2010.02.24
Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztály

Sok ezer béka várja megmentőit Farmoson



A tavasz közeledtével újra kétéltűek megmentéséhez keresnek segítőket a farmosi békamentők. A békák mentésére azért van szükség mert a telelő és szaporodóhelyük közt húzódó forgalmas úton tömegével gázolják el őket a gépjárművek. A feladat idén is a korábbi évekhez hasonlóan a 311-es út mentén felállítandó majd másfél kilométer hosszú terelőkerítés építésével kezdődik.

Az építésre a szervezők február 27-én (szombat) 9 órára várják a segítőket, Farmosra a vasútállomáshoz. A terelőrendszer kiépítése a vödrök leásásából (ebbe esnek majd a békák akiket átviszünk az úton) és az előre legyártott
kerítésszakaszok helyszínen történő felállításából áll. Valamint az autóstársaink által téli időszakban eldobált szemét összeszedését is célul tűztük ki magunk elé. Kérjük azokat a segítőket akiknek lehetőségük van rá hozzanak magukkal ásót, kalapácsot, védőkesztyűt. A munka a befejezésének időtartama függ a segítőink számától, tehát ha sokan leszünk úgy lesz időnk egy kis kirándulásra a közeli Kékbegy tanösvényen a farmosi Nagy-nádasban.

Azoknak akik inkább csak a békákkal való találkozás kedvért látogatnának el Farmosra azt ajánljuk, hogy a www.tapiovidek.hu honlapon található cikket böngészve várják meg a békák elindulását. Ezt az elmúlt évek tapasztalatai alapján március első napjaira várjuk, az időjárás alakulásától függően. A békamentésre (amely előreláthatóan április közepéig tart) csoportok jelentkezését is várjuk. Számukra is a fenti honlapon található részletes információ.

Bízunk benne, hogy - az eddigi 5 év alatt megmentett 175.000 békán felül - idén is sok tízezer védett kétéltű köszönheti majd életét a farmosi békamentőknek és segítőiknek. És reméljük hogy idén is sok száz érdeklődő fiatalnak és örökifjúnak tudjuk megmutatni ezt a fontos természetvédelmi tevékenységet.

Németh András
farmosi békamentő

 

 

Adó 1%-ának felajánlásával, egyéni és céges
adományával is hozzájárulhat a madarak
és más állatfajok védelméhez!

     

     Letölthető 1% rendelkezési nyilatkozat >>

     Egyéni és céges adományozás >>

 

     Köszönjük!