Magányos fiókát találtam! - Mit tegyek?

Május elejétől augusztusig tart a fiókaszezon, ilyenkor rengeteg bejelentést kapunk megmentendő madarakról. Pedig a legtöbbjük nem árvult el, ezért a legnagyobb segítség számukra az, ha nem fogjuk be, ha pedig már megtettük, a megtalálás helyén mielőbb elengedjük őket. A mentésre szoruló egészséges fiókák gondozása legtöbbször jóval könnyebb feladat, mint a sérült felnőtt egyedeké, könnyen etethetők és az esetek túlnyomó többségében gond nélkül felnövekednek és elengedhetők.

Énekesrigó-fiókák (Fotó: Nagy Károly).

 

Kezeljük helyén a dolgot!

Ne felejtsük el, hogy nem akkor vagyunk felelős madárvédők, ha a természeti törvények ellen dolgozva bármi áron meg akarunk menteni minden egyes madarat, fészekaljat és fiókát! Erre csak a veszélyeztetett fajok esetében van szükség, de a legfőbb cél ott is a megfelelő élőhelyi viszonyok helyreállítása, mert enélkül az ilyen állatok végül csak állatkertekben maradhatnak fenn.

Meg kell értenünk, hogy a  ragadozók, a betegségek és balesetek okozta elhullás a természeti folyamatok szerves része. Éppen ezen hatások ellensúlyozása érdekében költ a legtöbb kis- és közepes testméretű énekesmadár évente kétszer (esetleg háromszor), évi akár  harmincnál is több fiókát felnevelve. Mivel ezek a fajok több évig, akár egy évtizedig is élhetnek, stabil állomány fennmaradásához nincs szükség minden fióka túlélésére. Sőt, ez kimondottan kedvezőtlen lenne, mivel olyan állományrobbanást eredményezne, melynek következtében rövid időn belül elfogyna a táplálék, betegségek terjednének el, és az állomány magától összeomlana.

A gyakori énekesmadarak fiókáinak mentése nem természetvédelmi, hanem természetvédelmi szemléletformáló tevékenység. A fiókamentés a nem veszélyeztetett madaraknál elsősorban az emberek lelkiismeretének megnyugtatásáról, tenni akarásának kielégítéséről szól. Legyünk tisztában azzal, hogy ha egyetlen ilyen faj fiókáját sem mentenénk meg, az állományok azt sem éreznék meg, még a városokban sem. Ez persze nem azt jelenti, hogy ne segítsünk a madarakon − ebben segít ez az oldal is −, de ezt csak ott, akkor és úgy tegyük, hogy a jó szándék ne okozzon nagyobb kárt a madaraknak!

A magányos(nak tűnő) tollas fióka többnyire nem árva fióka!

Az embereket cselekvésre késztető magányos(nak tűnő) fióka állapot legtöbbször nem a véletlen, nem baleset következménye, hanem a madarak túlélését segítő finoman hangolt viselkedési mechanizmus.

Az ágak között szabadon (nem odúban) költő madarak fészekaljaira – a tojásokra és különösen az eleségkérő hangot adó fiókákra – nagy kockázatot jelentenek a ragadozók. Ezért ezek a fajok a teljes önállósodás, a tökéletes röpképesség elérése előtt elhagyják a fészket, egymástól és a fészektől mindinkább eltávolodva - a szülők segítségével - magányosan próbálnak túlélni. A kézenfekvő kockázatok mellett ennek a viselkedésnek az az előnye, hogy lerövidül az az időszak, amikor a fészket megtaláló ragadozó a teljes fészekaljat el tudja pusztítani. Mivel a korai fészekelhagyó madarak ekkor még nem önellátóak és a teljes értékű repülés eléréséig 5-10 napig  még fejlődniük kell, a szülők a sűrű növényzetben rejtőzködő fiókákkal hanggal tartják a kapcsolatot, így találják meg és etetik folyamatosan őket.

Énekesmadár fiókáknak búvóhelyet kínáló bokros (Fotó: Orbán Zoltán).
A dolog akkor működik, ha a szétszóródó fiókák jó takarást kínáló sűrű
aljnövényzetbe és kiterjedt bokrosokba tudnak elrejtőzni.

