Szajkó

gargla
Leírás és életmód

Erdei, vagy ahhoz hasonló élőhelyeken országszerte elterjedt, gyakori fészkelő. Hazai állománya növekszik. Hangutánzó képessége közismert, legtöbbször az ölyv vijjogását hallatja. Riasztóhangjára az erdő legtöbb állata felfigyel. Hazánkban nem védett, augusztus és február között vadászható faj. A hazai állomány nem vonul, de időnként északi és keleti madarak jelennek meg nálunk, elsősorban a téli hónapokban. Fészekrabló szokásai miatt természetvédelmi és vadgazdálkodási megítélése ellentmondásos.

Élőhelye, költése:

Eurázsia jelentős részén és Észak-Afrikában több alfaja elterjedt. Hazánkban legnagyobb számban a középhegységi és dombsági tölgyesekben fordul elő, de az alföldi erdős területek, parkok, kertvárosok is alkalmas élőhelyek számára. Évente egyszer költ. Fák, bokrok ágrendszerébe gallyfészket épít, melynek belsejét puhább anyagokkal béleli. Fészekalja 5-6 tojásból áll, a kotlási idő 16-17 nap. A költésben és a fiókanevelésben mindkét szülő részt vesz. A fiatalok 3 hetes koruk körül elhagyják a fészket. Mindenevő madár, rovarokat és más gerincteleneket, kisemlősöket, madártojásokat, fiókákat fogyaszt. Növényi eredetű táplálékok közül gabona- és gyommagvakat, gyümölcsöket eszik. Jelentős téli tápláléka a bükk- és tölgymakk, melyeket elrejt, de nem mindig emlékszik raktárai helyére, így akaratlanul is szerepet játszik az erdők felújulásában.

Elterjedés és állományváltozás

Hazai előfordulás

 

 

Állományváltozás

 

 

 

Információk a grafikon helyes értelmezéséhez:  

MMM adatbázis > Grafikonok > Trend adatok >> 

Madárgyűrűzési adatok

 

 

 

 

Média

Szajkók ablaketetőn (Videó: Orbán Zoltán).

Szajkó talajetetőn (Videó: Orbán Zoltán).

Szajkó itatón (Videó: Orbán Zoltán).

Szajkó az etetőn  (Videó: Orbán Zoltán).