Cél

• Öt rádiónyomkövetővel ellátott haragossikló követése a pesthidegkúti Vörös-kőváron, és általuk az életmódjukról, mozgáskörzetük nagyságáról információkat gyűjteni.
• Folytatni kívántuk a Duna menti élőhelyek felmérését, illetve további Buda környéki élőhelyeket igyekeztünk felkutatni.
• A haragossikló-védelmi program eredményeinek összesítése a Minisztérium által támogatott többrétű védelmi program előkészítéséhez.
• A projekt kommunikálásán keresztül a szakosztály működésének minél szélesebb körben történő megismertetése.

A projekt résztvevői

• 2016-ban a felmérésekben a 4 projektfelelős és további 41 önkéntes vett rész.
• A projekthez jelentős elvi és gyakorlati támogatást kaptunk a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóságtól és a Duna-Dráva Nemzeti Parktól valamint a Jane Goodall Intézettől.

Élőhelyfelmérések és haragossikló-észlelések

2016-ban elsősorban a Duna menti populációk felmérését végeztük, de a Vörös-kőváron és más Buda környéki élőhelyeken is felmértünk. Összesen 40 esetben figyeltünk meg haragossiklót, illetve 17 esetben levedlett bőrt. A bőröket a Magyar Természettudományi Múzeum gyűjteményében helyeztük el.

Három alkalommal végeztünk felmérést a Farkas-hegyen, ahol egy vedlésen kívül egy felnőtt példányt is észleltünk.

A Duna menti élőhelyek közül 2016-ban Pakson három, Dunakömlődön kettő, Dunaföldváron és Dunaújvárosban pedig egy-egy alkalommal észleltünk haragossiklót illetve levedlett bőrt. Dunaszekcsőn, a Bölcskéhez közeli gyepmaradványokon, valamint a Dunaföldvártól északra fekvő baracsi szakadóparton is végeztünk felmérést 2016-ban, de ezeken a helyeken nem figyeltünk meg haragossiklót. Egy alkalommal a Szársomlyón is végeztünk felmérést, ahol három példányt észleltünk.

A Sas-hegyen 3 bőrt találtunk, míg a Vöröskőváron 10 vedlés mellett összesen 30 esetben észleltünk haragossiklót (a rádió-jeladós egyedeken kívül). Ezt a kiváló eredményt nagyban segítette, hogy összesen 5 példányt rádiós jeladóval láttunk el, melyben a Fővárosi Állat- és Növénykert állatorvosai segítettek. A jelölés után minimum heti rendszerességgel követett állatok pozícióját összesen 45 alkalommal határoztuk meg, ami 141 pozíciót eredményezett eddig. Ezek közül összesen 36 alkalommal láttuk is a jelölt példányt.

Kapcsolódás az Országos Kétéltű-hüllő Térképezéshez

2011. március elején indul az Országos Kétéltű-hüllő Ponttérképezési Adatbázis. Az országos kitekintésű adatgyűjtés főpróbája lesz a Szakosztályunk által koordinált Budapest herpetofaunája térképezési program. Minden évben ki fogunk jelölni egy-egy jól körülhatárolható földrajzi körzetet, melyben koordinált kétéltű-hüllő térképezést fogunk levezényelni, első alkalommal a fővárosban. A gyűjtött adatokat közvetlenül egy most készülő adatbázisba lehet a későbbiekben feljuttatni, amelyet az egyéni adatgyűjtők is könnyen használhatnak majd.

Önkéntesek jelentkezése

Az adatgyűjtést részben egyéni önkéntesek, részben pedig a Szakosztály által szervezett adatgyűjtők fogják végezni. Utóbbiak egynapos szakosztályi kirándulások keretében fognak feltárni egy-egy előre meghatározott területet.

Jelentkezés

Kérjük, hogy aki jelentkezni kíván a programra, ezt jelezze a khvsz@mme.hu e-mail címen, vagy hívja Kovács Tibor programvezetőt (06-30-2757010).

