Fiókát találtam! - Mit tegyek?

Májustól augusztusig tart a fiókaszezon, ilyenkor rengeteg bejelentést kapunk megmentendő madarakról. Pedig a legtöbbjük nem árvult el, ezért a legnagyobb segítség számukra az, ha nem fogjuk be, ha pedig már megtettük, a megtalálás helyén mielőbb elengedjük őket. A mentésre szoruló egészséges fiókák gondozása legtöbbször jóval könnyebb feladat, mint a sérült felnőtt egyedeké, könnyen etethetők és az esetek túlnyomó többségében gond nélkül felnövekednek és elengedhetők.

Énekesrigó-fiókák (Fotó: Nagy Károly).

 

OLVASSA EL MIELŐTT BÁRMIT TENNE!

Kezeljük helyén a dolgot

Ne felejtsük el, hogy nem akkor vagyunk felelős madárvédők, ha a természeti törvények ellen dolgozva bármi áron meg akarunk menteni minden egyes madarat, fészekaljat és fiókát! Erre csak a veszélyeztetett fajok esetében van szükség, de a legfőbb cél ott is a megfelelő élőhelyi viszonyok helyreállítása, mert enélkül az ilyen állatok végül csak állatkertekben maradhatnak fenn.

Meg kell értenünk, hogy a  ragadozók, a betegségek és balesetek okozta elhullás a természeti folyamatok szerves része. Éppen ezen hatások ellensúlyozása érdekében költ a legtöbb kis- és közepes testméretű énekesmadár évente kétszer (esetleg háromszor), évi akár  harmincnál is több fiókát felnevelve. Mivel ezek a fajok több évig, akár egy évtizedig is élhetnek, stabil állomány fennmaradásához nincs szükség minden fióka túlélésére. Sőt, ez kimondottan kedvezőtlen lenne, mivel olyan állományrobbanást eredményezne, melynek következtében rövid időn belül elfogyna a táplálék, betegségek terjednének el, és az állomány magától összeomlana.

A településen gyakori madarak fiókáinak mentése nem fajvédelmi, hanem természetvédelmi szemléletformáló tevékenység. Ha egyetlen ilyen faj fiókáját sem mentenénk meg, az állományok azt sem éreznék meg, még a városokban sem. Érdemes megnézni ezeknek a fajoknak az állomány- és szaporulatadatait, és ezeket összevetni az évi néhány száz, néhány ezer megmentett fiókáéval! A táblázat itt tölthető le >>

Az adatokból látszik, hogy a települési fiókamentés alapvetően az emberek saját lelkiismeretének megnyugtatásáról, tenniakarás-igényének kielégítéséről szól, nem kis mértékben azért, mert sokan kicsi emberkéknek tekintik a madarakat, fiókákat – ami nagyon nagy hiba! Illetve nem akarják, nem tudják elfogadni, hogy a fiókák 70-80%-a mindenképpen elpusztul, el kell pusztulnia, ezért van belőlük ilyen sok – ez pedig a természet alap működési rendje, törvénye.

Ez persze nem azt jelenti, hogy ne segítsünk a madarakon − ebben segít ez az oldal is −, de ezt csak ott, akkor és úgy tegyük, hogy a jó szándék ne okozzon nagyobb kárt a madaraknak!

A véletlen kiesés ritka

Nem tekinthető általánosnak, hogy egy fióka magától essen ki a fészekből. Ez többnyire erős szélben lengedező, esőtől terhelt ágakkal megdőlő fészkeknél fordul elő. Nem véletlen, hogy a legtöbb, valóban mentésre szoruló fiókát markáns frontbetörést követően találják meg.


A 2015. július 8-ai vihar és egyik következménye (Videó: Orbán Zoltán).

 

A kiesések, kilökések, korai fészekelhagyások hátterében több egyéb ok is állhat:

  • a szülőpár egyik tagjának elhullása, ilyenkor a magányos madár kevesebb fiókát (vagy egyet sem) tud etetni, a többi a fészekben pusztul éhen vagy ezt megelőzendő a madár maga szabadul meg a leggyengébbektől (az olyan nagyobb testű fajok, mint a fehér gólya, ilyenkor gyakran meg is eszik a fiókákat, hogy legalább ezzel a táplálékbevitellel ellensúlyozzák a veszteséget);
  • pár nélkül maradt magányos hím támadása (ez különösen a fehér gólyáknál látványos, gyakori);
  • táplálékhiány vagy rossz minőségű, például növényvédő szerekkel mérgezett táplálék okozta legyengülés, megbetegedés, elhullás;
  • szélsőséges időjárás, hőguta vagy kihűlés miatt bekövetkező legyengülés, elhullás;
  • fiatal, először költő szülőpár/egyik szülőmadár tapasztalatlansága okozta legyengülés, elhullás;
  • fiókák születési, fejlődési rendellenessége, amit a szülők számára a megszokottól eltérő viselkedés jelez;
  • a szülőpár vagy az egyik szülő rossz genetikai háttere, ami öröklött betegséget, elhullást okoz a fiókáknál;
  • ragadozók (hangyák, pelék, nyest, erdei sikló stb.) támadása;
  • "izgága fióka" túl korai fészekelhagyó viselkedéssel;
  • több nappal később kelt vagy fejlődésben bármi okból lemaradó ("kelésgyenge") fióka is követi nagyobb testvéreit a fészekelhagyásban;
  • nagy hőség okozta stressz.

