Ablaknak ütközés

Nagy felületű üvegfalak, de gyakran az otthoni ablakok alatt is találni elhullott vagy kábult madarakat. Ezek az állatok azért sérülnek meg, illetve pusztulnak el az esetek jelentős hányadában, mert  az üvegnek ütközve súlyos agyrázkódást, nyakcsigolya- vagy koponyacsonttörést szenvednek, miközben teljes sebességgel csapódnak neki a kemény felületnek.

Frissítve: 2017. június 2.

Üveg burkolatú irodaház (Fotó: Orbán Zoltán).

Miért ütköznek az üvegnek a madarak?

Nem látják az üveget? – tehetjük fel a kérdést, amire a válasz – bármilyen meglepő is –, az, hogy nem, pontosabban nem úgy, mint mi! Az üvegnek két olyan tulajdonsága van: az átlátszóság és bizonyos fényviszonyok esetében ezzel éppen ellenkezőleg, a tükröződés okozta átlátszatlanság, ami a madarak számára veszélyessé teszi ezt az anyagot.

Merőlegesen nézve a víztiszta üvegablak, főleg ha mögötte egy másik ablakon keresztül át lehet látni a házon, különösen veszélyes a repülő madarakra nézve, mert szabad átrepülésre alkalmas képet látnak, és ha a keret és egyéb jelek alapján nem tanulták meg felismerni az üveget, teljes sebességgel nekirepülnek az ablaknak, és az esetek jelentős százalékában halálos sérülést szenvednek.    

Madarak ablaknak ütközés problémája (Fotó: Orbán Zoltán).
Szemből nézve a víztiszta üveg teljesen átlátszó, azaz szabadon átrepülhető
terület érzetét kelti a madarakban (Fotó: Orbán Zoltán).

 

Lapos szögből szemlélve még a víztiszta üveg is átlátszatlanná válik, de így is éppen olyan veszélyes, mint szemből, mivel a madarak számára szabad röpfolyosót jelentő eget, búvó- és pihenőhelyet kínáló ágakat tükröz vissza, és a madarak ismételten teljes sebességgel ütköznek bele.

Ferdén nézve viszont a víztiszta üveg nem pusztán átlátszatlanná válik, de csalóka módon visszatükrözi a madarak megszokott, biztonságos, szabad átrepülést kínáló környezetét, így azok lassítás nélkül csapódnak be a kemény felületbe (Fotó: Orbán Zoltán).
Ferdén nézve viszont a víztiszta üveg nem pusztán átlátszatlanná válik, de csalóka
módon visszatükrözi a madarak megszokott, biztonságos, szabad átrepülést
kínáló környezetét, így azok lassítás nélkül csapódnak be a kemény
felületbe. 2 fotó, katt a képre (Fotók: Orbán Zoltán).

Ferdén nézve viszont a víztiszta üveg nem pusztán átlátszatlanná válik, de csalóka módon visszatükrözi a madarak megszokott, biztonságos, szabad átrepülést kínáló környezetét, így azok lassítás nélkül csapódnak be a kemény felületbe (Fotó: Orbán Zoltán).

Ablaknak csapódott balkáni gerle testének tollpúder-lenyomata (Fotó: Orbán Zoltán).
Így járt az a balkáni gerle is, ami olyan erővel ütközött az ablaknak, hogy a
púdertollak finom pora tökéletes lenyomatként megőrizte a madár
testének lenyomatát (Fotó: Orbán Zoltán).

Minél kiterjedtebb az üvegfelület, annál nagyobb veszélyt jelent a madarakra (Fotó: Orbán Zoltán).
Minél kiterjedtebb az üvegfelület, annál nagyobb veszélyt jelent a madarakra – 5 fotó,
katt a képre (Fotók: Orbán Zoltán).

Minél kiterjedtebb az üvegfelület, annál nagyobb veszélyt jelent a madarakra (Fotó: Orbán Zoltán).

Minél kiterjedtebb az üvegfelület, annál nagyobb veszélyt jelent a madarakra (Fotó: Orbán Zoltán).

Minél kiterjedtebb az üvegfelület, annál nagyobb veszélyt jelent a madarakra (Fotó: Orbán Zoltán).

