madáretetés

Vonulás vagy maradás?

A fekete rigó és a vörösbegy teljesen megszokott látványt nyújt a téli etetőkön, ami alapján állandó madárnak gondolhatnánk ezeket, holott a hazai költő populáció egyedei a telet rövid távú vonulóként (fajonként eltérő, a fekete rigónál 20%-ra becsült arányban) a mediterrán térségben, elsősorban Olaszország kontinentális részén, Szicíliában és a környező szigeteken töltik. A településeken élő példányok a télen is megfelelő életkörülmények hatására egyre nagyobb arányban hagytak fel a vonuló viselkedéssel és váltak állandó madárrá az utóbbi évszázadban.

Ez az alkalmazkodási folyamat nem állt meg, napjainkban is megfigyelhető több más, elsősorban városiasodott fajnál. A csilpcsalpfüzike, a házi rozsdafarkú, az erdei szürkebegy, a barátposzáta, a cigánycsuk vagy az örvös galamb és a fehér gólya részben hazai fészkelő állományból származó, részben pedig északabbról hozzánk érkező példányai évről-évre áttelelnek nálunk. A megfigyelések alapján úgy tűnik, hogy mind a hét faj esetében növekszik a viselkedés előfordulásának gyakorisága (letölthető részletes táblázat >>), ami bizonyosan nem magyarázható minden esetben az enyhe telekkel, hiszen az elmúlt években a tél kifejezetten kemény, fagyos és havas volt.

A házi rozsdafarkú ...

... és a csilpcsalpfüzike áttelelése is gyakoribbá vált (Fotók: Orbán Zoltán)

Áttelelő házi rozsdafarkú Dombóváron (Videó: Orbán Zoltán)

 

Vadszőlő közelében különösen számíthatunk rájuk

A télre beérő bogyós termések (borostyán, csipke, tűztövis stb.) többsége túl nagy ahhoz, hogy a veréb méretű vagy kisebb áttelelő rovarevők le tudják nyelni, a házfalakat díszítő vadszőlő dércsípte bogyói azonban olyan apróvá töpörödnek, hogy ezeket egy parányi csilpcsalpfüzike is el tudja fogyasztani.

A vadszőlő ...

... rengeteg apró termése ...

... télre érik be, ...

... és az ilyen nagy kiterjedésben borított falakon egész  télen kitart (Fotók: Orbán Zoltán).

 

Ezért a vadszőlővel befutott falak közelében, különösen ha ilyen helyen lakunk, érdemes szemmel tartani a sűrű bokrokban mozgó madarakat, mert a szokásos cinegék és pintyfélék mellett jó eséllyel feltűnhetnek vonulás helyett átteleléssel próbálkozó énekesek is.

Ennél azonban többet is tehetünk értük, ha a vadszőlős hely közelében olyan etetőt is működtetünk, melynek kialakításakor az ő speciális igényeiket is figyelembe vesszük.

Egy barátposzáta egyetlen nap alatt akár egy teljes alma 30%-át is képes elfogyasztani a héjon vágott "ablakokon" keresztül úgy (Videó: Orbán Zoltán), ...

... hogy a végén csak a kemény héj és a magház marad belőle (Fotó: Orbán Zoltán).

Ha nem bontjuk meg az alma szívós héját, a gyengébb csőrű madaraknak meg kell várniuk, hogy az etető valamelyik termetesebb madara (a felvételen fekete rigó) megtegye ezt nekik (Videó: Orbán Zoltán).

Hím barátposzáta ablakpárkány etetőn felkínált tepertőből táplálkozik (Fotó: Dr. Cseplák György).

A magas energiatartalma miatt rendkívül értékes dió szokatlan agressziót, élelemvédelmező viselkedést is kiválthat az átteleléssel próbálkozó, ezért minden kínálkozó lehetőséget megragadni kénytelen madarakból.

A túlélést jelentő alkalmazkodóképesség érdekes példája a felvételen kolibriszerű repüléssel cinkegolyóból, ...

... és vajból táplálkozó barátposzáta.

Az etető barátposzátái a legtöbbet itatóra járó fajok közé tartoznak (Videók: Orbán Zoltán).

 

Hogyan segíthetjük az áttelelő rovarevő éneseket?

