A szúnyogirtás természetvédelmi kockázatai és biológiai megoldásai

Csapadékos nyarakon a mindenhol megtalálható pangóvizekben a megszokottnál és elviselhetőnél több szúnyog fejlődik ki. Ilyenkor az újabb és újabb nemzedékek kikelő nőstényei a szaporodáshoz vért szívva megkeserítik a települések lakóinak életét. Sajnos többnyire – pusztán a költségekre és a megoldás egyszerűségére hivatkozva – az imágók elpusztítását célzó módszereket részesítik előnyben, holott rendelkezésre állnak olyan készítmények is, amelyekkel a szúnyoglárvákat lehet, méghozzá szelektíven, elpusztítani. Bár a természetvédelmi területeken még az utóbbi technológiát sem szívesen engedélyezik.

A szúnyoglárvák és a kifejlet szúnyogok a vízi és szárazföldi ökoszisztémák nélkülözhetetlen elemei.

A hazai szúnyogfront
Az elmúlt időszakban mintha minden csak a pénzről, pontosabban a rövid távú költségmegtakarításról szólna. Erre sajnálatosan "jó" példa a szúnyogirtás kérdése. Lakott területeken a kínálkozó lehetőségek közül, a látszólagos olcsóságra hivatkozva, többnyire az érintőméregként a kültakarón át felszívódó és idegrendszeren keresztül ható, szintetikus piretroid hatóanyagú készítményekkel ún. kémiai irtás történik, miközben ez a módszer a természetkárosítás miatt a védett területeken nem alkalmazható! Ezekről az "emlősbiztos" szerekről viszont sorra kiderül, hogy hosszú távon akár az emberekre nézve is veszélyes egészségkárosodást okoznak. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy ezek a vegyszerek nem szelektívek, azaz nem csak a szúnyogokra, de az összes rovarra (például a virágokat beporzó méhekre), és ezáltal az összes rovarfogyasztó állatfajra, gyakorlatilag a teljes táplálékláncra kihatnak! Elkeserítően szemléletes példáját adják ennek a 2010-es év madarai - a fecskék -, melyek az elmúlt tíz évben átlagosan 46%-os állománycsökkenést szenvedtek el. Közülük a legnagyobbat (64%) a városlakó molnárfecskék, az ő esetükben az egyik gyanúsított éppen a táplálékállatok számát csökkentő szúnyogirtás.

JavaScript is disabled! To display this content, you need a JavaScript capable browser. Adobe Flash Player not installed or older than 9.0.115!

Nézze meg, hogyan kel ki a szúnyog a bábból (Forrás: YouTube)

Kémiai szúnyogirtási módszerek és anyagok
A kontakt hatású idegmérgeket (ezeknek a repülő szúnyog testével kell érintkeznie, ezért csak hajnalban vagy este lehet eredményesen alkalmazni, amikor ezek az állatok a legaktívabbak) földi valamint légi úton, hideg-,vagy melegköd-képzéssel, valamint ULV-eljárással (kis mennyiségű, <1 liter/hektár készítmény alkalmazása) lehet a területre kijuttatni. A mérgező köd 20-25 perc alatt éri el a talajt, hatását ebben a lebegő állapotban csakis a repülő szúnyogok testére jutva fejti ki, a talajon vagy a növényzeten üldögélő egyedekre nem hat. A testfelületről a légzőrendszeren és az érzékszerveken keresztül jut be a szervezetbe, ahol a hatóanyagok az idegsejtek ingerületátvivő folyamatait zavarják meg. Légi ULV-eljárás esetén a vízparttól kellő védőtávolságot kell tartani, ami figyelembe véve a kora reggeli vagy esti szürkületben, alacsony magasságon végzett repülés veszélyeit (vezetéknek ütközés, szóráspontatlanság), és a 20-25 perces lebegési idő alatti sodródást (ez akár több ezer méter is lehet, ezért a kezelést esőben és 2m/s-nál erősebb oldalszél esetén tilos végezni), nagyfokú technológiai fegyelmet igényel.   

A légi permetezés az alacsony repülési magasság miatt rendkívül balesetveszélyes, ami ...

... növeli a pilótahibák miatti balesetek és környezetszennyezés (például permetanyag sodródás) kockázatát.

