2015.01.24

Ál-arco(so)k a Madárbarát kertben

Napjainkra az álarc fogalma összefonódott a karneválok, maszkabálok, fesztiválok, vallási események inkognitót nyújtó kellékével. Pedig az állatvilág képviselői a ragadozók elleni védekezésben már jóval előttünk elkezdték kihasználni az arcutánzatok riasztó hatását.

 

A trükk

A madaraknál többnyire a tarkón, de akár a szárnyon, a háton vagy a farkon elhelyezkedő ál-arcoknál a cél nem a tökéletes arcmás visszaadása, hanem az arcot jelentő legfontosabb kulcsingerek, ezek között is elsősorban a bámuló, fenyegetően nagy és szimmetrikus szempár, vagy szupernormális ingerként sok szemfolt megjelenítése.

 

A cél

A megtévesztés fő célja a potenciális ragadozók elleni védekezés. Ezek ugyanis elsősorban hátulról, a zsákmány vak oldala felől szeretnek közelíteni. Az ál-arc nemcsak elbizonytalaníthatja a támadni készülő ragadozót (és más zaklató madarakat, valamint a rivális fajtársakat), de ha a szemfoltok a test hátsó, kevésbé érzékeny részén helyezkednek el, akkor hamis célpontként segíthetik is a menekülést. Egy farok elvesztése még mindig kisebb gond, mintha a támadás a fejet érné.

 

Mely fajok használják?

Ál-arccal főleg azok a madarak rendelkeznek, melyek szeme a fej elülső felén helyezkedik el, és előre néz. Ezeknek az állatoknak a látótere korlátozott azokéval szemben, melyek szeme a fej két oldalán, abból jelentősen kidudorodva ül. Utóbbiak a fej forgatása nélkül is jól látnak előre, hátra, felfelé és lefelé.


Az élete jelentős részét függőleges sziklafalakon töltő hajnalmadárnak nincs
szüksége hamis tarkótáji szemfoltokra
. A fej két oldalából kidülledő szemei
hátrafelé is látnak, és a fehér szemgyűrűnek köszönhetően hátulról is jól
láthatóak, így kettős funkciót látnak el (Fotó: Orbán Zoltán).

 

Ebből az alapelvből kiindulva azt gondolhatnánk, hogy ezt a trükköt csak kistestű zsákmányállatfajok alkalmazzák. Valójában azonban ragadozó életmódot folytató madarak is rendelkeznek ilyennel. Ezek többnyire kis és közepes testű fajok, amik "felett" még vannak olyan nagyobb és erősebb ragadozók a táplálékpiramisban, amik rájuk is vadászhatnak.

A hamis arc azonban a vadászatban is jól jöhet. Madármegfigyelők, madárfotósok jól ismerik a madaraknak azt a megdöbbentő képességét, hogy akkor tűnnek el, amikor feléjük közeledve egy pillanatra levesszük róluk a tekintetünket. Ebből következően a hamis szemfoltok akár a vártáról leskelődő ragadozó sikerét is segíthetik. Miközben a fejét forgatva a környező tájat figyeli, a rejtőzködő zsákmány a hamis arc elfordulásakor mozdulva pont a valódi szemek hatókörében mozdulhat meg. Ez lehet az egyik oka annak, hogy a jelentős részben üldögélve vadászó, nappal is aktív, illetve még világosban vadászó kistestű baglyok között miért olyan gyakori a tarkótáji szemfoltosság.

 

Az ember életét is védi

Azt, hogy ez a kétarcúság mennyire segítheti az egyed túlélését, az is jól jelzi, hogy Indiában a tigrisekkel azonos élőhelyet használó emberek is használják a módszert. Tipikus macskaviselkedésként a tigrisek is elsősorban hátulról támadnak, hagyják, hogy a zsákmány elsétáljon előttük, majd ekkor támadnak. Ezért a hátrafelé néző álarc, különösen ha az emberek csoportosan járják az erdőt, megakadályozhatja a támadást.


Tigristámadás ellen védő álarcot viselő férfi Indiában
(Forrás: weeklysciencequiz.blogspot.hu)
.