A füzikék, poszáták, rozsdafarkúak, csukok, vörös- és szürkebegyek, ökörszemek közös jellemzője, hogy rovarfogáshoz alkalmazkodott vékony csőrük nem elég erős a napraforgómag héjának feltöréséhez, amin viszont - amint azt a rendszeresen az etetőkre járó barátposzáták megfigyelése igazolta - néhány egyszerű trükkel könnyen segíthetünk:

• a napraforgóba keverjünk olyan apró szemű magvakat, mint a köles, amit egészben is le tudnak nyelni (részletek >>);
• az etetők újratöltésekor néhány maréknyi napraforgót klopfoló kalapáccsal, kővel, súlyzóval vagy mozsárban zúzzunk össze, hogy a magtörésre alkalmatlan csőrű fajok is hozzájussanak a magbélhez;
• a bokrok ágaira szúrjunk almát, melynek oldalából vékony szeletet levágva nyissunk "ablakot"  az erős gyümölcshéjon;
• az ágakra akasztva tegyünk ki cinkegolyót, vízszintes felületre (például az etető vagy a közelben lévő odú tetejére) helyezünk ki egy-egy vaj- és lágysajt-téglát, ami a legnagyobb fagyban is puha marad, így folyamatosan biztosított az állati zsiradék ellátás (részletek >>);
• változatos magasságban, lehetőleg a talajon is kínáljuk fel az eleségeket, így segítve az etetők asztalközösségét, ami apró táplálékmorzsákkal látja el a gyengébb csőrű fajokat (részletek >>);
• az etetőn működtessünk itatót is (részletek >>).

 

Segítse Ön is az adatgyűjtést!

Mivel szinte egyáltalán nincsenek információink az áttelelő példányok túlélési stratégiáiról, nem tudjuk, hogy milyen táplálékforrások és viselkedés segíti őket a fagyos hónapok átvészelésében. Ezért az etetőket lehetőleg ablaklessel kombinálva alakítsuk ki, ahonnan már egyetlen téli időszakban is sok száz órányi megfigyelés végezhető úgy, hogy munka, a mindennapi tevékenységünk közben ki-kipillantva ellenőrizzük a történéseket.

A madárbarátkerti fotózás egyik legjobb megoldása az ablakles (Videó: Orbán Zoltán).

 

Kérjük, ha november-február között a cikkben említett vagy más vonuló (kivéve: fekete rigó és vörösbegy, valamint a nem vonuló ökörszem) madárfaj áttelelő egyedével találkozik Magyarországon, regisztráljon és töltse fel adatait a birding.hu oldalra. Köszönjük!

Amennyiben részletesebben is érdekli a lakótelepeken, a ház körül és a
kertben végezhető mindennapi gyakorlati madárvédelem, ajánljuk
figyelmébe a Madárbarátok nagykönyvét (bolt >>)

 

Orbán Zoltán

 

Az egymás mellett élő különböző élőlények akarva-akaratlanul hatnak egymásra, melynek számos formája létezik. Mindenki hallott már az élősködésről és a ragadozásról ami az "elkövető" számára pozitív, az áldozat számára negatív együttélést (+,- viszonyt) jelent. A szimbiózis kölcsönösen előnyös (+,+), az asztalközösség (kommenzalizmus) pedig az egyik fél számára semleges, a másik számára pozitív hatásmechanizmust (0,+) ír le. Az élősködés etetőkön megfigyelhető egyik érdekes és speciális fomája, a más madarak által elrejtet, elraktározott élelemraktárak kifosztása, a kleptoparazitizmus is.

Az asztalközösség

A jó etető ismérve a változatosan felkínált, sokféle eleség, amit több faj is látogat, táplálkozás közben asztalközösséget alkotva akaratlanul is segítve egymást.
 

Élelem-előkészítők

A legjelentősebb eleségcsoportot a napraforgó és az apró magvak keveréke alkotja, amit többféleképpen fogyasztanak a madarak:

• hántolják (verebek, meggyvágó, zöldike, pintyek),
• kopácsolva feltörik (cinegék, csuszka, harkályok),
• egészben lenyelik (napraforgót: balkáni gerle, fekete rigó; apró szemű magokat: cinegék, vörösbegy, ökörszem, erdei szürkebegy, barátposzáta, csilpcsalpfüzike, házi rozsdafarkú).