Az NBmR keretében jelenleg 7 mintaterületen folyik a kétéltű- és hüllőfajok állományainak felmérése. A mintavételezésre kijelölt tájegységek minden esetben védett területen helyezkednek el, valamelyik nemzeti parkunk működési területén:

2001-től a

1. Őrség-Vendvidék: Szakonyfalu (Grajka-patak völgye), Szentgotthárd-Máriaújfalu (Hársas-tó), Szalafő (Pityerszer, Felsőszer) (Őrségi NPI),
2. Pilis-Visegrádi hegység: Pap-réti tavak (felső, középső, alsó), János-tó, Alsó Hosszúrét, Vadálló-kövek alsó út rézsű, Jeges-tavak (I., II., III.) (Duna-Ipoly NPI),
3. Ócsa: Vizes-erdő (XXVI. csatorna), Egresek I-V. láprétek, Kiskőrös-alja homokpuszta, (Duna-Ipoly NPI)
4. Gödöllői Dombvidék: Babat-völgy (Aranyos-patak, tórendszer), Sülysáp-halastavak, Szada-Ivacsok (Duna-Ipoly NPI),
5. Aggtelek-Jósvafő: Bacsó-nyak alatti tó, Aggteleki-tó, Vörös-tó, Ménes-patak völgye, Ménes-tó, Baradla-tető, Ördögszántás (Aggteleki NPI),

2005-től

6. kardoskúti Fehér-tó és környéke (Körös-Maros NPI),

2007-től

7. Zemplén: Tálya (Hidegkút), Háromhuta (Istvánkút, Szpalanyica-völgy) Boldogkőváralja (Tekeres-patak, Blaskó-kút), Regéc (Csemete-kerti-víztározó) (Aggteleki NPI).

2010-től

8. Magas-Bakony: Bakonybél, Vörös János-séd.

A munka az NBmR Kétéltűek és hüllők Protokolljában lefektetett elvek és módszerek alapján folyik. Az eredmények a területileg illetékes Nemzeti Park Igazgatósághoz kerülnek, illetve az adatok a TIR adatbázist bővítik. A Nemzeti Parkokkal működő adat-megosztásunk révén a projektek során felvett adatok az Országos Kétéltű-hüllő Térképezés adatbázisába is beillesztjük.

A pannongyíkról

A pannongyík (Ablepharus kitaibelii fitzingeri) Magyarország egyik legkevésbé ismert hüllője. Ceruzavékonyságú teste és fürge mozgása miatt még olyan helyeken is gyakran elsiklik fölötte a tekintetünk, ahol pedig szép számmal akad belőle. Elsősorban a dombvidéki és középhegységi alacsony füvű gyepeket népesíti be, de helyenként síkvidékeinken is előfordul.

Fokozottan védett faj, természetvédelmi értéke 500.000 Ft. Ezt a kiemelkedő védelmi státuszt leginkább élőhelyeinek rohamos beépülése vagy degradációja indokolja. A Budai-hegységben élő állományt a város terjeszkedése, a dombvidékeken élőket pedig az egykor gondosan karbantartott, legeltetett, mára felhagyott száraz legelők gyomosodása, cserjésedése veszélyezteti.

Helyszínek

Szakosztályunk 2011-ban meghirdetett pannongyík-programjának sarokpontja olyan állományok felkeresése, amelyekről régen, estenként több mint 100 év távlatából származott utoljára adat. Elsődleges célpontjaink a Tapolcai-medencében található Szentgyörgyhegy, tőle nem messze a Somló-hegy, a Várpalota környéki száraz dombok, a Pilis-Visegrádi-hegység négy pontja, a Gödöllői-dombság déli nyúlványának legvége Pánd település határában és a Kiskunságban található Nyárlőrinci-erdő. Ez utóbbinak azért is van különös jelentősége, mert itt nem jellemző élőhelyen, alföldi homokbuckákon került elő a faj – még a XX. század első felében.

2016-ban új, potenciális élőhelyek felmérését végeztük a Gödöllői-dombság, a Vértes, a Gerecse és a Kiskunság területén. Az élőhelyeken nem találtunk új populációt, de a dombvidéki és középhegységi helyszínek pannongyík számára alkalmasnak tűnnek. Az alföldi helyszíneken a Kiskunsági Nemzeti Park által átadott, az Országos Kétéltű- és Hüllőtérképezés felületén megjelenő egyes adatpontokat ellenőriztük vissza. A két felkeresett helyszín pannongyík számára egyértelműen alkalmatlan, viszont ismert vagy potenciális elevenszülőgyík-élőhely. A feltöltött adatok mögött nagy valószínűséggel fajtévesztés áll. Az elevenszülő gyík megtalálható a Kolon-tónál is, ahonnan az Alföldről egyedüliként ismert bizonyító pannongyík példány előkerült, igaz télen, elpusztult állapotban és épület belsejében. Mégis, a környező élőhelyek alapján talán érdemes lenne az alföldi felmérést erre a területre összpontosítani. A Herptérkép felületére jó minőségű fotóval illusztrált új észlelést töltöttek fel a Zemplén hegységből, Füzértől a szlovák határ irányában (37 023 sz. adatpont), illetve a Börzsöny nyugati részéről (40 905 sz. adatpont, ez fotó nélküli), így a pannongyík ismert magyarországi előfordulási helyei ismét gyarapodtak.

