2004.08.24

Nemzetközi Madármegfigyelő Napok

2004. október 2-án és 3-án ismét madármegfigyelő napokat rendeznek Magyarország minden megyéjében és Budapesten.A madárvédők világszervezete, a BirdLife International kezdeményezésére, 1992-ben szerveztek először Madármegfigyelő Napokat Európában. Az akció legfontosabb célja, hogy minél több emberrel megismertessék a madárvédelem jelentőségét, a madár- és természetvédő szervezetek tevékenységének fontosságát.

A programot Magyarországon a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szervezi. Az ország minden megyéjében és Budapesten is várják az érdeklődőket. A helyszíneken - azok adottságaitól függoen- a résztvevők előadásokat hallhatnak a természetvédelemről, madárvédelemről, betekintést nyerhetnek a természetvédők munkájába, madármegfigyelő túrán vehetnek részt.

Az egyesület tagjai válaszolnak az érdeklődők kérdéseire, madárvédelmi, természetvédelmi kérdésekben felvilágosítást nyújtanak. Mivel a Madármegfigyelő Napok ettől az évtől kezdődően szerepel az országos környezetvédelmi jeles napok listáján is, az MME szeretné kérni az iskolákat, baráti társaságokat, más környezetvédő szervezeteket, hogy önállóan is szervezzenek programot ezen a hétvégén. Töltsenek néhány kellemes órát a természetben és mellesleg figyeljék a madarakat. Nem szükséges egész hétvégén, egész nap kint tartózkodni, elég csak egy órányi séta valamelyik tó partján, mezőn vagy erdőben.

Nagyon fontos azonban, hogy vasárnap, tehát október 3-án délután 16 óráig jelezzék az MME-nek, hogy milyen helyszínen és mennyien vettek részt ezen az eseményen. A rendezvény ugyanis egyben verseny is az országok között. Egész pontosan az alábbi adatokat kell beküldeni: a megfigyelés helyszíne, a résztvevők száma, a megfigyelt madarak összlétszáma, a három leggyakoribb madár neve és száma, ritka vagy érdekes madarak felbukkanása.

Természetesen nem probléma, az sem, ha nem tudják meghatározni a madárfajokat, ebben az esetben elég csak a látott madarakat számolni és a helyszín megnevezése, résztvevők száma mellett ezt az adatot beküldeni. Az adatokat az mme@mme.hu e-mail címen, illetve az 1/275-6247-es telefonszámon várják.

Magyarország ebben a versenyben eddig kiváló eredményeket ért el. Az európai országokat figyelembe véve, évek óta mindig az első három helyezett között vagyunk a látott madarak és a helyszínek számát tekintve. Mindez természetesen azt is jelenti, hogy hazánkban nagy az érdeklődés a madárvédelem iránt, egyre szélesedő társadalmi háttere van ennek a tevékenységnek.

Aki madármegfigyelő napot szeretne szervezni, az jelezze az egyesületnél, mert a www.mme.hu honlapon folyamatosan frissíteni fogjuk a helyszínek listáját. Szintén erről a honlapról letölthető egy egyszerű kis plakát, amelyet a megfelelő adatokkal (helyszín, időpont) ki lehet egészíteni, és a/4-es vagy a/5-ös formátumban kinyomtatva lehet felhasználni.


További információ:
Letölthető madármegfigyelő plakát