A hántoláshoz (a mag "megpucolásához") a veréb-, pinty- és sármányfélék erős, kúpos, erre a célra specializálódott csőrére van szükség. A maghántoló fajok tipikus viselkedése, hogy csapatosan betelepednek az etető közepébe és ott már-már ipari hatékonysággal táplálkoznak, miközben csőrükből a maghéj mellett apró magbéldarabkák is hullanak. Éppen az teszik alapvető fontosságúvá az etetők „beülős” magevő csapatait (így a verebeket is), hogy ezek a könnyedén felcsipegethető élelemforgácsok nélkülözhetetlenek a maghántolásra, magtörésre alkalmatlan csőrű, kistestű rovarevő fajok számára.

Az erős, kúpos csőrű magevők (meggyvágó) többnyire csapatban járnak és szeretnek
betelepedni az eleségmag-halom közepébe. Maghántoló táplálkozásuk közben
parányi magbéldarabkák hullanak a  földre, amiket már a gyengébb,
magtörésre alkalmatlan csőrű fajok is fel tudnak csipegetni
(Videó: Orbán Zoltán).

 

A cinegék és harkályok rovarfogó csőre maghántolásra nem alkalmas, arra viszont tökéletesen megfelel, hogy az ujjaikkal egy ághoz szorított napraforgómag héját kopácsolva feltörjék. Eközben ismét csak rengeteg magbéldarab hullik le (hasonló a jelenség játszódik le a cinkegolyók csipegetésekor is), és mivel a cinegéknek kedvenc ág üllőik vannak, ezek alatt újabb táplálékbázis képződik a talajról szedegető fajok számára.

A cinegék, köztük 2011. év madara, a széncinege is más madarakat segítő,
táplálékbázisképző faj. Mivel csőrük nem alkalmas a maghéj gyors eltávolítására,
egyesével viszik el ezeket egy közeli ághoz, ahol az ujjaikkal leszorítják, majd
harkálymód kopácsolva lyukat vágnak a termésen, miközben szintén apró
morzsák képződnek.

Fagyott állapotában a cinkegolyó olyan kemény, hogy csak az erősebb csőrű madarak
tudnak apró falatokat leforgácsolni belőle. Eközben rengeteg, más madarak
számára hasznosítható apró hulladék potyog le a talajra.

Az asztalközösség haszonélvezőjeként a vörösbegy és a hozzá hasonlóan filigrán
csőrű rovarevők csipegeti fel a magevők táplálkozásakor lehulló magtörmeléket
(Videók: Orbán Zoltán).

 

Az utóbbi években egyre gyakrabban áttelelő kistestű rovarevők közül az etetőkön leggyakrabban megjelenő barátposzáták számára az alma jelenti az egyik legfontosabb téli táplálékot, egy-egy madár naponta akár egy fél gyümölcsöt is elfogyaszthat. Ennek húsához azonban csak akkor tudnak hozzáférni, ha előtte egy nagyobb madár, például egy fekete rigó megbontja a szívós héjat (ezt a szerepet játsszuk el, amikor az ágra szúrt alma oldalából vékony szeletet levágva a gyümölcshúshoz hozzáférést jelentő „ablakot” nyitunk).

Az áttelelő barátposzáták számára az alma jelenti az egyik legfontosabb táplálékot.
Ennek húsához azonban csak akkor tudnak hozzáférni (hacsak nem vágunk rá
"ablakokat"), ha előtte egy nagyobb madár, például egy fekete rigó
megbontja a szívós héjat (Videó: Orbán Zoltán).

 

Önkéntes hóeltakarítók

A fekete rigók jelenléte akkor válik létfontosságúvá a fedetlen etetőkön, amikor esni kezd a hó. Ezek az eredetileg erdős területeken élő madarak ugyanis arra specializálódtak, hogy táplálékkeresés közben csőrük oldalazó mozgásával eltakarítsák a hullott faleveleket a talajról. A madárbarátok és az etetőre járó többi madár nagy szerencséjére a fekete rigók szinte kényszeresen viszonyulnak minden talajt takaró anyaggal, így a hóval szemben is. Ha a hóesést követően nem tudjuk időben eltakarítani a havat a nyitott etetőfelületekről, az éhes fekete rigók elkezdik helyettünk a munkát és azzal, hogy kis tisztásokat kaparnak a hóba, a többi madár számára is lehetővé teszik a táplálkozást.

A nagytestű, talajon táplálkozó fekete rigó jelenléte akkor létfontosságú a talajetetőkön,
amikor elkezd esni a hó. Csőrével ilyenkor olyan tisztásokat kapar a hóban,
ahol a többi madár is hozzáfér a táplálékhoz.

