2014.05.22
Veszprém Megyei Helyi Csoport

Rövid beszámolók a május eleji programjainkról

Május 8-án a Zirc közelében fekvő Borzaváron az óvodának tartottunk madárgyűrűzéssel egybekötött foglalkozást (Druzsbaczky Ildikó, Aczél Gergely). A kissé szeles, de szép időben két kis poszátát és egy mezei verebet sikerült gyűrűznünk. A felállított öt háló igaz nem fogott valami sok madarat, de a gyerekeknek így is nagy élményt jelentett a tollas madarak simogatása, és látványa.

Május 9-én Balatonfűzfőn a Balaton partján a helyi horgász egyesület szervezésében vettünk részt a Madarak és Fák Napi rendezvényen (Szelle Ernő, Aczél Gergely). A tóparton több állomást alakítottak ki a település iskolájának számára, akik 5 csapattal jelentek meg a rendezvényen. Egyesületünk alkotta az egyik állomást, ahol madárgyűrűzési bemutatóval és interaktív játékokkal vártuk a gyerekeket. A 7 kifeszített hálóval 5 madarat sikerült fognunk, majd a gyerek közösen engedték el őket. A délelőtt jó hangulatban telt és délben mindenkit pizzával vendégeltek meg a szervezők.

 

Május 11-én Pápán a Civil Majálison is képviseltette magát a helyi csoportunk (Sztraka Emese, Varga Ferenc, Hencz Péter, Aczél Gergely). A heves esőzés miatt a programot nem szabadtéren, hanem a pápai színház épületében tartották meg. Egyesületünk a Pápa és Környéke Természetvédelmi Egyesülettel közösen jelent meg és próbáltuk a megjelenő kevés látogató figyelmét a természetvédelem irányába terelni.  A Pápai Városi Tévé interjút készített velünk, így az elenyésző létszámú látogatók ellenére talán hírünk és üzenetünk többekhez is eljuthatott.

 

Amennyiben szeretne részt venni programjainkon, kérem kövesse nyomon a honlapon hamarosan megjelenő híreinket, vagy a veszpremmegyeihcs@mme.hu email címen kérjen felvételt a megyei levelezőlistára, ahol email üzenetben értesülhet minden fontosabb rendezvényünkről!

Aczél Gergely