2005.07.27
Zala Megyei Helyi Csoport

Palkó Sándor emléktúra lesz a Zalában

Idén harmadik alkalommal emlékezünk Palkó Sándorra, a Fenékpusztai Madárgyűrűző Állomás alapítójára. Az emléktúra ezúttal is Palkó Sanyi egyik kedvelt területére, a Mórichelyi-halastavakhoz vezet. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park és az MME Zalai csoportja által szervezett kirándulásra, szeretettel várunk minden érdeklődőt 2005. július 30-án, szombaton 10 órakor.


Fotó: Farkas Péter

Emlékeztetőül: Palkó Sándor indította el a Fenékpusztai Madárgyűrűző Állomást 1985-ben. Ő hozta létre a semmiből, az országosan elismert fenékpusztai AH tábort, mely 20 éve folyamatosan működik. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság botanikai felügyelőjeként, az MME tagjaként, mindent feláldozva dolgozott a természet védelméért.

2002 nyarán elveszítettük barátunkat, tanítónkat. A súlyos betegséget nem tudta legyőzni a szervezete. Nagyon nagy csapás volt az ő elvesztése. Üres maradt utána a Fenékpusztai Madárgyűrűző Állomás. Sanyi barátunk emlékének tisztelegve szervezzük az emlékező kirándulást, melyre minden barátját, tisztelőjét szeretettel várunk. A Mórichelyi-halastavak kedves helye volt, hosszú éveken keresztül járt felmérni a területet, ellenőrizni a vadászatokat.


További információ:
Megközelítés