A madarak etetőlátogatási szokásai

Bármenyire meglepően hangozzék is, az éhes madarak nem nyüzsögnek folyamatosan az etetőkön. Ha egy kicsit jobban megfigyeljük a madárforgalmat, ebben óránkénti, hetenkénti, havonkénti, sőt, évenkénti jelentős eltéréseket, "hullámzásokat" tapasztalhatunk.

Héja portré (Fotó: Orbán Zoltán).

 

Napi bioritmus

A hosszú, fagyos éjszakát követően a madaraknak a lehető legkorábban szükségük van energia-utánpótlásra, ezért amint kivilágosodik, általában nagy nyüzsgéssel megjelennek az etetőn. Közülük is legkorábban a sűrű bokrosokban élő, ezért nagy szemű, a félhomályban is jól látó fekete rigó és vörösbegy. Két-három óra elteltével az intenzíven táplálkozó madarak kezdenek jóllakni, ezért dél körül, kora délután általában lanyhul a forgalom, különösen akkor, ha a nap is kisüt. Ilyenkor többnyire napozva, tollászkodva pihennek, isznak és fürdenek, és ha lehetőségük van rá – porfürdőznek.

Mezei veréb fürdés után az etető mellé telepített odú tetején napozik (Videó: Orbán Zoltán).

 

A dél körüli visszaesést követően délután többnyire ismét megnő az etető forgalma, mert a madaraknak fel kell készülniük a közeledő hideg éjszakára, amikor az alvás óráiban - mozgás híján - csakis a kellő mennyiségben elfogyasztott, lehető legnagyobb energiatartalmú táplálék emésztése-elégetése biztosíthatja az állandó testhőmérséklet fenntartását (ezért is fontos odúkat kihelyezni az etetők közelébe). Az esti szürkületben is a fekete rigót, és különösen a vörösbegyet illeti a "leg" jelző, utóbbi madár sokszor még a sötétség beköszöntével is az etetőn tartózkodik. 

Vörösbegy esti sötétben fürdik a talajetetőn működő itatótálcában
(Videó: Orbán Zoltán).

Ragadozók elleni védekezés

Az etetők madármozgalmának további jellegzetessége az óránként 2–3 alkalommal bekövetkező "hullámzás": 10-15 percenként az addig nyüzsgő etető egyik pillanatról a másikra kiürül, majd hasonló vagy egy kicsit hosszabb idő elteltével a madarak ismét megjelennek − és ez így megy egész nap, nap mint nap.

A viselkedés hátterében az áll, hogy amikor énekesmadarakat etetünk, a magokra és egyéb eleségfélékre érkező madarak óhatatlanul magukkal hozzák a ragadozóikat is. Ezek között a településeken – a házi macskák mellett –  a héja és a karvaly a leggyakoribb. Ezek testfelépítése: a középhosszú, lekerekített végű szárny és a hosszú farok az ágak közti fordulékony repülést szolgálja. Felül sötét, alul világos színezetük a lopakodó vadásztaktikát segíti. Ezek a fajok messziről indított, talajközeli, rövid szárnycsapásokkal tarkított gyors siklással közelítik meg a földön táplálkozó vagy az ágak között közösségi életet élő madarakat. Ha közülük egyik sem hajlandó ijedtében hibát elkövetve a nyitott térség felé menekülve megkönnyíteni a ragadozó dolgát, ez a két faj képes a sűrű növényzetben futva, gyalog is üldözni a prédát.

A balkáni gerle nagyságú karvaly az átlag veréb méretű énekesekre specializálódott, de
agresszivitása és ereje képessé teszi a saját méretél nagyobb, nehezebb zsákmány
- a videón egy parlagi galamb - elejtésére is.
A karvaly ráadásul rendkívül rámenős is, ha a zsákmány kiszabadul a karmai közül, az
emlős ragadozókhoz hasonlóan képes azt a földön is üldözni és követni - a felvételen
a tujába menekült balkáni gerlét (Videók: Orbán Zoltán).

 

Azzal, hogy a madarak rendszertelen időközben és csak rövid ideig tartózkodnak az etetőn, megnehezítik a szárnyas és szőrmés ragadozók dolgát, akik emiatt nem szoknak oda. Ha ez idővel mégis megtörténik, a cinegék, verebek, pintyek és rigók akár hosszabb ideig (napokig) is távol maradhatnak az etetőhelytől, mindaddig, amíg a rájuk vadászók a gyakori eredménytelenség miatt nem kezdenek elmaradozni.

Ebben a viselkedésben az az igazán fantasztikus, hogy az etető minden madara betartja, egymásra figyelve alkalmazkodik hozzá. Hasonló, fajok közti kommunikáción alapuló együttműködés figyelhető meg például az afrikai szavannákon, ahol a legelésző növényevőkkel együtt mozgó majmok és madarak − több szem többet lát alapon − figyelmeztetik egymás a ragadozóveszélyre. 

 

Ha nincs tél, madár sincs

Egyre gyakrabban fordulnak elő Magyarországon is olyan enyhe telek, amikor nemhogy hó, de kemény, tartós fagyok sincsenek. Ilyenkor a madarak könnyebben találnak táplálékot, ezért kevésbé húzódnak be a lakott területekre. Ez az oka annak, hogy hómentes teleken az etetők többsége "üres" marad, a megszokotthoz képest kevesebb madár és faj jelenik meg ezeken.

Szigorodó télben csökkenő madárlétszám?!

