Odúellenőrzés és takarítás

A mesterséges odúk alkalmazásával foglalkozó szakkönyvekben, ismeretterjesztő cikkekben és tájékoztatókban szinte mindig szerepel egy rövid utalás arra, hogy „ősszel ellenőrizzük a kihelyezett odúkat”. A következőkben azt nézzük meg, hogy a figyelmeztetés nem légből kapott, ez a gyakran mellőzött, el nem végzett munka milyen madárvédelmi kockázatot, akár konkrét veszélyt jelenthet a madarak, a fészekaljak számára.

Búbosbanka távozik a "D" típusú mesterséges odúból a nyári költésellenőrzéskor (Fotó: Orbán Zoltán).

 

Nyári költésellenőrzés és fészekeltávolítás

A legtöbb kisebb testű madárfajnak általában évente két, ritkán három fészekalja is van, és többnyire minden költés számára új fészket készítenek, aminek praktikus okai vannak: a fészkek fizikai rongálódása a kotlás és az etetés során, a ragadozók általi ismertség, az ürülékkel és toll tok „korpával” való szennyeződés, élősködők megtelepedése a fészekanyagban.

Az odúlakó énekesek esetében ezekhez járul még, hogy a behordott fészekanyag miatt a költőüreg fizikailag feltöltődhet. Utóbbira szemléletes példa a házi és a mezei veréb, mely madarak egy-egy fészke is teljes mértékben kitölti az odúk belső terét. Ezért a rendszeres odúellenőrzések egyik legfontosabb oka a régi fészkek eltávolítása. Ha tehetjük, a tavaszi-nyári időszakban havonta legalább egyszer nézzünk be az odúkba, és ha láthatóan használt, szennyezett, ellapult fészket találunk, azt dobjuk ki.

Széncinege fiókák (Fotó: Orbán Zoltán).
A költési időszak alatti végzett odúellenőrzés nagy élmény is egyben.
Széncinege fiókák (Fotó: Orbán Zoltán).

 

Őszi és tél végi nagytakarítás

Attól függetlenül, hogy nyáron megtettük-e, a költési szezon végén, szeptember tájékán mindenképpen ellenőrizzük és takarítsuk ki az odúkat, vágjuk le a besűrűsödött ágakat. Az odúkat a madarak nem csak a költési, de a telelési szezonban is előszeretettel használják. A fagyos éjszakákon, különösen, ha több madár együtt húzza meg magát az odúkban, a zárt tér szélvédettebb, melegebb búvóhelyet jelent. A téli odúhasználat legbiztosabb jele az éjszakázó madarak felhalmozódó ürüléke, amit időnként érdemes kiönteni. Alkalmanként előfordul, hogy egy-egy legyengült vagy beteg madár az odúban pusztul el, akár lehetetlenné téve a további éjszakázást, ezért a télen tovább folytatott havi odúellenőrzés és -takarítás fontos a madarak jóléte szempontjából.

Összelapult, szennyeződött seregélyfészek eltávolítása a fiókák odúelhagyását követően (Fotó: Orbán Zoltán).
Összelapult, szennyeződött seregélyfészek eltávolítása a fiókák
odúelhagyását követően.

Éjszakázó madarak felhalmozódott ürüléke mesterséges odúban (Fotó: Orbán Zoltán).
Télen az odúban éjszakázó madarak ürülékét érdemes időszakonként kitakarítani, ...

Éjszakázó madarak felhalmozódott ürüléke mesterséges odúban (Fotó: Orbán Zoltán).
... mert akár jelentős mennyiség is felhalozódhat belőle az odúk alján
(Fotók: Orbán Zoltán).

 

Védett emlős vendégek

Különösen nagyobb, erdei odútelepeken találkozhatunk odúfoglaló emlősökkel, elsősorban pelékkel a mesterséges odúkban, melyeknek 3 faja: az erdei, a nagy és mogyorós pele él hazánkban (a kerti pele egyértelműen nem bizonyított). Ezek a ritkán látható kis emlősök védettek, ezért ne háborgassuk őket. Ritkán előfordulhat, hogy megfelelő természetes faodvak hiányában denevérek költöznek a mesterséges odúkba. Ha ilyennel találkozunk, érdemes őket áttelepíteni a közelbe kihelyezett, kimondottan az ő számukra készült denevér odúba. Ha az átköltöztetés mellett döntünk, óvatosan, lehetőleg bőrkesztyűvel fogjuk meg a „bőregereket”, majd a denevér odú alul lévő bebújó nyílásához téve mászassuk be őket. Végül a madárodúból kiszedett denevérürülékkel kenjük be a denevérodú röpnyílásának a környékét, hogy az állatok könnyebben megtalálhassák új otthonukat.

Mogyorós pele mesterséges madárodúban (Fotó: Orbán Zoltán).
Egyes területeken a mogyorós pele viszonylag gyakori vendég
lehet az odúkban, ...
 
... egy ilyen odútelep őszi takarításáról és peléiről szól ez a videó,
illetve a kapcsolódó beszámoló (Fotó, videó: Orbán Zoltán).

 

Méhek, lódarazsak kilakoltatása

Faodvakba a madarak és emlősök mellett sok rovarfaj, elsősorban méhek, darazsak, köztük a lódarazsak is beköltöznek, kilakoltatásukról itt olvashat. 