Minél kiterjedtebb az üvegfelület, annál nagyobb veszélyt jelent a madarakra (Fotó: Orbán Zoltán).

Hatósági és tervezési hiányosságok

Annak ellenére, hogy a madarak tömeges ütközése és elhullása reális kockázatként jelentkezik minden nagyfelületű, különösen pedig az egybefüggő üveghomlokzatok, üvegfalak esetében, ai ilyennel rendlekező épületek általában gond nélkül, a természetvédelmi és állatvédelmi törvények rendelkezéseit figyelmen kívül hagyva megkapják a kivitelezési és működési engedélyt.

A tapasztalatok alapján a madárvédelmi szempontok többnyire a tervezés során sem merülnek fel, vagy ha mégis, figyelmen kívül hagyják ezeket, ezért a hatósági szabályozás még fontosabb lenne. 

A legveszélyesebb madárcsapda-helyek azok a többemeletes üvegfalú épületek, többnyire irodaházak, amiket zöldövezetbe, gazdag madárvilágú környezetbe építenek. Ezeket a természetközeli területeket ráadásul többnyire a vonuló madarak is aktívan használják. A problémát tovább fokozza, hogy az irodaházakban gyakran késő délutánig, estig, a belső világítás felkapcsolása mellett folyik a munka. Az őszi és a tavaszi vonulási időszakban korán sötétedik, a repülő madarakat pedig a fény még vonzza is az épületekhez. Míg a helyben élő állományoknak a balesetet szenvedő fajtársak és a többi madár példáját látva van esélye megtanulni elkerülni az ablakokat, az átvonulók tömegei számára ez az esély nem adott – vagy szerencsésen elkerülik az üvegtáblákat, vagy balesetet szenvednek. Ezért az elhullás mértéke ilyen helyszíneken jelentős lehet, éves szinten akár a több száz, több ezer példányt is elérheti.

Ehhez az is hozzájárul, hogy az ilyen természetközeli, "nagyüzemi" madárütközési helyszíneken sajnos a csak rövidebb időre elkábuló madaraknak is kevesebb az esélye a túlélésre. A környék ragadozói (ölyvek, baglyok, patkányok, nyestek, sünök, rókák, kutyák és macskák) ugyanis gyorsan megtanulják, hogy az üvegfalak alatt érdemes rendszeresen portyázni, mert ott kevés munkával összeszedhető táplálékot találhatnak. Ez a "potyázás" ráadásul a természetvédelmi probléma nagyságrendjét is elfedheti, hiszen az üvegfalak környezetében jóval kevesebb tetem látható, mint ahány madár ott valójában áldozatul esett.

Madarak ablaknak ütközés problémája - üvegfalú irodaház Törökbálinton (Fotó: Orbán Zoltán).
Ez a törökbálinti irodaház építészeti szempontból hiába számít élenjárónak, a
természetes élőhelyből kiemelkedve az óriási, az épületet teljesen átláthatóvá
tevő üvegfalak miatt folyamatos veszélyt jelent a környéken élő és átvonuló
madarakra. 11 fotó, katt a képre (Fotók: Orbán Zoltán).

Ez a törökbálinti irodaház építészeti és ergonómiai szempontból hiába számít  élenjárónak, a természetes élőhelyből kiemelkedve az óriási, az épületet  teljesen átláthatóvá tevő üvegfalak miatt folyamatos veszélyt jelent a  környéken élő és átvonuló madarakra (Fotó: Orbán Zoltán).

Ez a törökbálinti irodaház építészeti és ergonómiai szempontból hiába számít  élenjárónak, a természetes élőhelyből kiemelkedve az óriási, az épületet  teljesen átláthatóvá tevő üvegfalak miatt folyamatos veszélyt jelent a  környéken élő és átvonuló madarakra (Fotó: Orbán Zoltán).

Ez a törökbálinti irodaház építészeti és ergonómiai szempontból hiába számít  élenjárónak, a természetes élőhelyből kiemelkedve az óriási, az épületet  teljesen átláthatóvá tevő üvegfalak miatt folyamatos veszélyt jelent a  környéken élő és átvonuló madarakra (Fotó: Orbán Zoltán).

