Telefontokkal a madarakért

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) 1979-ben indította el az "Év madara" programot, melynek célja természetvédelmi problémákkal érintett fajok, madárcsoportok társadalmi szintű bemutatása. 2021-ben a lakosság előző évi szavazata alapján a cigánycsuk nyerte el ezt a címet, így idén ez a madár lesz a természetkímélő gazdálkodási módszerek népszerűsítésének nagykövete. Az idei szemléletformáló kampányban partnerünk a Telenor és beszállítója, a Cellect is. Az Év madarát ábrázoló telefontokok május 10-től elérhetőek, kizárólag a Telenor webshopján, fekete, zöld és korall színben.

A mezei verébnél kicsit kisebb cigánycsuk apró rovarokból, pókokból, hernyókból álló táplálékát a növényzet csúcsáról lerepülve többnyire a talajon fogja meg. A sík, domb- és hegyvidékek nyílt, gazos-bokros területek jellegzetes madara. Száraz növényi szálakból álló fészkét a tojó a talajra, fűcsomó tövébe építi. Évente kétszer is költ. Fészekalja alkalmanként 4-7 tojásból áll. Rövid távú vonuló, a telet az európai és észak-afrikai Mediterráneumban tölti.

A magyar állomány 1999-2019 közötti 54%-kal csökkent. Megfogyatkozása hátterében a nagyüzemi mezőgazdaság élőhely-átalakítása, a gazos-bokros élőhelyek megszűnése, beszántása, továbbá a növényvédőszerek okozta rovartáplálék-hiány veszélyeztetheti. Annak érdekében, hogy ez a folyamat megállítható és megfordítható legyen, olyan természetkímélő gazdálkodási módszereket kell szélesebb körben alkalmazni, és az Európai Unió agrártámogatási rendszerén belül finanszírozni, mint a szegélyélőhelyek meghagyása a gyepek és gazosok égetésének további tiltása.

Az MME, a Telenor és a Cellect együttműködésében most olyan mobiltokok készültek, amelyek 100%-ban környezetbarát, növényi, biológiailag lebomló, komposztálható tokok, ezzel is támogatva a természet védelmét. A limitált szériás tokok designját Czikkely Panni formatervező művész-grafikus álmodta meg:  „Így szállt mobilra az Év madara” – Czikkely Panni videója az alkotás folyamatáról az alábbi linken érhető el.

Reméljük, a partnerség révén még több emberhez eljut a cigánycsuk üzenete a nagyüzemi mezőgazdaság természetközelivé tételéről! Az ipar jellegű, rendkívül környezetpusztító agrárgazdálkodási gyakorlat megváltoztatása szinte lehetetlennek tűnő feladat a lakosság szemszögéből nézve, pedig egyénenként is sokat tehetünk azért, hogy a fenntartható mezőgazdaság kielégítse a lakossági igényeket és mellette élőhelyet biztosítson az állatoknak, növényeknek. Ha vásárláskor a fenntartható gazdálkodásból, helyből származó termékeket keresik a fogyasztók, máris célba ért az Év madara egyik fő üzenete.

Az MME egyik kiemelt célja a társadalom tájékoztatása, a lakosság természet- és környezettudatos viselkedésre ösztönzése. A Telenorral és a Cellecttel való együttműködésnek, és ennek az attraktív és praktikus terméknek köszönhetően egy szélesebb, talán a természetvédelmi kérdésekben kevésbé járatos közönség megszólítása is megvalósulhat. Minden eladott tok árából 500 forint az MME monitoring programját támogatja, amely a természetvédelmi irányok és konkrét cselekvési terv kidolgozását és megtervezését alapozza meg és az egyesület élőhelyvédelmi munkáját segíti. Az Év madarát ábrázoló telefontokok május 10-től elérhetőek, kizárólag a Telenor webshopján, fekete, zöld és korall színben.

Kapcsolódó hírek

Daruvonulás Hadarics Tibor

Az utóbbi évtizedben egyre több darvat (Grus grus) lehet megfigyelni a Dunántúlon az őszi vonulás során (október-november). Nyugat-délnyugat felé repülő csapataikkal szinte bárhol lehet találkozni a Dunántúlon az említett időszakban, de éjszakázásra egyelőre csak a Fertőn állnak meg.

A közelmúltban lezárult az Európai Unió által finanszírozott Bat4Man pályázat, melynek egyik legfontosabb célkitűzése az volt, hogy hatékony gyakorlati beavatkozások történjenek az épületlakó denevérek érdekében.

2022. november 26. Tatai Öreg-tó, Építők parki madármegfigyelő torony. Szervező: Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Komárom-Esztergom Megyei Csoportja, Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság, Száz Völgy Természetvédelmi Egyesület. Védnök: Michl József, Tata város polgármestere. A rendezvény díszvendége: a 25 éves Duna-Ipoly Nemzeti Park. A rendezvény középpontjában: a...