2014.10.08
Budapesti Helyi Csoport

Európai Madármegfigyelő Napok a Naplás-tónál

Az Európai Madármegfigyelő Napok alkalmából első ízben két napos programot szerveztünk a Naplás-tóhoz. Bázisunk  –  akárcsak a nyári tábor során – a gátőrház volt. Péntek délután már nekiláttunk az előkészítő munkának; hat hálót a bokrosokban, egyet a nádasban helyeztünk el.

Kis csapatunk fél 6-kor kelt, kihúztuk a hálókat az első ellenőrzéshez. 7 órakor mentek ki először tapasztalt szedőink, majd innentől fogva (az éjszakát leszámítva) vasárnap délután 3 óráig folyamatosan volt madárgyűrűzés. Szombaton 9 órakor érkeztek meg az első érdeklődők, és nemsokára már közel 150-en várták a bemutatót.


Sarlós Dávid madárgyűrűző mesélt a fogott madarakról és a madárgyűrűzés szakmai céljairól (Fotó: Lendvai Csaba)

Közben standunknál szóróanyagainkból választhatott mindenki, továbbá bemutató anyagainkkal ismerkedhettek meg az érdeklődők. Lehetőség nyílt arra, hogy a résztvevők  1-1 madarat megsimogassanak, ebben tapasztalt kollégáink segítettek. Természetesen a tavon tartózkodó kacsákat is igyekeztünk teleszkópokkal megmutatni. Érdekesebb vízimadarak is előkerültek, mint például egy fiatal vörösnyakú vöcsök, egy csörgő és egy fütyülő réce.


Visszatérőben a hálóktól (Fotó: Lendvai Csaba)

Az első napon több mint 300 madárbarát látogatott meg minket. A borongós, kicsit hűvös időjárás sem szegte kedvét az érdeklődőknek. Vasárnap az esős reggel ellenére is érkeztek látogatók szép számmal, 15 óráig 70 fő vett részt a madárgyűrűzési bemutatón. A két nap alatt 15 fajból  összesen 107 példányt fogtunk, a legtöbbet széncinegéből és vörösbegyből. Több olyan madarat is jelöltünk, amely a nyári tábor során nem került elő. Ilyen volt például az erdei szürkebegy, az ökörszem és a csuszka. A legérdekesebbnek egy fiatal foltos nádiposzáta bizonyult, amely kicsit már el volt késve, de reméljük így is sikeresen eljut afrikai telelőhelyére.


A simogatás (Fotó: Lendvai Csaba)


Nagy fakopáncs (Fotó: Lendvai Csaba)


Kék cinege, a cukiságfaktor (Fotó: Lendvai Csaba)


A második leggyakoribb fogott madár, a vörösbegy (Fotó: Lendvai Csaba)

A megfigyelési adatokat vasárnap 16 óráig megküldtük az MME központnak.
Eredményünk a következő: 370 résztvevővel, 57 faj összesen 383  egyedét figyeltük meg. A leggyakoribb három madárfajnak a barázdabillegető (60 pld.), a tőkés réce (50 pld), és a mezei pacsirta (40 pld.) bizonyult. A legtöbb résztvevő számában ez a program nyerte a „hazai versenyt”!

A fogott fajok és mennyiségük:
Barátposzáta 10
Széncinege 33
Kék cinege 11
Barátcinege 1
Csuszka 1
Erdei szürkebegy 4
Vörösbegy 24
Fekete rigó 10
Énekes rigó 2
Csilpcsalpfüzike 2
Foltos nádiposzáta 1
Ökörszem 2
Nagy fakopáncs 2
Kis fakopáncs 1
Rövidkarmú fakusz 3


Vele nem találkoztunk augusztusban, ő az erdei szürkebegy (Fotó: Lendvai Csaba)


A harcias csuszka (Fotó: Lendvai Csaba)


Fekete rigó (Fotó: Lendvai Csaba)


A legérdekesebb hálóba került madár, a foltos nádiposzáta (Fotó: Lendvai Csaba)


A legkisebb fakopáncs (Fotó: Lendvai Csaba)


A legérdekesebb megfigyelt vízimadár, a vörösnyakú vöcsök (Fotó: Bárdos Imre)

A bázisunkként működő gátőrházat a Fővárosi Csatornázási Művek, illetve a BLV „Sport” Horgász Egyesület bocsátotta rendelkezésünkre, amit ezúton is köszönünk!
Köszönetünket fejezzük ki mindenkinek, aki segített a megvalósításban! Verseczki Nikolettának, Láng Ritának, Sarlós Dávidnak, Ócsai Péternek, Kocsi Attilának, Bánfi Szabolcsnak, Berényi Zsombornak és Hegedüs Dánielnek köszönjük a szervezésben és madárgyűrűzésben nyújtott segítséget. Hálával tartozunk mindazoknak, akik a madárszedésben és a standnál végzett ismeretterjesztő munkában segítségünkre voltak. Név szerint köszönettel tartozunk: Hazafi Dorottyának, Pócsi Ágnesnek, Nagy Verának, Szabadi Krisztinának, Kincses Lászlónak, Horváth Gábornak, K. Szabó Attilának, Meszlényi Andrásnak és Hajkusz Péternek.

Az európai összesítés itt tekinthető meg!

Lendvai Csaba