2006.10.25

Tatai Vadlúd Sokadalom

Szürkület, közeledő madárzsivaj, surranó szárnycsapások. Ön se maradjon ki az élményből! Jöjjön el november 25-én, délután háromra Tatára, és legyen tanúja egy varázslatos természeti jelenségnek, amint naplemente előtt vadludak ezrei húznak el a vár felett, és szállnak le az Öreg-tó vizére megpihenni.


Fotó: Imre Tamás

A Magyar Madártani Egyesület szakemberei a parton felállított teleszkópokkal, madarászokkal, forralt borral és házirétessel várnak mindenkit a Tatai Vadlúd Sokadalomra. Egész nap lesz távcsöves madármegfigyelés, madárgyűrűzési bemutató, természetvédelmi tanácsadás, és madárvédelmi eszközök vására.

"A vadludak esténként csapatosan húznak a vízre éjszakázni. A behúzás még naplemente előtt indul, csapat csapat után érkezik a víz fölé, ahol a gágogó V betűk felbomlanak, és a nagy madarak magukat leejtve, pörögve, forogva, akár a szél hajtotta falevelek, landolnak a vízen. A másfél-kétórás színjáték felejthetetlen élmény." (Schmidt Egon)

Időpont

2006. november 25. szombat. Korán kelőknek a reggeli vadlúd-kirepülés megtekintését javasoljuk, reggel 7-8 óra között. Aki szombat reggel inkább lustálkodna, azt a délutáni behúzásra várjuk 15 és 16 óra között.

Madármegfigyelő verseny profiknak!

A Tatai Vadlúd Sokadalom egyben verseny is a profi madarászoknak. A versenyfelhívás, és program itt olvasható.


Fotó: Imre Tamás

Tatai Öreg-tó

Talán az egész kontinensen nincs még egy olyan hely, mint a Tatai Öreg-tó, ahol a félénk madaraknak ismert vadludak, a város szívében, testközelből megfigyelhetők. Aki eljön vadludat figyelni, nemcsak a madárvonulás lenyűgöző jelenségének lehet tanúja, de egy történelmi kisváros barokk hangulatát is élvezheti.

Az Öreg-tó a nemzetközi jelentőségű vizes élőhelyek védelmére létrehozott, úgynevezett Ramsari Egyezmény hatálya alá tartozik, és része az Európai Unió ökológiai hálózatának, a Natura 2000 hálózatnak.

A Magyar Madártani Egyesület munkatársai évek óta dolgoznak a tó természeti értékeinek megőrzéséért. Folyamatosan nyomon követik az itt található madarak létszámát, az állományok helyzetét, és felderítik a madarakat veszélyeztető tényezőket.

Milyen ludak a vadludak?

A vadludak a lúdalakúak rendjének képviselői, zömök testű, változatos megjelenésű vízimadarak. Csorük lemezes, lábujjaik között úszóhártya feszül. Fiókáik fészekhagyóak. Az Öreg-tavon a legnagyobb eséllyel a következő vadludakkal találkozhat:


Fotó: Vasuta Gábor

Vetési lúd
A tatai Öreg-tó lúdjainak 70%-a vetési lúd. Ennek a fajnak az Öreg-tó az egyik legjelentősebb közép-európai gyülekezőhelye. Teste sötét színű, lába narancssárga, csőre feketés, narancssárga, vagy rózsaszín résszel. Késő őszi éjszakákon, 20-25 ezres csapatokban éjszakáznak a fokozottan védett területen a nálunk telelő vetési ludak. Bár ez a libafaj viszonylag "szűkszavú", ilyen tömegben azért jelentős hangzavart képesek produkálni.

Nagy lilik


Fotó: Streit Béla
Az öreg madarakat viszonylag könnyű meghatározni, feltűnő fehér homlokfoltjuk, és feketén harántcsíkos hasuk alapján. Lábuk narancssárga, csűrük rózsaszínű. A nagy lilikek rendkívül "szószátyár" libák. Magas hangú, "lilik-lililik" kiáltozásukat szünet nélkül ismételgetik. A vadludak és darvak kapcsolattartó hangjait, talán így fordíthatnánk emberi nyelvre: "Én itt vagyok. Te hol vagy?" E hangok megakadályozzák a csapat szétszóródását, de ködös időben, - a visszhang alapján - az alant elterülő domborzati viszonyokról is tájékoztatják a madarakat.

Fotó: Imre Tamás

Nyári lúd
A nyári lúd a házi lúd őse. Nagy testű. Röpte nehézkes, feje nagy, halványszürke szárnyfedői élesen elütnek az evezőtollaktól. Világosabb színű mint a vetési lúd, szokták szürke, vagy szőke libának is nevezni. Hangja a házilúdéra emlékeztető gágogás.

Honnan jönnek?

Az Öreg-tavon telelő vadludak többsége Hollandiából és Németországból érkezik. Az első csapatok szeptember végén - október elején érkeznek, és márciusban indulnak vissza fészkelőterületeikre.

Hogyan készüljön?

Öltözzön melegen, lehetőleg víz- és szélálló, réteges ruhába. Ha van saját távcsöve és madárhatározója, feltétlenül hozza magával, hogy minél több madarat megfigyelhessen közelről. Madármegfigyelésre a legalkalmasabb egy 10x50-es kézitávcső, amely a határozókönyvekkel együtt megvásárolható vagy megrendelhető az MME Katona József utcai boltjában.