Erőteljes csőrének oldalazó mozgásával átforgatja a tört, héjas diót is, miközben
felszínre kerülnek a kisebb termetű, gyengébb fajok számára is
hozzáférhetővé válnak a héjból kihulló apró magbéldarabok
(Videók: Orbán Zoltán).

 

Felderítők

Az etetőkön többnyire a rendkívül kíváncsi cinegék jelennek meg először, mint ahogy általában ők kóstolnak bele, derítik fel elsőként a különböző táplálékféleségeket. Ezzel a viselkedésükkel egyben a hely veszélytelenségét és a táplálékforrást (az etetőt) is jelzik a többi madárnak.

Jó példa erre a megszokott eleségektől eltérő vajetető, amit szinte mindíg a cinegék
kezdik el elsőként fogyasztani, amit a többi madárfaj képviselői is
látnak és utánoznak (Videó: Orbán Zoltán).

Ügyeskedők

Az etetőkre jár egy különös viselkedésű, a fák kérgét magraktárnak használó vendég is. A kérdéses faj a csuszka, ez a harkálymód kéreglakó, de nem a fakopáncsokkal, hanem a cinegékkel és a hajnalmadárral közelebbi rokonságban álló madár. A cinegékkel ellentétben hosszú csőrében (és a torkában) nem egy, hanem akár 5−6 napraforgómaggal repül el egy közeli, lehetőleg jól bordázott kérgű fa törzsére. Itt a magok jelentős részét egyesével más-más helyre rejti a kéreg, letört ágcsonk repedéseibe vagy a pusztuló fát rágó farontórovarfajok lárvajáratainak nyílásaiba (utóbbi az alábbi videón 0:58-tól látható).

A csuszka mellesleg a termések feltöréséhez rögzítősatuként is használja a fákat. Beszorítja a magot egy megfelelő mélységű és állású kéreghasadékba, ágcsonk repedésébe (a videón 0:18-nál és 1:18-nál) és így nagyobb távolságról, egész testét beleadva tudja szétforgácsolni a mag héját. Ezzel a technikával és hosszú, erős csőrével a csuszka képes nyáron a száradni kitett sárgabarackmagot elcsórni és feltörni, illetve ősszel és télen sok makkot is elfogyasztani. Összehasonlításként a rövidebb csőrű cinegék más módszert használnak – egyesével szállítják a magot és azt lábaikkal a kapaszkodófelülelthez szorítva törik fel (0:37-től). Ez a maghordás áll a cinegék ide-oda ugráló etetőjáró szokása mögött, tehát nem "a verebek zavarják el" őket!

Kéregraktárt és "kéregsatut" használó csuszkák az etetőn (Videó: Orbán Zoltán).

 

A csuszkák "kéregsatu" használata része az asztalközösségnek, hiszen – amint az a videón is látható – eközben rengeteg magbélforgács szóródik szét, amit a kisebb testű fajok szintén fel tudnak csipegetni. Mivel az így képződő táplálékdarabkák egy része nem a talajra, hanem a kéreg repedéseibe kerül, a csuszkák akaratlanul is segítik a náluk jóval kisebb, csak királykányi, szintén a kérgen élő fakuszok táplálkozását is.

A kéregraktározó csuszkákat az etetőre járó cinegék, elsősorban a széncinegék folyamatosan szemmel tartják, rendszeresen átfésülik a fák törzsének kéregfelületét és kirabolják a magraktárakat. Ez már nem 0,+ asztalközösség, hanem -,+ kleptoparazitizmus, ami a "segítő" faj (a csuszka) számára már nem semleges, hanem inkább kedvezőtlen.  

Az előző videón látott csuszka-kéregraktárakat fosztogató széncinegék
(Videó: Orbán Zoltán).

Etessük a verebeket is

Etetési időszakban sokan panaszkodnak arra, hogy "a verebek eleszik az eleséget az értékes madarak elől". Néhány évtizeddel ezelőtt annyi volt még belőlük, hogy széles körben alkalmaztak verébmentes odúkat és etetőket. Azonban kevesebb, mint egy emberöltő alatt sokat romlott a helyzet, Európa sok részén a verebeknek ma már ritkának számítanak.

Úgy tűnik, hogy a folyamat Magyarországot is elérte, a háziveréb-állomány az ezredforduló óta csökkenést mutat. Ez is jelzi, hogy ma már a verebekre is oda kell figyelni.

