Hogyan kerülhetünk közelebb 2017 év madarához, a tengelichez? - trükkök az erkélyetetőről

A tengelic nem csak 2017 év madara, de tetszetős megjelenésének és hangjának köszönhetően az etetők egyik legkedveltebb, leginkább várt látogatója is. Cikkünkben azt mutatjuk be, miként lehet a tengeliccsapatokat az etetőre vonzani és ott akár centiméterekről megfigyelni.

Tengelicek kedvelt etetője negyedik emeleti erkélyen, PC-kamerával is felszerelve (Fotó: Orbán Zoltán).

ELSŐ LÉPÉS – LEGYEN TENGELIC AZ ETETŐN

Az etetési időszak utolsó harmada az etetőhelyek jelentős részén amúgy is a magevők faj- és egyedszámának növekedését hozhatja. Ez a jelenség különösen az etetés utolsó, márciusi heteiben figyelhető meg, amihez a hazánkon átvonuló, északra tartó magevők is hozzájárulnak. A kora tavasszal várható magevő dömping tehát már önmagában is növeli a tengelicek megjelenésének és jobb megfigyelhetőségének esélyét az etetőkön, amit az alábbi körülmények és trükkök tovább növelhetnek.

Erkélyen, ablakban etetők előnyben

Településeink azért különösen vonzóak az áttelelő tengeliccsapatok számára, mert az utcai fasorok, parkok és lakótelepek növényzete, mindenekelőtt a hatalmas platánok terített asztalt kínálnak számukra.

A téli időszakban a tengelicek egyik fontos természetes tápláléka a településeken gyakori platán termése (Fotó: Orbán Zoltán).
Egészen elképesztő, hogy a pirinyó madarakból álló tengeliccsapatok után
a tél végére ...

Platán magjának repítőszőr-hulladéka a fák alatt kora tavasszal, a tengelicek és más magevők (elsősorban zöldikék) több hónapos táplálkozása nyomán (Fotó: Orbán Zoltán).
... milyen óriási mennyiségű platánmag-repítőszőr halmozódik fel a fák alatt.
9 fotó, katt a képre (Fotók: Orbán Zoltán).

Ebből következően a városi tengelicek télen is túlnyomórészt a magasban tartózkodnak, ahonnan csak ritkán ereszkednek le a talaj közelébe (például az etetők és itatók kedvéért). Éppen ezért azok a madárbarátok, akik társasházak, lakótelepek emeletén etetnek és itatnak, és a közelben platánok is vannak, nagyobb valószínűséggel és előbb számíthatnak a tengelicek feltűnésére. Hiszen a madaraknak a fák középső és felső harmadából, szintben mozogva, szó szerint csak be kell ugraniuk az erkélyetetőkre.

A "tengelicmágnes" keverék

A tengelic különleges testfelépítésű magevő – kis termete és hegyes csőre a parányi gyommagvakat megszerzésére is alkalmassá teszi, de a napraforgó sem jelent számukra gondot, azaz csak "szotyi" etetésével is lehetnek tengeliceink.

Nagyobb valószínűséggel számíthatunk a tengelicek megjelenésére azokon az
etetőkön, ahol a madarak a napraforgó mellett apró szemű magokat is
találnak (Videó: Orbán Zoltán).

Még ennél is nagyobb vonzerőt jelenthet számukra, ha többféle apró magot (legkönnyebben és legolcsóbban a köles és mák szerezhető be) és apróra tört: cinkegolyót, héjas és héj nélküli napraforgót, diót is kapnak.

Tört cinkegolyó, dióbél, héjas és héjatlan napraforgó, köles és mák keveréke (Fotó: Orbán Zoltán).
Az apró magvakat külön is kirakhatjuk, de még jobb, ha a jól összetört cinkegolyóval,
héjas és héj nélküli napraforgóval, dióval összekeverve (a képen) tesszük ki
a madaraknak. 19 fotó, katt a képre (Fotók: Orbán Zoltán).

Törmelék állagú eleségkeverék készítése (Fotó: Orbán Zoltán).

Törmelék állagú eleségkeverék készítése (Fotó: Orbán Zoltán).

Törmelék állagú eleségkeverék készítése (Fotó: Orbán Zoltán).

Mák napraforgó és köles mellett külön tálkában felkínálva erkély madáretetőjén (Fotó: Orbán Zoltán).

