Megjelent a Madarász Ovi és Madarász suli oktatócsomag

A Madarász ovi és Madarász suli célja, hogy a természet megismerésének élményét, és ezen keresztül a természetvédelmet a gyerekek életének szerves részévé tegye.

A foglalkozások épp ezért nem alkalomszerű, pár napos nyári táborok és túrák, hanem hosszabb időszakra tervezett, az egyesület alapkövetelményeinek megfelelő, minősített programok.

Mivel foglakoznak a gyerekek a Madarász oviban és suliban?
Etetőt állítanak, távcsővel figyelik tollas vendégeiket, madárdalt hallgatnak, tollak gazdái után nyomoznak, kirándulnak, játszanak. Beszélgetnek az élményeikről, megosztják egymással a felfedezéseiket. Ismerkednek a világgal, miközben tanulnak, fejlődnek és gazdagodnak.

Az MME Madarász ovi és Madarász suli programja iránt az utóbbi években rengetegen érdeklődtek. A most megjelent kiadványban megtalálják a választ a leggyakoribb kérdésekre: miből áll a program, milyen módszereket alkalmaz, hogyan, kik, és milyen feltételekkel kapcsolódhatnak be az oktatásba.

Mivel a környezeti nevelési programjainkra olyan nagy az igény, hogy saját szakembereinkkel már nem tudunk eleget tenni a felkéréseknek, ezért oktatócsomaggal kívánunk segíteni az érdeklődőknek.

Meggyőződésünk, hogy az élményeket adó, élvezetes ismeretterjesztés és szemléletformálás, a jövő természet- és környezetvédelmének egyik leghatékonyabb eszköze.

Az MME oktatócsomagban a következő termékek találhatók:

  • Madarász ovi és Madarász suli program (Útmutató környezeti nevelőknek)
  • Madárbarát Magyarország (Útmutató az egyesület új tagjainak - kezdő madarászoknak javasoljuk)
  • Madarak Magyarországon (Kis terepi határozó a leggyakoribb fajokkal)
  • Mik azok a madarak? (50 darabos diasorozat, dialeírásokkal)
  • Madárdalok a kertben és a ház körül (CD)

Fogyasztói ára: 11 300 Ft
MME-tagoknak és a Madárbarát kert program résztvevőinek: 10 300 Ft

Természetesen egyedi oktatócsomagokat is össze lehet állítani. Ebben segít az MME Természetbarátok Boltjának kínálata.

Kapcsolódó hírek

A Békés megyei város kertbarát köre ünnepség keretében adta át a fecskefészek-falat. A Kondorosi Kertbarát Kör lelkes tagjai évek óta foglalkoznak a molnár- és füsti fecskék megtelepítésével, a fészekanyag beszerzési helyéül szolgáló sarazóhelyeket létesítenek, mesterséges fészekalapokat gyártanak különféle anyagokból. 

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület pályázatot hirdet települések részére Madárbarát település mintaprojekt kialakítására. A mintaprojektre olyan önkormányzatok pályázhatnak amelyek lépéseket kívánnak tenni az ember és a természet összhangjának újbóli megteremtésére és amelyek közterületein, intézményeiben még nincsenek madárvédelmi eszközök kihelyezve (ódúk,...

zöldes gyöngyházlepke (fotó: Faragó Ádám)

Május 5-én, a Jókai-kertben előkészítettük az MME legújabb szakosztályának létrehozásához szükséges feltételeket. A Lepkevédelmi Szakosztály megalakulásának kezdeményezői között a Szalkay József Magyar Lepkészeti Egyesület tagjai, nemzeti park igazgatóságok munkatársai, muzeológusok, civil lepkészek, madarászok, lepkészettel most ismerkedők is megtalálhatóak.