Nem zavarják el a cinegéket!

Nem valós az a félelem, mely szerint a verébcsapatok "nem engedik szegény cinkéket az etetőre". Az igazság az, hogy a cinegék – még a pirinyó kék cinegék is – rendkívül karakán állatok, nemigen ijednek meg az etető többi madarától. Az "elűzött" cinege megfigyelések hátterében nem az ijedtség, hanem a magevőkétől eltérő táplálkozási stratégia áll. Míg a pintyfélék a maghalom közepébe ülve folyamatosan az etetőn szeretnek tartózkodni, a cinegék egy-két napraforgómagot felkapva a sűrű bokrosba húzódnak, hogy ott bontsák fel a magot. Ez az oka annak, hogy fürgén ide-oda ugrálva látjuk őket az etetőn, nem pedig a "félelem" a verebektől.

Emlősök is részesei lehetnek

A talajetetők és a magaslati etetőkről földre hulló magvak nemcsak a madarak, de kisrágcsálók, települési környezetben elősosorban a házi egér és az erdeiegér-fajok számára is táplálékot kínálnak. Ezek a parányi emlősök nem aktív részesei az etetők asztalközösségének, jelenlétük bagolyetető funkciót is ad az énekesmadár etetőnknek, arról nem is beszélve, hogy megfigyelésük milyen fantasztikus élményt jelent.

Az etetők asztalközösségét nemcsak madarak, hanem akár kisrágcsálók is ...

... színesíthetik (Videók: Orbán Zoltán).

 

Ragadozók az etetőn

A minden egészséges ökológiai rendszer fenntartásához szükséges ragadozás természetesen az etetőkön is előfordul, hiszen a nyüzsgő madártömegek óhatatlanul felhívják magukra a karvaly és a héja figyelmét. Ezt a biológiai tényt sajnos vannak, akik nem tudják vagy nem akarják elfogadni és azzal a kérdéssel fordulnak az MME-hez, hogy miként lehet távol tartani, elzavarni, esetleg akár elpusztítani ezeket az egyébként fogyatkozó számú, ezért védett szárnyas ragadozókat.

A válaszunk az ilyen kérdésekre csak az lehet, hogy teljesen felesleges a ragadozók miatt aggódni a cinegékért, verebekért, pintyekért, balkáni gerlékért, mert ezek állományait nem veszélyezteti az, ha akár naponta el-elkapnak közülük egyet-egyet a ragadozók. Ráadásul ilyen sikerességről többnyire szó nincs, hiszen az etető madarai nagyon fifikásan és együttműködve védekeznek a ragadozók ellen.

A szárnyas ragadozók elleni védekezés nem csak természetellenes, és ezért felesleges, de a gyakorlatban sem kivitelezhető, nincs olyan eszköz vagy módszer, ami távol tarthatná ezeket a vadon élő madarak etetőitől vagy éppen az itatóktól.

Fontos lenne megértenünk és elfogadnunk, hogy a települési madárvédelem elsősorban rólunk, emberekről, a mi madármegfigyelési élményhez jutásunkról szól. Pusztán a szórakozásunk érdekében pedig sem elvi, sem gyakorlati jogunk nincs csak azért beleszólni a természet rendjébe, mert "madár rendőrségként" mi akarnánk meghatározni, hogy melyik állatnak miként kellene emberi viselkedési normák szerint viselkednie. Ez már csak azért is problémás lenne, mert ennek a hozzáállásnak végül szinte minden vagy bármelyik madár áldozatául eshetne, hiszen ilyen életszerűtlen logika szerint egy rovarász teljesen "jogosan" követelhetné a rovarokat millió szám pusztító cinegék állománycsökkentését, de felmerülhetne a fekete rigók gyérítése is, hiszen ezek fő tápláléka az a földigiliszta, mely nélkül nincs egészséges talajélet, nincs emberi mezőgazdaság sem.

Szakmai alapon csak azt tudjuk javasolni, hogy ismerjük fel és fogadjuk el a természet működését, és ha olyan szerencsések vagyunk, hogy az etetőnkön, itatónkon fel-feltűnek a vadászó szárnyas ragadozók, úgy csodáljuk meg ezek mozgását, viselkedését, hogy közben tisztában vagyunk azzal, nem fogják sem kiirtani, sem tartósan elüldözni szárnyas kedvenceinket. Köszönjük!

