Bemutatkozik a Soproni Helyi Csoport

A Magyar Madártani Egyesület megalakulásával egyidőben a soproni egyetemen is kezdett szerveződni egy ornitológus társaság, majd e madarász körből 1975. február 5-én létrejött az MME Soproni Csoportja.

A helyi csoport ekkor 47 tagot számlált, elnöknek VARGA Ferenc adjunktust, titkárnak KÁRPÁTI Lászlót választották.        
  Korábban a Soproni Csoportra jellemző volt, hogy tagsága állandóan változott. Tagjaink közül az Erdészeti Technikumban és az akkori Erdészeti és Faipari Egyetemen tanuló diákok 4-5 éven át vettek részt a helyi madártani munkákban, majd miután végeztek tanulmányaikkal, elhagyták a várost és újabb diákok, hallgatók jöttek helyükbe. Az utóbbi években szerencsére kezd kialakulni egy 15-20 főből álló állandó társaság, mely a HCs aktív magját képezi. A HCs taglétszáma jelenleg mintegy 60-65 fő.

  Jelenleg problémát jelent, hogy nincs egy olyan hely, melyet a Helyi Csoport székhelyének tekinthetnénk. Kezdetben az egyetem Erdővédelemtani Tanszéke adott otthont a Sopron-környéki madártani munkáknak, majd a Fertő-tavi Nemzeti Park megalakulásával a Nemzeti Park központja vette át ezt a szerepet.
  Az előbbi problémából adódik, hogy bár tekintélyes könyv- és folyóirattárral rendelkezünk, ezeket a tagság nem tudja igazán hatékonyan használni, mivel kénytelenek vagyunk az anyagokat hely híján szétszórtan tárolni.
  A Soproni Csoport 1992-től megújult vezetőséggel folytatta a madártani munkát: Tiszteletbeli elnök: Dr. KÁRPÁTI László, elnök PELLINGER Attila, alelnök és gazdasági vezető Dr. HADARICS Tibor, titkár MOGYORÓSI Sándor, szervező titkár MOLNÁR Balázs volt. 2000-ben elnökünk sajnos lemondott posztjáról, és 2007-ig az alelnök vezetésével végeztük tevékenységünket. 2007. január 17-én egy tisztújító közgyűlés keretében ismét megújult a vezetőség. Az elnöki posztot PELLINGER Attila, a gazdasági vezetést KISS Zoltánné, a titkári teendőket MOGYORÓSI Sándor vállalta el.   A Helyi Csoport történetében 2004 végén lezárult egy több éves időszak, amikor a korábban megszokott, havi összejövetelek szüneteltek. A Helyi Csoport nem szűnt meg, számos programban dolgoztunk, a havi programok elmaradásának oka, az érdeklődés hiánya volt. Az ún. „kemény mag” továbbra is rendszeresen tartotta egyeztető összejöveteleit, minden második szerdán, változó helyszínen.  2004 decemberében újra elindítottunk egy előadássorozatot, melynek első tapasztalatai azt mutatják, hogy újra van igény az effajta összejövetelekre.
  A rendezvényeknek a TIT Sopron ad otthont és 2006-tól a Breuer György Madártani és Természetvédelmi Szabadegyetem keretében kerülnek megrendezésre. Előadásainkat ősztől-tavaszig, általában minden hónapban egy keddi napon 18 órai kezdettel tartjuk. Ezek pontos időpontjai, valamint az előadások címe és helyszíne a városban plakátokon, a helyi sajtóban rendszeresen megjelennek ill. honlapunkon is megtekinthetőek.