2014.05.22
Veszprém Megyei Helyi Csoport

Madárgyűrűzés Pécselyen-Beszámoló

2014. május 8-án - a Balaton-felvidéki Nemzeti Park meghívására -  Pécselyen, a Kis-tónál tartottunk madárgyűrűzést a pécselyi óvodásoknak. A Nemzeti Parkkal közös program már több mint fél évtizede sikeresen fut. A Pécsely melletti Kis-tó egy csodálatos, védett terület - gazdag madárvilággal.

Széplaki Imre gyűrűzővel reggel 7 órára értünk a gyűrűzés helyszínére, ahol Simon Pállal és Mészáros Andrással, a Nemzeti Park természetvédelmi őreivel, felállítottuk a 10db függönyhálót. 9:30-kor megérkeztek az óvodás csoportok, akiknek bemutattuk a fogott madarakat. A gyűrűzött madarak elengedésében - Imre közreműködésével  - aktívan részt vettek a gyermekek.


Sisegő füzike

Összesen 11 madárfaj 30 egyede került a hálókba. Mindnyájunk örömére ritkábban megfigyelhető madárfajok, pl.:kis fakopáncs, kerti poszáta és sisegő füzike is "látogatásukat tették" . Visszafogásra került egy 2011.05.10-én ugyanitt gyűrűzött "öreg" hím fekete rigó, ami a gyűrűző napló tanulsága szerint már legalább a 5.évében van, és jó egészségnek örvend. A Magyar Madárvonulási Atlasz alapján, a Magyarországon gyűrűzött és megkerült, legidősebb gyűrűs fekete rigó több mint 8 éves volt.


Kis fakopáncs

A szép, napsütéses időben - a festői környezetben - eredményes napot tudhattunk magunk mögött. Egy év múlva ismét meglátogatjuk megyénk e kevésbé ismert vizes élőhelyét. Javasoljuk tagtársainknak, hogy aki a Balaton-felvidéken kirándul, feltétlen keresse fel a pécselyi Kis-tavat!

 

Székely Balázs, Széplaki Imre