2016.08.23

A művész, akinek a kezei alatt újjászületnek a madártollak

Chris Maynard elhullott madártollakból készült alkotásai feltárják a madarak igazi lényét. Chris Maynard, a Washington államban élő művész szerint, az elhullajtott tollak gyűjtése kényes procedúra: „Jóformán alig van néhány madár, amelynek a tollait összegyűjthetem.” Nem használhatók fel a sasok, a sirályok, az énekesmadarak és a hollók tollai sem.


Ezek a madarak, a testrészeikkel együtt, szigorú védelem alatt állnak, a madarak védelméről (Migratory Bird Treaty, 1918), valamint a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről szóló (CITES, 1973) egyezmények alapján (Magyarországon a 1996. évi LIII. törvény a természet védelméről rendelkezik erről). „Sok művész nem törődik az előírt szabályokkal, de én fontosnak tartom, hogy betartsam őket” – mondta el Chris Maynard.  

A korábban rovartani kutatóként és hidrobiológusként is dolgozó Maynard 2008-ban döntött úgy, hogy szakmát vált. Ekkor kezdett el teljes munkaidőben ezzel a rendhagyó művészeti ággal foglalkozni. A Washington állambeli Olympia városában élő Maynard 12 éves kora óta dolgozik madártollakkal, de csak a közelmúltban kezdte el a formára vágott madártollakat alkotássá rendezni és fényképeken megörökíteni. A tollakból készült művei online gyűjteményében, a „Featherfolio” weboldalán tekinthetők meg. 2014 végén egy könyve is megjelent, „Feathers: Form and Function,” címmel, amely a madarak repülésének fejlődését mutatja be. 

Maynard többnyire állatkerti papagájok, fácánok, házi és szabadon élő vadpulykák tollait használja fel műalkotásaihoz. Néha helyi, hobbi madártartóktól szerzi be őket. Így jutott hozzá, szomszédja révén, egy szürkenyakú koronásdaru (Balearica regulorum) tollaihoz. A begyűjtött tollakat először vízzel és sóval megtisztítja, majd szárítja és végül fagyasztóba helyezi őket. Az utóbbira azért van szükség, hogy elpusztuljanak a tollatkák.


Kormos varjú tollak (Fotó: Chris Maynard)
 

„A tollak válogatása közben nemcsak a színekre összpontosítok. Sokkal inkább érdekel a tollak textúrája és a mérete.” – magyarázza Maynard. A madarak testét elképesztő mennyiségű és hihetetlenül változatos tollazat borítja. Ráadásul, minden egyes tolltípusnak megvan a maga funkciója. Ott vannak például a madarak bőrét borító pehelytollak, vagy a merev, lapos, ívesen hajló szárnytollak. A tollazat fontos szerepet játszik a test hőszabályozásában is: hidegben megnő a térfogata, szigetelő réteget képezve a madár körül, melegben pedig összehúzódik, hogy a madár a felesleges hőt leadhassa. A röpképtelen vízi madarak esetében, mint amilyen a pingvin is, a fedőtollak víztaszítóak, így védve az alattuk lévő pihés testtollakat.  

Maynard-ot gyakran látni stúdiójában metszőollóval, ollóval vagy szikével felfegyverkezve, miközben a szeméhez régi, neoviktoriánus stílusú nagyítót illeszt. „Az édesapám szemsebész volt. Mindenféle eszközt örököltem tőle.” – mondja. Ezek segítségével alakítja formára a szinte súlytalan, finom pehelytollakat, vagy épp a masszívabb, pettyezett fácán farktollakat. „A legszebb és számomra legkedvesebb madártollak, amelyekkel dolgozni szeretek, egy fogságban nevelkedett, gyönyörű Argus-pávától származnak, amely már tíz éve lát el engem a munkámhoz szükséges tollakkal.” – jegyzi meg Maynard. A finom részletekre kiterjedő figyelem egyébként családi vonás, ugyanis Maynard édesanyja is vizuális művészettel foglalkozott.


  „Ágon ülők”. Pulykatollak (Fotó: Chris Maynard).


Himalájai fényfácán (Lophophorus impejanus) tollak (Fotó: Chris Maynard).


„Varjúfa.” Siketfajd (Tetrao urogallus) tollak (Fotó: Chris Maynard).

 

Maynard világszemléletét jól tükrözi egyik előadása, amelyet egy 2015-ben tartott egy TEDx eseményen (https://www.youtube.com/watch?v=4NPixFO8nTY) . „A világot sokkal alaposabban megismerhetjük egy kis hely felfedezésén keresztül. Ha az egész világot próbáljuk meg egyszerre befogadni, akkor nem fogjuk látni a részleteket.” – mondja a konferencia közönségének. Azáltal, hogy parányi dolgokat apró darabokra szed szét, a nagy egészet megszólító gondolatai születnek. Az egyik műalkotása – amely főként pulyka és törpepapagály tollakból készült –, nyolc, ébenfekete madarat ábrázol. Csőrükből spirális „szövegbuborék” indul ki. „Ebben az alkotásban a közös álmukat megéneklő hímeket kívántam ábrázolni.” – mondja Maynard, utalva a párosodás időszakában nádbuzogányokon üldögélő, énekükkel egymást versenyre hívó hímekre. 

Amikor Maynard nem a stúdiójában dolgozik, általában az evolúcióról tart előadásokat, környezetvédelmi munkákat végez és kirándulásokat vezet az Audubon Társaság helyi testületének szervezésében. „Chris Maynard hatására kezdtünk el értékelni olyan dolgokat, amelyeket eddig észre sem vettünk, annyira természetesnek tekintettünk.” – mondja Deb Nickerson, a Black Hills Audubon Társaság igazgatója. „Többségünk még soha nem látott madártollakat ilyen közelről.”  

Gyakran gondolják úgy, hogy a madártollak törékenyek. Azonban Maynard szerint, közelről is megvizsgálva őket, ez nem igaz. „Arra lettek teremtve, hogy erősek legyenek és funkciókat lássanak el” – írja blogján Maynard. Öltöztetik, óvják, díszítik a madarakat és segítik őket a repülésben. A tollak segítségével óceánokat, hegyvidékeket szelnek át, olyan magasságokban repülnek, amit elképzelni is nehéz. A tollak, tulajdonképpen nagyon is kemények és sokat kibírnak. Ezek azok a dolgok, amelyekről Maynard – a művein keresztül - mesélni szeretne.


„Választások.” Pirosfarkú gyászkakadu (Calyptorhynchus banksii) tollak (Fotó: Chris Maynard)


„Hazafelé menet.” Ezüstfácán (Lophura nycthemera) és
Lewis-ezüstfácán tollak (Lophura nycthemera lewisi) (Fotó: Chris Maynard).

 

Köszönjük a cikk fordítását Pálinkás Melinda önkéntesünknek!

Az eredeti cikk itt olvasható: http://www.audubon.org/news/the-man-who-reincarnates-feathers