Amennyiben a fióka szülői kidobásának hátterében betegség áll, akkor a mentés sikere után a madár felnőtt korában pusztulhat el, vagy a betegségét átörökíti a fiókáiba, akik hasonló sorsra jutnak. Ha az örökbe fogadott fióka tollazata a nem megfelelő táplálás, tartási körülmények miatt nem megfelelően fejlődik; annyira szennyeződik ürülékkel vagy a tollvégek a dobozban, kalitkában mozgástól letöredeznek, akkor a madár nem lesz elengedhető.

Egy sajnálatos, de tipikus példa a sok közül, amikor a jó szándék állatkínzáshoz, a"megmentett" madár megnyomorításához vezetett – tv2 Tények / 2015.06.29. (Forrás: tv.hu)
Egy sajnálatos, de tipikus példa a sok közül, amikor a jó szándék állatkínzáshoz, a
"megmentett" madár megnyomorításához vezetett – tv2 Tények / 2015.06.29.
A riport indításához katt a képre (Forrás: tv.hu).

A törvénysértés határán

A fenti esetben a felnőtt madarat kell lealtattatni, ami lelkileg megterhelő, ráadásul hatósági engedélyhez kötött (a zöldhatóságok 2015 tavaszától beolvadtak megyei kormányhivatalokba, ezért ezt a feladatot is a megyei kormányhivatalok látják el), mivel az esetek túlnyomó többségében védett fajról van szó.

A lealtatás elvi alternatívája a fogságban tartás. Védet fajok esetében ez szintén engedélyhez kötött – különösen azért, mert ha a környezetünk tudomást szerez madármentő tevékenységünkről, sok madár kerülhet a birtokunkba – ezt az engedélyt viszont a kormányhivatal szinte bizonyosan nem fogja megadni több okból sem:

  • a madár fogságba kerülése nem ellenőrizhető, így az "elárvulva találtam" indoklás lehetőséget kínálna védett madarak fogságban tartásának legalizálásához, ami az évtizedek alatt jelentősen visszaszorított, de teljesen sajnos fel nem számolt illegális vadmadár-kereskedelem malmára hajtaná a vizet;
  • a nem elengedhető madarak tartása minimum állatmenhelyi, állatotthoni, de még inkább természetvédelmi mentőhelyi tevékenységnek minősül, ezek üzemeltetését pedig az állatkertekre is vonatkozó rendelet szabályozza, ami megfelelő szakmai végzettséget, technikai és logisztikai hátteret (állatorvosi háttér, tetemkezelés stb.) ír elő;
  • ennek az engedélynek a megszerzése természetesen nem lehetetlen, de ez már messze túlmutat egy-egy fióka alkalmi mentésén, lelkileg és anyagilag is nagyon megterhelő hivatást jelent.

Ezért nagyon-nagyon fontos, hogy jól gondoljuk meg, mit teszünk, fontoljuk meg az eddig olvasottakat és a következőkben leírtakat!

A magányosnak tűnő fióka többnyire nem árva!

Az embereket cselekvésre késztető magányos(nak tűnő) fiókaállapot legtöbbször nem a véletlen, nem baleset következménye, hanem a madarak túlélését segítő, finoman hangolt viselkedési mechanizmus.

Az ágak között szabadon (nem odúban) költő madarak fészekaljaira – a tojásokra és különösen az eleségkérő hangot adó fiókákra – nagy kockázatot jelentenek a ragadozók. Ezért ezek a fajok a teljes önállósodás, a tökéletes röpképesség elérése előtt elhagyják a fészket, egymástól és a fészektől mindinkább eltávolodva - a szülők segítségével - magányosan próbálnak túlélni. A kézenfekvő kockázatok mellett ennek a viselkedésnek az az előnye, hogy lerövidül az az időszak, amikor a fészket megtaláló ragadozó a teljes fészekaljat el tudja pusztítani. Mivel a korai fészekelhagyó madarak ekkor még nem önellátóak és a teljes értékű repülés eléréséig 5-10 napig  még fejlődniük kell, a szülők a sűrű növényzetben rejtőzködő fiókákkal hanggal tartják a kapcsolatot, így találják meg és etetik folyamatosan őket.

Énekesmadár fiókáknak búvóhelyet kínáló bokros (Fotó: Orbán Zoltán).
A dolog akkor működik, ha a szétszóródó fiókák jó takarást kínáló sűrű
aljnövényzetbe és kiterjedt bokrosokba tudnak elrejtőzni.

