2016.10.01
Tápió-vidéki Helyi Csoport

Pele-túra a Tápió-vidéken - 2016.09.24.

2016. szeptember 24-én ismét megrendeztük Kókán a Pele-túrát. Idén szerencsére kedvező volt az időjárás, úgyhogy időben meg tudtuk tartani (tavaly sajnos az eső miatt későbbre kellett tennünk a programot és sajnos akkorra már az erdei pelék elhúzódtak télire). 

A program a kókai Civilházban indult, ahol az érdeklődők megtudhattak néhány információt a nálunk előforduló két pele fajról (mogyorós és erdei pele), valamint az erdei egérről. Ezután kocsival mentünk tovább a Malomárokhoz, majd gyalogosan vágtunk neki a túrának. A Malomárokban található az egyik odútelepünk (kb. 110 odú), és ezeket az odúkat előszeretettel használják a kisemlősök is. A túra egy kiszárad patak medrében volt, ahol még szerencsére a régi időket idéző, hatalmas fákkal tarkított erdősáv található. Bár könnyűnek nem mondható a terep (a bedőlt fák sokszor megnehezítették a haladást), mégis jó volt egy ilyen vadregényes részen sétálni. A túra során több odúban is találtunk erdei és mogyorós peléket, valamint erdei egereket.

A program (noha a vártnál egy kicsit hosszabb volt) jól sikerült. Körülbelül 45 fő vett részt a túrán, ezúttal is köszönjük nekik, hogy velünk tartottak és reméljük, hogy élvezték a túrát. Szintén köszönet minden tagtársunknak, akik segítettek a rendezvény lebonyolításában.

A fotókat köszönjük Suri Ferenc és Kiss Szabolcs tagtársainknak.