Sasleltár - ezúttal jeladók segítségével

Fészket rakott „Panni”, „Gabi” elhagyta kedvenc olasz szigetét, „Vasvári” oda-vissza megjárta Görögországot, „Viktorija” pedig Macedóniából már a Balti-tengernél jár – rekordokat döntögetnek és folyamatosan meglepnek bennünket a jeladós parlagi sasok.

Pihenő parlagi sasok (Fotó: Fatér Imre).


A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) által jelenleg Európa-szerte nyomon követett, többségében olimpikon sportolóinkról és híres ornitológusainkról elnevezett 21 parlagi sasból 20 sikeresen átvészelte a telet, ami a korábbi negatív tapasztalatok fényében egyrészt nagy meglepetés, másrészt hatalmas sikernek számít.

 

„Panni”

Két testvérével együtt fiókaként rabolták el még 2011-ben, eddig 12 országot járt be, míg végül Jász-Nagykun-Szolnok megyében egy – szintén fiatal – hímmel állt párba és épített fészket idén márciusban. Ezt a fészket ismeretlen okból elhagyták, és onnan 30 km-re egy másik területen telepedtek újra le. Itt is építettek egy fészket, de a jelek alapján úgy tűnik, idén még nem próbálkoznak meg a költéssel, ami gyakori az ilyen fiatal pároknál.

A "Panni" nevű műholdadós parlagi sas és párja 2014 tavaszán (Fotó: Fatér Imre).
"Panni" és párja (Fotó: Fatér Imre).

 

„Gabi”

Faja első bizonyított példányaként meghódította Nyugat-Afrikát és már minimum 16 országban járt. A múlt telet Ghánában töltötte, ahol elromlott a jeladója. Ezt követően – amint arról korábban beszámoltunk – nagy meglepetésünkre és szerencsénkre fotókról sikerült beazonosítanunk az olasz Pantelleria szigetén, ahol tavaly áprilistól egészen idén január végéig kitartott egy fiatal pusztai sas társaságában. Január vége óta nem látták a szigeten, reméljük, azóta már hazatért és itthon sikerül legközelebb egészségesen megfigyelnünk!

 

„Schenk”

A múlt nyáron mérgezésből felgyógyított madár adója október és április között ismeretlen okból nem adott jeleket, de szerencsére az elmúlt héten bejelentkezett és elküldte szinte az összes adatát az elmúlt 5 hónapból, amelyből kiderül, hogy a madár ez idő alatt jóformán el sem hagyta Délkelet-Magyarországot.

 

„Kittenberger”

A tavaly decemberben mérgezésből felgyógyított és Semjén Zsolt Miniszterelnök-helyettes által szabadon engedett madár azóta is jól van, rövid látogatást tett a Partiumba és a Vajdaságba, de az ideje nagy részét a Dél-Alföldön tölti.

 

„Viktorija”

A tavaly Macedóniában megjelölt fiatal parlagi sas tavasszal nagy útra kerekedett és meg sem állt a magyar-román határig, ahonnan egy kis feltöltődés után tovább folytatta meglepő északi kirándulását. Április 22-én már az orosz kalinyingrádi régióba érkezett, közel a Balti-tengerhez, mintegy 1500 km-re északra a macedón kirepülési- és telelőhelyétől. Ennyire északra még sosem jutott el jeladós parlagi sas, de európai megfigyelési adata is csak néhány van ennél északabbról.

 

„Vihra”

Kalandos sorsáról már korábban is hírt adtunk, ami azonban sajnálatos módon most véget ért. A sast fiókaként Bulgáriában gyűrűzték meg és látták el jeladóval a Green Balkans természetvédelmi szervezet munkatársai 2013 nyarán. Három testvére közül a legnagyobbként a "Vihra" nevet kapta (ami bolgár nyelven viharos szelet jelent). Utoljára tavaly április elején, még Közép-Bulgáriából jelentkezett be a jeladója, azután elromlott.

A "Vihra" nevű műholdadós parlagi sas (Fotó: Horváth Márton).
A "Vihra" nevű parlagi sas (Fotó: Horváth Márton).

 

Ezt követően a mérgezés miatt legyengült madár májusi magyarországi felbukkanása igazi meglepetésként érte mindkét ország kutatóit, hiszen ez volt az első bolgár parlagi sas, ami bizonyítottan ellátogatott Közép-Európába. A „Parlagi sas védelme Magyarországon” és a Bolgár Madárvédelmi Egyesület (BSPB) „Mentsük meg a ragadozómadarakat” LIFE+ programjának együttműködésében az elengedés előtt korszerű GPS követővel szerelték fel Vihra-t az MME szakemberei, melynek segítségével további útja az interneten keresztül is követhető volt.