Mák és köles napraforgó mellett külön tálkában felkínálva madáretetőn (Fotó: Orbán Zoltán).

Mák és köles napraforgó mellett külön tálkában felkínálva madáretetőn (Fotó: Orbán Zoltán).

Mák és köles napraforgó mellett külön tálkában felkínálva télen madáretetőként működő ablakgyíkváron (Fotó: Orbán Zoltán).

Mák és köles függő etetőben (Fotó: Orbán Zoltán).

Mák és köles függő etetőben (Fotó: Orbán Zoltán).

Mák és köles napraforgó mellett külön tálkában felkínálva hordóetetőn (Fotó: Orbán Zoltán).

Mák és köles etető "ökörszem-kastélyon" (Fotó: Orbán Zoltán).

Mák napraforgó mellett külön tálkában felkínálva télen madáretetőként működő ablakgyíkváron (Fotó: Orbán Zoltán).

Mák napraforgó mellett külön tálkában felkínálva télen madáretetőként működő ablakgyíkváron (Fotó: Orbán Zoltán).

Mák és köles napraforgó mellett külön tálkában felkínálva természetvédelmi rőzserakás előterében, talajetetőn (Fotó: Orbán Zoltán).

Mák és köles napraforgó mellett külön tálkában felkínálva természetvédelmi rőzserakás előterében, talajetetőn (Fotó: Orbán Zoltán).

Mák és köles napraforgóba keverve hordóetetőn (Fotó: Orbán Zoltán).

Mák és köles napraforgóba keverve hordóetetőn (Fotó: Orbán Zoltán).

Mák és köles napraforgóba keverve hordóetetőn (Fotó: Orbán Zoltán).

Vörösbegy aprómag keveréken az etetőn (Fotó: Orbán Zoltán).
A tengeliceknek szánt törmelék eleség más kistestű énekesmadárfajok, így a
vörösbegyek számára is nagy vonzerőt jelentenek – 4 fotó, katt a képre
(Fotók: Orbán Zoltán).

Vörösbegy aprómag keveréken az etetőn (Fotó: Orbán Zoltán).

Vörösbegy aprómag keveréken az etetőn (Fotó: Orbán Zoltán).

Vörösbegy aprómag keveréken az etetőn (Fotó: Orbán Zoltán).

Panel- és társasházakban gyakori feszültségforrás a lakók között, hogy az etetőről lehulló magtörmelék "koszol". Ezt a problémát ennek a keveréknek az etetése jelentős részben kiküszöböli, hiszen a rendkívül apró szemű magok, magdarabkák és cinkegolyó-darabok fogyasztása a napraforgónál jóval kevesebb hulladékkal jár.

MÁSODIK LÉPÉS – MEGFIGYELÉSI TRÜKKÖK

A települési madárvédelem egyik legfontosabb szerepe az emberek gyönyörködtetése. Az etetőn, itatón, a mesterséges odúnál sürgő-forgó madarak megfigyelése a mi jutalmunk a fáradozásunkért. Kis odafigyeléssel – különösen, ha fotózni, videózni is szeretnénk – ezt akár alig néhány centiméterről is megtehetjük úgy, hogy közben természetesen nem zavarjuk tollas barátainkat.
 
A jól bevált ablakles

Ha a madárvédelmi eszközöket az ablak közelébe is telepítjük, akkor bármiféle rákészülés nélkül, gyakorlatilag a mindennapi életünk részeként figyelhetjük meg ez ezeket használó fajok életét. Az ablakles további óriási előnye, hogy a zavarásra egyébként érzékenyebb állatok is gyorsan megszokják az ablak mögötti mozgásunkat és egészen közel jönnek.

Ennél már nemigen lehet közelebb kerülni egy vadon élő állathoz – széncinege ablaketetőn (Fotó: Orbán Zoltán).
Ennél már nemigen lehet közelebb kerülni egy vadon élő állathoz – széncinege
ablaketetőn (Fotó: Orbán Zoltán).

A madárbarátok többsége számára az eddig olvasottak bőven elegendő ötletet adnak az etetők "tengelicesítése" és megfigyelése kapcsán. Azoknak azonban, akik szeretnék meg is örökíteni élményeiket, illetve megpróbálkoznának belülről, akár centiméterekről megfigyelni egy tengeliccsapat táplálkozását, az alábbiakban összeszedtünk néhány technikai ötletet is.