A várárok jellegű kiterjedt vízmedencék építészetileg a természetközeliséget hangsúlyozzák, hatásukat tekintve viszont fokozhatják a madárpusztulást, mivel itatóként vonzzák a madarakat, így növelve az ütközésveszélyt (Fotó: Orbán Zoltán).

A várárok jellegű kiterjedt vízmedencék építészetileg a természetközeliséget hangsúlyozzák, hatásukat tekintve viszont fokozhatják a madárpusztulást, mivel itatóként vonzzák a madarakat, így növelve az ütközésveszélyt (Fotó: Orbán Zoltán).

Ráadásul a hatalmas kiterjedésű komplexum oldalai nem egyenes lefutásúak, hanem mély beugrókkal tagoltak, amik tovább növelik az épület madárcsapda-jellegét (Fotó: Orbán Zoltán).

Ráadásul a hatalmas kiterjedésű komplexum oldalai nem egyenes lefutásúak, hanem mély beugrókkal tagoltak, amik tovább növelik az épület madárcsapda-jellegét (Fotó: Orbán Zoltán).

Pusztán a fenti képeken látott szakaszon három elhullott madár: erdei szürkebegy, ... (Fotó: Orbán Zoltán).

... házi rozsdafarkú ... (Fotó: Orbán Zoltán).

... és őszapó tetemét találtuk egy novemberi bejáráson (Fotó: Orbán Zoltán).

 

A folyton az üvegbe csapódó madarak hangja, a vergődő és elhullott állatok látványa a természetvédelmi problémák mellett a dolgozók közérzetét is ronthatja. Mivel az összességében sok tízezer négyzetméternyi üvegfelület hatékony utólagos madárütközés-mentesítése technológiailag meglehetősen bonyolult és drága – amire a cégek nem biztos, hogy tudnak, akarnak pénzt és időt áldozni –, a probléma és a munkahelyi feszültség is folyamatosan jelentkezik.

Ez csak úgy lenne elkerülhető, ha a madárütközések jelentette természet- és állatvédelmi problémát a napsütéshez, a szélhez és a gravitációhoz hasonló, reális környezeti hatásként már az épület tervezésekor figyelembe vennék, és alkalmaznák a már jelenleg is rendelkezésre álló madárbarát technológiákat.

MIT TEHETÜNK?

Ragadozómadár-sziluettek

Mint a többi hasonló jellegű madártávoltartási probléma esetében, ahol a közvélemény ragadozómadár-utánzatoktól várja a megoldást (parlagi galambok, házrongáló harkályok stb.), sajnos itt is el kell mondani, hogy a "csodamegoldásnak" tekintett ragadozómadár-sziluettek hatásfoka messze nem százszázalékos, és az idő előrehaladtával a hozzászokás következtében ez a gyakran alacsony hatékonyság is jelentősen csökken vagy megszűnik.

A ragadozómadár-sziluettek elvi alkalmazhatóságának hátterében a kisebb zsákmányállat madarak öröklött félelmi, elkerülő viselkedése áll.

A klasszikus kísérletben kislibák felett mozgattak ragadozó árnyképet (nyak nélküli kis fej, rövid csőr, elöl lévő kerek vagy hegyes végű szárny, hosszú és keskeny farok), amire a fiókák rejtőzködő lekushadással reagáltak, mert ez a sziluett a rájuk veszélyt rejtő ragadozómadarak (héja, karvaly, sólymok) sajátossága. Ha ugyanezt az árnyképet 180 fokkal elfordítva (hosszú nyak, hátul lévő kerek szárny, rövid farok) mozgatták a madarak felett, akkor azok nem reagáltak rá, mivel ez az árnykép a rájuk veszélytelen récék, libák, hattyúk jellemzője.

A madarak tehát nem az üvegre ragasztott bármilyen fekete folttól, hanem a matrica által megjelenített ragadozómadár-alak megfelelő kulcsarányaitól ijedhetnek meg!