Dolmányos varjú Budapesten, a Margitszigeten (Fotó: Orbán Zoltán).
Ilyen helyeken a tojások és a fiókák is kellően védettek a fészekragadozókkal
(dolmányos varjak) szemben, ami természetesen nem azt jelenti, hogy egyet-
egyet nem kapnak el, ez azonban természetes jelenség
(Fotók: Orbán Zoltán).

 

Az ilyen viselkedésű fajok fészkeinek mérete is csak akkora, és konstrukciója is olyan (gyengébb anyagokból áll és kevésbé strapabíró, mint például a gallyfészkek), hogy a maximum 70%-os fejlettségi állapotú (méretű) fiókák befogadására alkalmasak, ezért az ezt a méretet és életkort elérő fiataloknak el is kell hagyniuk a fészket, mivel abban egyszerűen fizikailag nem férnek el többé.  

Fekete rigó fiókák a fészekben (Fotó: Orbán Zoltán).
A képen is látszik, hogy az öt feketerigó-fióka a teljes röpképesség elérése előtt már
több mint egy héttel alig fér el a fészekben, ezért el is kell hagyniuk azt
(Fotó: Orbán Zoltán).


Ezen a kisfilmen jól megfigyelhető, miként őrzi a tojó a fészekelhagyás
előtt álló fiókáit
(Videó: Orbán Zoltán).

 

A részleges fészekhagyó madarak fiókái gyakran a szülők riasztó hangjára ugrálnak ki a fészekből, és ezzel – mintha egy ajtó záródna be – egy korszak is lezárul az életükben. Ezért nem nagyon érdemes a visszahelyezésükkel kínlódni, mert szinte bizonyosan nem maradnak meg ott, amint elvesszük a kezünket, az első zajra rugóként pattannak ki.

Fekete rigó fióka a fűben (Fotó: Orbán Zoltán).
A magányosan kóborló fiókák (a képen feketerigó-fióka) szinte soha nem árvák,
hanem a faj túlélése szempontjából fontos "szétszóródni és túlélni" biológiai
parancsnak tesznek eleget (Fotó: Orbán Zoltán).

 

Ez a korai fészekelhagyó viselkedés a baglyokra, és bár kisebb mértékben, az odúköltő fajokra (cinegék, verebek, seregély stb.) is jellemző. Ezeknek a madaraknak a repülni még nem vagy csak részben tudó fiataljai fejlett ösztönös rejtőzködő és túlélő biológiai programmal rendelkeznek. Keresnek maguknak egy jó búvóhelyet, és ott keveset mozogva meghúzódnak, majd meghallva az eleséggel érkező szülők hangját, válaszolnak erre, így tudatva az öreg madarakat a búvóhelyükről. Ez a kommunikáció nem egyirányú, a szülők speciális hangokkal hívni, irányítani is tudják a fiókákat; ennek köszönhetően lépésről-lépésre mind távolabb vezetik őket a fészek veszélyes (ismerhetik a ragadozók) közelségéből vagy a ragadozóktól (kutya, macska), az embertől.


Ezen a felvételen jól látható, hogy az eddig leírt, hívóhangokra építő utógondozási
mechanizmus éjszaka, a baglyoknál is jól működik (Videó: Orbán Zoltán).

 

Bár nem madárvédelmi kérdés, de az erdőn-mezőn a fűben rejtőzködve lapuló őzgidákat sem kellene összeszedni. Ezek a borjak szinte soha nem árvák, őket két szoptatás között a közelben legelő (csak a közeledő ember miatt megriadó) suták magukra hagyják, de mindig visszatérnek hozzájuk. Mivel az őzeknek Magyarországon szinte nincs természetes ragadozójuk  (néhány hegyvidéki hiúz, farkas és elsősorban télen a kóbor kutyák kivételével), és az utódnevelési időszakban vadászni sem lehet rájuk, a gidák ritka kivételtől eltekintve mindig számíthatnak az anyjukra.

 

Mi történik a fészekelhagyást követően?

A fiókák fészekelhagyása után a szülői feladatok nem csökkennek. Éppen ellenkezőleg, a területen szétszóródott, még nem teljesen kifejlődött fiatalok megvédése és önálló életre felkészítése kapcsán növekednek. Ennek oka, hogy ilyenkor már nem csak etetni, illetve őrizni kell őket, de megkezdődik a túlélési gyorstalpaló is.

Bármennyire segítik is az ösztönök a néhány hete megszületett fiatalokat, a szülők követése, a fajtársak és más fajok megfigyelése és utánzása, az itatók, a jó táplálkozóhelyek megtanulása jelentősen növeli a fiókák túlélésének esélyét. Erre szükségük is van, mivel az ivarérettség elérése előtti fiókahalál gyakran eléri vagy akár meg is haladhatja a 80%-ot.