Kütyüparádé

A cikk első felében leírtakkal jó eséllyel az etetőnkre tudjuk csalogatni a tengeliceket. Ha pedig már ott vannak, akár meg is örökíthetjük őket. Ehhez egyre olcsóbb és egyre többet tudó digitális eszközök állnak rendelkezésünkre, kezdve az álló és mozgóképet egyaránt rögzíteni képes okostelefonoktól, a különböző webkamerákon és éjjel is látó kameracsapdákon át a digitális fényképezőgépekig. Utóbbiak csúcsmodelljei esetében sajnos már több milliós költségről van szó, de  – amint azt az alábbiakban látni fogjuk – az alternatíva már ennek töredékéért, akár néhány ezer forintért a rendelkezésünkre áll.

Itt a gép és a fotós takarását egy erre a célra beáldozott, régi árnyékoló függöny biztosítja  (Fotó: Orbán Zoltán).
Az egyik legkézenfekvőbb megoldás, ha egy kis kompakt fényképezőgépet állványra
helyezünk, majd így rögzítjük az eseményeket – 14 fotó,
katt a képre
(Fotók: Orbán Zoltán).

A célpont pedig ez az erkélykorlátra szerelt etető (Fotó: Orbán Zoltán).

A célpont pedig ez az erkélykorlátra szerelt etető (Fotó: Orbán Zoltán).

A madarak csak ennyit látnak a mesterkedésünkből, ez pedig a legkevésbé sem zavaró számukra (Fotó: Orbán Zoltán).

Az alsó lakónak esetleg zavarást jelentő törmelékhullás csökkentése érdekében az eleség alapvetően apró magvakból, héj nélküli napraforgóból és tört cinkegolyóból áll (Fotó: Orbán Zoltán).

A ragasztópisztollyal rögzített fél dió a madarak helyben tartásának jó módszere (Fotó: Orbán Zoltán).

A madarak csak ennyit látnak a mesterkedésünkből, ez pedig a legkevésbé sem zavaró számukra (Fotó: Orbán Zoltán).

A madarak csak ennyit látnak a mesterkedésünkből, ez pedig a legkevésbé sem zavaró számukra (Fotó: Orbán Zoltán).

Ott, ahol ilyen szűkös a hely, nem lehet a gép mögött üldögélve várni az eseményekre. Ezért - lesz ami lesz alapon - el kell indítani a felvételt, ami bizony sok üresjárati képet eredményez (Fotó: Orbán Zoltán).

A digitális fényképezőgép élő képét, kábeles csatlakoztatást követően, akár televízión keresztül is figyelhetjük (Fotó: Orbán Zoltán).

A digitális fényképezőgép élő képét, kábeles csatlakoztatást követően, akár televízión keresztül is figyelhetjük (Fotó: Orbán Zoltán).

Ott, ahol elegendő hely van, olyan fotós paravánban is gondolkodhatunk (lásd a következő képeken), ami mögött takarásból figyelhetjük, fotózhatjuk és videózhatjuk az etető madarait (Fotó: Orbán Zoltán).

Ott, ahol elegendő hely van, ilyen fotós paravánban is gondolkodhatunk, ami mögött takarásból figyelhetjük, fotózhatjuk és videózhatjuk az etető madarait (Fotó: Orbán Zoltán).

Ott, ahol elegendő hely van, ilyen fotós paravánban is gondolkodhatunk, ami mögött takarásból figyelhetjük, fotózhatjuk és videózhatjuk az etető madarait (Fotó: Orbán Zoltán).

Az eredmény ígéretes és látványos, de problémaként jelentkezik a túl világos és
mozgó ágakkal teli háttér, ami rontja a képek fény- és színvilágát,
illetve megnehezíti a fókuszálást
(Videó: Orbán Lajos).

A hagyományosnak tekinthető fényképezőgépes megoldás után jöjjön egy kevésbé magától értetődő, ráadásul még olcsóbb eszköz és módszer, amit azok is használni tudnak, akik nem rendelkeznek digitális fényképezőgéppel.

