2015.03.27

Szerelmes madarak -Ki figyelte már meg ezt a jelenséget?

A tavasz jellemzően a párválasztás ideje. A máskor oly óvatos madarak (pl. szajkó, fácán) ebben az időszakban rendkívül feltűnően viselkednek. A kiválasztott területért és párjukért megküzdenek.
 

 

Ha mindkét hím úgy véli, hogy van esélye a másik féllel szemben, akkor harcra is sor kerülhet. Ez lehet, hogy csak pár másodperc, ám akár több percen keresztül is eltarthat. Ekkor annyira el vannak foglalva egymással, hogy gyakorlatilag semmi mást nem „látnak”. Így fordulhat elő, hogy akár pár méterről figyelhetjük meg a máskor szemfüles madarakat.

Örvös galamboknál gyakran előfordul, hogy a fák lombjai között összeverekedik két hím és oly hévvel teszik ezt, hogy együtt a földre zuhannak. Ekkor döbbennek rá, hogy mennyire nem figyeltek a csata közben és szétválva felrepülnek az ágakra.  

Írta: Kincses László, Fotó: Bajor Zoltán