2006.11.28

Négyezren figyelték a vadludak húzását

Ezekben a hetekben vadludak ezrei éjszakáznak Tatán, az Öreg-tó vizén. A Tatai Vadlúd Sokadalom résztvevői tizennégyezres madártömeg reggeli kirepülését és a délutáni behúzásukat csodálhatták meg. A négyezer vendégnek köszönhetően az idei Tatai Vadlúd Sokadalom a leglátogatottabb hazai természetvédelmi rendezvénnyé vált.

A tavon a vadludak mellett hatezer sirály és háromezer réce is megpihent. A madarakat teleszkópokkal, távcsövekkel hozták közelebb a madarászok, így az érdeklődők megfigyelhették például a dankasirály és a sárgalábú sirály közötti különbségeket. A szerencsések kis kárókatonát is láthattak.

A programot gyűrűzési bemutató, előadások és vásár színesítette. A Tatai Vadlúd Sokadalom egyben verseny is volt a profi madarászoknak. A csapatok feladata az volt, hogy a megadott területen belül, 12 óra alatt minél több madárfajt észleljenek. A nyertes csapat tagjai (Horváth Gábor, Kóta András, Selmeczi Kovács Ádám) 74 madárfaj egyedeit látták vagy hallották. A verseny ideje alatt egyébként összesen 103 madárfajt észleltek.

Figyelje meg Ön is a vadludak húzását!

A vadludak továbbra is az Öreg-tavon fogják tölteni az éjszakákat. Egészen addig maradnak, amíg tartós hó vagy tartós hideg (kb. - 5°C) nem lesz. Északról még újabb csapatok várhatók, aminek köszönhetően akár 35 000 vadludat is vendégül láthat Tata városa. Reggel 7-9 óra között, délután 15.30-16.30 óra között van a legnagyobb esélye megfigyelni ezt a varázslatos természeti jelenséget. Nézze meg Ön is!

További információ: Csonka Péter, 30/663-4659

Ezúton is köszönjük az önkéntesek és a támogatók segítségét!

Támogatók


További információ:
A rendezvényen készült fotókat itt tekintheti meg.