A lakóházak és munkahelyek ablakai a minél jobb hő- és zajszigetelés érdekében többnyire dupla üvegesek, ami különösen a régebbi épületeknél jelentősen ronthatja a képek minőségét. Erre a problémára is megoldást kínál az alábbi megoldás (Fotó: Orbán Zoltán).
A lakóházak és munkahelyek ablakai a minél jobb hő- és zajszigetelés érdekében
többnyire dupla üvegesek, ami különösen a régebbi épületeknél jelentősen
ronthatja a képek minőségét. Erre a problémára is választ ad az
alábbi megoldás (Fotó: Orbán Zoltán).

PC-kamera (Fotó: Orbán Zoltán).
A dolog lényege az olcsó, már két-háromezer forintért is jó minőségben beszerezhető
PC-kamera. Ez az a kis eszköz, amit a beépített kamerával nem rendelkező
asztali számítógépek monitoránál használunk, ha skype-olni akarunk
(Fotó: Orbán Zoltán).

A PC-kamera USB kábellel csatlakoztatható a számítógépünkhöz, laptopunkhoz, és semmi nem tiltja, hogy USB hosszabbító segítségével a kamerát a lakáson kívülre, az etetőhöz helyezzük ki. Az alábbi videó egy ilyen bekamerázott erkélyetetőt mutat be.

Az erkély belső sarkába telepítet, mély tálcás etető a törmelékhullást csökkenti,
a világos falra helyezett tuja ágak és hullott falevelek pedig kiegyenlítettebb
hátteret biztosítanak (Videó: Orbán Zoltán).

A kamera az etetőre látogató madarakat, így a tengeliccsapatokat se zavarja,
így elképesztően közeli felvételeket készíthetünk
(Videó: Orbán Lajos).

A beltéri használatra tervezett PC-kamerák képe fagypont alatti hőmérsékleten
a felvételen látható módon akadozhat, ...
(Videó: Orbán Lajos)

PC-kamera fagy elleni szigetelése (Fotó: Orbán Zoltán).
... amit a kamera köré rögzített papír és műanyag szigetelés segítségével
egyszerűen orvosolhatunk (Fotó: Orbán Zoltán).

Napjainkban egyre népszerűbbek a PC-kameránál kicsivel drágább autó fedélzeti
kamerák, ezek azonban sokkal érzékenyebbek a fókusztávolság pontos
beállítására (Videó: Orbán Lajos).

Szeretjük, nem szeretjük, a számítógépek mind szervesebb részét képezik életünknek, nem csak a munkahelyünkön, de otthon is. A madárbarátok ezt a körülményt előnyükre fordíthatják. Az etetőhöz, itatóhoz kihelyezett vagy a belső térből kitekintő PC-kamera segítségével akkor sem maradunk le az eseményekről, amikor egyébként nem a kertet, az erkélyt, az ablakon túli világot szemléljük.

A kamerák által a számítógépre telepített kezelőfelületen nem csak a kép minőségét állíthatjuk be, de külön gombokra kattintva tudunk fényképeket készíteni vagy a videó felvételt elindítani. Az alábbi videón ez a kezelőfelület, az élő kép alatt a különböző felvételtípusokat indító gombok is láthatóak.

Az alap megoldás, ha a kamera képét munka közben a nagy méretű monitorunk egyik
sarkában jelenítjük meg (Videó: Orbán Zoltán).

Madárbarát kertre néző PC-kamera képe második monitoron megjelenítve (Fotó: Orbán Zoltán).
De azt is megtehetjük, hogy a számítógépünkhöz egy második monitort csatlakoztatva
erre tesszük ki a kamera teljes méretű képét – 3 fotó, katt a képre
(Fotók: Orbán Zoltán).

Madárbarát kertre néző PC-kamera képe második monitoron megjelenítve (Fotó: Orbán Zoltán).

Madárbarát kertre néző PC-kamera képe második monitoron megjelenítve (Fotó: Orbán Zoltán).

Amennyiben hasznosnak találta a cikket, kérjük, ossza meg ismerősei, barátai körében is, hogy minél többen találkozhassanak 2017 év madarával, a tengeliccel! Köszönjük és mindenkinek élményekben gazdag madárbarát kertészkedést kívánunk az etetési időszak utolsó heteiben is!
 
Orbán Zoltán - Madárbarátok könyve (Cser Kiadó, 2013) külső borító.
Amennyiben részletesebben is érdekli a lakótelepeken, a ház körül és a
kertben végezhető mindennapi gyakorlati madárvédelem, ajánljuk
figyelmébe a Madárbarátok könyvét (bolt >>), ...