 

Példák a nagyvilágból

A megtévesztő szemfoltok viselése sokkal, de sokkal gyakoribb az állatvilágban, mint gondolnánk. A madarakon kívül puhatestűek, ízeltlábúak, kétéltűek, hüllők és emlősök is használják a megtévesztésnek ezt a módját. Nézzünk ezekre néhány egzotikus példát!


Az USA nyugati részén honos hegyi törpekuvik (Northern Pygmy-Owl, Glaucidium gnoma)
a nappal is aktív, üldögélve figyelő-vadászó kisbaglyok közé tartozik, és elképesztően
szuggesztív szemfoltokat visel a tarkóján (Videó: Scott Carpenter).


Az USA jelentős területén és Kanada déli részén elterjedt pelyhes fakopáncs
(Downy Woodpecker, Dryobates/Picoides pubescens) tarkótáji foltjai és
csíkjai képeznek ál-arcot (Forrás: YouTube).


A világ egyik legszebb színezetű ragadozómadara, az amerikai kontinens jelentős
részén előforduló tarka vércse (American Kestrel, Falco sparverius) hímje, melynek
fekete tarkótáji szemfoltjai vannak (Videó: WorldBirdSanctuary)
.


Az Afrika Szaharától délre húzódó területeinek jelentős részén előforduló feketehasú
túzok (Black-bellied Bustard, Lissotis melanogaster)
fekete-fehér tarkómintázata
sokkal "bámulóbb", mint a madár valódi arca (Forrás: YouTube).


A Kanadától Mexikóig honos Cooper-héja (Cooper's Hawk, Accipiter cooperii) a
háttollain
visel olyan szemfoltokat, amik szupernormális ingerként
bizonytalaníthatják el az esetleges támadót (Forrás: YouTube)
.


Az USA középső és keleti részén élő lármás füleskuvik (Eastern Screech-Owl,
Megascops asio) a valódi szemei alatt visel egy-egy feltűnő sötét szemfoltot.
Ezeknek köszönhetően a madár akkor is "bámul", amikor valójában
csukott szemmel szundikál (Videó: Margaret Kurtz).


Amikor ez a Délkelet-Ázsia hegyvidéki erdőségeinek vizeiben élő négyszeműteknős-faj
(Four-eyed Turtle, Sacalia quadriocellata) a sekély patakok vizében keresgél,
az esetleg felülről támadó ragadozót négy rendkívül feltűnő hamis szem
riasztja el (Forrás: 3.tnaqua.org).


A Dél-Amerikában élő Perez sisakos békát (Perez’s Snouted Frog, Edalorhina perezi)
ez a területen élő, halálos mérgű gödörkésarcú viparaféléket utánzó arcmás
védi hátulról (Forrás: frogblogmanchester.com).


Ez az Atlanti-óceán trópusi vizeiben élő pillangóhalfaj feltűnő farki szemfoltjai miatt a
"négyszemű" angol nevet ( Four-eye Butterflyfish, Chaetodon capistratus) viseli
(Forrás: YouTube).


Ez az állat egy észak-amerikai fecskefarkúlepke-faj (Spicebush Swallowtail,
Papilio troilus) hernyója, és feltűnő szemfoltjainak köszönhetően inkább
egy veszélyes kígyóhoz hasonlít
(Forrás: YouTube).


A parányi méretét halálos mérgű harapással ellensúlyozó kékgyűrűs polip
(Blue-ringed Octopus, Hapalochlaena lunulata) támadás esetén kék
szemfoltok sokaságával jelzi veszélyességét (Forrás: YouTube).


Még az egyébként félelmetes fogókarokkal rendelkező, Magyarországon is őshonos,
termetes imádkozó sáska is riasztó szemfoltokat visel karjai belső felén, amiket
támadás esetén villant ellenfele arcába (Forrás: YouTube).


Az USA keleti részén élő foltos denevér (Spotted Bat,
Euderma maculatum) sötét szőrű hátán három "világító"
fehér folt képez bámuló ál-arcot. 2 fotó - katt a képre
(Fotók: onda.org és lillooetnews.net).

 

Nincs okunk panaszra!