Elengedése után két hónappal hagyta el Magyarországot és visszatért Bulgáriába, ahonnan rövid kirándulásokat tett Törökországba és Görögországba is. Az egyik ilyen útja során januárban tűnt el Északkelet-Görögországban. A jeladó három hónap szünet után bejelentkezett és a WWF Görögország szakemberei a helyszínre sietve megtalálták a madár régi tetemét, amelyen a jeladó mezőgazdasági munkák miatt került ismét a napvilágra és kezdett el ismét adni. A tetem egy veszélyes középfeszültségű oszlop alatt volt, ezért szinte bizonyosra vehető, hogy áramütés végzett a nemzetközi figyelemmel kísért madárral.

A "Vihra" nevű műholdadós parlagi sas teteme Görögországban (Fotó: Skartsi Theodora).
"Vihra" teteme, hátán a műholdas jeladóval, ...

A "Vihra" nevű műholdadós parlagi sas teteme Görögországban (Fotó: Skartsi Theodora).
... a görögországi szántón, ...

A "Vihra" nevű műholdadós parlagi sast elpusztító középfeszültségű vezetékszakasz Görögországban (Fotó: Skartsi Theodora).
... az életét minden bizonnyal kioltó középfeszültségú vezeték közelében
(Fotók: Skartsi Theodora)
.

Magyarországon jelölt műholdadós parlagi sasok mozgásterülete 2014 tavaszáig (Forrás: satellitetracking.eu).
A nagy vándorok útvonala 2014 tavaszáig (Forrás: satellitetracking.eu
- a frissített adatokért katt a képre).

 

A tavalyi évben Magyarországon megjelölt 10 fiatal parlagi sas, miközben 15 országot is meglátogatott, csodával határos módon mind túlélte az első telet, amelyre a jeladózott madarak eddigi történetében még nem volt példa, és „Vasvári” kivételével mindegyikük a Kárpát-medence tágabb térségében maradt.

 

„Vasvári”

A Hernád-völgyből Délnyugat-Görögországba vonult telelni, ahonnan március végén tért csak vissza. Telelőhelyéről és a madárról BirdLife partnerünk, a Görög Madártani Egyesület munkatársainak szép felvételeket sikerült készíteniük.

A "Vasvári" nevű műholdadós parlagi sas (Fotó: Tasos Bounas - Hellenic Ornihological Society).
A "Vasvári" nevű parlagi sas (Fotó: Tasos Bounas - Hellenic Ornihological Society).

Másodéves műholdadóval jelölt parlagi sasok útvonala 2014 tavaszáig (Forrás: satellitetracking.eu).
A tavaly jelölt, idén másodéves fiatal parlagi sasok útvonala 2014 tavaszáig
(Forrás: satellitetracking.eu - a frissített adatokért katt a képre).

 

Reméljük, a szerencse mellett az is segítette a madarak túlélését, hogy a mérgezések intenzitása is lecsökkenhetett az országban. A jeladózás nem titkolt célja a faj viselkedésének és élőhelyeinek megismerése mellett az, hogy a bajba került madarakon időben segíteni tudjunk, be tudjuk határolni a lehetséges mérgezési helyszíneket, és persze ezzel a lehetséges elkövetők kedvét is elvegyük az ilyen bűncselekmények elkövetésétől.

 


Az MME parlagisas-védelmi programját és mérgezésellenes kampányát az
EurópaiUnió LIFE alapja támogatja (LIFE10NAT/HU/000019).
A projektben az MME partnerei: a Hortobágyi, Bükki és Körös-Maros
Nemzeti Park Igazgatóságok, a Nemzeti Nyomozóiroda, az
Országos Magyar Vadászkamara, a Fővárosi és a
Jászberényi Állat- és Növénykert, valamint a
Természetfilm.hu Egyesület.
www.parlagisas.hu

 

Horváth Márton

 

Kapcsolódó hírek

Közönséges késeidenevér (Fotó: Forrásy Csaba)

Viszonylag nagytermetű denevérfaj, egy kifejlett állat súlya akár 25 gramm is lehet. Elterjedési területe a mérsékelt égövi Európa, illetve a Közel-Kelet és Közép-Ázsia, ahol több alfaját is leírták már.

Torzonborz madár párosító játék

Köszönjük Szert-Szabó Dorottyának, és kedves márkájának, a Torzonborznak, hogy csatlakozik a Gondoskodó Termék programunkhoz!

Tojó fehérhátú fakopáncs

A fehérhátú fakopáncs minden tekintetben a legérdekesebb harkály fajunk. A Harkályvédelmi Szakosztály a faj országos felmérést tűzte ki célul a 2021-22-es években. Az alábbiakban a 2021-es felmérés eredményeit mutatjuk be.