Dolmányos varjú Budapesten, a Margitszigeten (Fotó: Orbán Zoltán).
Ilyen helyeken a tojások és a fiókák is kellően védettek a fészekragadozókkal
(dolmányos varjak) szemben, ami természetesen nem azt jelenti, hogy egyet-
egyet nem kapnak el, ami természetes jelenség (Fotók: Orbán Zoltán).

 

Az ilyen viselkedésű fajok fészkeinek mérete is csak akkora, és konstrukciója is olyan (gyengébb anyagokból áll és kevésbé strapabíró, mint például a gallyfészkek), hogy a maximum 70%-os fejlettségi állapotú (méretű) fiókák befogadására alkalmasak, ezért az ezt a méretet és életkort elérő fiataloknak el is kell hagyniuk a fészket, mivel abban egyszerűen fizikailag nem férnek el többé.  

A részleges fészekhagyó madarak fiókái gyakran a szülők riasztó hangjára ugrálnak ki a fészekből, és ezzel - mintha egy ajtó záródna be - egy korszak is lezárul az életükben. Ezért nem nagyon érdemes a visszahelyezésükkel kínlódni, mert szinte bizonyosan nem maradnak meg ott, amint elvesszük a kezünket, az első zajra rugóként pattannak ki.

Fekete rigó fiókák a fészekben (Fotó: Orbán Zoltán).
A képen is látszik, hogy az öt (!) fekete rigó fióka a teljes röpképesség
elérése előtt mát több mint egy héttel alig fér el a fészekben, ezért
el is kell hagyniuk azt (Fotó: Orbán Zoltán).


Ezen a kisfilmen jól megfigyelhető, miként őrzi a tojó a fészekelhagyás
előtt álló fiókáit
(Videó: Orbán Zoltán).

 

Ez a korai fészekelhagyó viselkedés - bár kisebb mértékben - az odúköltő fajokra (cinegék, verebek, seregély, erdei fülesbagoly stb.) is jellemző. Ezeknek a madaraknak a repülni még nem vagy csak részben tudó fiataljai fejlett ösztönös rejtőzködő és túlélő biológiai programmal rendelkeznek. Keresnek maguknak egy jó búvóhelyet, és ott keveset mozogva meghúzódnak, majd meghallva az eleséggel érkező szülők hangját, válaszolnak erre, így tudatva az öreg madarakat a búvóhelyükről. Ez a kommunikáció nem egyirányú, a szülők speciális hangokkal hívni, irányítani is tudják a fiókákat; ennek köszönhetően lépésről-lépésre mind távolabb vezetik őket a fészek veszélyes (ismerhetik a ragadozók) közelségéből vagy a ragadozóktól (kutya, macska), az embertől.

Fekete rigó fióka a fűben (Fotó: Orbán Zoltán).
A magányosan kóborló fiókák (a képen feketerigó-fióka) szinte soha nem árvák,
hanem a faj túlélése szempontjából fontos "szétszóródni és túlélni" biológiai
parancsnak tesznek eleget (Fotó: Orbán Zoltán).


A fekete rigó fiókái akár csapatosan is játszanak (cikk >>).


Az önállóvá válás folyamatáról itt is olvashat >> (Videók: Orbán Zoltán).

 

Amennyiben tisztában vagyunk a korai fészekelhagyó viselkedés okaival és működésével, az alábbiakban olvasható információk segítségével jobb döntéseket hozhatunk arról, hogy melyik fióka szorul segítségre, és melyiket kell megfogás nélkül tovább engedni, maximum a közeli sűrűbe menekíteni.

Bár nem madárvédelmi kérdés, de az erdőn-mezőn a fűben rejtőzködve lapuló őzgidákat sem kellene összeszedni. Ezek a borjak szinte soha nem árvák, őket két szoptatás között a közelben legelő (csak a közeledő ember miatt megriadó) suták magukra hagyják, de mindig visszatérnek hozzájuk. Mivel az őzeknek Magyarországon szinte nincs természetes ragadozójuk  (néhány hegyvidéki hiúz, farkas és elsősorban télen a kóbor kutyák kivételével), és az utódnevelési időszakban vadászni sem lehet rájuk, a gidák ritka kivételtől eltekintve mindig számíthatnak az anyjukra.