Az alábbi felvételek (lejátszáskor a minőségét érdemes HD-ra állítani) némi betekintést adnak ebbe a tanulási folyamatba, amire a fiókáknak nincs sok ideje, mert a szülők az első költést követően általában újabb fészekalj felnevelésébe kezdenek, a másodköltés után pedig kezdődik a vedlés vagy a vonulásra felkészülés, ami közben már nincs idő és energia a fiókák további utógondozására.

A kirepülési időszak az év legmelegebb heteire esik, ilyenkor tudnak a madarak napfürdőzni, ami egyben jó tanulási alkalmat is jelent. A lenti videón látható, hogy a két szülő néhány percre megszakítja a fiókák etetését, hogy kihasználja a perzselő hőség kínálta lehetőséget. Az eleségért kuncsorgó fióka először láthatóan megdöbben a furcsa mozdulatoktól, majd szinte azonnal megpróbálja leutánozni azokat.

 

Az idő előrehaladtával a szülők etetési feladatai jelentősen csökkennek, mert a fiókák mind önállóbbá válnak. Az alábbi két felvételen egy olyan feketerigó-család látható, melynek fiataljai napközben már önellátóak voltak (tökéletes technikával forgatták a leveleket, ittak és fürödtek az itatóban), a szülőpár csak este adott nekik enni. Ez olyan biztonsági tartalék, ami segít ellensúlyozni a rutintalan fiatalok esetleges éhezését – a pár eddigre túl sok időt és energiát fordított a felnevelésükre ahhoz, hogy kockáztassa az utódok éhen halását.

 

Az előbb látott rigócsalád fiataljai a lenti videón az alkalmilag kínálkozó, könnyen megszerezhető táplálékforrás kihasználását tanulják meg. Reggel az egyik szülő megmutatta a fiókáknak, hogy a hullott, illetve a még a fán lévő meggy fogyasztható. Ezt követően a fiatalok a felnőtt madarat utánozva a nap jelentős részében itt táplálkoztak.

 

A tollazat tisztán tartása létfontosságú a madarak számára. Ennek egyik legfontosabb módja a vízfürdő, amit egész évben, lehetőleg naponta legalább egyszer el is végeznek. Az alábbi két videón az látható, hogy a fiókák először a szüleiket (első felvétel), majd más fajokat (második kisfilm) megfigyelve és utánozva miként tanulnak meg fürdeni.

 

Végül, de nem utolsó sorban a fiókák egymással és a szüleikkel játszva, kergetőzve-ugrándozva ügyesednek, erősödnek, sajátítják el a fajra jellemző viselkedési- és mozgáselemeket.


Videók: Orbán Zoltán

 

Mi következik mindebből?

A szülők nem pusztán eleségforrások, a fészektestvérek pedig nem csak vetélytársak. A család szociális közössége különösen a fészekelhagyást követően válik fontossá, amikor a fiatalok a szülői mintát is látva megtanulnak alkalmazkodni a rendkívül összetett környezeti hatásokhoz. Ezt a leggondosabb emberi ellátás sem tudja még töredékesen sem biztosítani, mert mi valóban csak "etetőgépek" vagyunk a fogságban nevelkedő fióka számára. Ha ehhez hozzávesszük azt is, hogy a mesterséges táplálás nem lehet olyan célzott és változatos, mint a természetes, ami többek között toll- és csontnövekedési problémákat okozhat, akkor nyilvánvalóvá válik, hogy a fiókáknak lehetőség szerint a szülei mellett a helye.

Ezért kétszer is gondoljuk meg, hogy melyik fiókát szedjük össze és mentjük meg. Az életkor miatt szükségtelen fiókamentések kapcsán leggyakrabban elhangzó érv a macskák elleni védelem. Csakhogy ennek nem az otthon nevelgetés a módja! Tegyük be a fiókát egy közeli bokor alá, a sűrű aljnövényzetbe vagy egy fa ágára, és bízzuk a többit a természetre.

Tudomásul vesszük vagy sem, a fiókák jelentős része, akár >80%-a mindenképpen elpusztul. Ez alól nem kivételek az általunk nevelgetett fiatalok sem! Sőt, ha a tanulási, szocializációs és táplálkozási hiányosságokat is figyelembe vesszük, akkor az esélyeik valószínűleg még rosszabbak. Bármit teszünk is, az elengedést követően minden tíz mentett madárból legalább öt, de inkább több szinte bizonyosan el fog pusztulni.

Természetesen ha magatehetetlen vagy sérült fiókát találunk, és van rá lehetőségünk, akkor megpróbálkozhatunk a mentéssel. Mivel az ilyen madár a segítségünk nélkül mindenképpen elpusztulna, a megfelelő segítségnyújtás csak javíthat a helyzetén.

 

MIKOR NE MENTSÜNK?