Az érdi áttelepítés

Néhány éve tudjuk, hogy egy érdi belterületi telken jelen van a pannongyík. A teljesen körbeépített telken megőrződött a Tétényi-fennsík folytatását képező mészkőplató eredeti növényzete. A pannongyíkok jelenlétét többszöri terepbejárással sikerült igazolni, emellett zöld gyíkok és rézsikló is előkerült innen. Az izolált belterületi élőhely hosszú távú fennmaradása korábban sem volt biztosítható, idén azonban változott a tulajdonosa és vélhetőleg hamarosan beépítésre kerül. A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatósággal és az Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőséggel együttműködve a lehető leggyorsabban engedélyért folyamodtunk, hogy a területen élő pannongyík-példányokat áttelepíthessük a közeli Tétényi-fennsíkra. Utóbbi helyen több civil szervezet, így az MME Budapesti Helyi Csoportja évek óta végez élőhely-rekonstrukciós tevékenységet, így a pannongyíkok számára megfelelő terület növekszik és a jövőben is növekedni fog. 2016-ban eddig egy áttelepítési akcióra került sor, ennek során egy juvenilis példányt sikerült befogni és a Tétényi-fennsíkra áthelyezni.

Részvétel

A pannongyík könnyen felismerhető gyíkfaj, így felmérésében szeretnénk szakértő és kevésbé hozzáértő önkéntesekre egyaránt támaszkodni. Az önkéntesek vagy szervezett formában vesznek részt egy-egy előre meghatározott helyszín felmérésében, vagy ha kellő tapasztalattal rendelkeznek, akkor önállóan is elvégezhetik a felmérést egy általuk választott körzetben a Szakosztály támogató segítségével.

Kérjük, hogy aki jelentkezni kíván a programra, ezt jelezze a khvsz@mme.hu e-mail címen, vagy hívja Vági Balázs programvezetőt (06-20-2184822).

VIII. Herpetológiai Előadóülés - 2025. október 20.

VII. Herpetológiai Előadóülés - 2023. november 20.

VI. Herpetológiai Előadóülés - 2019. február 26.

V. Herpetológiai Előadóülés - 2016. március 7.

IV. Herpetológiai Előadóülés - 2014. február 2.

III. Herpetológiai Előadóülés - 2012. március 27.

II. Herpetológiai Előadóülés - 2010. február 22.

I. Herpetológiai Előadóülés - 2008. október 6.

Jóllehet a gombafajt csak 1998-ban sikerült azonosítani, az elmúlt három évtizedben jónéhány kétéltűfaj kipusztult vagy a kipusztulás szélére sodródott már ennek a betegségnek a következményeként, és számos faj állománya csökken folyamatosan a gombafertőzés miatt. A kutatások azt mutatják, hogy nagy valószínűséggel Dél-Afrikából hurcolták szét ezt az idegenhonos kórokozót az ott élő karmosbéka fajokkal, amelyeket laboratóriumi kísérletekhez használtak abban az időben, és használnak ma is. Más kontinensek kétéltűfajait felkészületlenül érte a számukra addig ismeretlen betegség, ezért igen érzékenyen reagáltak rá. Főként Ausztrália keleti partján, valamint Közép- és Dél-Amerikában élő bennszülött fajokat tizedelte meg a járvány, de mára megjelent minden kontinensen, ahol a kétéltűek előfordulnak.

Európában a betegség 1997 óta tizedeli a kétéltűeket; Spanyolország magashegyi vidékein észleltek először tömeges állománypusztulást. Azóta a mi kontinensünkön is rohamos sebességgel terjedt tovább a gomba, elsősorban az emberi tevékenység következményeként. Hazánkban bizonyítottan 2004 óta van jelen a kórokozó. Eddig két kétéltűfajról (sárgahasú unka – Bombina variegata és gyepi béka – Rana temporaria) mutatták ki a középhegységi régiókban, hogy hordozza a gombát, de szerencsére a betegség tüneteit még egy egyeden sem észlelték, és ehhez a fertőzéshez kapcsolódó állománycsökkenést sem találtak a kutatók a kétéltű közösségeinkben. Amíg Nyugat-Európában élő kétéltűeken nagy pusztításokat végzett a kitridiomikózis, úgy tűnik, Közép- és Kelet-Európában egyelőre csak hordozó populációk vannak jelen.