Madarak ablaknak ütközés problémája - megfelelő ragadozómadár-sziluett (Fotó: Orbán Zoltán).
Ezért nagyon fontos, hogy a számukra legriasztóbb héja, karvaly vagy sólyom
árnyképét használjunk, mert ez hat leginkább a madarakra, ez tarthatja
legnagyobb  hatékonysággal távol őket az üvegfelületektől.

Harkályriszató héja sziluett fa házikón (Fotó: Orbán Zoltán).
A boltban beszerezhető sziluettek némi otthoni barkácsolással, sárga és fekete
matrica felragasztásával kiegésztíhetők "rémszemekkel" is
(Fotók: Orbán Zoltán).

 

Az alábbi képeken is látható, nem megfelelő (méret és/vagy forma) árnyképek kevésbé vagy egyáltalán nem hatékonyak, mert az ezek által ábrázolt madarak túl kicsik (távolinak mutatják a veszélyt), nem ragadozók vagy nem olyan ragadozók, melyek képesek zsákmányul ejteni a kifejlett, repülő énekesmadarakat. 

Madarak ablaknak ütközés problémája - rossz, nem ragadozómadár-sziluett (Fotó: Orbán Zoltán).
Ez a sziluett varjúfélére hasonlít, ezek a madarak pedig csak a fészekben ülő
fiókákra jelentenek veszélyt, röpképes, kifejlett példányokra viszont
nem vadásznak, ezért riasztó hatásuk sincs (Fotó: Orbán Zoltán).

Az ilyen kicsi sziluetteknek (amik veszélytelenül távolinak mutatják a ragadozót) valószínűleg semmiféle madártávoltartó képessége nincs (Fotó: Orbán Zoltán).
Az ilyen kicsi sziluetteknek (amik veszélytelenül távolinak mutatják a ragadozót)
valószínűleg semmiféle madártávoltartó képessége nincs – 4 fotó, katt a képre
(Fotók: Orbán Zoltán).

Az ilyen kicsi sziluetteknek (amik veszélytelenül távolinak mutatják a ragadozót) valószínűleg semmiféle madártávoltartó képessége nincs (Fotó: Orbán Zoltán).

Az ilyen kicsi sziluetteknek (amik veszélytelenül távolinak mutatják a ragadozót) valószínűleg semmiféle madártávoltartó képessége nincs (Fotó: Orbán Zoltán).

Az ilyen kicsi sziluetteknek (amik veszélytelenül távolinak mutatják a ragadozót) valószínűleg semmiféle madártávoltartó képessége nincs (Fotó: Orbán Zoltán).

Madarak ablaknak ütközés problémája - rossz, nem ragadozómadár-sziluett (Fotó: Orbán Zoltán).
Ezek az árnyképek felszálló galambokat ábrázolnak, ami nemhogy nem
riasztja a madarakat, ...

Madarak ablaknak ütközés problémája - rossz, nem ragadozómadár-sziluett (Fotó: Orbán Zoltán).
... de a "fajtársakat" akár oda is vonzhatja, és a többi madárnak is átrepülésre
alkalmas, szabad légteret jelezhet.

 

Üvegre ragasztható és függeszthető ragadozómadár-sziluettek beszerezhetők az MME boltjában

"Rémszemek"

Egy-egy kisebb felületű ablaknál, különösen akkor, ha a felragasztott sziluett nem vált be vagy már veszít a hatékonyságából, megpróbálkozhatunk a bámuló ragadozómadár-arcot mintázó "rémszem" nyomattal (ez letölthető innen >>).

Madarak ablaknak ütközés problémája - "rémszem" (Fotó: Orbán Zoltán).
Erről a megoldásról az autókat, ablakokat "támadó" madarakról szóló oldalunkon
olvashat részletesen (Fotó: Orbán Zoltán).

 

Utólagos külső fóliázás 

Léteznek olyan kívülről, nagy üvegfelületekre is felragaszt(at)ható műanyag fóliák, amivel utólag is be lehet vonni az ablaküvegeket, és foltokkal, csíkokkal, tükröződésmentesítéssel, az átláthatóság részbeni vagy teljes megszüntetésével akár tökéletes megoldást jelenthetnek a madárütközési problémára

Nem megfeleő fóliaválasztás, kivitelezés esetén az a felhasználói kritika jelentkezhet a módszerel szemben (valószínűleg ezért nem terjedt el általánosan), hogy:

  • eltérő mértékben, de csökkenthetik vagy teljesen meg is szüntethetik az iroda vagy a lakótér felőli kilátást;
  • csökkenthetik az ablakon bejutó fény mennyiségét;
  • megváltoztathatják, ronthatják az üvegfal, az épület tervező által elképzelt és eredetileg magvalósított megjelenését.