 

Melyik fiókát nem kell megmenteni?

Énekesmadarak esetében a teljes testükön repülőtollakkal fedett; jól szaladó, a szárnyukkal eközben erőteljesen verdeső és valamilyen szinten repülni képes; élénken menekülő; az ágakon stabilan megkapaszkodni tudó; nem bágyadt; láthatóan nem beteg vagy legyengült madarakat ne "mentsük" meg! Ezek a fiókák az esetek túlnyomó többségében az előző fejezetben részletezett túlélő stratégia alapján cselekednek és nem árvák. Befogásukkal értelmetlenül kiszakítjuk őket a normális fejlődési környezetükből, azt kockáztatva, hogy a természeteshez képest hiányos táplálásunkkal csont- és tollfejlődési problémákat okozunk nekik.

Fekete rigó fióka ágon ül (Fotó: Orbán Zoltán).
A helyszűke (és a ragadozóveszély) miatt a fészket a fejlődés korai szakaszában
elhagyó fiókák (a következő két képen fekete rigó) a közeli sűrű ...

Fekete rigó fióka ágon ül (Fotó: Orbán Zoltán).
... aljnövényzetben rejtőznek el, és a hangjukkal hívják magukhoz
az etető szülőket (Fotók: Orbán Zoltán).

 

A fenti, nem megmentendő kategóriába tartozó, jól kitollasodott fiókák esetében különleges helyzetet jelentenek a hosszabb ideig - több napig vagy akár hétig - tartó esős, az évszakhoz képest hűvös időszakok. Ha ilyenkor átázott madarat találunk, az alábbiakat tehetjük:

  • Papírzsebkendőkkel, vászondarabbal (ing sarkával) óvatosan itassunk fel annyi vizet a tollazatról, amennyit csak tudunk ezek megsértése, szétzilálása, a tollcsévék megtörése nélkül.
  • Ha a fióka belefér a két tenyerünkből képzett helyre, akkor nagyra nyitott szájjal, lassan fújjunk rá meleg levegőt mindaddig, amíg meg nem szárad (úgy, mint amikor télen a kezünket melegítjük a leheletünkkel). Amennyiben autóval vagyunk, erre a célra a jármű fűtésrendszerét is használhatjuk.
    Amint a madár megszáradt és felelevenedett (az átázott állat letargikus, alig vagy egyáltalán nem mozog és általában a szeme is csukva van), tegyük egy közeli ágra, bokor alá, közben ügyeljünk arra, hogy ne ázzon át ismét.
  • Amennyiben a közelben lakunk, egy-két órára akár haza is vihetjük a madarat, majd a megszárítását, esetleges megetetését (lásd az Etetés és itatás című fejezetben) követően a lehető legrövidebb időn belül vigyük vissza a megtalálás helyére és a fentiekben leírt módon engedjük el.


A tyúkfélék, a ludak és récék fiókái – utóbbiak a főváros belterületein is gyakoriak – fészekhagyók, a kikelést követően néhány órával elhagyják a fészket, és a szülők vezetésével - a vízimadarak - a közeli tavakra, folyószakaszokra húzódnak, ahol kevés ragadozó fenyegeti őket. Ezeknek a fajoknak a fiókái születésüktől önellátók, maguk keresik meg a táplálékukat; a testvérek közelsége és a szülők jelenléte a ragadozók elleni védelem és a túlélés szabályainak megtanulása miatt fontos. Ha a településen ilyen réce családdal találkozunk, az a legjobb, ha segítünk nekik (terelgetés) eljutni a legközelebbi vízhez (általában ennek közelében költenek). A települési récék mentéséről részletesen olvashat itt >>.

 

Melyik fiókát kell menteni?