Ennek ellenére fokozottan oda kell figyelnünk kétéltűinkre, és arra, hogy mi magunk ne váljunk a kórokozó terjesztőivé. Legfontosabb, hogy ha vizes élőhelyeken tevékenykedünk, bakancsunkat tisztítsuk le, és szárítsuk meg a talpát, mielőtt újabb vizes területre mennénk. Ugyanez érvényes a hálókra és egyéb terepfelszerelésekre, amelyek a vízzel érintkeznek. Ha nem muszáj, a szalamandrákat, gőtéket és békákat ne fogjuk meg, mert ezalatt a kórokozó a fertőzött egyedről a kezünkre kerülhet, amit így könnyen továbbadhatunk a még egészséges egyedeknek.

Ha kérdése merülne fel a kitridiomikózissal kapcsolatban, írjon nekünk, és mi megválaszoljuk azt.

Írta: Vörös Judit

Rovarevő énekesek

A vonulás sok kockázatot és nagy igénybevételt jelent a madaraknak, különösen az akár 5–6.000 km távolságra levő telelőterületekre vándorló kistestű, olykor alig 10–15 grammos énekeseknek. Ezért nem meglepő, hogy mindig vannak olyan próbálkozó példányok, melyek inkább a helyben maradást választják. Úgy tűnik, hogy az elmúlt években néhány faj esetében jelentősen nőtt az áttelelések gyakorisága.

Vonulás vagy maradás?

A fekete rigó és a vörösbegy teljesen megszokott látványt nyújt a téli etetőkön, ami alapján állandó madárnak gondolhatnánk ezeket, holott a hazai költő populáció egyedei a telet rövid távú vonulóként (fajonként eltérő, a fekete rigónál 20%-ra becsült arányban) a mediterrán térségben, elsősorban Olaszország kontinentális részén, Szicíliában és a környező szigeteken töltik. A településeken élő példányok a télen is megfelelő életkörülmények hatására egyre nagyobb arányban hagytak fel a vonuló viselkedéssel és váltak állandó madárrá az utóbbi évszázadban.

Ez az alkalmazkodási folyamat nem állt meg, napjainkban is megfigyelhető több más, elsősorban városiasodott fajnál. A csilpcsalpfüzike, a házi rozsdafarkú, az erdei szürkebegy, a barátposzáta, a cigánycsuk vagy az örvös galamb és a fehér gólya részben hazai fészkelő állományból származó, részben pedig északabbról hozzánk érkező példányai évről-évre áttelelnek nálunk. A megfigyelések alapján úgy tűnik, hogy mind a hét faj esetében növekszik a viselkedés előfordulásának gyakorisága (letölthető részletes táblázat >>), ami bizonyosan nem magyarázható minden esetben az enyhe telekkel, hiszen az elmúlt években a tél kifejezetten kemény, fagyos és havas volt.

A házi rozsdafarkú ...

... és a csilpcsalpfüzike áttelelése is gyakoribbá vált (Fotók: Orbán Zoltán)

 

 

 

Vadszőlő közelében különösen számíthatunk rájuk

 

A télre beérő bogyós termések (borostyán, csipke, tűztövis stb.) többsége túl nagy ahhoz, hogy a veréb méretű vagy kisebb áttelelő rovarevők le tudják nyelni, a házfalakat díszítő vadszőlő dércsípte bogyói azonban olyan apróvá töpörödnek, hogy ezeket egy parányi csilpcsalpfüzike is el tudja fogyasztani.

 

A vadszőlő ...

... rengeteg apró termése ...

... télre érik be, ...

... és az ilyen nagy kiterjedésben borított falakon egész  télen kitart (Fotók: Orbán Zoltán).

 

 

Ezért a vadszőlővel befutott falak közelében, különösen ha ilyen helyen lakunk, érdemes szemmel tartani a sűrű bokrokban mozgó madarakat, mert a szokásos cinegék és pintyfélék mellett jó eséllyel feltűnhetnek vonulás helyett átteleléssel próbálkozó énekesek is.