Téli madárütközések miatt sürgősséggel elvégzett matt fóliázás Budapesten (Fotó: Orbán Zoltán).
Téli madárütközések miatt sürgősséggel elvégzett matt fóliázás Budapesten – 6 fotó,
katt a képre (Fotók: Orbán Zoltán).

Téli madárütközések miatt sürgősséggel elvégzett matt fóliázás Budapesten (Fotó: Orbán Zoltán).

Téli madárütközések miatt sürgősséggel elvégzett matt fóliázás Budapesten (Fotó: Orbán Zoltán).

Téli madárütközések miatt sürgősséggel elvégzett matt fóliázás Budapesten (Fotó: Orbán Zoltán).

Téli madárütközések miatt sürgősséggel elvégzett matt fóliázás Budapesten (Fotó: Orbán Zoltán).

Téli madárütközések miatt sürgősséggel elvégzett matt fóliázás Budapesten (Fotó: Orbán Zoltán).

 

Az alkalmazható fóliákról érdemes az interneten rákeresni és megkérdezni fóliázással foglalkozó hazai cégeket (egy amerikai oldal >>).

Szúnyoghálós védekezés

Az ablakra kívülről rögzített keretes szúnyogháló százszázalékos megoldást jelent, mert megszünteti az üvegnek a madarakat megtévesztő csillogását és átláthatóságát, ráadásul puha ütközésfelfogó réteget is képez a kemény üvegfelület előtt. A módszer jól alkalmazható a lakóházakon és a klasszikus ablakokat használó középületeken, irodákon, viszont jellegéből adódóan nem jelent megoldást az üvegfalú építményeknél.

Madarak ablaknak ütközés problémája - szúnyoghálós megoldás (Fotó: Orbán Zoltán).
A szúnyogháló ráadásul nemcsak a madarakat védi az ablaknak ütközéstől,
de eredeti funkcióját ellátva ...

Madarak ablaknak ütközés problémája - szúnyoghálós megoldás (Fotó: Orbán Zoltán).
... a szúnyogokat a permetszerek környezetterhelését megspórolva tartja távol,
ami a klímaváltozás következtében egyre fontosabb egészségvédelmi
szempont lesz (Fotók: Orbán Zoltán).

Döntött üvegtáblák

Az üvegfalak madárcsapda-hatása csökkenthető vagy akár ki is küszöbölhető, ha a felület kellő mértékben kifelé, lefelé döntött (ezt a módszert használták a 82 emeletes Chicago-i Agua Tower építésénél is). Ebben az esetben az üveg nem az ég vagy a környező növényzet átrepülhető légterét, hanem a talaj képét tükrözi vissza, ami nem kecsegteti áthaladással a madarakat.

Madárvédő üveg

A 2000-es évek elején zajlottak azok a kutatások, melynek eredményeként a német Arnold Glass cég elkészítette az ORNILUX márkanevű madárvédő üveget. Ennek alapelvét a hálóikat a madarak ütközésétől védő pókoktól vették a kutatók. A keresztespókfélék (Araneidae) több mint 3 000 fajának sok munkával megépített hálóinak fonalait olyan bevonat fedi, ami a madarak számára érzékelt UV tartományban láthatóvá teszi a vékony szálakat, így azok el is tudják kerülni ezeket. Mivel számunkra ez a hullámhosszú fény (speciális szemüveg nélkül) nem érzékelhető, az erdőben kirándulva mi folyton nekimegyünk a gyakran tányérnyi, lapos hálófalaknak. 

Keresztespókfaj hálója (Fotó: Orbán Zoltán).
A hazánkban is gyakori keresztespókfajok hálójának UV bevonata a madarak
számára úgy teszi láthatóvá a pókfonalakat, mint számunkra a hajnali harmat
cseppjei (a képeken). Amint a háló felszárad, ismét nem látjuk, ezért
gyalogolunk bele kirándulás közben. 3 fotó - katt a képre
(Fotók: Orbán Zoltán).

