Hegyi fakusz

cerfam
Leírás és életmód

A rövidkarmú fakusztól legkönnyebben énekhangja alapján különíthetjük el, a tollazati különbségek nagyon kicsik és sokszor átfedést mutatnak a két faj között. Szinte kizárólag a fák törzsén mozog. Táplálékát is ott szerzi, ami apró rovarokból – pattanóbogarak, hangyák, levélbogarak, poloskák – és pókokból áll. Faroktollai erősek, melyek a fa törzsén való támaszkodásnál segítik. Északi populációi vonulók, a hazai állandó, de télen lejjebb húzódik költőhelyéről, és ilyenkor az alföldön is találkozhatunk vele. Speciális fakuszodú kihelyezésével segíthetjük megtelepedését. Erdőgazdasági szempontból kifejezetten hasznos madár. A szintén kéregrepedésekben keresgélő csúszkával ügyesen felosztják „vadászterületüket”: míg a csuszka fentről lefelé haladva nézi végig a törzset, addig a fakusz pont fordítva, lentről felfelé.

A magasabban fekvő erdők madara. Észak-keleten az alacsonyabban fekvő fenyvesekben is költ. Évente kétszer fészkel. Szűk fészkét a fák törzsén lévő repedésekbe, vagy a fakéreg alá építi. A fészek általában alacsonyan, 1 méter alatt helyezkedik el. A fészekalj nagysága igen változó lehet, általában 4-10 tojást rak.

Elterjedés és állományváltozás

Hazai előfordulás

 

 

Madárgyűrűzési adatok

 

 

 

Média