Énekesmadarak esetében a teljes testükön repülőtollakkal fedett; jól szaladó, a szárnyukkal eközben erőteljesen verdeső és valamilyen szinten repülni képes; élénken menekülő; az ágakon stabilan megkapaszkodni tudó; nem bágyadt; láthatóan nem beteg vagy legyengült madarakat ne "mentsük" meg! Ezek a fiókák az esetek túlnyomó többségében az előző fejezetben részletezett túlélő stratégia alapján cselekednek és nem árvák. Befogásukkal értelmetlenül kiszakítjuk őket a normális fejlődési környezetükből, azt kockáztatva, hogy a természeteshez képest hiányos táplálásunkkal csont- és tollfejlődési problémákat okozunk nekik.

Fekete rigó fióka ágon ül (Fotó: Orbán Zoltán).
A helyszűke (és a ragadozóveszély) miatt a fészket a fejlődés korai szakaszában
elhagyó fiókák (a következő két képen fekete rigó) a közeli sűrű ...

Fekete rigó fióka ágon ül (Fotó: Orbán Zoltán).
... aljnövényzetben rejtőznek el, és a hangjukkal hívják magukhoz
az etető szülőket (Fotók: Orbán Zoltán).

 

A fenti, nem megmentendő kategóriába tartozó, jól kitollasodott fiókák esetében különleges helyzetet jelentenek a hosszabb ideig – több napig vagy akár hétig – tartó esős, az évszakhoz képest hűvös időszakok. Ha ilyenkor átázott madarat találunk, az alábbiakat tehetjük:

  • Papírzsebkendőkkel, vászondarabbal (ing sarkával) óvatosan itassunk fel annyi vizet a tollazatról, amennyit csak tudunk ezek megsértése, szétzilálása, a tollcsévék megtörése nélkül.
  • Ha a fióka belefér a két tenyerünkből képzett helyre, akkor nagyra nyitott szájjal, lassan fújjunk rá meleg levegőt mindaddig, amíg meg nem szárad (úgy, mint amikor télen a kezünket melegítjük a leheletünkkel). Amennyiben autóval vagyunk, erre a célra a jármű fűtésrendszerét is használhatjuk.
    Amint a madár megszáradt és felelevenedett (az átázott állat letargikus, alig vagy egyáltalán nem mozog és általában a szeme is csukva van), tegyük egy közeli ágra, bokor alá, közben ügyeljünk arra, hogy ne ázzon át ismét.
  • Amennyiben a közelben lakunk, egy-két órára akár haza is vihetjük a madarat, majd a megszárítását, esetleges megetetését (lásd az Etetés és itatás című fejezetben) követően a lehető legrövidebb időn belül vigyük vissza a megtalálás helyére és a fentiekben leírt módon engedjük el.


A tyúkfélék, a ludak és récék fiókái – utóbbiak a főváros belterületein is gyakoriak – fészekhagyók, a kikelést követően néhány órával elhagyják a fészket, és a szülők vezetésével (a vízimadarak) a közeli tavakra, folyószakaszokra húzódnak, ahol kevés ragadozó fenyegeti őket. Ezeknek a fajoknak a fiókái születésüktől önellátók, maguk keresik meg a táplálékukat; a testvérek közelsége és a szülők jelenléte a ragadozók elleni védelem és a túlélés szabályainak megtanulása miatt fontos. Ha a településen ilyen réce családdal találkozunk, az a legjobb, ha segítünk nekik (terelgetés) eljutni a legközelebbi vízhez (általában ennek közelében költenek). A települési récék mentéséről részletesen olvashat itt >>.

 

MIKOR SEGÍTSÜNK?

Bármely madárfaj esetében igaz, hogy a csupasz (sokszor még nem kinyílt szemű), állni és járni nem tudó, csak fehér pehelytollakkal fedett testű fiókák segítségre szorulnak. Ugyanilyen alapelv, hogy a bármilyen korú sérült, a szárnyát vagy a lábát furcsán tartó, lógató, vérző sebű fiókák is beavatkozást igényelnek.

A nagyobb testű fajok, elsősorban a gólyák és a ragadozó madarak – különösen a sasok – már teljesen kitollasodott, a felnőtt egyedekhez hasonló megjelenésű és méretű fiókái csak a tökéletes röpképesség elérésével vállnak önállóvá (de nem önellátóvá!), ezért ha ilyen madarat találunk, rajtuk is segíteni kell. Ilyenkor az a legjobb, ha a közelben (általában a fejünk felett) többnyire megtalálható fészekbe kerülnek vissza (sokszor a Tűzoltóság vagy az ELMŰ segítségével) a fiókák. 

Elsősorban a települési madaraknál fordulhat elő, hogy extrém helyre költenek. Ilyenkor - ha úgy érezzük, hogy a fészekalj veszélyben van - szintén érdemes beavatkozni, de ezt tényleg csak akkor tegyük meg, ha esély sincs a biztonságos kirepülésre.

Kék vércse fióka kézben (Fotó: Orbán Zoltán).
A pelyhes, gyakran még a fejüket is nehezen megtartó, nagyon fiatal
fiókákat (kék vércse) a legjobb visszajuttatni a fészekbe, ha ez
nem lehetséges, emberi gondoskodásra szorulnak.