A világ csodáit látva hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy ilyen "király" dolgok csak valahol távol, a Föld túlsó felén, más kontinenseken, de minimum külföldön vannak. Pedig ha jobban körülnézünk, már a közvetlen lakó- és munkahelyi környezetünkben is megdöbbentő élőlényeket, viselkedéseket láthatunk. Különösen igaz ez a Madárbarát kert programra, ami többek között egy olyan módszertani és eszközgyűjtemény, ami segít nemcsak a környezetünkbe, de akár az ablakunk elé csalogatni fajok és állatok tucatjait.

Jócskán láthatunk ál-arcos madarakat a kertben, az ablakban, a panelerkélyen is. Ahhoz azonban, hogy ez sikerüljön, mindenekelőtt meg kell próbálnunk új szemmell nézni a már jól ismert állatokat. Az sem árt, ha a vizsgálódáshoz fényképezőgépet, videokamerát használunk. A szemünk ugyanis gyakran nem elég gyors az apró jelenségek megfigyelésére, amiben a visszanézhető képkockák sokat segítenek.

 

Tarkófoltosok

A madarak hamis arcmintázata leggyakrabban a fej hátsó részén helyezkedik el, és sokszor nem is csak egy, hanem több szempárt mintáz, ami több nézetből is bámuló képzetet kelt.


Az etetők egyik mindennapos látogatója a kék cinege. Bonyolult fejmintázatát jól
ismerjük, és ez egyáltalán nem tűnik trükkösnek (Fotó: Orbán Zoltán).


Pedig hátulról nézve a csíkok és foltok bámuló arc képzetét keltik.
5 fotó - katt a képre (Fotók: Orbán Zoltán).


Az ilyen összetett tarkómintázatok gyakori jellemzője, hogy szemből nézne, amikor
az ivó, táplálékot kereső madár feje lefelé áll, és az állat a legkiszolgáltatottabb,
még feltűnőbbek. 3 fotó - katt a képre (Fotók: Orbán Zoltán).


A széncinege is hasonló maszkot visel. 6 fotó - katt a képre (Fotók: Orbán Zoltán).


A kis fakopáncs szimmetrikus fehér tarkófoltjai két hatalmas szemet mintáznak
(Fotó: Orbán Zoltán).


A nagy fakopáncs pofafoltjai, fekete nyak- és fejcsíkjai négy nagyméretű, hátrafelé
néző tarkótáji szemfoltot eredményeznek (Fotó: Orbán Zoltán).


A mezei veréb fehér nyakörve a tarkón nem ér össze. Ennek eredményeként
egyszerű, de hatékony szimmetrikus szemfoltok jönnek létre. Ráadásul
ezek a fej lehajtásakor, csipegetéskor és iváskor egyre nagyobbá,
"bámulóbbá" válnak. 6 fotó - katt a képre
(Fotók: Orbán Zoltán).


A fül mögé érő és a fejtetőre is felnyúló fehér pofafoltok a tarkómintázattal együtt a
tengelicet is felruházzák a hamis arc védelmével. 2 fotó, katt a képre
(Fotók: Orbán Zoltán).


A videón jól érzékelhető, hogy ez az ál-arc a fej bármely állásánál azt az érzetet
kelti, hogy a madár minket figyel. Lejátszáskor a minőséget érdemes
HD-ra állítani (Videó: Orbán Zoltán).


A nappal is aktív kuvik foltok alkotta tarkótáji arcmintázata (Fotó: Orbán Zoltán).


A cikk kezdő képén is látható karvaly egyszerű, de nagyon hatékony fehér tarkótáji
szemfoltokat visel
. 9 fotó - katt a képre (Fotók: Orbán Zoltán).


Ezen a felvételen "működés" közben láthatjuk, amint a fehér szemfoltok a zsákmányát
tépő karvaly hátoldalát védik
. Lejátszáskor a minőséget érdemes HD-ra állítani
(Videó: Orbán Zoltán)
.


Iváskor a vízben tükröződő, a hullámzástól vibráló tarkófoltok még élőbbnek tűnnek.
Lejátszáskor a minőséget érdemes HD-ra állítani (Videó: Orbán Zoltán).

 

Hátmaszkosok

A megtévesztő hamis arcok esetében a nagyobb méret jobb, mint a kisebb. Éppen ezért sok madárfajnál a hát egésze részt vesz a megtévesztésben.


