2013.09.18

Önkéntes részvétel a Takarítási Világnapon

Tarlós István Főpolgármester úr fővédnökségével közös takarításra buzdít a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület és a FŐKERT a takarítás világnapján. A cél az Apáthy-szikla megtisztítása.

 

Az Apáthy-szikla a főváros egyik legjelentősebb összetett természeti értéke, azon túl, hogy egyúttal a főváros egyik legmarkánsabb dolomitképződménye is. A terület kedvelt kirándulóhely, mely sajnálatos módon – ma Budapesten - együtt jár a hulladékképződéssel, szemeteléssel is. Ettől szeretnék most a FŐKERT, valamint a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület dolgozói a fővárosi lakossággal közösen megtakarítani ezt a páratlan természeti értéket.

Apáthy-szikla
Apáthy-szikla

 

Az Apáthy-szikla és környéka
Az Apáthy-szikla és környéke

 

A FŐKERT Nonprofit Zrt.-nél évek óta hagyomány, amit az idén az MME-vel karöltve kívánnak megvalósítani, hogy a Takarítás Világnapja alkalmából önkéntes takarítási akcióval hívják fel a figyelmet a zöldterületeket elborító hatalmas mennyiségű szemétre, eldobált pet-palackokra, s arra, hogy ezeknek a területeknek a védelme, megóvása közös feladatunk.

Idén a kedvelt, s Budapesten egyedülálló panorámával rendelkező Apáthy-sziklát és annak környékét választották akciójuk színhelyéül. A szeptember 21-én, reggel 9 órától megrendezésre kerülő önkéntes takarítás világnapi programot Dr. György István Főpolgármester-helyettes nyitja meg, mely után megkezdődik a közös szemétszedő akció. A takarításhoz szükséges összes kelléket biztosítják, a jelentkezőknek nem kell mást magukkal vinniük, mint a lelkesedésük és tenni akarásuk.

A FŐKERT a kisgyermekekkel érkező családokra is gondolt, hiszen a terület bejáratánál „Gyerekmegőrzőt” üzemeltet majd, ahol a gyerekek megismerkedhetnek a terület élővilágával, gyermek kvízeken mérhetik össze tudásukat és kézműves foglalkozásokon vehetnek részt.

Gyülekezés: 2013. szeptember 21. reggel 8:30 és 9:30 között a Batthyány térről induló 11-es busz Törökvészi úti végállomásánál.

Természetesen, a később érkezők is bátran becsatlakozhatnak a szemétszedő akcióhoz, a környéken kihelyezett táblák segítik majd a tájékozódást.  

További információ:
Bajor Zoltán – MME elnök
20/252 3960 ; bajor.zoltan@mme.hu