Vizes Élőhelyek Világnapja

Az idei Vizes Élőhelyek Világnapja központi ünnepi rendezvényére 2009. február 5-én, Kecskeméten került sor. A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KvVM) és a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság (KNPI) a nemzeti park Természet Háza központjába invitálta az ország egész területéről érkező, több mint száz természet- és környezetvédelmi szakembert, kutatót, polgármestereket, önkormányzati képviselőket.

 

A Vizes Élőhelyek Világnapján, minden év február második napján arra emlékezünk, hogy 1971-ben ezen a napon írták alá az iráni Ramsarban a Ramsari Egyezmény néven ismertté vált nemzetközi megállapodást a vizes élőhelyek, elsősorban az ott élő madárvilág védelméért.

A nemzeti parki és vízügyi szakemberek, Ramsari területen gazdálkodó és MTA kutató előadása mellett a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME), a mű II. kiadásának megjelenése alkalmából bemutatta Madárbarát településfejlesztés könyvet és koncepciót. Ennek lényege, hogy az MME partnerséget, szakértő támogatást kínál a települési önkormányzatoknak, mikro- és kistérségi összefogásoknak madárvédelmi, oktatásfejlesztési, turizmusfejlesztési koncepciók kidolgozásához, megvalósításához. [munkatársunktól]

Kapcsolódó hírek

Erdőirtás (Fotó: Orbán Zoltán)

Soha nem látott társadalmi felzúdulást keltett a múlt héten megjelent kormányrendelet, amely az energiahiányra hivatkozva szélesre tárja a kapukat valamennyi védett erdőnk kitermelése előtt. A rendelet egyértelműen veszélyezteti hazánk legértékesebb erdeinek állapotát, és rendkívül súlyos élőhelyvesztést eredményezhet. A WWF Magyarország, az MME és más zöld szervezetek nyílt...

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület fővárosi Központi Irodája munkatársat keres, heti 40 órás pénzügyi projektasszisztensi munkakör betöltésére az Egyesület pályázati projektjeivel, kiemelten az EU LIFE programja által támogatott projektekkel kapcsolatos feladatok ellátására.

Öreg tollruhás hamvas rétihéja hím (fotó: Hencz Péter)

Az MME Hamvasrétihéja-védelmi Munkacsoport keretein belül a korábbi évekhez hasonlóan  2022-ben is folytatódtak a hamvas rétihéják alaposabb megismerését és védelmét célzó tevékenységeink a Grassland HU projekt vállalásának megfelelően. 2020-ban és 21-ben nyomkövetős madarak viselkedését és fészkelőhelyeik tulajdonságait ismertük meg.