A kemény fagyok ellenére miért kevesebb a madár az etetőkön?!

Az elmúlt hetekben számos alkalommal futott be ez a kérdés a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülethez (MME) az ország egész területéről. A beszámolók szerint azokon a helyeken is, ahol évek, évtizedek óta folyik téli etetés, gyakran a szokott madárlétszám töredékét tapasztalják a madárbarátok, az újonnan létesült etetők pedig sokszor konganak az ürességtől.

Madáretető (Fotó: Orbán Zoltán).


A jelenségnél csak annak magyarázata lehet furcsább - az ok ugyanis az enyhe télre vezethető vissza! Pontosabban arra, hogy immáron negyedik éve ősziesen enyhe hőmérséklettel és hómentesen indult a tél Európa és Ázsia hatalmas északi és középső térségeiben. Az évszakhoz képest szokatlanul barátságos időjárási viszonyok közepette a messzi észak madarai sokkal kisebb számban indulhattak meg délre, így a Kárpát-medencébe. Ráadásul a nálunk telelő madarak bőven találnak táplálékot a mezők, szántók hómentes területeiben, ezért kisebb számban vagy egyáltalán nem is húzódtak be a lakott területekre, és az itt működő etetőkre.

Ebbe az eleve alacsonyabb madárlétszámú környezetbe érkezet meg január elején az évek óta nem látott keménységű és tartós fagyokat hozó sarkvidéki hidegfront. A madarak az ilyen markáns meteorológiai eseményeket képesek napokkal előbb érzékelni. Ez a képesség azért fontos számukra, mert így lehetőségük, idejük van időben délebbre húzódni a túlélési esélyeiket jelentősen csökkentő időjárási körülmények elől. Így a potenciális etetőlátogató madarak idén eleve jelentősen alacsonyabb hazai létszáma a front elől délebbre húzódva az etetők helyenkénti elnéptelenedéséhez vezetett. A madarak létszámcsökkenése  - érthető módon - a vizes élőhelyeken még markánsabban jelentkezett. Hiszen a folyók, tavak madarai az alapvető fontosságú életterüket veszítették el a táplálkozó-, pihenő- és éjszakázóhelyet egyaránt biztosító vizek befagyásával.

A madáretetők alacsony madárforgalmának hátterében tehát nem a kérdésekben alkalmilag felmerülő madárinfluenza vagy éppen a ragadozómadarak állnak, hanem a klímaváltozás kapcsán egyre gyakrabban tapasztalható, szokatlanul enyhe és hómentes télkezdet, majd az ezt megváltoztató „szibériai hideg” betörése. Az etetők madárforgalom-változásainak további érdekességeiről itt lehet olvasni >>
 

Amennyiben hasznosnak találta a cikket, kérjük, ossza meg ismerősei, barátai körében is, hogy minél többen értesüljenek az etetőket érintő információról! Köszönjük!
 

Orbán Zoltán - Madárbarátok könyve (Cser Kiadó, 2013) külső borító.
Amennyiben részletesebben is érdekli a lakótelepeken, a ház körül és a
kertben végezhető mindennapi gyakorlati madárvédelem, ajánljuk
figyelmébe a Madárbarátok könyvét (bolt >>), ...


... illetve
okostelefonra ingyen letölthető Madárhatározó alkalmazásunkat!

 

Önt is várja a Madárbarát kert program!

A Madárbarát kert program a különböző lakó- és munkahelyi környezethez alkalmazkodó madárvédelmi módszertani gyűjtemény. A Madárbarát kert a családi házak, háztáji kiskertek, parkok és arborétumok; a Madárbarát óvoda és a Madárbarát iskola az oktatási intézmények; a Madárbarát panel a panelházak lakóinak, a Madárbarát munkahely az irodában dolgozók és munkáltatók alprograma.