Bármely madárfaj esetében igaz, hogy a csupasz (sokszor még nem kinyílt szemű), állni és járni nem tudó, csak fehér pehelytollakkal fedett testű fiókák segítségre szorulnak. Ugyanilyen alapelv, hogy a bármilyen korú sérült, a szárnyát vagy a lábát furcsán tartó, lógató, vérző sebű fiókák is beavatkozást igényelnek.

A nagyobb testű fajok, elsősorban a gólyák és a ragadozó madarak – különösen a sasok – már teljesen kitollasodott, a felnőtt egyedekhez hasonló megjelenésű és méretű fiókái csak a tökéletes röpképesség elérésével vállnak önállóvá (de nem önellátóvá!), ezért ha ilyen madarat találunk, rajtuk is segíteni kell. Ilyenkor az a legjobb, ha a közelben (általában a fejünk felett) többnyire megtalálható fészekbe kerülnek vissza (sokszor a Tűzoltóság vagy az ELMŰ segítségével) a fiókák. 

Elsősorban a települési madaraknál fordulhat elő, hogy extrém helyre költenek. Ilyenkor - ha úgy érezzük, hogy a fészekalj veszélyben van - szintén érdemes beavatkozni, de ezt tényleg csak akkor tegyük meg, ha esély sincs a biztonságos kirepülésre.

Kék vércse fióka kézben (Fotó: Orbán Zoltán).
A pelyhes, gyakran még a fejüket is nehezen megtartó, nagyon fiatal
fiókákat (kék vércse) a legjobb visszajuttatni a fészekbe, ha ez
nem lehetséges, emberi gondoskodásra szorulnak.

Parlagi sas fióka gyűrűzés (Fotó: Orbán Zoltán).
A sasoknál (parlagi sas) még a fészekből kieső "anyányi" fiókák is mentésre
szorulnak, mert ők csak a teljes röpképesség elérése után hagyhatják el
biztonságosan a fészket.

A kotló tőkés réce tojó a virágcsrépben (Fotó: Orbán Zoltán).
Az elmúlt években - különösen a fővárosban - megszaporodott az extrém helyeken,
lapostetőkön, vagy mint a képen – erkélyen fészkelő tőkés récék száma. Arról,
hogy ilyenkor mit lehet és kell tenni, itt olvashat >> (Fotók: Orbán Zoltán).

 

Milyen fiókát találtam?

Az első kérdés annak minél pontosabb meghatározása, hogy milyen korú és milyen táplálkozású madárfiókáról van szó. A legrosszabb, és szerencsére ritkább eset, hogy még csupasz és vak fiókákat találunk. Ezek a madarak csak néhány órásak vagy naposak, még szinte mozgásképtelenek, ezért ha a földön találjuk őket, tudhatjuk, hogy a fészekkel nagy baj történt, leszakadt vagy kilyukadt. Az ilyen fiatal madarak nem képesek magukhoz hívni a szülőket, így segítség nélkül biztosan elpusztulnak. A tollas, aktívan mozgó, szaladni és kicsit repülni is képes fiókákat többnyire nem kell megmenteni, mert ők már elhagyták a fészket (lásd az előző fejezetet).

Ha olyan fiatal madarakról van szó, amiket néhány napig vagy egy-két hétig nevelnünk kell, jó tudni, hogy milyen táplálkozású fajjal lehet dolgunk. Az egyenes, csipesszerű csőr rovarevő, a tövénél vastag, kúpos csőr magevő madárra utal; a kampós csőr, az erős karmos lábak a ragadozó madarakra jellemzőek, és ha a szemek egymás mellett, nem pedig a fej két oldalán helyezkednek el, akkor valamelyik bagolyfaj, általában az erdei fülesbagoly fiókájával hozott össze bennünket a sors. 

Meggyvágó fióka (Fotó: Orbán Zoltán).
Mentett meggyvágó fióka. A tövénél vastag, ormos,
egyenes lefutású csőr jelzi, hogy magevő
madárról van szó (Fotó: Orbán Zoltán).