A balkáni (a képen), a nagy és a közép fakopáncs óriási váll-, és sok szárnyfoltja
a hát egészét teszik maszkszerűvé. 2 fotó - katt a képre (Fotók: Orbán Zoltán).


Az eddig látottak alapján már nem is csodálkozunk azon, hogy ez a hátmaszk
szemből nézve is milyen jól érvényesül. Lejátszáskor a minőséget érdemes
HD-ra állítani (Videó: Orbán Zoltán).


A külföldi példákat bemutató fejezetben láttuk, hogy a Cooper-héja háttollai szemfoltosak.
Ez a tulajdonság a tarkóján maszkot viselő karvalyunknál  is megvan, és akkor
válik feltűnővé, amikor a tollászkodó madár a lehető legvédtelenebb.
Lejátszáskor a minőséget érdemes HD-ra állítani
(Videó: Orbán Zoltán).

 

Szemfoltok a szárnyon

A szárny alapszínéből kivilágló, szimmetrikus elhelyezkedésű szárnytükör-foltok is alkalmasak lehetnek a megtévesztésre. Ezek általában a hát és a farok egészével együtt alkotnak bámuló ál-arcot.


Éneklés közben a hím házi rozsdafarkú sokat tartózkodik nyílt részeken, ahol minden
segítség, így a szemfoltszerű fehér szárnytükrök is jól jönnek a ragadozók ellen.


A szajkó díszes mintázatú szárnyában nem a fehér folt vonzza leginkább
az ember tekintetét.


Ha azonban hátulról nézzük a madarat, akkor ezek a szimmetrikus foltok a sötét
szárny- és farktollakkal együtt már "néznek" (Fotók: Orbán Zoltán).

 

Ál-arc a farkon

A parányi ökörszem az eddig látottaktól eltérő és sokkal összetettebb megtévesztéssel él. Ebben az alsó farkfedő hamis szemfoltja csak a madár különleges testtartásával és viselkedésével együtt jutnak szerephez.

Ez az alig 6−7 grammos madárka merőlegesen felmereszti a farkát, amint inkább egérként, mint madárként az aljnövényzetben mozog.  Eközben a test elülső része és a fej lefelé néz. Ennek eredményeként úgy tűnik, mintha az ökörszemnek a feltűnő szemfoltokat viselő farka lenne a feje. Ha egy leskelődő szőrmés kisragadozó erre csap le, akkor az állatnak jó esélye van elmenekülni.


Az etetőkre is odacsalogatható ökörszem felmeresztett farka fejként nyúlik ki a testből.
A megtévesztő hatást tovább fokozza az alsó farkefedők szemfoltszerű mintázata
4 fotó - katt a képre (Fotók: Orbán Zoltán).

 

Kettős arcot viselők

A hazai madárfaunában a mezei veréb az egyik legösszetetebb ál-arcot viselő faj. Láttuk, hogy a tarkóra kifutó, de ott teljesen össze nem érő fehér gallérja hátrafelé bámuló szempárt mintáz. Legkisebb verebünk azonban oldalról és szemből is hamis szemekkel, szempárokkal riogat.


A mezei veréb pofafoltjai oldalról nézve is szemfoltszerűek, ...


... szemből azonban ezeknek a szimmetrikus kettőződés miatt "második arc"
funkciójuk is van.


A mezeiveréb-csapatok gyakran üldögélnek jól látható helyen, ahonnan a ragadozókat
hamis szemek sokasága bámulja. Meneküléskor a támadó pillanatnyi
elbizonytalanodása is az életet jelentheti a hármas álarcot viselő
mezei veréb számára (Fotók: Orbán Zoltán).

 

Amikor a fegyver visszafelé sül el

Tavaszonként előfordul, hogy a hormonoktól feltüzelt hím madarak saját tükröződő képmásukkal vívnak órákig, napokig tartó szélmalomharcot autókon, ablakoknál. Ilyenkor lehet megoldás a honlapunkról letölthető, kinyomtatható és kiragasztható "rémszem".


Néhány megfelelően elhelyezett folt máris bámuló arcot mintáz, ami távol tarja
a tükröződő felülettől a harcias madarakat (Fotó: Orbán Zoltán).

 

Önt is várja a Madárbarát kert program!