A logika azt mondatja, hogy nagy havazások, kemény fagyok idején több madárnak kellene az etetőre járnia. Ezzel szemben nagyon gyakori megfigyelés, hogy ilyenkor nemhogy nem emelkedik, inkább csökken a számuk. A jelenségre nehéz egyértelmű magyarázatot adni, valószínűleg több hatás együttese áll a létszámcsökkenés mögött. Az egyik kézenfekvő magyarázat, hogy a területen szélsőségesnek számító időjárás bekövetkeztével sok madár kedvezőbb hőmérsékletű és kisebb hóterhelésű területre kóborol. A másik ok az lehet, hogy ilyenkor többen etetik a szükséget szenvedő madarakat, akik így több helyen szétszóródva kisebb számban jelennek meg egy-egy helyen.   

 

Táplálékválasztási különbségek

A hőmérséklet változása kihat a madarak táplálékválasztására is. A magas nedvességtartalmú és alacsony cukortartalmú alma tartós lehűléskor kőkeményre fagy, ezért ilyenkor általában hozzá sem nyúlnak a madarak. Egyszerűen túl nagy munkával, túl sok energiavesztéssel járna, amit nem engedhetnek meg maguknak az állatok, és sok fajnak - különösen az áttelelő kistestű rovarevő énekeseknek - a csőre sem alkalmas erre. Még az olyan erős csőrű madarak is, mint a fekete rigó, általában megvárják, míg a fagyásból felenged és kásásan puhává válik az alma húsa, a gyenge, csipeszszerű rovarfogó csőrrel rendelkező fajok pedig csak a kiolvadt almát tudják fogyasztani.

Amint enged a kemény fagy, és az alma, valamint a cinkegolyó ismét puhává válik,
ez a két eleség ismét előkelő helyre kerül az etetőre járó madarak étrendjében
(Videó: Orbán Zoltán)
.

 

Nagy hidegben a cinkegolyó és a vaj is keményre fagy, ezért ilyenkor még az erre alkalmas csőrű cinegék és verebek is többnyire a legkisebb energiabefektetéssel, leggyorsabban legnagyobb mennyiségben fogyasztható napraforgót választják. Amint azonban a hőmérséklet 0 Cº fölé emelkedik, az állati zsiradék alapú eleségek is jobb hatékonysággal, gyorsabban és egyszerűbben fogyaszthatóvá válnak, ezért ilyenkor gyakrabban láthatunk ezeken madarakat.

Az etetőre járó különböző madárfajok egymást segítő asztalközösségéről itt olvashat >>

 

A fajösszetétel változása és évenkénti különbségek

Az etetőkre járó madarak egyedszáma és az általuk preferált élelem mellett a fajösszetétel sem állandó. Klasszikus példa erre a kék cinegéké és az őszapóké. A bandákban kóborló kék cinegék sokszor hosszabb időre is eltűnnek az etetőkről, az őszapók megjelenését pedig még lehetetlenebb kiszámítani. Előfordul, hogy folyton mozgásban levő csapatuk feltűnéséhez napokon át órát lehet igazítani, azután egyszer nem jönnek, és akár évekre is eltűnnek.

A gyakori fajok mellett mindig számítani lehet az adott helyen ritkának számító madarak feltűnésére is. Városi környezetben nagy ajándéknak számít egy-egy harkály, fenyvescinege, süvöltő, meggyvágó, fenyőpinty, csuszka, szajkó megjelenése - ezért is érdemes az etetőt úgy elhelyezni, hogy az idő nagy részében ráláthassunk.

SSüvöltő egy etető melletti ágon (Fotó: Orbán Zoltán).
A hegyvidéki területek kivételével a fantasztikus színezetű süvöltő viszonylag
ritka téli vendég a városi etetőkön.
Szajkó (Fotó: Orbán Zoltán).
Bár a szajkó településeken is előfordul, az egyik legóvatosabb madarunk, így
nem könnyű az etetőre csalogatni és ott meg is figyelni
(Fotók: Orbán Zoltán).


Azonban az etető megfelelő kialakításával ...


... és némi barkácsolással ez is megoldható (Videók: Orbán Zoltán).

 

A folyton változó faj- és egyedszám nem kizárólag egy évadon belül, de évenként is jellemzi az etetőket. Magyarországról nemcsak elvonulnak a madarak, hazánk számos északi és hegyvidéki fajnak jelent telelőterületet, ezért bárhol feltűnhetnek olyan, a mi sík- és dombvidékeinken egzotikusnak számító fajok az etetők közelében, mint: a fenyőrigó, a keresztcsőrű, a csonttollú vagy akár a fenyőszajkó. Ezek inváziós fajok, ami azt jelenti, hogy miután évekig, akár évtizedekig alig látni belőlük, az egyik télen hirtelen ezrével, tízezrével özönlik el az országot.

 

Alkalmi tavaszi fellendülés

Az etetési időszak végén általánosnak számító jelenség, hogy ott is nagyobb arányban jelennek meg a magevők (zöldike, tengelic, meggyvágó), ahol egész télen nem vagy csak elvétve fordultak elő. Erről, valamint az etetés befejezésének időzítéséről és az eleségkínálat átalakításáról olvashat itt >>

Orbán Zoltán - Madárbarátok könyve (Cser Kiadó, 2013) külső borító.
Amennyiben részletesebben is érdekli a lakótelepeken, a ház körül és a
kertben végezhető mindennapi gyakorlati madárvédelem, ajánljuk
figyelmébe a Madárbarátok könyvét (bolt >>).

 

Orbán Zoltán