 

A következő lépés a fiókák állapotának felmérése, ami némi tapasztalatot igényel, ennek hiányában figyeljünk az árulkodó jelekre. A gubbasztás, a csukott szem, a felborzolt tollazat, a letargia rossz jel, a furcsán álló végtagok sérülésre utalnak; a remegés, furcsa mozgás hátterében mérgezés, agyrázkódás, öröklött idegrendszeri megbetegedés állhat. Figyeljük meg a madár szemét, ebben a szülői tapasztalat sokat segít, mert a beteg fióka szeme ugyan olyan fénytelen vagy éppen ellenkezőleg csillogó, mint egy beteg kisgyereké. Ha egy fióka a megtalálását követő egy-két órán belül nem kezd el tátogni vagy sipítozva táplálékot kérni, akkor valószínűleg beteg vagy sérült.

 

Hogyan fogjam meg?

A megmentendő fiókák egyik legfontosabb jellemzője, hogy megfogásuk egyszerű, gyakorlatilag csak fel kell venni őket a földről. Ha a madár nem fér el a markunkban vagy  nagyon agresszív, a legjobb, ha egy pokróccal, ronggyal, ennek hiányában pulóverrel vagy inggel borítjuk le. A fej letakarása megnyugtatja még az ilyen vad állatokat is, és egyszerűbbé teszi a megfogásukat.

 

Szállítás és elhelyezés

Nagyon kicsi, csupasz fiókák esetében egy műanyag margarinos dobozt béleljünk ki száraz fűvel  vagy papírzsebkendővel, és ebbe a mesterséges fészekbe tegyük a csöppségeket. Ha hűvösnek érezzük az időt, az etetések közti szünetekben egy könnyű ronggyal vagy papírzsebkendővel letakarhatjuk a fészket. Tollasodó vagy már tollas fiókánál egy sok szellőző lyukkal ellátott papírdoboz a legjobb szállító, és rövid távú elhelyezési hely. A lecsukott tetejű doboz védett, sötét, kiegyenlített hőmérsékletű környezete segít megnyugtatni a madarakat. A dobozba érdemes néhány marék füvet, szénát vagy szalmát tenni, de az újságpapír bélelés is jó az ürülék felszívásához (naponta cseréljük az almot!), ami fontos a madarak tollazatának tisztán tartása miatt. Kisebb madarak esetén érdemes a papírdoboz két szemközti oldalán átszúrni egy ujjnyi vastag ágat, és erre ültetni az erre már alkalmas méretű fiókákat.

Mentett macskabagoly fióka (Fotó: Paprika Anikó).
Néhány napos macskabagoly fióka rongyokkal bélelt műfészekben az
MME Fenékpusztai madárgyűrűző és madármentő állomásán
(Fotó: Paprika Anikó).

 

Hosszú távon a nagy fiókákat érdemes megfelelő méretű, több ülőrúddal ellátott madárkalitkában elhelyezni. Ha ezt macskamentes helyre tudjuk a szabadba kiakasztani, jó esélyünk van arra, hogy a fiókák csipogását meghallja egy felnőtt fajtárs, és a rácsokon keresztül akár etetni is kezdi őket. Ez azért különösen kívánatos, mert így a visszavadítás és a tanítás folyamata is egyszerűbb és gyorsabb.

 

Etetés és itatás

A macskák számára készült konzervhús; a túróból, reszelt sajtból, főtt tojásból álló keverék; a forrázott lisztkukac; a nyers marhahús (elsősorban szív) az elsősegély jellegű madáretetés alapanyagai. A megtalálást (a madarak ekkor vannak a legrosszabb állapotban) követő első néhány etetéskor a táplálékfalatkákat - gyors energia utánpótlásként - szőlőcukorba (oldat vagy por) is márthatjuk.  Ezek a „húsevő” táplálékok a még nem önellátó magevők felneveléséhez is megfelelőek, mert a legtöbbjük rovartáplálékot is hord a fiókáinak.