... illetve
okostelefonra ingyen letölthető Madárhatározó alkalmazásunkat!

Önt is várja a Madárbarát kert program!

A Madárbarát kert program a különböző lakó- és munkahelyi környezethez alkalmazkodó madárvédelmi módszertani gyűjtemény. A Madárbarát kert a családi házak, háztáji kiskertek, parkok és arborétumok; a Madárbarát óvoda és a Madárbarát iskola az oktatási intézmények; a Madárbarát panel a panelházak lakóinak, a Madárbarát munkahely az irodában dolgozók és munkáltatók alprograma.

A programban való részvételhez nincs szükség különösebb madártani ismeretre, jártasságra, a regisztrációt követően megküldött Madárbarát Kert Kalendárium és a honlap minden szükséges információt tartalmaz. A különböző madárvédelmi eszközök és téli madáreleség pedig a kertészeti és barkácsüzletek mellett az MME boltjában is beszerezhető.

Elegendő már egy-két madárodú, egy itatónak használt virágalátét, télen pedig egy kis etető a kertbe, az óvoda- és iskolaudvarba, ablakba, és máris élvezhetjük tollas barátaink közelségét. Ha pedig már ott vannak, a pedagógusokat és a szülőket a nevelésben, a gyerekeket és felnőtteket a kikapcsolódásban, a gazdálkodókat és a kiskert tulajdonosokat a kártevők távol tartásában segítik a madarak.

Az elismerő tábla megszerzésének feltétele, hogy a program résztvevője a regisztrációt követően legalább egy mesterséges madárodú kihelyezésével, itató folyamatos működtetésével és téli madáretetéssel végzett egy évnyi madárbarát kertészkedést követően a regisztrációs csomagban kapott jelentőlap beküldésével tájékoztassa az MME központi irodáját az általa végzett madárvédelmi munkáról. Az információk értékelését és elfogadását követően postai úton megküldjük a ház falára, ajtóra, kerítésre kihelyezhető elismerő táblát, mely hirdeti, hogy itt egy madárbarát lakik és tevékenykedik.

Az MME Madárbarát kert program / Madárbarát kert elismerő táblája (Fotó: Orbán Zoltán). Az MME Madárbarát kert program / Madárbarát panel elismerő táblája (Fotó: Orbán Zoltán).
A Madárbarát kert program alprogramjainak külön elismerő táblája van, a képen
a Madárbarát kerté és a Madárbarát panelé látható. Nagyításhoz katt
a képekre (Fotók: Orbán Zoltán).

A Madárbarát kert programnak 2016-ban már 6.000 regisztrált tagja van országszerte, köztük ezernél is több óvoda és iskola. Legyen Ön is "hivatásos" madárbarát kertész, üdvözöljük a Madárbarát kert programban!

Az MME támogatása

MME 1% felajánlási felhívás
Kérjük, ne felejtse, hogy az MME tagság mellett többféle támogatással és a
személyi jövedelemadó 1%-ának felajánlásával is segítheti egyesületünk
munkáját. Köszönjük!

Orbán Zoltán

Kapcsolódó hírek

Tojóra várva, a fészek már kész

Bár „Báró” már több mint két hete itthon van és időközben a fészektatarozással is elkészült, párja még nem akadt. Ez egyáltalán nem furcsa, hiszen ő extra korán hazaérő gólyáink egyike és ezért neki az átlagosnál többet kell magányosan várakoznia. Közben egyre több helyre érkeznek meg korai hímek és egy-két tojó is itthon van már. Reméljük, „Báró” mellé is napokon belül...

Molnárfecske (Fotó: Orbán Zoltán).

Miközben hazai füsti- és molnárfecske-állomány felére, a tiszai partifecskéké pedig alig 10%-ára (!) csökkent hazánkban 2015-re, a madárcsoport szerepe a klímaváltozás miatt egyre fontosabbá válik az emberek, társ- és haszonállataink egészségvédelme szempontjából is.

Ugyan még pár hétig zölden virít a sivatag, április elejével megkezdődik a 6 hónapig tartó száraz évszak (Forrás:  journeyinstyle.co.za).

Három jeladós madarunk jelenleg még Afrika déli országaiban telel, az ottani száraz évszak közeledte azonban már jelzi, hogy lassan ideje útnak indulniuk.