2015.01.23

Sikeres volt az I. Sas Nap a Sasközpontban

Az MME és a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság szakemberei összesen 160 érdeklődőt fogadtak a 2015. január 17-én megrendezett I. Sas Napon, amelynek a Jászberény határában frissen felépült, de még berendezésre váró Sasközpont adott otthont.


A nyílt nappal több célja is volt a HELICON parlagisas-védelmi LIFE+ projekt stábjának. Központi rendezvényhelyszínnel színesítettük a XII. Országos Sasszinkront, teszteltük az átadásához közeledő Sasközpont működését, első körben felmértük a társadalmi érdeklődés mértékét, illetve információkat gyűjtöttünk a Sasközpont további fejlesztéséhez.

A jászságból és az ország távolabbi pontjairól érkező 160 látogató megadta a legfontosabb kérdésre a választ. Az embereket érdeklik az olyan nyílt napok, amikor lehetőségük van bepillantani egy ilyen természetvédelmi és kutatási projektbe, amikor lehetőségük van találkozni azokkal a munkatársakkal, akiket addig csak fotókon vagy a televízióban láthattak, a rádióban hallhattak.

Nem elhanyagolható szempont az sem, hogy a mostantól évről évre megismételt Sas Nappal jelentősen növelni lehet az éves Országos Sasszinkron társadalmi és médiaismertségét, ami nélkülözhetetlen a HELICON LIFE+ projekt céljainak elérése, a ragadozómadarak védelme érdekében.

És most néhány fotó a nap eseményeiről!


A napfelkelte már a Sasközpontban talált minket, …


… ahol elkezdtük berendezni a nyílt nap „díszleteit”. Itt éppen a HELICON programot
bemutató …


… és hirdető anyagokat.


Épül a Sas Hétpróba Madárkalács-készítő állomásának sátra.


A tavasszal a végleges helyére kerülő jászsági HELICON tanösvény tábláit …


… is bemutattuk az egyik állomáson.


A madárvédelmi, ragadozómadár-védelmi eszközöknek szabadtéri …


…és a Sasközpont épületében is kialakítottunk egy bemutatóhelyet.


Közben készültek a vendégváró …


… „zsírosdeszkák” is.


A látogatókat fogadó recepciós pultot végül a bejárat elé, a szabadba telepítettük a
fagypont feletti időben.


Telik a parkoló, érkeznek a vendégek.


A madárkalács-készítést a projektpartner Jászberényi Állat- és Növénykert munkatársa,
Komondi Ildikó (középen) irányította.


Nagy sikere volt a mentet madarak leendő röpdéjénél …


… szervezett madárgyűrűzési bemutatónak (Fotók: Orbán Zoltán).


A ragadozómadár-befogás és -gyűrűzés délután hozott eredményt ennek az
egerészölyvnek köszönhetően (Fotó: Morvai Szilárd).


Akcióban a Natura 2000 játszóház  …


… és az egyik …


… kakukktojás-kereső állomás (Fotók: Orbán Zoltán).


Eközben a Jászberényi Állat- és Növénykert Parlagi Sas Oktatóházában …


… gyerekek és felnőttek ismerkedtek a közelmúltban elkészült interaktív …


… parlagi sas kiállítással (Fotók: Horváth Márton).


A nap zárásaként …


… a szervezésben résztvevők és a XII. Országos Sasszinkron jászsági madármegfigyelői …


… közös vacsorával …


… ünnepelték a sikeres napot (Fotók: Morvai Szilárd).

 

Köszönjük minden önkéntes, főállású munkatárs és érdeklődő segítségét és részvételét az I. Sas Napon. Jövőre újra találkozunk!

 

Orbán Zoltán

 


Az MME parlagisas-védelmi programját és mérgezésellenes kampányát az
Európai Unió LIFE alapja támogatja (LIFE10NAT/HU/000019).
A projektben az MME partnerei: a Hortobágyi, Bükki és Körös-Maros
Nemzeti Park Igazgatóságok, a Nemzeti Nyomozóiroda, az
Országos Magyar Vadászkamara, a Fővárosi és a
Jászberényi Állat- és Növénykert, valamint a
Természetfilm.hu Egyesület.
www.parlagisas.hu