A fiókanevelés fontos táplálékkiegészítője a gyógyszertárakban olcsón beszerezhető kalcium-foszfát és a multivitamin por. Előbbi a magas fehérjetartalmú élelem előidézte gyors csontnövekedést segíti, megakadályozza az angolkór (puha, meggörbülő csontok, gyenge ízületek) kialakulását, a multivitamint pedig nélkülözhetetlen az egészséges, a majdani repülésre alkalmas tollazat kifejlődését. A kalciumba akár mindegyik vagy minden második táplálék falatot érdemes beleforgatni – ha nem tapad, előtte mártsuk vízbe -, a multivitamin esetében elegendő minden etetéskor egy-egy ilyen falatot adni minden madárnak.

Kezdetben az oválisra gyúrt vagy ilyen alakúra vágott falatok ne legyenek vastagabbak a csőr átmérőjének felénél, és ne legyenek hosszabbak a csőrnél. Ha a fiókák már megszoktak minket és aktív tátogással kérik az élelmet, ennél nagyobb „gombócok” is adhatók. Az etetéshez a legjobb hosszú szárú, lekerekített végű fém csipeszt használni, mert ezzel a táplálékot mélyen a torokba tudjuk tolni. Ha a fióka nem tátog, nem nyitja ki a közeledésünkre a csőrét, mutató és hüvelykujjunkkal felülről fogjuk meg, majd óvatosan nyissuk szét a csőrt addig, hogy a csipesszel a falatot a szájnyílásba tudjuk csúsztatni. A falatokat érdemes az itatóvízbe mártani, mert ez könnyíti a nyelést, és egyben gondoskodik a vízutánpótlásról is. Az etetett fiókát érdemes a doboz szélére vagy az ujjunkra ültetni. Ha még nem tud kapaszkodni, ugyanakkor nagyon ugrál (különösen az etetés elején, amikor még farkaséhes), borítsuk rá a 45 fokban megdöntött, félig csukott tenyerünket úgy, hogy a nyaka és a feje az összeérintett hüvelyk és mutató ujjunk között bukkanjon ki. 

Mentet parlagi sas fióka etetése (Fotó: Czimball Gyula).
Mentett parlagi sas fióka etetése csipesszel (Fotó: Czimball Gyula).

 

Az etetés gyakorisága kapcsán általános szabály, hogy a hangosan enni kérő fiókákat mindig meg lehet etetni, minél kisebb a madár, annál gyakrabban, de legalább óránként mindenképpen nézzünk rá a madárra, és kínáljuk meg. Csak nappal etessünk (a bagoly fiókákat is), mert éjjel mind a madaraknak, mind nekünk pihennünk kell. Egy csupasz énekesmadár fióka felnevelése 2-3 hétig tarthat, míg egy nagy, már majdnem repülős fiókáról sokszor csak 2-3 napig kell gondoskodnunk.  

A galamb- és gerlefiókák etetése némileg bonyolultabb a rovarevőkénél (a fiókáikat a magevők is rovarral etetik) és a ragadozókénál, mert ezek begytejjel táplálják az utódaikat (részletek >>). Az ilyen árváknak kezdetben naposcsibe indítótápot kell beáztatni, és levágott tűcsonkú műanyag fecskendővel határozottan a csőrébe juttatni. A fióka növekedésével párhuzamosan kukorica-, napraforgó- és búzadara keverékre térhetünk át, amit hasonlóan kell a madárba diktálnunk. A fióka néhány etetés után már aktívan kéri a táplálékot, ami nagyban megkönnyíti az etetésüket. A hatalmasra táguló begyű fiókákat (a begy teltsége egyben visszajelzést ad az szükséges mennyiségről) érdemes ritkábban, esetenként alaposan jóllakatva etetni.