 

Ennél azonban többet is tehetünk értük, ha a vadszőlős hely közelében olyan etetőt is működtetünk, melynek kialakításakor az ő speciális igényeiket is figyelembe vesszük.

 

Egy barátposzáta egyetlen nap alatt akár egy teljes alma 30%-át is képes elfogyasztani a héjon vágott "ablakokon" keresztül úgy (Videó: Orbán Zoltán), ...

 

... hogy a végén csak a kemény héj és a magház marad belőle (Fotó: Orbán Zoltán).

 

Ha nem bontjuk meg az alma szívós héját, a gyengébb csőrű madaraknak meg kell várniuk, hogy az etető valamelyik termetesebb madara (a felvételen fekete rigó) megtegye ezt nekik (Videó: Orbán Zoltán).

Hím barátposzáta ablakpárkány etetőn felkínált tepertőből táplálkozik (Fotó: Dr. Cseplák György).

A magas energiatartalma miatt rendkívül értékes dió szokatlan agressziót, élelemvédelmező viselkedést is kiválthat az átteleléssel próbálkozó, ezért minden kínálkozó lehetőséget megragadni kénytelen madarakból.

A túlélést jelentő alkalmazkodóképesség érdekes példája a felvételen kolibriszerű repüléssel cinkegolyóból, ...

... és vajból táplálkozó barátposzáta.

Az etető barátposzátái a legtöbbet itatóra járó fajok közé tartoznak (Videók: Orbán Zoltán).

 

 

Hogyan segíthetjük az áttelelő rovarevő éneseket?

 

A füzikék, poszáták, rozsdafarkúak, csukok, vörös- és szürkebegyek, ökörszemek közös jellemzője, hogy rovarfogáshoz alkalmazkodott vékony csőrük nem elég erős a napraforgómag héjának feltöréséhez, amin viszont - amint azt a rendszeresen az etetőkre járó barátposzáták megfigyelése igazolta - néhány egyszerű trükkel könnyen segíthetünk:

 

• a napraforgóba keverjünk olyan apró szemű magvakat, mint a köles, amit egészben is le tudnak nyelni (részletek >>);
•  
• az etetők újratöltésekor néhány maréknyi napraforgót klopfoló kalapáccsal, kővel, súlyzóval vagy mozsárban zúzzunk össze, hogy a magtörésre alkalmatlan csőrű fajok is hozzájussanak a magbélhez;
•  
• a bokrok ágaira szúrjunk almát, melynek oldalából vékony szeletet levágva nyissunk "ablakot"  az erős gyümölcshéjon;
•  
• az ágakra akasztva tegyünk ki cinkegolyót, vízszintes felületre (például az etető vagy a közelben lévő odú tetejére) helyezünk ki egy-egy vaj- és lágysajt-téglát, ami a legnagyobb fagyban is puha marad, így folyamatosan biztosított az állati zsiradék ellátás (részletek >>);
•  
• változatos magasságban, lehetőleg a talajon is kínáljuk fel az eleségeket, így segítve az etetők asztalközösségét, ami apró táplálékmorzsákkal látja el a gyengébb csőrű fajokat (részletek >>);
•  
• az etetőn működtessünk itatót is (részletek >>).
•  

 

 

Segítse Ön is az adatgyűjtést!

 

Mivel szinte egyáltalán nincsenek információink az áttelelő példányok túlélési stratégiáiról, nem tudjuk, hogy milyen táplálékforrások és viselkedés segíti őket a fagyos hónapok átvészelésében. Ezért az etetőket lehetőleg ablaklessel kombinálva alakítsuk ki, ahonnan már egyetlen téli időszakban is sok száz órányi megfigyelés végezhető úgy, hogy munka, a mindennapi tevékenységünk közben ki-kipillantva ellenőrizzük a történéseket.

 

A madárbarátkerti fotózás egyik legjobb megoldása az ablakles (Videó: Orbán Zoltán).

 

 

Kérjük, ha november-február között a cikkben említett vagy más vonuló (kivéve: fekete rigó és vörösbegy, valamint a nem vonuló ökörszem) madárfaj áttelelő egyedével találkozik Magyarországon, regisztráljon és töltse fel adatait a Téli Madárles programba! Köszönjük!

 

 

Amennyiben részletesebben is érdekli a lakótelepeken, a ház körül és a
kertben végezhető mindennapi gyakorlati madárvédelem, ajánljuk
figyelmébe a Madárbarátok nagykönyvét (bolt >>)

 

Orbán Zoltán