Madárbarát ajándékötletek

Van az embereknek egy olyan, irigylésre méltó kis csoportja, akik rendkívül összeszedetten intézik a karácsonyi ajándékbeszerzést. Ők azok, akik akár már nyáron is megvesznek egy olyan tárgyat, amiről tudják, hogy jó karácsonyi ajándék lesz egy ismerősük, családtagjuk számára. Ők azok, akik kimaradnak a decemberben oly jól ismert karácsonyi stresszből és békésen rajzolják a tojáshab íveket az otthon készített mézeskalácsokra. 

Madárbarát ajándékok

Viszont van egy jelentős tömeg, aki különböző indokok miatt a karácsony előtti utolsó két hétben próbál meg „Mindegy mit, csak legyen!” felkiáltással beszerezni ezt-azt. Ilyenkor kerülnek elő a fa alól a műgyanta tündérfigurák, a vicces felirattal ellátott bögrék vagy a strasszos, névre szóló telefontokok.

Mi most ez utóbbi csoporthoz szólunk, nekik szeretnénk olyan ajándékötleteket adni, melyekről talán teljes bizonyossággal állíthatjuk, hogy a megajándékozottak hasznosnak fogják találni.

Természetesen itt elsősorban madarakkal, madár- illetve természetvédelemmel kapcsolatos ajándékötletekről lesz szó, de ha már oldalunkon jár, talán nem áll Öntől messze ez a téma.

MADÁRBARÁT ESZKÖZÖK

A téli szezonban legaktuálisabb téma a madáretetés, amely nem csak a kertes házzal rendelkezők kiváltsága. Szinte bárhol lehet madarat etetni, ha a saját ablakpárkányán nem akarja, akkor egy szívesen látogatott közeli parkba is ki lehet tenni etetőt és figyelni a hálás madársereget. Az etetők jó kiegészítője lehet egy odú is, mivel a madarak nagyobb eséllyel élik túl a hideg téli éjszakákat, ha be tudnak húzódni szélvédett üregekbe, odúkba.  A tavasz beköszöntével pedig felejthetetlen élményt okoz az odú nyílásából kikandikáló fiókák látványa.
 


Kattintson a képre az MME bolt oldalához

Pénztárcánk méretétől függően a madárbarát eszközök mellé egy olyan könyvet is ajándékozhatunk, melyben minden információ egy helyen össze van gyűjtve. Egy madárbarát számára elengedhetetlen tartozék, további információ itt >>

 


A képre kattintva eljuthatunk a boltban a könyv oldalához

TAGSÁG

Vannak olyan ötleteink is, melyeknek főleg eszmei értéke van, de lássuk be, ez sem kevésbé hasznos. Ajándékozhat ugyanis MME tagságot. Ez esetben a megajándékozott személy csupán egy kis műanyag kártyát kap kézhez. De ez nem csak egy műanyag kártya. Tagjaink megkapják a negyedévente megjelenő Madártávlat magazinunkat, a tagsággal egy közel tízezer tagot számláló csapat részese lehet, és a legfontosabb, hogy közvetett módon támogatja a madár- és természetvédelmet. Jótékonykodni pedig ki ne szeretne!


A tagsági regisztrációhoz kattintson a képre

MADÁRBARÁT KERT

Madárbarát programunkra való regisztráció is gondoskodó ajándándék lehet, itt mindenki megtalálhatja a számára legkedvezőbbet, hiszen ötféle programból lehet választani, így a kert, panellakások, munkahelyek, óvodák és iskolák sem maradnak madárdal nélkül. 


A Madárbarát Kert program regisztrációjához kattintson a képre

 

KEZDŐ MADARÁSZ KÉPZÉS

Nincs szebb ajándék egy új hobbinál! A madarászást bárki, bármikor elkezdheti, ehhez az MME a "Kezdő madarász vagyok" képzésekkel tudja a lakosságot segíteni. 

Kattintson arra a képre, amelyik képzés érdekli

GONDOSKODÓ TERMÉKEK

Ismeri az MME Gondoskodó termékek programját? A programban résztvevő termékek megvásárlásával az MME támogatásban részesül. 

A Gondoskodó termékek megtekintéséhez kattintson a képre

 

Webshopunkból történő rendelés esetén kérjük, vegyék figyelembe, hogy a rendelések kiküldésének utolsó napja december 19. Ugyanez vonatkozik a tagság és madárbarát program regisztrációra is, tehát a kezdő csomagokat legkésőbb december 19-i határidővel tudja egyesületünk postára adni.

Termékeinket személyesen egyesületünknél (1121, Költő u. 21) is át lehet venni december 20-ig. 

Reméljük, ezzel a néhány ötlettel könnyebbé tehetjük az utolsó napokra hagyott ajándékbeszerzést!

Jöhetnek az ünnepek, a mézeskalács gyártás, majd a jól megérdemelt egész napos bejglimorzsás pizsamában való relaxálás. És néha nézzünk ki az ablakon, hogy megcsodálhassuk tollas barátainkat is! Vagy csatlakozzon valamelyik decemberi programunkhoz

 

Kellemes Ünnepeket kíván az MME csapata!

  

Kapcsolódó hírek

Az Oculudentavis valószínűleg apró rovarokkal táplálkozott (illusztráció: Han Zhixin)

Egy kínai, amerikai és kanadai kutatókból álló kutatócsoport azt állítja, hogy megtalálta a világ eddigi legkisebb méretű dinoszauruszát. Az őslényt az egyik kutató a legfurcsább leletként írta le, amivel valaha találkozott.

Csatlakozz te is a Föld Órájához! Ahogy minden évben, úgy idén is lesz Föld Órája! A világ legnagyobb önkéntes akciója keretében most arra kérünk mindenkit, hogy március 28-ától egy – vagy akár több – vállalással álljon ki a természet és a fenntarthatóság mellett.

Kedves szülők, tisztelt pedagógusok, a mostani nehéz helyzetben szeretnénk a figyelmükbe ajánlani az elmúlt évek fejlesztéseit, amit a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület hozott létre. A fejlesztések segíthetik a pedagógusok tanórákra való felkészülését vagy az órák, szakkörök élményszerűbbé tételével a tanulók motiválását.