 

Felkészítés az elengedésre

Amint a fiókák elég nagyok a járásra, kapaszkodásra, tegyük őket egy megfelelő méretű madárkalitkába. Ebben az etetés is könnyebb, mivel a csipesszel a rácson keresztül is benyújtható az ennivaló. A kalitkában a fiókáknak kellő terük van a mozgásra, szárnypróbálgatásra, ami elengedhetetlen az önálló életre való felkészülésben. Amint a madarak a kalitkába kerültek, a kézből történő etetés mellett egy tálkában mindig legyen előttük megfelelő táplálék és víz is, hogy gyakorolhassák az önálló táplálkozást és ivást. Nagyon fontos, hogy ekkorra már tisztában legyünk a „madarunk” felnőttkori táplálkozásával, mert a megevőknek (kúpos csőr) apró szemű magvakat kell az etetőtálkába helyeznünk. Rovarevők esetében élő lisztkukacot, baglyoknak egy mélyebb műanyag dobozban élő egeret vagy sáskát, tücsköt adjunk, hogy gyakorolhassák a vadászatot. Az idő előrehaladtával fokozatosan csökkentsük az etetések gyakoriságát, így késztetve a fiókákat az önállósodásra. Legalább néhány nappal az elengedés előtt a kalitkát nappalra tegyük ki a szabadba, árnyékba (ügyeljünk, hogy a macska ne érhesse el), hogy a madarak szokják a klímát. Ha van egy kis szerencsénk, egy öreg madár felfedezi a kicsiket, és a gondozásába veszi, etetni kezdi őket. Végül a fiókákat egy bőséges etetés után engedjük el egy bokros, erdős helyen, a nappali madarakat a délelőtti, a baglyokat a késő esti órákban.

 

Hova vihetjük a talált fiókákat?

Amennyiben nincs időnk vagy lehetőségünk heteken át gondozni a mentett fiókákat, juttassuk el őket a megfelelő szakintézetbe. A madarakat befogadó intézmények néhány kivételes esetet nem számítva nem tudnak kimenni az állatokért, korlátozott anyagi lehetőségeik miatt csak akkor tudnak segíteni, ha a madarak már hozzájuk kerültek! Ezért a legjobb megoldás, ha felhívjuk a legközelebbi madármentő állomást vagy állatkertet, majd mi magunk visszük be a fiókákat. Az alábbi linkek segítik a tájékozódást, de a tudakozó 198-as számán is megkérdezhetjük a szervezet aktuális telefonszámát és címét:

     Magyar Állatkertek Szövetsége

     Hortobágyi Madárkórház Alapítvány

     Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság Górés tanyai madármentő állomás 

     Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság Chernel kerti Madárvédelmi Mintatelep
     (tel.: Horváth Ildikó 94/563-174, 94/563-175) 

     MME Fenékpusztai madárgyűrűző és madármentő állomás
     (Benke Szabolcs: 20/519-2721)

     Madármentő Állomás Mályi
     (Lehozczky Krisztián: 30/689-2727)

     Ócsai Madárgyűrűző Állomás   

     Vadmadárkórház Természetvédelmi Alapítvány
     (Dr. Berkényi Tamás: 30/946-4991)


Ne felejtsük el, hogy ha nem közszolgálatot ellátó, ingyenes madármentő állomásra vagy állatkertbe, hanem állatorvoshoz visszük az esetleg sérült vagy beteg fiókákat, a kezelés költségét - ami akár több tízezer Ft is lehet- nekünk kell kifizetnünk!

 

Hol jelenthetjük be a talált madarat elszállításra?

Magyarország egész területe valamelyik nemzeti park igazgatóság illetékességi területébe tartozik. Ha mi magunk nem tudjuk a talált fiókákat eljuttatni a legközelebbi madármentő állomásra, vegyük fel a kapcsolatot az illetékes nemzeti park természetvédelmi osztályával vagy közvetlenül a tájvédelmi körzet őrével, ahol bejelentést tehetünk. Az alábbi link segítik a tájékozódást a hazai nemzeti parkokról, de a tudakozó 198-as számán is megkérdezhetjük a szervezet aktuális telefonszámát és címét:

      Nemzetipark-igazgatóságok portálja >>    

 

Kapcsolódó oldalak

 

Orbán Zoltán - Madárbarátok könyve (Cser Kiadó, 2013) külső borító.
Amennyiben részletesebben is érdekli a lakótelepeken, a ház körül és a
kertben végezhető mindennapi gyakorlati madárvédelem, ajánljuk
figyelmébe a Madárbarátok könyvét (részletek >>).

 

Orbán Zoltán