A programban való részvételhez nincs szükség különösebb madártani ismeretre, jártasságra, a regisztrációt követően megküldött Madárbarát Kert Kalendárium és a honlap minden szükséges információt tartalmaz. A különböző madárvédelmi eszközök és téli madáreleség pedig a kertészeti és barkácsüzletek mellett az MME boltjában is beszerezhető.

Elegendő már egy-két madárodú, egy itatónak használt virágalátét, télen pedig egy kis etető a kertbe, az óvoda- és iskolaudvarba, ablakba, és máris élvezhetjük tollas barátaink közelségét. Ha pedig már ott vannak, a pedagógusokat és a szülőket a nevelésben, a gyerekeket és felnőtteket a kikapcsolódásban, a gazdálkodókat és a kiskert tulajdonosokat a kártevők távol tartásában segítik a madarak.

Az elismerő tábla megszerzésének feltétele, hogy a program résztvevője a regisztrációt követően legalább egy mesterséges madárodú kihelyezésével, itató folyamatos működtetésével és téli madáretetéssel végzett egy évnyi madárbarát kertészkedést követően a regisztrációs csomagban kapott jelentőlap beküldésével tájékoztassa az MME központi irodáját az általa végzett madárvédelmi munkáról. Az információk értékelését és elfogadását követően postai úton megküldjük a ház falára, ajtóra, kerítésre kihelyezhető elismerő táblát, mely hirdeti, hogy itt egy madárbarát lakik és tevékenykedik.

Az MME Madárbarát kert program / Madárbarát kert elismerő táblája (Fotó: Orbán Zoltán). Az MME Madárbarát kert program / Madárbarát panel elismerő táblája (Fotó: Orbán Zoltán).
A Madárbarát kert program alprogramjainak külön elismerő táblája van, a képen
a Madárbarát kerté és a Madárbarát panelé látható. Nagyításhoz katt
a képekre (Fotók: Orbán Zoltán).

 

A Madárbarát kert programnak 2016-ban már 6.000 regisztrált tagja van országszerte, köztük ezernél is több óvoda és iskola. Legyen Ön is "hivatásos" madárbarát kertész, üdvözöljük a Madárbarát kert programban!

 

Az MME támogatása

MME 1% felajánlási felhívás
Kérjük, ne felejtse, hogy az MME tagság mellett többféle támogatással és a
személyi jövedelemadó 1%-ának felajánlásával is segítheti egyesületünk
munkáját. Köszönjük!
 

 

Orbán Zoltán

 

Kapcsolódó hírek

Gólyacsapat szedeget a frissen kaszált gyepen (Fotó: Papp Ferenc)

Már javában tart a rétek kaszálása az Ipoly partján, ez a terített asztal kifejezetten vonzza a ragadozó életmódot folytató madarakat. Megjelennek ilyenkor a békászó sasok, ölyvek, csókák és vetésivarjú-csapatok. De van egy látványosabb sereg, mégpedig a tucatszámra szedegető fehér gólyák. Köztük olyan illusztris vendégekkel, mint „Január” vagy „Halász” csemetéje. Utóbbi pedig...

Első költésből származó, már közel önálló barátposzáta-fióka. Az ilyen korú fiatalokat egyre ritkábban etetik a másodköltésbe kezdő szülők (Fotó: Orbán Zoltán).

Június az énekesmadarak költési időszakának közepe, amikor március-áprilishoz képest több tízmillió fiókával emelkedik a hazai madárlétszám. Ennek ellenére a vakáció beköszöntekor nagyon el tud csendesedni a kert, a park, mintha eltűnnének a madarak. Rövid cikkünkben annak járunk utána, hogy mi okozza ezt a furcsának tűnő helyzetet.

Gyurgyalagok (Fotó: Lóki Csaba)

Számos megkeresést kapott Egyesületünk a múlt héten történt feltételezett természetkárosítás kapcsán, mely egy Dunakeszinél történt gyurgyalag élőhelyet érintett.