Parlagi sas fióka gyűrűzés (Fotó: Orbán Zoltán).
A sasoknál (parlagi sas) még a fészekből kieső "anyányi" fiókák is mentésre
szorulnak, mert ők csak a teljes röpképesség elérése után hagyhatják el
biztonságosan a fészket.

A kotló tőkés réce tojó a virágcsrépben (Fotó: Orbán Zoltán).
Az elmúlt években - különösen a fővárosban - megszaporodott az extrém helyeken,
lapostetőkön, vagy mint a képen – erkélyen fészkelő tőkés récék száma. Arról,
hogy ilyenkor mit lehet és kell tenni, itt olvashat >> (Fotók: Orbán Zoltán).

 

Milyen fiókát találtam?

Az első kérdés annak minél pontosabb meghatározása, hogy milyen korú és milyen táplálkozású madárfiókáról van szó. A legrosszabb, és szerencsére ritkább eset, hogy még csupasz és vak fiókákat találunk. Ezek a madarak csak néhány órásak vagy naposak, még szinte mozgásképtelenek, ezért ha a földön találjuk őket, tudhatjuk, hogy a fészekkel nagy baj történt, leszakadt vagy kilyukadt. Az ilyen fiatal madarak nem képesek magukhoz hívni a szülőket, így segítség nélkül biztosan elpusztulnak. A tollas, aktívan mozgó, szaladni és kicsit repülni is képes fiókákat többnyire nem kell megmenteni, mert ők már elhagyták a fészket (lásd az előző fejezetet).

Ha olyan fiatal madarakról van szó, amiket néhány napig vagy egy-két hétig nevelnünk kell, jó tudni, hogy milyen táplálkozású fajjal lehet dolgunk. Az egyenes, csipesszerű csőr rovarevő, a tövénél vastag, kúpos csőr magevő madárra utal; a kampós csőr, az erős karmos lábak a ragadozó madarakra jellemzőek, és ha a szemek egymás mellett, nem pedig a fej két oldalán helyezkednek el, akkor valamelyik bagolyfaj, általában az erdei fülesbagoly fiókájával hozott össze bennünket a sors. 

Meggyvágófióka (Fotó: Orbán Zoltán).
Mentett meggyvágó fióka. A tövénél vastag, ormos,
egyenes lefutású csőr jelzi, hogy magevő
madárról van szó (Fotó: Orbán Zoltán).

 

A következő lépés a fiókák állapotának felmérése, ami némi tapasztalatot igényel, ennek hiányában figyeljünk az árulkodó jelekre. A gubbasztás, a csukott szem, a felborzolt tollazat, a letargia rossz jel, a furcsán álló végtagok sérülésre utalnak; a remegés, furcsa mozgás hátterében mérgezés, agyrázkódás, öröklött idegrendszeri megbetegedés állhat. Figyeljük meg a madár szemét, ebben a szülői tapasztalat sokat segít, mert a beteg fióka szeme ugyan olyan fénytelen vagy éppen ellenkezőleg csillogó, mint egy beteg kisgyereké. Ha egy fióka a megtalálását követő egy-két órán belül nem kezd el tátogni vagy sipítozva táplálékot kérni, akkor valószínűleg beteg vagy sérült.

 

Hogyan fogjam meg?

A megmentendő fiókák egyik legfontosabb jellemzője, hogy megfogásuk egyszerű, gyakorlatilag csak fel kell venni őket a földről. Ha a madár nem fér el a markunkban vagy  nagyon agresszív, a legjobb, ha egy pokróccal, ronggyal, ennek hiányában pulóverrel vagy inggel borítjuk le. A fej letakarása megnyugtatja még az ilyen vad állatokat is, és egyszerűbbé teszi a megfogásukat.

 

Szállítás és elhelyezés

Nagyon kicsi, csupasz fiókák esetében egy műanyag margarinos dobozt béleljünk ki száraz fűvel  vagy papírzsebkendővel, és ebbe a mesterséges fészekbe tegyük a csöppségeket. Ha hűvösnek érezzük az időt, az etetések közti szünetekben egy könnyű ronggyal vagy papírzsebkendővel letakarhatjuk a fészket. Tollasodó vagy már tollas fiókánál egy sok szellőző lyukkal ellátott papírdoboz a legjobb szállító, és rövid távú elhelyezési hely. A lecsukott tetejű doboz védett, sötét, kiegyenlített hőmérsékletű környezete segít megnyugtatni a madarakat. A dobozba érdemes néhány marék füvet, szénát vagy szalmát tenni, de az újságpapír bélelés is jó az ürülék felszívásához (naponta cseréljük az almot!), ami fontos a madarak tollazatának tisztán tartása miatt. Kisebb madarak esetén érdemes a papírdoboz két szemközti oldalán átszúrni egy ujjnyi vastag ágat, és erre ültetni az erre már alkalmas méretű fiókákat.

