2016.06.06
Tápió-vidéki Helyi Csoport

Fülemülék éjszakája Kókán - 2016.05.28.

Az idén új helyszínen rendeztük meg a programot, mert a hagyományos útvonal mentén évről-évre kevesebb revírt foglaltak a fülemülék, annak ellenére, hogy az élőhely szinte változatlan.

A fülemülék egyedszámának csökkenését más helyszíneken is tapasztaltuk az utóbbi időben, ami aggodalomra ad okot. Tápiósülyben tavaly rendeztük meg először a programot, mert az előzetes terepbejárások során jó fülemülés helynek ígérkezett. Az idén a kb. 2km-es szakaszon egyetlen fülemüle sem énekelt, még a hangjuk bejátszásának ellenére sem válaszoltak. Tápiószecsőn az Alsó-Tápió melletti galériaerdő volt a környék legjobb „fülemülés” helye, 50 méterenként voltak a revírek. Az idén kb. 100 méterenként énekeltek a madarak. A patakot kísérő nádszegélyben szintén kb. 50 méterenként kariccsolt a nádirigó. Az idei túra alkalmával egynek a hangját sem hallottuk!


Galéria a képre kattintva látható.

A kókai rendezvényre 42 fő volt kíváncsi, pedig madárban nem volt hiány és az időjárás is kedvező volt. A Civilházban a résztvevők köszöntése után felcsendültek a fülemüle szerenád című zenemű dallamai, utána a Madarak és Fák Napja történetét ismertettem. PowerPoint bemutató keretében a májusi éjszakák dalművészének, a csalogánynak (fülemülének) a megismertetése következett. A műsort az „Erdő fohásza” zárta Mike Oldfield zenéje kíséretében.

A NATURA 2000 területen haladó társaság gyönyörködhetett a szerelmes fülemülék csodálatos énekében, de láthattunk és hallhattunk kakukkot, fekete és énekes rigókat, erdei pintyeket, csilpcsalpfüzikéket, barátposzátákat, vadgerléket, seregélyeket, széncinegéket. A hajdani kenderföld bokrosaiból pirregett a rejtett életmódot élő berki tücsökmadár, a patakot kísérő galériaerdőben a térségünkben ritka kerti geze énekét hallottuk. A gyurgyalagtelep mellett elhaladva, még láthattuk az egzotikus szépségű madarak sólyomszerű röptét a naplementében. Az új helyszín beváltotta a hozzá fűzött reményt a résztvevők örömére. A programot Kiss Szabolcs barátunk csillagászati előadása és bemutatója zárta.

Kertész László