2020.02.18

Az MME szóvivője kapta a Magyarországi Szóvivők Országos Egyesületének Hiteles Tájékoztatásért Díját

Az idei báli szezon egyik legrangosabb hazai eseményeként rendezték meg Budapesten a XVI. Jótékonysági Szóvivő Bált, ahol a Magyarországi Szóvivők Országos Egyesületének (MSZE) Hiteles Tájékoztatásért Díját a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) szóvivője, Orbán Zoltán kapta


A  Magyarországi Szóvivők Országos Egyesületének rendezvényén szóvivőknek és újságíróknak odaítélt díjak, szakmai elismerések átadására is sor került.

2020-ban a Szavak Embere díjat dr. Vetter Szilviának, az Alkotmánybíróság korábbi szóvivőjének ítélték oda.

A Hiteles Tájékoztatásért Díjat Orbán Zoltán, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szóvivője vehette át. A díj átadásakor a következő laudáció hangzott el:

"Orbán Zoltán természetszeretete, és ezen belül különösen a madárvilág iránti érdeklődése már gyermekkorában is meghatározó volt. Tizenévesen, 1980-ban lépett be a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület lelkes tagjainak sorába, amelynek 2006-ban alelnöke lett, 2013 óta pedig ő látja el az egyesület szóvivői feladatait.
A madárvilág kutatásába különösen a madárgyűrűzés, a madarak vonulásának kutatása terén kapcsolódott be, de igen sokat foglalkozott a városi környezetben élő madarak megfigyelésével is. Számos expedíción vett részt, a szenegáli nemzetközi expedícióról írt könyve a műfaj klasszikusának számít.
Az egyesület szóvivőjeként közvetlen stílusban, példamutató szakmaisággal, egyszersmind sok humorral, az ember és a természet viszonyának furcsaságait néha szarkasztikusan hangsúlyozva dolgozik azon, hogy a természetet, és különösen a madarak világát közel hozza az emberekhez, és megmutassa, hogy még a városi környezetben is mennyi helyen találkozhatunk a természet csodáival, s hogy mi mindent tehetünk tollas barátaink mindennapi védelmében."


Négy fotó - katt a képre (Forrás: MME)

 

A Dr. Lasz György rendészeti kommunikációért Díjat Gál Kristóf rendőr alezredes, az ORFK szóvivője vehette át.

Média Díjat vehettek át Varga Júlia (MTVA Kossuth Rádió), Szöllősi Györgyi (ATV),  Csikós Zsolt (Totalcar) és Dr. Rékai Gábor (Rádió Bézs).

A vendégek között a kommunikációs szakma ismert képviselői mellett neves közéleti személyiségek is szerepet vállaltak a bál jótékonysági céljának megvalósításában, a daganatos és leukémiás gyermekek gyógyulásának támogatásában.


Gratulálunk a díjazottaknak!
 


Kérjük, ne felejtse, hogy az MME tagság mellett többféle támogatással és a
személyi jövedelemadó 1%-ának felajánlásával is segítheti egyesületünk
munkáját. Köszönjük!

Bodnár Katalin