Mentett macskabagoly fióka (Fotó: Paprika Anikó).
Néhány napos macskabagoly fióka rongyokkal bélelt műfészekben az
MME Fenékpusztai madárgyűrűző és madármentő állomásán
(Fotó: Paprika Anikó).

 

Hosszú távon a nagy fiókákat érdemes megfelelő méretű, több ülőrúddal ellátott madárkalitkában elhelyezni. Ha ezt macskamentes helyre tudjuk a szabadba kiakasztani, jó esélyünk van arra, hogy a fiókák csipogását meghallja egy felnőtt fajtárs, és a rácsokon keresztül akár etetni is kezdi őket. Ez azért különösen kívánatos, mert így a visszavadítás és a tanítás folyamata is egyszerűbb és gyorsabb.

 

Etetés és itatás

A macskák számára készült konzervhús; a túróból, reszelt sajtból, főtt tojásból álló keverék; a forrázott lisztkukac; a nyers marhahús (elsősorban szív) az elsősegély jellegű madáretetés alapanyagai. A megtalálást (a madarak ekkor vannak a legrosszabb állapotban) követő első néhány etetéskor a táplálékfalatkákat - gyors energia utánpótlásként - szőlőcukorba (oldat vagy por) is márthatjuk.  Ezek a „húsevő” táplálékok a még nem önellátó magevők felneveléséhez is megfelelőek, mert a legtöbbjük rovartáplálékot is hord a fiókáinak.

A fiókanevelés fontos táplálékkiegészítője a gyógyszertárakban olcsón beszerezhető kalcium-foszfát és a multivitamin por. Előbbi a magas fehérjetartalmú élelem előidézte gyors csontnövekedést segíti, megakadályozza az angolkór (puha, meggörbülő csontok, gyenge ízületek) kialakulását, a multivitamint pedig nélkülözhetetlen az egészséges, a majdani repülésre alkalmas tollazat kifejlődését. A kalciumba akár mindegyik vagy minden második táplálék falatot érdemes beleforgatni – ha nem tapad, előtte mártsuk vízbe -, a multivitamin esetében elegendő minden etetéskor egy-egy ilyen falatot adni minden madárnak.

Kezdetben az oválisra gyúrt vagy ilyen alakúra vágott falatok ne legyenek vastagabbak a csőr átmérőjének felénél, és ne legyenek hosszabbak a csőrnél. Ha a fiókák már megszoktak minket és aktív tátogással kérik az élelmet, ennél nagyobb „gombócok” is adhatók. Az etetéshez a legjobb hosszú szárú, lekerekített végű fém csipeszt használni, mert ezzel a táplálékot mélyen a torokba tudjuk tolni. Ha a fióka nem tátog, nem nyitja ki a közeledésünkre a csőrét, mutató és hüvelykujjunkkal felülről fogjuk meg, majd óvatosan nyissuk szét a csőrt addig, hogy a csipesszel a falatot a szájnyílásba tudjuk csúsztatni. A falatokat érdemes az itatóvízbe mártani, mert ez könnyíti a nyelést, és egyben gondoskodik a vízutánpótlásról is. Az etetett fiókát érdemes a doboz szélére vagy az ujjunkra ültetni. Ha még nem tud kapaszkodni, ugyanakkor nagyon ugrál (különösen az etetés elején, amikor még farkaséhes), borítsuk rá a 45 fokban megdöntött, félig csukott tenyerünket úgy, hogy a nyaka és a feje az összeérintett hüvelyk és mutató ujjunk között bukkanjon ki. 

Mentet parlagi sas fióka etetése (Fotó: Czimball Gyula).
Mentett parlagi sas fióka etetése csipesszel (Fotó: Czimball Gyula).

 

Az etetés gyakorisága kapcsán általános szabály, hogy a hangosan enni kérő fiókákat mindig meg lehet etetni, minél kisebb a madár, annál gyakrabban, de legalább óránként mindenképpen nézzünk rá a madárra, és kínáljuk meg. Csak nappal etessünk (a bagoly fiókákat is), mert éjjel mind a madaraknak, mind nekünk pihennünk kell. Egy csupasz énekesmadár fióka felnevelése 2-3 hétig tarthat, míg egy nagy, már majdnem repülős fiókáról sokszor csak 2-3 napig kell gondoskodnunk.  

A galamb- és gerlefiókák etetése némileg bonyolultabb a rovarevőkénél (a fiókáikat a magevők is rovarral etetik) és a ragadozókénál, mert ezek begytejjel táplálják az utódaikat (részletek >>). Az ilyen árváknak kezdetben naposcsibe indítótápot kell beáztatni, és levágott tűcsonkú műanyag fecskendővel határozottan a csőrébe juttatni. A fióka növekedésével párhuzamosan kukorica-, napraforgó- és búzadara keverékre térhetünk át, amit hasonlóan kell a madárba diktálnunk. A fióka néhány etetés után már aktívan kéri a táplálékot, ami nagyban megkönnyíti az etetésüket. A hatalmasra táguló begyű fiókákat (a begy teltsége egyben visszajelzést ad az szükséges mennyiségről) érdemes ritkábban, esetenként alaposan jóllakatva etetni.