Lódarazsak (Fotó: Bajor Zoltán).
A lódarázsfészkeket a késő őszi hidegben lehet veszélytelenebbül
kilakoltatni az odúkból (Fotó: Bajor Zoltán).

 

Harkályok elleni védekezés

A harkályok odúkészítő munkájukkal többnyire segítik az odúköltő énekesmadarak életét. Olykor-olykor azonban előfordul, hogy a harkályok szemet vetnek a mesterséges odúkra, és a röpnyílásnál elkezdik megbontani. Ezt egyszerűen megelőzhetjük, ha fém üdítős dobozból „szoknyát” vágunk, majd szegelünk a berepülőnyílás köré. A harkályok épület rombolásáról, és ennek megakadályozásáról itt olvashat többet.

Harkályok ellen védő fémszoknya mesterséges odú röpnyílásán (Fotó: Orbán Zoltán).
Harkály odútágítása ellen védő fémszoknya (Fotó: Orbán Zoltán).

 

Hibás odúk cseréje, karbantartása

A rendszeres odúellenőrzések legfontosabb célja az elöregedett, hiányos, törött odúk cseréje, az elmozdult odúk megigazítása. A hibás odúk, költőládák azért jelentenek fokozott veszélyt a madarakra, mert nem egy-egy egyed, hanem akár teljes fészekaljak pusztulását okozhatják. Az odúk elöregedését késleltethetjük, ha időtálló anyagokból és kellő gondossággal készítjük el: a könnyen szétázó farost lemezt vagy bútorlap helyett fenyőt, akácot vagy OSB lapot használjunk, a kész odút fessük le, a tetőre tegyünk kátránypapír vagy bádogszigetelést.

Rosszul kihelyezett vagy elmozdult mesterséges odú (Fotó: Orbán Zoltán).
Rosszul kihelyezett vagy elmozdult mesterséges odú.

 

Az egyik leggyakoribb odúhiba a tetők felnyílása, leesése, melynek következtében a fészekaljak megázhatnak, a közvetlen napsugárzás miatt hőgutát kaphatnak, és a ragadozók számára is elérhetővé válnak. A tetőproblémák hátterében többnyire a szél áll, de előfordul, hogy fészekfosztogató nyest, nyuszt vagy mókus a tettes. Mindkettő ellen védekezhetünk, ha az odú tetejét dróttal rögzítjük.

Szél által leszakított tetejű D odú (Fotó: Orbán Zoltán).
Szél által leszakítot tetejű D odú.

Mesterséges odú ragadozó emlősök elleni védelme (Fotó: Orbán Zoltán).
A mesterséges odúk dróttal rögzített teteje nem csak a szélnyitás,
de a ragadozó emlősök ellen is véd (Fotók: Orbán Zoltán).

 

A következő gyakori meghibásodás hátterében a faanyag elöregedése, megrepedése áll, melynek következtében az odú oldalfalai, fenéklemeze részben vagy egészben kitörik. Különösen odúhiányos helyeken, például az alföldi pusztákon, ahol a szalakóták, búbosbankák, füleskuvikok állománynagyságát elsősorban nem a táplálék, hanem a költőhelyek hiánya befolyásolja, a madarak képesek a leglepusztultabb odúkba is beköltözni, ami folyamatos balesetveszélyt jelent a madarakra. Ennek sajnálatos példája egy szalakóta volt, mely etetés közben belecsúszott a röpnyílás alatti repedésbe és elpusztult. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a bőséges rovar tápláléknak hála a kirepülés előtt álló fiókákat a megmaradt szülő egymagában is képes volt etetni. Ennél az odúnál a további baleset elkerülése érdekében, ideiglenes megoldásként, a repedésbe faágat drótoztunk. A legbiztosabb megoldás az, ha a láthatóan elöregedett, pergő festésű, repedezett odúkat, költőládákat újra cseréljük.

Repedt mesterséges odúban elpusztult szalakóta (Fotó: Orbán Zoltán).
A képen látható szalakóta belecsúszott a röpnyílásnál keletkezett
repedésbe és szabadulni képtelenül ottpusztult. ...

Repedt mesterséges odú szükség karbantartása (Fotó: Orbán Zoltán).
... A repedés ideiglenes jellegű helyszíni betömésével a másik
öreg etető madár számára biztonságossá tett odúból a nagy
fiókák kirepültek (Fotók: Orbán Zoltán). 

 

A táblázatban ismertetett alaptípusok mellett számos egyéb mesterséges odú, és a madarak megtelepítését segítő eszköz, megoldás létezik. Ezekről tájékozódhat odú honlapunkon és az MME bolt Web oldalán, ahol számos odútípust és odúváltozatot vásárolhat.

Orbán Zoltán - Madárbarátok könyve (Cser Kiadó, 2013) külső borító.
Amennyiben részletesebben is érdekli a lakótelepeken, a ház körül és a
kertben végezhető mindennapi gyakorlati madárvédelem, ajánljuk
figyelmébe a Madárbarátok könyvét (bolt >>), ...

Nagy Csaba szerk. - Odúlakó madaraink védelme (MME, 2013) könyv külső borító.
... illetve a kimondottan az odúlakó madarak védelmével foglakozó
kiadványunkat (bolt >>)!

 

Orbán Zoltán