2015.07.05

Kánikulai kukucskálás a kertben

A madarak megfigyelése akkor is érdekes élmény, amikor minden a megszokott medrében halad. Szélsőséges körülmények között azonban, például a mostani hőség idején, igazán elképesztő dolgokat láthatunk a szoba hűvöséből is – ezekből mutatunk be egy csokorra valót.


Az egyik leggyakoribb és legerősebb szélsőséges környezeti hatás a napokig, akár hetekig tartó kánikula. Miközben mi csak kornyadozunk, jórészt afrikai származású madaraink nem csak elszenvedik, átvészelik a forró napokat, de jól ki is használják ennek előnyeit.

 

Központi szerepben az itató

Kánikulában természetesen a víz válik központi kérdéssé. Fontos, hogy ilyenkor folyamatosan itassunk; vörös riasztás esetén pedig akár több helyen, illetve olyan helyszíneken is, ahol ezt egyébként nem tesszük. A különböző madáritatókról és -fürdőkről itt olvashat, ezen az oldalon pedig macskamentes megoldásokat talál.


A legmelegebb nyári napokon az itató forgalma megnő, a madarak naponta akár
többször is visszatérnek inni és fürdeni. További felvételeket talál ivó, fürdő
állatokról itt >>. Lejátszáskor a minőséget érdemes HD-ra állítani
(Videó: Orbán Zoltán).


A fürdést és az ezt követő tollászkodást, vakarózás láthatóan élvezik is a madarak,
a képen egy fiatal fekete rigó hím (Fotó: Orbán Zoltán).

 

Mérsékeltebb reggeli és esti órák

A legmelegebb nyári napok kora reggeleinek megvan a maguk különleges hangulata. A hőmérséklet ekkor még kellemes az éjszaka hűvösétől, a Nap pedig még nem perzsel. Hasonlóan "lazulósak" a kora esték is, bár ilyenkor a reggeleknél melegebb van.


Madárbarát kert nyári kora reggelen (Fotó: Orbán Zoltán).

 

A madarak ilyenkor a legráérősebbek. Különösen júliusban, amikor az első költés fiókái már kirepültek, a másodköltések pedig az elején, a kotlási időszakban tartanak (illetve majd augusztusban, amikor a második fészekalj fiókái is önállóvá váltak).



Az örvös galamb és a fekete rigó a legtöbbet fürdő madarak közé tartozik, ha csak
tehetik, az itatóban pancsolva kezdik a napot. Ez a két madár a reggeli fürdést
követően nem csak hosszasan tollászkodott, de napozáshoz a talajra is
leszállt, a galamb pedig egyenesen le is feküdt
(Videók: Orbán Zoltán).

 

A napsugárzás reggel még nem elég erős a napfürdőzéshez (lásd a következő fejezetet), ilyenkor még csak napozni-szárítkozni, illetve porfürdőzni lehet. A napozó örvös galamb közelében egy ilyen porfürdőző mezei veréb tűnik fel a fenti videón 2:23-nál és 2:48-nál.

A következő videón már nem egy ráérős, hanem éppen ellenkezőleg, egy igencsak sietős madár(pár) látszik. A zöldikék évente kétszer is költenek és a másodköltéshez új fészket kell építeni. A fészek építőanyagának összegyűjtése nem kis munka, különösen nem kánikulában. A videón látható tojónak nagy könnyebbséget jelent a tavasszal, kiürült cinkegolyóhálóba kihelyezett kutyaszőr fészekanyag. Azonban ezt sem napközben gyűjtötte, amikor ide tűzött a Nap, hanem késő délután, amikor a kert árnyékba borult, de még ekkor is nyitott csőrrel lihegett (0:22-nél) a 32 Cº-os hőségben. 


Bár a tojó látszólag egyedül volt, amikor a csőrében fészekanyaggal elrepült, a
felvételen (0:19-nél és 1:17-nél) látható a párját addig a bokrok ágai
között kísérő hím is (Videó: Orbán Zoltán).

 

Perzselő déli hőségben

Bármennyire megdöbbentően hangozzék is, az év legmelegebb órái nem csak túlélendő környezeti kihívást, de különleges egészségvédelmi, napfürdőzési lehetőséget is jelentenek a madarak számára.


A madarak napfürdőzése az állatvilág legmegdöbbentőbb jelenségei közé tartozik.
  Az egyik pillanatban még egészségesnek tűnő madár (széncinege) minden előzmény
nélkül a földre rogy, szárnyát és farkát szétveti, tollazatát felborzolja, és tátott
csőrrel liheg. Egyszóval úgy néz ki, mint aki az utolsókat rúgja
(Fotó: Orbán Zoltán).

 

A parányi tolltetvek, vérszívó kullancsok, bolhák és kullancslegyek a tollazat sötét és kiegyenlített hőmérsékletű világát kedvelik, ami napfürdőzéskor egyik pillanatról a másikra perzselően forróvá válik, és a hősokktól elkábult vagy elpusztult élősködőket a madár tollászkodással már könnyen el tudja távolítani.