 

Felkészítés az elengedésre

Amint a fiókák elég nagyok a járásra, kapaszkodásra, tegyük őket egy megfelelő méretű madárkalitkába. Ebben az etetés is könnyebb, mivel a csipesszel a rácson keresztül is benyújtható az ennivaló. A kalitkában a fiókáknak kellő terük van a mozgásra, szárnypróbálgatásra, ami elengedhetetlen az önálló életre való felkészülésben. Amint a madarak a kalitkába kerültek, a kézből történő etetés mellett egy tálkában mindig legyen előttük megfelelő táplálék és víz is, hogy gyakorolhassák az önálló táplálkozást és ivást. Nagyon fontos, hogy ekkorra már tisztában legyünk a „madarunk” felnőttkori táplálkozásával, mert a megevőknek (kúpos csőr) apró szemű magvakat kell az etetőtálkába helyeznünk. Rovarevők esetében élő lisztkukacot, baglyoknak egy mélyebb műanyag dobozban élő egeret vagy sáskát, tücsköt adjunk, hogy gyakorolhassák a vadászatot. Az idő előrehaladtával fokozatosan csökkentsük az etetések gyakoriságát, így késztetve a fiókákat az önállósodásra. Legalább néhány nappal az elengedés előtt a kalitkát nappalra tegyük ki a szabadba, árnyékba (ügyeljünk, hogy a macska ne érhesse el), hogy a madarak szokják a klímát. Ha van egy kis szerencsénk, egy öreg madár felfedezi a kicsiket, és a gondozásába veszi, etetni kezdi őket. Végül a fiókákat egy bőséges etetés után engedjük el egy bokros, erdős helyen, a nappali madarakat a délelőtti, a baglyokat a késő esti órákban.

 

Hova vihetjük a talált fiókákat?

Amennyiben nincs időnk vagy lehetőségünk heteken át gondozni a mentett fiókákat, juttassuk el őket a megfelelő szakintézetbe. A madarakat befogadó intézmények néhány kivételes esetet nem számítva nem tudnak kimenni az állatokért, korlátozott anyagi lehetőségeik miatt csak akkor tudnak segíteni, ha a madarak már hozzájuk kerültek! Ezért a legjobb megoldás, ha felhívjuk a legközelebbi madármentő állomást vagy állatkertet, majd mi magunk visszük be a fiókákat. Az alábbi linkek segítik a tájékozódást, de a tudakozó 198-as számán is megkérdezhetjük a szervezet aktuális telefonszámát és címét:

     Magyar Állatkertek Szövetsége

     Hortobágyi Madárkórház Alapítvány

     Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság Górés tanyai madármentő állomás 

     Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság Chernel kerti Madárvédelmi Mintatelep
     (tel.: Horváth Ildikó 94/563-174, 94/563-175) 

     MME Fenékpusztai madárgyűrűző és madármentő állomás
     (Benke Szabolcs: 20/519-2721)

     Madármentő Állomás Mályi
     (Lehozczky Krisztián: 30/689-2727)

     Ócsai Madárgyűrűző Állomás   

     Vadmadárkórház Természetvédelmi Alapítvány
     (Dr. Berkényi Tamás: 30/946-4991)


Ne felejtsük el, hogy ha nem közszolgálatot ellátó, ingyenes madármentő állomásra vagy állatkertbe, hanem állatorvoshoz visszük az esetleg sérült vagy beteg fiókákat, a kezelés költségét - ami akár több tízezer Ft is lehet- nekünk kell kifizetnünk!

 

Hol jelenthetjük be a talált madarat elszállításra?

Magyarország egész területe valamelyik nemzeti park igazgatóság illetékességi területébe tartozik. Ha mi magunk nem tudjuk a talált fiókákat eljuttatni a legközelebbi madármentő állomásra, vegyük fel a kapcsolatot az illetékes nemzeti park természetvédelmi osztályával vagy közvetlenül a tájvédelmi körzet őrével, ahol bejelentést tehetünk. Az alábbi link segítik a tájékozódást a hazai nemzeti parkokról, de a tudakozó 198-as számán is megkérdezhetjük a szervezet aktuális telefonszámát és címét:

      Nemzetipark-igazgatóságok portálja >>    

 

Orbán Zoltán - Madárbarátok könyve (Cser Kiadó, 2013) külső borító.
Amennyiben részletesebben is érdekli a lakótelepeken, a ház körül és a
kertben végezhető mindennapi gyakorlati madárvédelem, ajánljuk
figyelmébe a Madárbarátok könyvét (részletek >>).

 

 

Orbán Zoltán