2020.11.23
Bükki Helyi Csoport

Gondoskodó termékek, avagy hogyan segíthet egy gyertya a baglyokon?

BUKKI Candles®: a többszörösen környezetbarát gyertya

November 7-én négy darab, erdei fülesbaglyoknak készült költőláda került kihelyezésre Harsány környékén. De ez miért is jó? A legtöbb bagolyfaj nem épít saját fészket, hanem más madarak elhagyott fészkeit, odvait használja. Így az erdei fülesbagoly is, mely leggyakrabban varjúfélék, alkalmanként ragadozómadarak elhagyott gallyfészkeit foglalja el. Ezek azonban restaurálás híján hamar meggyengülhetnek, de az is előfordul, hogy egy nagyobb vihar tönkreteszi, lefújja őket, mely így a fészekalj pusztulásához is vezethet. A múlt században még a varjak vadászata is veszélyt jelentett rájuk, ennek során sok bagoly-fészekalj veszett oda a fészkek szétlövése során. E tevékenység sokáig kihatott az erdei fülesek életére; a „fészeképítők” megfogyatkozásával az elérhető fészkek száma is jelentősen csökkent, mely korlátozta a baglyok fészkelési lehetőségeit. Hála a védelmi intézkedéseknek, a helyzet mára sokkal jobb lett. Azonban mesterséges költőládák kihelyezésével és karbantartásával még mindig sokat tehetünk a baglyok sikeres költéséért. Ezáltal a költések ellenőrzése, nyomonkövetése is egyszerűbbé válik és lehetőség nyílik a fiókák gyűrűzésére. Jobb betekintést nyerhetünk a baglyok életébe, melyet így könnyebben bemutathatunk az érdeklődőknek is.

És, ami a történet mögött van: a „Gondoskodó termékek” támogató programunk segítségével kerültünk kapcsolatba Jurth Emesével, aki a BUKKI Candles® Ökogyertya műhely megálmodója. A termékeik eladásából befolyt összeggel az MME, ezen belül is helyi csoportunk munkáját támogatják! Ezen összegből kerülhetett most sor a költőládák kihelyezésére, melyet ezúton is hálásan köszönünk!


Támogatónk (Jurth Emese) és a ládák készítője (Mészáros György) az elkészült ládákkal :) (Fotó: Jurth Emese)

A programról, illetve Emeséék műhelyéről az alábbi linkeken található rövid összefoglaló:

https://www.mme.hu/gondoskodo-termekek

https://www.mme.hu/bukki-candles-es-lenbolt

A ládákat Mészáros György tagtársunk készítette el, akinek nem ez volt az első munkája, mely a madarak életét hivatott segíteni. Gyuri odaadó munkáját szintén köszönjük! Eddigi alkotásaiból ízelítőt nyerhetünk az alábbi linken, melyen elérhetőségei is megtalálhatók: https://nemzetiparkitermek.hu/termek/meszaros-gyorgy/


Kihelyezett láda (Fotó: Jurth Emese)

Reméljük, a jövőben mások is kedvet kapnak helyi csoportunk ezen, vagy más módon történő támogatására. Sajnos jelen helyzetben nincs lehetőségünk a megszokott madarász programjaink megtartására, azonban kiváló alkalom nyílik az ilyen, és ehhez hasonló, ámde igen fontos háttérmunkák elvégzésére.