A napfürdőzés azonban a madarak számára is könnyen, a mérettől függően néhány tíz másodperc vagy egy-két perc alatt életveszélyessé válthat. Ezért, amint az az alábbi videón is látható, a végzetes hőguta elkerülése végett lihegéssel hűtik magukat (a madarak a tollazat miatt nem tudnak izzadni). Amikor már ez sem segít, árnyékba húzódnak, ahol tollászkodással teszik teljessé a viselkedés higiéniai hatását.


A napfürdő gyakran kiegészül hangyafürdővel (ami lehet önálló tevékenység is), amikor
a megbolygatott bolyból a madár tollazatára mászó (1:02-nél), hangyasavat fecskendező
rovarok kémiai úton is segítik a külső élősködők elleni védekezést. További
nap- és porfürdő felvételeket talál itt >> (Videó: Orbán Zoltán).

 

Miként tehetjük napfürdőzésre alkalmassá a kertet?

Ha meg akarjuk figyelni ezt a viselkedést, akkor az itató környezetét érdemes napfürdőzésre alkalmassá tenni. A víz amúgy is vonzza a madarakat, ezért ha az ivó- és fürdőhely környezete megfelelő, a madarak jó eséllyel itt fognak napfürdőzni. Ehhez nyílt, alacsony növényzetű, árnyékolásmentes területre van szükség, ahol a Nap sugarai akadálytalanul érik a talajt.

Ezért az itató körül lehetőleg minél nagyobb területen nyírjuk rövidre a füvet és alaposan gereblyézzünk is össze. Az külön előny, ha a gyepben nagyobb kopár foltok is vannak, mert itt porfürdőzni is lehet, illetve a hangyákat is előbb felfedezik a madarak.


Az alacsony növényzet, a jó beláthatóság azért is fontos, mert a napfürdőző madarakat
nem csak a hőguta fenyegeti, de az emlős ragadozóknak is jóval kitettebbek. Ha a
növényzet ilyen magas, akkor a macskák észrevétlenül akcióközelbe tudnak
lopakodni, ezért a madarak nem is kedvelik az ilyen veszélyes területeket.


Azok, akik erkélyen, ablakpárkányon itatnak (a képen egy Madárbarát panel erkélye
látható), természetesen előnyben vannak. Ez a takarónövényzet- és emlősragadozó-
mentes környezet további beavatkozás nélkül is jó napfürdőzési lehetőséget
kínál a madaraknak (Fotók: Orbán Zoltán).

Árnyékoázisok

A hőség természetesen a madarakat is megterheli, már csak azért is, mert a szigetelő tollréteg miatt nem képesek izzadni. Ennek hiányában lihegéssel, vízfürdővel, mindenekelőtt pedig árnyékba húzódással tudnak védekezni. Ezért érdemes a fák, bokrok, épületek árnyékát is figyelni, mert kánikulában itt különösen aktívak a madarak.


Ez a fészket alig néhány héttel korábban elhagyó, fiatal házi rozsdafarkú a fajra
kevésbé jellemző módon nem a tetők magasában, hanem árnyékban, folyamatosan
a talajon mozogva vadászik a hőségben. Eközben jól kihasználja a komposztáló
közelségét, ami gazdag rovarvilágot vonz.


Kellemeset a hasznossal – feketerigó-fiókák árnyékban meggyet esznek. A hőség
elleni védekezést jól össze lehet kötni a nyárközépi gyümölcséréssel. Reggel az
egyik szülő megmutatta a videón látható, jobbára már önellátó fiataloknak,
hogy a talajon és a fán lévő gyümölcs ehető, így napközben alig kellett
neki és a párjának etetni őket (Videók: Orbán Zoltán).

 

"Laza" harkályok

Többek között a kánikulai itatókon van legjobb esélyünk harkályokat hosszasan megfigyelni. A fakopáncsok és küllők a madárvilág "leglazább" képviselői közé tartoznak. Sokat elárul alkalmazkodóképességükről, hogy bár többnyire kis-közepes méretűek, ami a ragadozók legkedveltebb zsákmányméret-tartománya, ezért ennek ellensúlyozására az ilyen madarak többnyire kétszer-háromszor is költenek, évente csak egy fészekaljat nevelnek. Ezek fiókái június végére többnyire önállóvá válnak, úgyhogy a szülőknek csak magukkal kell törődniük. Mivel folyamatosan rengeteg könnyen megszerezhető táplálékot találnak, a nap nagy részében csak úgy jönnek, mennek, kopácsolnak, kilövésre váró űrhajót és falakat rongálnak, fürdenek.


