosság túlnyomó többsége falun is városias életmódot folytat, elképesztő sebességgel és mértékben veszítjük el a hagyományos, élelemtermelő életmód tapasztalati ökológiai tudását, ami évezredeken keresztül megbecsülést és védelmet kínált a körülöttünk élő állatoknak. Ennek szomorú következményeként tekinthető ma már általánosnak a lakott fecskefészkek leverése, a fehér gólyák elüldözése és lelövése, a madarak iránti tolerancia általános csökkenése. Ezért a könyv utolsó összefoglaló fejezete az ember-madár konfliktushelyzetekkel foglalkozik.

Orbán Zoltán - Madárbarátok nagykönyve (Cser Kiadó, 2019) tartalomjegyzék 1. oldal
A könyv tartalomjegyzéke – 2 oldal, katt a
képre

Orbán Zoltán - Madárbarátok nagykönyve (Cser Kiadó, 2019) tartalomjegyzék 2. oldal

Orbán Zoltán - Madárbarátok nagykönyve (Cser Kiadó, 2019)
Lapozzon bele a könyvbe - katt a képre!

Orbán Zoltán - Madárbarátok nagykönyve (Cser Kiadó, 2019)

Orbán Zoltán - Madárbarátok nagykönyve (Cser Kiadó, 2019)

Orbán Zoltán - Madárbarátok nagykönyve (Cser Kiadó, 2019) 74 fajos madárhatározó Zsoldos Márton grafikáiával

A szerző a Madárbarátok nagykönyvével (Cser Kiadó, 2019 [fotó: Ács László])

Orbán Zoltán - Madárbarátok nagykönyve (Cser Kiadó, 2019) külső borító


Az Ozone TV Egyenlítő című műsorának 2019.03.14-ei adásában a szerző
mutatta be a könyvet – a felvétel indításához katt a képre
(Forrás videa.hu)


A Klasszik Rádió Duett című műsora 2019. szeptember 8-ai adásában a könyv
megírásának hátteréről, alapvető motivációjáról beszélt a szerző - a riport
meghallgatásához katt a képre

 

A Madárbarátok nagykönyve azok számára is rengeteg újdonságot tartalmaz, akik olvasták a 2013 novemberében megjelent, nagy sikert aratott Madárbarátok könyvét, amit 2016-ig kétszer kellett újranyomni, és román nyelvű kiadása is készült (összehasonlító táblázat a két könyv külalakbeki és főfejezeti tartalmi eltéréseiről szürkével kiemelve itt >>).


A Könyv utca könyvesblog ajánlása: https://konyvutca.blogspot.com/2019/02/orban-zoltan-madarbaratok-nagykonyve.html

A Manzard Cafe blog ajánlása: https://manzardcafe.blog.hu/2019/05/10/madarbaratok_nagykonyve


Reméljük, hogy a kedves olvasók, a madár- és természetbarátok hasznosnak találják ezt a mindennapi használatra szánt, kézikönyvként forgatható, ugyanakkor korosztálytól függetlenül ajándéknak is kiváló könyvet!

Amennyiben igény mutatkozik rá, az év folyamán megpróbálunk dedikálási alkalmakat is megszervezni, különösen a karácsony előtti időszakban, (ezekről az MME honlapján és Facebook oldalán kellő időben tájékoztatást adunk), illetve erre alkalom kínálkozik majd a 19. Tatai Vadlúd Sokadalmon 2019. november 30-án.

MME 1% felajánlási felhívás
Kérjük, ne felejtse, hogy az MME tagság mellett többféle támogatással és a
személyi jövedelemadó 1%-ának felajánlásával is segítheti egyesületünk
munkáját. Köszönjük!

 

Kapcsolódó hírek

Az első alkalommal tavaly megszervezett program idén újból életre kel, ezúttal azonban 19 helyszínen. Nézd meg, hogy lakóhelyed, vagy ha éppen kirándulsz valamerre, ahhoz legközelebb hol van helyszíne rendezvényünknek és csatlakozz az éjszakai lepkészethez.

2023. augusztus 31. – szeptember 3. Hortobágy. Szervezők: MME Ritkaságvadász Szakosztály, Hortobágy Természetvédelmi Egyesület, Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság

természetlesen

A tavaly útjára indított TermészetLesen adatgyűjtő program moduljai közül három jelenleg is aktív, s ennek apropóján a felmérésekhez kedvet érző önkénteseknek elindítunk egy két hónapos kihívást.