Szeptemberi programajánló
Nagy erőkkel készülünk az októberi Európai Madármegfigyelő Napokra, mely a hagyományoknak megfelelően idén is október első hétvégéjén lesz, de
Nagy erőkkel készülünk az októberi Európai Madármegfigyelő Napokra, mely a hagyományoknak megfelelően idén is október első hétvégéjén lesz, de
Az augusztus 9-ei jelölési napról „Máriának” elnevezett tojó darázsölyv ezekben az órákban lépte át a francia-spanyol határt, hogy várhatóan
2018 augusztusában ismét megszervezésre került Hortobágy-Halastó területén az 5. Hortobágyi gyűrűző tábor a HNPI és az MME Debreceni Területi Iroda
A Bükki Helyi Csoport két napos képzést hirdet "Kezdő madarász vagyok!" címmel, amely már Budapesten, és tavasszal Eger környékén is nagy sikert
2018-ban, néhány év kihagyást követően ismét részt vett az MME Debreceni Területi Iroda (DTI) Kelet-Magyarország legnagyobb könnyűzenei fesztiválján
Nehéz hónapokon vannak túl a magyarországi uhuk. Bár a rossz hírek közzététele a természetvédelemben nem tartozik a leghálásabb feladatok közé, mégis
A vörös vércsék előszeretettel fészkelnek lakott területeken is. A falvakban a még nyitott templomtornyokat részesítik előnyben, míg a városokban a
A Karolinai papagáj Észak-Amerika egyetlen őshonos papagájfaja volt. A papagájok között egyedüli módon alkalmazkodott a hideghez, hiszen elterjedési
Négy hónap után sikeresen véget ért a szerbiai parlagisas-fészekőr program, mely az országban az egyetlen ismert költőpár fészkének mindennapos
Lezárult a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) internetes szavazása 2019 év madaráról. A legtöbb szavazat a gólyatöcsre érkezett
2018 július 14-én ismét megrendeztük a „Tövisszúró gébics nyomában” címre keresztelt túránkat.
Montenegrói partnerszervezetünk (CZIP), több európai madárvédelmi szervezettel közösen, kampányt indított egy kiemelten fontos vizes élőhely
Idén június 24-én rendeztük meg a Gólya Road-Showt a Tápió-vidéken.
Amint arról korábban beszámoltunk róla május elején egy törött szárnyú madarat talált területi koordinátorunk Görbeháza határában.
E kötet 455 olyan – hivatásos vagy amatőr – ornitológus életrajzi adatait tartalmazza, akik Magyarországon születtek, Magyarországon madártannal
A MME Heves megyei helyi csoport elhivatott önkéntesei társadalmi munkában már évtizedek óta foglalkoznak a Mátrában az uhu regionális állományának
A macskán kívül több madárfaj is nyávogáshoz hasonló hangot ad ki, sőt akár valóban tökéletesen utánzott macskanyávogást is hallhatunk.
Próbáltak már evőpálcikával enni? Ugye milyen nehezen mennek az első próbálkozások? A partimadarak ezt játszi könnyedséggel megoldják, sőt, még
Helyi csoportunk tagjai a szokásos éves vándortábor keretében a szalakóták gyűrűzését is megkezdték Sárkeresztúron.
Rímbe foglalt pillanatok. A megszokottól eltérően fogadják most nagy szeretettel egy kedves tagtársunk és egyben aktív önkéntesünk, Juhász Csaba