Iránytű madármentéshez

Tisztelt Hölgyem/Uram!

 

Ha beteg (sérült, áramütött, mérgezett, legyengült, kihűlt, csapdába került, stb.) madarat vagy magányos madárfiókát találunk, illetve jelölt (többnyire gyűrűzött) madarat figyelünk meg, gyakran nem tudjuk, hogy mi a teendő és hova fordulhatunk segítségért. Ebben kíván útmutatást nyújtani a lenti vázlatos összefoglaló.

Néhány szóban röviden:

  • sérült/legyengült, jellemzően röpképtelen madár esetében próbáljuk meg a madár és a saját testi épségünket nem veszélyeztetve megfogni, és egy jól szellőző, megfelelő méretű papírdobozba tenni, majd értesíteni az illetékeseket
  • ha ezt nem merjük megtenni, várjuk meg a szakember kiérkezését, és addig próbáljuk a helyszínen nyomon követni a madár sorsát
  • fészekhagyó, vagy a fészküket kirepülés előtt elhagyó fajok esetében az „elárvult” fiókát lehetőleg ne fogjuk be, és semmiképpen ne szállítsuk el (azaz minden ilyen esetben előzetesen konzultáljunk szakemberrel)
  • ha a madár sérülése, röpképtelensége feltételezhetően illegális cselekményből származik (lőtt sérülés, mérgezés, csapdázás), mielőtt bármit teszünk, előzetesen feltétlenül konzultáljunk szakemberrel
  • láthatóan valamely mértékben sérült, esetleg nem kiváló kondíciójú, de röpképes egyedek esetében a példányt az esetek túlnyomó részében még szakember sem tudja befogni, ezért ekkor fogadjuk el, hogy a madár további megfigyelése után, sokszor csak napok után van lehetőség beavatkozásra

 

A madármentéssel kapcsolatos tudnivalók az alábbi webhelyeken érhetőek el:

 

Gyűrűs vadmadarat találtam: http://blx1.bto.org/euring/lang/pages/rings.jsp?country=HU illetve http://www.mme.hu/madargyuruzes_es_madarvonulas-kutatas

 

Díszmadarat találtam:

http://h28madaraszegyesulet.mindenkilapja.hu/contact/20565798/render/elerhetoseg

 

Postagalambot találtam: http://www.postagalamb.hu/?gyuruszamok/pigeonringSearch

 

Díszgalambot találtam: http://www.mgksz.hu/gyuruszamok.html

 

Készítette:   Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság

                   Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME)

                  Veszprém Megyei Helyi Csoport

                   2015. május