A Madárbarát kert program a különböző lakó- és munkahelyi környezethez alkalmazkodó madárvédelmi módszertani gyűjtemény. A Madárbarát kert a családi házak, háztáji kiskertek, parkok és arborétumok; a Madárbarát óvoda és a Madárbarát iskola az oktatási intézmények; a Madárbarát panel a panelházak lakóinak, a Madárbarát munkahely az irodában dolgozók és munkáltatók alprogramja.

A programban való részvételhez nincs szükség különösebb madártani ismeretre, jártasságra, a regisztrációt követően megküldött Madárbarát Kert Kalendárium és a honlap minden szükséges információt tartalmaz. A különböző madárvédelmi eszközök és téli madáreleség pedig a kertészeti és barkácsüzletek mellett az MME boltjában is beszerezhető.

Elegendő már egy-két madárodú, egy itatónak használt virágalátét, télen pedig egy kis etető a kertbe, az óvoda- és iskolaudvarba, ablakba, és máris élvezhetjük tollas barátaink közelségét. Ha pedig már ott vannak, a pedagógusokat és a szülőket a nevelésben, a gyerekeket és felnőtteket a kikapcsolódásban, a gazdálkodókat és a kiskert tulajdonosokat a kártevők távoltartásában segítik a madarak.

Az elismerő tábla megszerzésének feltétele, hogy a program résztvevője a regisztrációt követően legalább egy mesterséges madárodú kihelyezésével, itató folyamatos működtetésével és téli madáretetéssel végzett egy évnyi madárbarát kertészkedést követően a regisztrációs csomagban kapott jelentőlap beküldésével tájékoztassa az MME központi irodáját az általa végzett madárvédelmi munkáról. Az információk értékelését és elfogadását követően postai úton megküldjük a ház falára, ajtóra, kerítésre kihelyezhető elismerő táblát, mely hirdeti, hogy itt egy madárbarát lakik és tevékenykedik.

A Madárbarát kert program alprogramjainak külön elismerő táblája van, a képen
a Madárbarát kerté és a Madárbarát panelé látható. Nagyításhoz katt
a képekre (Fotók: Orbán Zoltán).

 

A Madárbarát kert programnak 2015-ben már 6.000 regisztrált tagja van országszerte, köztük ezernél is több óvoda és iskola. Legyen Ön is "hivatásos" madárbarát kertész, üdvözöljük a Madárbarát kert programban!


Amennyiben részletesebben is érdekli a lakótelepeken, a ház körül és a
kertben végezhető mindennapi gyakorlati madárvédelem, ajánljuk
figyelmébe a Madárbarátok könyvét (részletek >>).

 

Pedagógusok figyelmébe ajánljuk

A Madárbarát kert program ideális lehetőséget kínál a környezeti nevelés olcsó és egyszerű, ugyanakkor rendkívül látványos, a gyerekek számára motiváló színesítésére is.

Annak érdekében, hogy segítsük ezt az élménypedagógiára épülő munkát, kidolgoztuk a Madárbarát kert program fő tevékenységi területeinek oktatási és nevelési lehetőségeit bemutató honlapoldalakat:

Szemléltetést segítő, megvásárolható oktatási segédanyagok:

Ingyenesen letölthető ötrészes, projektorral vetíthető, pdf formátumú Madárbarát kert előadás-sorozat iskolai, szakköri, oktatóközponti, erdei iskolai foglalkozásokhoz:

  1. rész - Természetes élőhelyek és madárodúk (letöltés >>)
  2. rész - Itató és porfürdő (letöltés >>)
  3. rész - Fecskevédelmi eszközök és módszerek (letöltés >>)
  4. rész - Téli madáretetés (letöltés >>)
  5. rész - Más fajok védelme (letöltés >>)

További ingyenesen letölthető anyagokat itt talál >>

Négy dia a letölthető Madárbarát kert előadás-sorozatból (Fotók: Orbán Zoltán).

 

Az MME támogatása

Kérjük, ne felejtse, hogy az MME tagság mellett többféle támogatással és a személyi jövedelemadó 1%-ának felajánlásával is segítheti egyesületünk munkáját. Köszönjük!


A letölthető 1% nyilatkozat a képre kattintva érhető el.

 

Orbán Zoltán