Amellett, hogy a kémiai hatóanyagok nem szelektívek - tehát a szúnyogok mellett más ízeltlábúakra és szinte a teljes vízi ökoszisztémára is hatnak -, hosszú távú alkalmazásuk rezisztenciát (az irtószerrel szembeni ellenállóságot) és keresztrezisztenciát (azonos hatásmechanizmusú szerekkel szembeni ellenállóságot) okoz. Ezeknek a szereknek sokat hangoztatott emlős semlegességéről pedig időről-időre kiderül, hogy az elbizakodottság megalapozatlan volt. Erre példa az idegmembrán ion-áteresztőképességére ható klórozott szénhidrogének közül a DDT-t, amit a világon elsőként Magyarországon vontak ki a forgalomból 1968-ban, miután világossá vált mutagenitásuk és veszélyes felhalmozódásuk az élő szervezetekben.

Fizikai és biológiai védekezés
A fizikai védekezés (szúnyogháló alkalmazása, légáramlás-keltés, ultrahangos készülékek) nem a szúnyogállományokat csökkenti, hanem az ember és a kellemetlenkedő rovar találkozását próbálják megakadályozni. A lakó- és munkahelyi környezet pangó vizeinek (eldugult ereszcsatornákban, vízelvezető árkokban, munkagödrökben stb.) felmérése és megszüntetése viszont már a szúnyogok állománycsökkentésére is alkalmas, bár teljes egészében nem tudja megszüntetni a szúnyoginváziót. A gyötrő szúnyog ideális körülmények között 1 km-t képes megtenni egyetlen éjszaka alatt, de vannak olyan fajok, ami ennek a többszörösét is. Inváziós nagyságrendű települési állományok kisebb részt helyi (belterületi) szaporodással, nagyobb részt a településkörnyéki szaporodóhelyekről lépésről-lépésre bevándorolva, összeadódva alakulnak ki. 

A nagy esőzések, árvizek után visszamaradó pangó, oxigénhiányos vizek kedveznek a szúnyogoknak, mert ezekben a ragadozóik nem vagy kevéssé képesek megélni, ...

... ezért  a potrohvégükön keresztül a vízfelszínről légköri levegőt lélegző szúnyoglárvák szinte korlátozás nélkül fejlődhetnek ki a nőstények által lerakott petetutajokból.

A szúnyogszelektív mikrobiológiai védekezés a Bacillus nembe tartozó talajlakó baktériumokat alkalmazza (Bacillus thuringiensis israelensis [Bti], Bacillus sphaericus [Bs]), melyek hatásmechanizmusára a természetes módon elpusztult szúnyoglárvák vizsgálata hívta fel a figyelmet. Ezek a mikrobák a természetes életfolyamataik során olyan spórákat termelnek, melyeket a szúnyoglárvák elfogyasztanak. A spórákból az irtani kívánt szúnyogfajok lárváinak bélcsatornájára jellemző – más fajoktól eltérő – pH-érték mellett az emésztés, a fehérjebontás során olyan anyagok képződnek, melyek megtámadják a bélbolyhok falát. Ennek következtében az emésztőcsatorna tartalma a testüregbe kerülve mérgezést, a lárvák pusztulását okozza. A módszer előnye a nagyfokú szelektivitás, az, hogy az alkalmazási dózisok szigorú betartása mellet a többi vízi élőlényre nem ártalmas, a szárazföldi rovarokra pedig értelemszerűen nincs hatással.  

Miért van szükség egységes szúnyogstratégiára és végrehajtásra?
A biológiai védekezés jelenlegi közigazgatási szempontú nehézsége, hogy alkalmazása nem olyan egyszerű, mint a kémiai szereké, mert ehhez pontosan ismerni kell(ene) az adott terülten előforduló pangó vizeket (szúnyogbölcsőket), az ezekben előforduló szúnyogfajokat, a lárvák fejlettségi állapotát, majd ezek birtokában lehetne elrendelni a baktériumos irtást. Könnyen belátható, hogy a túlterhelt, nemtörődöm vagy forráshiányos önkormányzatok számára (ezek, illetve szövetségeik rendelik meg szúnyogirtást) ez a monitorozás, majd a sebészi precizitású beavatkozás munkaigényesebb, ezért drágább, mint a kémiai hatóanyag-szórás. Szervezett szúnyoggyérítésre a Magyar Turizmus Zrt-nél lehet pénzre pályázni, de a költségek jelentős részét az önkormányzatok viselik.