Keresztespókfaj hálója (Fotó: Orbán Zoltán).

Keresztespókfaj hálója (Fotó: Orbán Zoltán).

 

A madárvédő üveg olyan elemi szálakat tartalmaz (a 2006-ban kifejlesztett ORNILUX® SB1 elnevezésű első változatban a bevonat függőleges vonalas volt), amik csak UV fényben láthatóak, így számunkra észrevehetetlenek, míg a madarak számára akadályokkal teli felületként jelenik meg. 


A 2009-re kidolgozott második generációs ORNILUX Mikado már
szabálytalan mintázattal készült (Forrás: YouTube).

 

A fejlesztésben és a laboratóriumi vizsgálatokban fontos szerepe volt a madártani kutatásokkal foglalkozó radolfzelli  Max Planck Intézetnek (Németország), ahol 2003–2010 között 1.384 madárreptetési tesztet végeztek el. A madárvédelmi üvegek első éles tesztjeire két állatkertben került sor. A Bronx Zoo-ban (New York, USA) 2009-ben építettek be első generációs ORNILUX SB1 üvegeket, majd egy évvel később a Hellebrunn Zoo (München, Németország) jegesmedve kifutójának és pelikánházának üvegfalait cserélték le második generációs ORNILUX Mikado üvegre. A terepi próbák igazolták a fejlesztés hatékonyságát, mert drámaian csökkentek, illetve megszűntek a madárütközéses esetek (további részletek >>).

Mit tegyünk, ha ablaknak ütközött madarat találunk?

Szerencsére a madarak ütközéskor sok esetben csak elkábulnak, és rövid vergődést követően az ablakpárkányon vagy a földön gubbasztanak.

Ablaknak ütközés probléma - madártoll az üvegen (Fotó: Orbán Zoltán).
Az ütközés után gyakran maradnak madártollak az üvegen.

Ablaknak ütközés probléma - kábult széncinege ütközés után (Fotó: Orbán Zoltán).
Azoknál a kevésbé szerencsés madaraknál, melyek a becsapódáskor ilyen-olyan
mértékű agyrázkódást szenvednek, romlik a mozgáskoordináció, "szédelegnek",
többnyire repülni és állni sem tudnak, mint ez a széncinege
(Fotók: Orbán Zoltán).

 

Tegyük az ilyen állatot egy szellőzőnyílásokkal ellátott, biztonságosan lezárható papírdobozba vagy letakart madárkalitkába, és a lakás egy csendes, kiegyenlített hőmérsékletű zugában hagyjuk így pihenni egy-két órát. Enni, inni nem kell adni neki, a legfontosabb, hogy az állat a sötét, nyugodt környezetben kipihenhesse a megrázkódtató élményt.

Amennyiben néhány órán belül nem tud elrepülni, a pihentetést érdemes egy-két napon keresztül folytatni. Ebben az esetben a madarat már kalitkába kell tenni (itt már ne takarjuk le) és enni- és innivalóval ellátni. Ha a madár ezek után sem repül el, illetve furcsán viselkedik (leesik az ülőrúdról vagy nem is tud megülni ezen; rázza, forgatja vagy lógatja a fejét), a sérülés valószínűleg súlyosabb és akár maradandó. Ilyenkor az utolsó lehetőség, hogy eljuttatjuk valamelyik madármentőhelyre, ezekről részletesen olvashat itt >>


Az ablaknak ütközött madarak mentése az OzoneNetwork Egyenlítő c. műsora
2016.07.22-ei adásában. A riportrész 41:55-nél indul – az indításhoz
katt a képre (Forrás: videa.hu).

Orbán Zoltán - Madárbarátok könyve (Cser Kiadó, 2013) külső borító.
Amennyiben részletesebben is érdekli a lakótelepeken, a ház körül és a
kertben végezhető mindennapi gyakorlati madárvédelem, ajánljuk
figyelmébe a Madárbarátok könyvét (bolt >>).

 

Orbán Zoltán