2020.05.04
Ragadozómadár-védelmi Szakosztály

Elkészült a telelő erdei fülesbaglyok 2020. évi országos lakossági felmérésének összesítése

Az MME a lakosság és a média segítségét kérte a Magyarországon telelő erdei fülesbagoly csapatok országos felméréséhez január közepén. A minden eddiginél több beérkező adat alapján tudjuk, hogy hazánk legalább 631 településén, 871 helyszínen, 16 082 erdei fülesbagoly telelt.


A felmérésben a lakosság mellett az MME Ragadozómadár-védelmi Szakosztálya, helyi csoportjai, munkatársai és önkéntesei, a nemzeti parkok természetvédelmi őrszolgálata, négy óvoda és hat általános iskola, összesen több mint ötszáz fő vett részt. Ennek köszönhetően Magyarország összes megyéjéből és a fővárosból is érkeztek megfigyelési adatok. Az MME, a média és a lakosság együttműködésének sikerét az is jól mutatja, hogy 2020-ban 201 olyan településről kaptunk információkat, ahonnan az előző évben nem.


Két térkép - katt a képre (Forrás: MME Monitoring Központ)

 

A megismételt számolásoknak köszönhetően évről évre bővülő adatsorokból sok következtetés vonható le. Az idei kapcsán az egyik legsokatmondóbb, a hazai agrárgazdaságot érintő egyik ilyen információcsoport a baglyok által elpusztított kisrágcsálók csillagászati száma lehet.

Figyelembe véve egy-egy erdei fülesbagoly napi átlag 2,5 egér vagy mezei pocok méretű zsákmányállat-igényét, kicsivel több mint három téli hónap 100 napos telelési időszakával számolva, a felmérés alapján biztosan Magyarországon tartózkodó 16 082 bagoly:

  • legalább 4 020 500 példány mezőgazdasági kárt is okozó rágcsálót pusztított el a 2019/2020-as telelési időszakban.


Hogy ez mekkora szám? Ennyi mezei pocok méretű zsákmányállat össztömege (25 grammos egyedenkénti átlag testtömeggel számolva):

  • 100,5 tonna!


A gazdálkodóknak ennyi mezőgazdasági kárt is okozó egér és pocok ellen nem kell a drága és a környezetre is veszélyes irtószerekkel védekeznie, mert ezeket a baglyok teljesen ingyen, biológiai úton, plusz környezetterhelés nélkül távolítják el a földekről. Így ezek a számok is igazolják a baglyok védelmének, költésük segítésének fontosságát.
 

A felmérés egyéb részletei, érdekességei:

  • a szinkronszámlálás napjain (január 24-27.) összesen 15 308 baglyot figyeltek meg 573 településen, a bővített időszakban (január 1-február 28.) pedig  16082 baglyot 631 településen [2019-ben a szinkron napjain összesen 9 039 baglyot figyeltek meg 515 településen, a bővített időszakban pedig 9 802 baglyot 569 településen];

  • a helyszínek száma a szinkron napokon: 794, a bővített összesítésben pedig több mint 871 felmért helyszín;

  • a 2019-ben és 2020-ban is felmért település: 430;

  • 2020-ban felmért, de 2019-ben nem érintett település: 201;

  • online űrlapon 267 szinkron, a bővített időszakban 338 megfigyelés  érkezett;

  • Kecelen (Város Önkormányzat Óvodája – Bölcsődéje), Kiskunfélegyházán (ugyanaz a hely – magánépület- , ugyanaz a felmérő) mind a négy szinkronnapon számoltak idén is a tavalyi felmérők.