Ha azonban az államigazgatás figyelembe venné a szúnyogirtás teljes megvalósulási és hatásciklusának költség-haszon elemzését, nyilvánvaló lenne, hogy a célzott baktériumos megoldás általánosabb elterjedése - az így kiküszöbölhető környezetkárosítás miatt - minden szempontból előnyösebb lenne.

Adó forintjainkból már így is több olyan intézményt (például: MGSZH, ÁNTSZ) tartunk fent, melyek gyakran egymástól függetlenül, sok párhuzamossággal, nem ritkán egymás ellen hatva működnek.  Megfelelő koncepció, törvényi szabályozás, a szükséges anyagi és emberi erőforrás biztosítása esetén ezek valamelyikének kellene szerveznie a szúnyogok monitorozásának és irtásának országos koordinációját és régiós, térségi végrehajtását.

Szúnyog kérdésben erre az egységes monitorozó és beavatkozó csúcsszervre már csak a klímaváltozással várhatóan feltűnő új szúnyogfajok, és az általuk terjesztett betegségek miatt is égető szükség van. A melegebb égöv változatos nyavalyáit terjesztő szúnyogok a melegedő kontinensen várhatóan észak, Magyarország felé terjeszkednek, illetve a világkereskedelem révén behurcolt egyedek nem pusztulnak el. Ezeknek a fajoknak a kimutatása és gyérítése csakis egységes elveket követő, kiterjedt felmérő és végrehajtó szervezeti hálózattal lehetséges:

• A nyugat-nílusi vírus és a szarvasmarhákat veszélyeztető kék nyelv betegség már jelen van az országban.
• Az Olaszország és Albánia után Franciaországban is feltűnő, afrikai eredetű chikungunya-lázat terjesztő ázsiai tigrisszúnyogot (Aedes albopictus) 2007-ig 12 európai országból mutatták ki.
• A maláriát alig néhány évtizede, 1959-ben számolták fel Magyarországon, de a kórokozót terjesztő maláriaszúnyog-fajok ma is élnek hazánkban. Ezek állománya azonban relatív alacsony, csak bizonyos fajaik embervér-kedvelők, és ami a legfontosabb, jelenleg nem hordozzák a váltólázat okozó Plasmodium nembe tartozó egysejtű kórokozót, ami 18 C° alatt nem szaporodóképes.

Szúnyog témában további részleteket olvashat az Országos Epidemiológiai Központ honlapján, és a www.kornyezettudat.hu oldalon.   

A szúnyogok és a hagyományos falusi életmód
Egyre gyakrabban kiderül, hogy a régiek életmódbeli bölcsessége, a falusi települési és termelési viszonyok milyen szinten alkalmazkodtak és illeszkedtek az ökoszisztémába, milyen szinten segítették fajunk beilleszkedését a természeti rendszerekbe. A lakóházak köré épített istállók nemcsak könnyebbé és gyorsabbá tették a jószágok ellátását, de védőzónát is képeztek a szúnyogok (és legyek) ellen, melyek így nem az embereket támadták. Ez a megoldás jól megfigyelhető Afrikában is, ahol a hagyományosan szarvasmarha tenyésztésből élő törzsek a gyakran sok százas vagy ezres csordák karámjait a kunyhóik köré építették, mert így a trágyában fejlődő gyötrő legyek állományát a taposó lábak folyamatosan gyérítették. Ezt az állati védőgyűrűt egészítették ki az istállókban és az eresz alatt költő fecskék, a padlásokra és a pincékbe beköltöző denevérek. Mára ezeknek az állatcsoportoknak minden hazai faja veszélyeztetett (ezért védett), melynek hátterében nemcsak a közvetett élőhely-rombolás áll, de egye gyakrabban az állatok célzott vagy nemtörődöm pusztítása is.

A hagyományos életmódban felhalmozódott sok ezer éves tapasztalatok ma is érvényesek és alkalmazhatóak lennének. Csak magunkra vethetünk, ha ezt idejétmúltnak tekintjük "modern" világunkban.

Az MME folyamatosan azt hangsúlyozza, hogy a természetes élőhelyek pusztításáért nem csak azzal fizetünk, hogy néhány fanatikus madárkedvelő kevesebb fajt láthat, hanem az életminőségünk, életkilátásaink jelentős csökkenésével is! A fecskék és denevérek eltűnése nemcsak önmagában fontos (bár a szúnyoginváziók esetében igen), hanem azért, amit ez jelez - a lakókörnyezetünk elszennyeződését, fenntarthatatlan társadalmi igények és szokások kialakulását.