Ha igazán szerencsések vagyunk, akkor akár zöld küllőt is megfigyelhetünk a
kánikulai itatón (Fotó: Orbán Zoltán)

 

Az alábbi felvételen egy ilyen, a fiókanevelés terhétől az idei évre már megszabadult balkánifakopáncs-pár látható. Jól megfigyelhető, hogy a harkályok – összehasonlítva más madárcsoport képviselőivel – kevésbé ügyesek az itatóban. Sajátos életmódjukból adódóan itt is megpróbálnak a farkukkal támaszkodni, illetve fürdés közben is fogják – lehetőleg mindkét lábbal – az itatótálca peremét. Ettől az egész "mutatvány" meglehetősen mókás látványt nyújt.

Kicsit jobban megfigyelve a madarakat, az is feltűnhet, hogy a tollazatuk nem egységes, a fajra jellemző, elvileg csillogó fekete szárny, farok- és fedőtollak fakó barnásak. Nagy felületének és a repülés jelentette folyamatos fizikai igénybevételnek köszönhetően a tollazat kevesebb mint egy év alatt elhasználódik. Különösen igaz ez a szárny és a farok nagy tollaira - az evezőkre. Ezért a madarak legalább ezeket évente lecserélik. A vedlési stratégiák nagyon változatosak, ezek vizsgálata, leírása (többek között a nyári-őszi gyűrűzőtáborokban) napjainkban is tart.

A felvételeken ez az elhasználódás, mindenekelőtt a Nap roncsoló UV-sugárzásának hatása figyelhető meg. A szárny- és farokevezők végein különösen látványos, hogy ott, ahol a tollak fedik egymást, jobban megmaradt a fekete szín, a tetőcserépszerű fedésből kilógó részek viszont jelentősen fakultak. Az is látszik, hogy a piros tarkófoltos hím már megkezdte a régi tollak cseréjét – a vedlést. A nagy, fehér szárnyfolt alsó részén növekszik egy új, fekete tollacska.


A videón látható hím madárról készült fotón még jobban megfigyelhetőek az
elhasználódott tollak és a megkezdett vedlés (Fotó: Orbán Zoltán).


A mesterséges itatókon kívül nem nagyon van esélyünk ilyen jól megfigyelni
ivó, fürdőző harkályokat (Videó: Orbán Zoltán).

 

Önt is várja a Madárbarát kert program!

A Madárbarát kert program a különböző lakó- és munkahelyi környezethez alkalmazkodó madárvédelmi módszertani gyűjtemény. A Madárbarát kert a családi házak, háztáji kiskertek, parkok és arborétumok; a Madárbarát óvoda és a Madárbarát iskola az oktatási intézmények; a Madárbarát panel a panelházak lakóinak, a Madárbarát munkahely az irodában dolgozók és munkáltatók alprograma.

A programban való részvételhez nincs szükség különösebb madártani ismeretre, jártasságra, a regisztrációt követően megküldött Madárbarát Kert Kalendárium és a honlap minden szükséges információt tartalmaz. A különböző madárvédelmi eszközök és téli madáreleség pedig a kertészeti és barkácsüzletek mellett az MME boltjában is beszerezhető.

Elegendő már egy-két madárodú, egy itatónak használt virágalátét, télen pedig egy kis etető a kertbe, az óvoda- és iskolaudvarba, ablakba, és máris élvezhetjük tollas barátaink közelségét. Ha pedig már ott vannak, a pedagógusokat és a szülőket a nevelésben, a gyerekeket és felnőtteket a kikapcsolódásban, a gazdálkodókat és a kiskert tulajdonosokat a kártevők távol tartásában segítik a madarak.

Az elismerő tábla megszerzésének feltétele, hogy a program résztvevője a regisztrációt követően legalább egy mesterséges madárodú kihelyezésével, itató folyamatos működtetésével és téli madáretetéssel végzett egy évnyi madárbarát kertészkedést követően a regisztrációs csomagban kapott jelentőlap beküldésével tájékoztassa az MME központi irodáját az általa végzett madárvédelmi munkáról. Az információk értékelését és elfogadását követően postai úton megküldjük a ház falára, ajtóra, kerítésre kihelyezhető elismerő táblát, mely hirdeti, hogy itt egy madárbarát lakik és tevékenykedik.

A Madárbarát kert program alprogramjainak külön elismerő táblája van, a képen
a Madárbarát kerté és a Madárbarát panelé látható. Nagyításhoz katt
a képekre (Fotók: Orbán Zoltán).

 

A Madárbarát kert programnak 2015-ben már 6.000 regisztrált tagja van országszerte, köztük ezernél is több óvoda és iskola. Legyen Ön is "hivatásos" madárbarát kertész, üdvözöljük a Madárbarát kert programban!
 


Amennyiben részletesebben is érdekli a lakótelepeken, a ház körül és a
kertben végezhető mindennapi gyakorlati madárvédelem, ajánljuk
figyelmébe a Madárbarátok könyvét (részletek >>).

 

Az MME támogatása

Kérjük, ne felejtse, hogy a személyi jövedelemadó 1%-ának felajánlása mellett MME tagsággal és többféle támogatással is segítheti egyesületünk munkáját. Köszönjük!

 

Orbán Zoltán