  • egy család Besenyszögről mind a négy napról küldött adatot;

  • január 20-31. között Pátyról, ugyanarról a helyről (magánéüpület) minden nap küldött adatot a felmérő;

  • Budapesten összesen 7 helyről kaptunk adatot, 4 helyen nem volt bagoly, 3 helyen pedig 1,2 és 3 egyed;

  • különleges nappalozóhely: borostyánnal benőt fa villanyoszlop Tiszajenőn, az Zöldfa utcában;

  • egyéb fajok:

    • réti fülesbagyoly: Túrkeve 1, Tiszajenő 1, Tiszapüspöki 2, Jászárokszállás 1, Dunaszentgyörgy, Karcag 1 példány;

    • macskabagoly Nábrád településen a művelődési ház melletti telken;

  • ezernél is több baglyot számláltak Baranya, Békés, HB, JNSZ, BK és SzSzB megyékben;

  • a legtöbb bagoly egy településen: Túrkeve: 372 bagoly;

  • résztvevő óvodai csoportok és általános iskolai osztályok:

    • Szentlászló település óvodája;

    • Csoda-Vár Óvoda Mókus csoportja (Mezőtúr);

    • Fürkész Központi Óvoda - Katica csoport (Békés);

    • Kardoskúti Napköziotthonos Óvoda;

    • SÁI és AMI Dunaszekcsői Tagiskolájának 6. osztálya;

    • Jánoshalmi Hunyadi János Általános Iskola 1a osztálya;

    • Katolikus Óvoda és Általános Iskola 2. osztálya;

    • Kunmadarasi Református Általános Iskola 3. osztálya;

    • Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Óvoda Pélyi Petőfi Sándor Tagiskolája;

    • Szent István Katolikus Óvoda és Általános Iskola 2. osztálya (Kétsoprony);

  •  idézetek a megfigyelőktől:

    • Szentlászló település óvodája:
      „1986 óta működik ezen a helyen az óvoda, de eddig még nem tapasztaltunk ilyet. A bagolyköpetekből következtettünk arra, hogy valami lehet a fenyőfánkon! 9 db-ot számoltunk a fenyőfa ágai közt! Nagyon örülünk nekik, gyerekeknek hatalmas élmény! Napi szinten figyeljük majd Őket!”

    • Polgárdi felmérő:
      „Ezeket a baglyokat 2019. december elején fedeztük fel. A felfedezés a köpet megtalálásával kezdődött, majd felnézek a fára, ott ültek a szépséges baglyocskák. Termetük nem túl nagy, de kíváncsian néztek vissza. Öröm a családnak is, hogy felfedeztük őket és sűrűn meglátogatjuk a helyet, ahol vannak. Mai nap repülni is láttuk őket egyik fáról a másikra. Színük változó, van világos és sötétebb. A szemük nagyon szép :)”

 


Amennyiben részletesebben is érdekli a lakótelepeken, a ház körül és a
kertben végezhető mindennapi gyakorlati madárvédelem, ajánljuk
figyelmébe a Madárbarátok nagykönyvét (bolt >>)

 

Önt is várja a Madárbarát kert program!

A Madárbarát kert program a különböző lakó- és munkahelyi környezethez alkalmazkodó madárvédelmi módszertani gyűjtemény. A programban való részvételhez nincs szükség különösebb madártani ismeretre, jártasságra, a regisztrációt követően megküldött Madárbarát Kert Kalendárium és a honlap minden szükséges információt tartalmaz. A különböző madárvédelmi eszközök és téli madáreleség pedig a kertészeti és barkácsüzletek mellett az MME boltjában is beszerezhető.

A Madárbarát kert program alprogramjainak külön elismerő táblája van, a képen
a Madárbarát kerté és a Madárbarát panelé látható. Nagyításhoz katt
a képekre (Fotók: Orbán Zoltán)

 

A Madárbarát kert programnak 2020-ban már több mint 7.000 regisztrált tagja van országszerte, köztük ezernél is több óvoda és iskola. Legyen Ön is "hivatásos" madárbarát kertész, üdvözöljük a Madárbarát kert programban!


Kérjük, ne felejtse, hogy az MME tagság mellett többféle támogatással és a
személyi jövedelemadó 1%-ának felajánlásával is segítheti egyesületünk
munkáját. Köszönjük!


Kovács Ágnes - Görögh Zoltán - Nagy Károly - Orbán Zoltán