A lakott területeken helyenként jelentős mértékben túlszaporodott házi macskák ellen úgy tudjuk védeni a madarakat, ha az etetőt és az itatót mellmagasságba helyezzük ki, így a madaraknak van ideje észrevenni a lopakodó szőrmés ragadozót.

ÁL-ARCCAL VÉDEKEZŐK

Napjainkra az álarc fogalma összefonódott a karneválok, maszkabálok, fesztiválok, vallási események inkognitót nyújtó kellékével. Pedig az állatvilág képviselői a ragadozók elleni védekezésben már jóval előttünk elkezdték kihasználni az arcutánzatok riasztó hatását.

A téli lombmentes időszakban az etetők és itatók környezetének nagy madárforgalma
ideális lehetőséget kínál a hamis arccal megtévesztés (a képen karvaly látható)
változatos megjelenési formáinak megfigyelésére (Fotó: Orbán Zoltán).

 

A trükk

A madaraknál többnyire a tarkón, de akár a szárnyon, a háton vagy a farkon elhelyezkedő ál-arcoknál a cél nem a tökéletes arcmás visszaadása, hanem az arcot jelentő legfontosabb kulcsingerek, ezek között is elsősorban a bámuló, fenyegetően nagy és szimmetrikus szempár, vagy szupernormális ingerként sok szemfolt megjelenítése.

A cél

A megtévesztés fő célja a potenciális ragadozók elleni védekezés. Ezek ugyanis elsősorban hátulról, a zsákmány vak oldala felől szeretnek közelíteni. Az ál-arc nemcsak elbizonytalaníthatja a támadni készülő ragadozót (és más zaklató madarakat, valamint a rivális fajtársakat), de ha a szemfoltok a test hátsó, kevésbé érzékeny részén helyezkednek el, akkor hamis célpontként segíthetik is a menekülést. Egy farok elvesztése még mindig kisebb gond, mintha a támadás a fejet érné.

Mely fajok használják?

Ál-arccal főleg azok a madarak rendelkeznek, melyek szeme a fej elülső felén helyezkedik el, és előre néz. Ezeknek az állatoknak a látótere korlátozott azokéval szemben, melyek szeme a fej két oldalán, abból jelentősen kidudorodva ül. Utóbbiak a fej forgatása nélkül is jól látnak előre, hátra, felfelé és lefelé.

Az élete jelentős részét függőleges sziklafalakon töltő hajnalmadárnak nincs
szüksége hamis tarkótáji szemfoltokra. A fej két oldalából kidülledő szemei
hátrafelé is látnak, és a fehér szemgyűrűnek köszönhetően hátulról is jól
láthatóak, így kettős funkciót látnak el (Fotó: Orbán Zoltán).

 

Ebből az alapelvből kiindulva azt gondolhatnánk, hogy ezt a trükköt csak kistestű zsákmányállatfajok alkalmazzák. Valójában azonban ragadozó életmódot folytató madarak is rendelkeznek ilyennel. Ezek többnyire kis és közepes testű fajok, amik "felett" még vannak olyan nagyobb és erősebb ragadozók a táplálékpiramisban, amik rájuk is vadászhatnak.

A hamis arc azonban a vadászatban is jól jöhet. Madármegfigyelők, madárfotósok jól ismerik a madaraknak azt a megdöbbentő képességét, hogy akkor tűnnek el, amikor feléjük közeledve egy pillanatra levesszük róluk a tekintetünket. Ebből következően a hamis szemfoltok akár a vártáról leskelődő ragadozó sikerét is segíthetik. Miközben a fejét forgatva a környező tájat figyeli, a rejtőzködő zsákmány a hamis arc elfordulásakor mozdulva pont a valódi szemek hatókörében mozdulhat meg. Ez lehet az egyik oka annak, hogy a jelentős részben üldögélve vadászó, nappal is aktív, illetve még világosban vadászó kistestű baglyok között miért olyan gyakori a tarkótáji szemfoltosság.

Azt, hogy ez a kétarcúság mennyire segítheti az egyed túlélését, az is jól jelzi, hogy Indiában a tigrisekkel azonos élőhelyet használó emberek is használják a módszert. Tipikus macskaviselkedésként a tigrisek is elsősorban hátulról támadnak, hagyják, hogy a zsákmány elsétáljon előttük, majd ekkor támadnak. Ezért a hátrafelé néző álarc, különösen ha az emberek csoportosan járják az erdőt, megakadályozhatja a támadást. Afrikában pedig az oroszlánok elleni védekezésként festenek egy kísérlet keretében hamis szemeket a tehenek fenekére.

