A titokzatos Moa

A moák voltak a legmagasabb madarak a Földön. Emlősök híján ők népesítették be Új-Zélandot körülbelül 4000 éven keresztül. A szigeten több moa faj is élt, egyesek elérték a 3.6 m magasságot is. Növényevők révén ezek a nagytestű madarak foglalták el azokat az élőhelyeket amiket más kontinenseken a különböző szarvasok, antilopok, vagy akár elefántok. 

A moák Új-Zélandon éltek (Illusztráció: Charles R. Knight).

Még a kutatók számára is rejtély, hogy hogyan kerültek a moák a szigetekre. Új-Zéland a Kréta földtörténeti kor idején vált le az akkori Gondvana nevű őskontinensről. Ekkor még a madarak mellett csak néhány primitív, kistermetű emlősfaj élt, és többnyire dinoszauruszok uralták a szárazföldeket. Valószínűsítik, hogy a moák már Új-Zéland területének leválásakor a szigeteken tartózkodtak, hiszen maradványaikból kitűnik, hogy – a dodóval ellentétben- még szárnycsökevényekre utaló csontjaik sem voltak.


Moa csontváz (Forrás: nhm.ac.uk).

Azt is érdekesnek tartják a kutatók, hogy az emlősök, de még a nagytestű hüllők is szinte teljesen hiányoznak a területről. Elképzelhető azonban, hogy a kréta végi kihalási hullám a dinoszauruszokkal együtt az emlősöket is megtizedelte, vagy egyszerűen csak a madarak győztek a szigeteken az élettérért folyó küzdelemben. Az is kérdéses, hogy a moák vajon kizárólagosan csak Új-Zéland területén éltek-e, az minden esetre biztos, hogy a szigetekről az emberek miatt tűntek el.


Új-Zélandi táj (Fotó: Paul Emmings).

A moák több ezer éves jelenléte alatt feltehetőleg folyamatosan változott az egyedszámuk, hiszen alkalmazkodniuk kellett a többszöri klímaváltozáshoz, de gyakran óriási erejű vulkánkitörések is nehezítették fennmaradásukat. A röpképtelen moák egyetlen természetes ragadozója a Haast-féle óriás sas volt. Ez a hatalmas ragadozómadár kifejezetten a moák vadászatára specializálódott. 


Moákra vadászó Haast-féle sas (Illusztráció: John Megahan).

Az ehhez hasonló természeti nehézségekkel úgy tűnik elég jól boldogultak a moák, hiszen a maradványaikból arra lehet következtetni, hogy az emberek érzekése tájékán egyes fajok épp gyarapodóban voltak. Az első polinéz emberek az 1300-as évek környékén érkeztek a szigetekre kenukkal, majd később leszármazottaik alakították ki a maori kultúrát.  Az ember hatékony vadászati stratégiájával szemben a moák védtelenek voltak. Hosszú életű faj révén viszonylag kevés fiókát neveltek, a maorik ráadásul egyaránt fogyasztották a kifejlett, szaporodóképes egyedeket és a tojásokat így gyors csökkenésnek indult az állomány.


Moa rekonstrukció. A vadászok jelmezébe maori orvostanhallgatók bújtak a fénykép erejéig 1903-ban (Forrás: National Museum Wellington).

Szénizotópos vizsgálatokkal kimutatták, hogy a moák kevesebb mint 200 év alatt kipusztultak, táplálék híján velük együtt tűnt el a Haast-féle sas is.  Az 1600-as és az 1800-as évekből fennmaradt néhány anekdota, miszerint európai telepesek találkoztak még az emukhoz hasonló nagytestű hosszú nyakú madarakkal a szigeten, ezt azonban nem sikerült még bizonyítékokkal alátámasztani.


Az új-zélandi kivi és az afrikai strucc távoli rokonságban állnak a moákkal. (Forrás: Tourism Rotorua).

Göcző Gabriella

Kapcsolódó hírek

A madarak globálisan 400-500 millió tonna rovart fogyasztanak el évente (Forrás: https://link.springer.com/article/10.1007%2Fs00114-018-1571-z)

El tudod képzelni, milyen lenne a világ madarak nélkül? Tudod miért van rájuk szükség? Mármint azon kívül, hogy hangjukkal és látványukkal gyönyörködtetnek minket...Ha mindenképp a hasznukról kell szót ejteni és még nem olvastad Herman Ottó könyvét (A madarak hasznáról és káráról), ez a cikk dióhéjban összefoglalja a témát. 

"Anna", a jeladós barna kánya az elengedés előtt - Érsekcsanád, 2019.07.26. (Fotó: Bolvári Adrienn)

A nagytestű madarak, köztük a ragadozók felnőtt egyedeinek befogása a tudományos és természetvédelmi célú jelöléshez sokkal nehezebb az énekesmadarak jól kidolgozott és jóval egyszerűbb függönyhálózásánál. Az MME szakemberei a sok évtizedes tapasztalatok alapján újabb és újabb sikereket érnek el ezen a területen is - ennek legutóbbi állomásaként egy barna kányára kerül...

Rákosi viperák

Szeptember első szombatján ismét szeretnénk a rivaldafényt hazánk legveszélyeztetettebb gerincesére, a rákosi viperára irányítani – még szélesebb körű megismertetésének céljából.