Tigristámadás ellen védő álarcot viselő férfi Indiában
(Forrás: weeklysciencequiz.blogspot.hu).

 

A megtévesztő szemfoltok viselése sokkal, de sokkal gyakoribb az állatvilágban, mint gondolnánk. A madarakon kívül puhatestűek, ízeltlábúak, kétéltűek, hüllők és emlősök is használják a megtévesztésnek ezt a módját. Nézzünk ezekre néhány egzotikus példát!

Az USA nyugati részén honos hegyi törpekuvik (Northern Pygmy-Owl, Glaucidium gnoma)
a nappal is aktív, üldögélve figyelő-vadászó kisbaglyok közé tartozik, és elképesztően
szuggesztív szemfoltokat visel a tarkóján (Videó: Scott Carpenter).

Az USA jelentős területén és Kanada déli részén elterjedt pelyhes fakopáncs
(Downy Woodpecker, Dryobates/Picoides pubescens) tarkótáji foltjai és
csíkjai képeznek ál-arcot (Forrás: YouTube).

A világ egyik legszebb színezetű ragadozómadara, az amerikai kontinens jelentős
részén előforduló tarka vércse (American Kestrel, Falco sparverius) hímje, melynek
fekete tarkótáji szemfoltjai vannak (Forrás: YouTube).

Az Afrika Szaharától délre húzódó területeinek jelentős részén előforduló feketehasú
túzok (Black-bellied Bustard, Lissotis melanogaster) fekete-fehér tarkómintázata
sokkal "bámulóbb", mint a madár valódi arca (Forrás: YouTube).

A Kanadától Mexikóig honos Cooper-héja (Cooper's Hawk, Accipiter cooperii) a
háttollain visel olyan szemfoltokat, amik szupernormális ingerként
bizonytalaníthatják el az esetleges támadót (Forrás: YouTube).

Az USA középső és keleti részén élő lármás füleskuvik (Eastern Screech-Owl,
Megascops asio) a valódi szemei alatt visel egy-egy feltűnő sötét szemfoltot.
Ezeknek köszönhetően a madár akkor is "bámul", amikor valójában
csukott szemmel szundikál (Videó: Margaret Kurtz).

Amikor ez a Délkelet-Ázsia hegyvidéki erdőségeinek vizeiben élő négyszeműteknős-faj
(Four-eyed Turtle, Sacalia quadriocellata) a sekély patakok vizében keresgél,
az esetleg felülről támadó ragadozót négy rendkívül feltűnő hamis szem
riasztja el (Forrás: 3.tnaqua.org).

A Dél-Amerikában élő Perez sisakos békát (Perez’s Snouted Frog, Edalorhina perezi)
ez a területen élő, halálos mérgű gödörkésarcú viparaféléket utánzó arcmás
védi hátulról (Forrás: frogblogmanchester.com).

Ez az Atlanti-óceán trópusi vizeiben élő pillangóhalfaj feltűnő farki szemfoltjai miatt a
"négyszemű" angol nevet ( Four-eye Butterflyfish, Chaetodon capistratus) viseli
(Forrás: YouTube).

Ez az állat egy észak-amerikai fecskefarkúlepke-faj (Spicebush Swallowtail,
Papilio troilus) hernyója, és feltűnő szemfoltjainak köszönhetően inkább
egy veszélyes kígyóhoz hasonlít (Forrás: YouTube).

A parányi méretét halálos mérgű harapással ellensúlyozó kékgyűrűs polip
(Blue-ringed Octopus, Hapalochlaena lunulata) támadás esetén kék
szemfoltok sokaságával jelzi veszélyességét (Forrás: YouTube).

Még az egyébként félelmetes fogókarokkal rendelkező, Magyarországon is őshonos,
termetes imádkozó sáska is riasztó szemfoltokat visel karjai belső felén, amiket
támadás esetén villant ellenfele arcába (Forrás: YouTube).

Az USA keleti részén élő foltos denevér (Spotted Bat,
Euderma maculatum) sötét szőrű hátán három "világító"
fehér folt képez bámuló ál-arcot. 2 fotó - katt a képre
(Fotók: onda.org és lillooetnews.net).

 

Nincs okunk panaszra!

A világ csodáit látva hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy ilyen "király" dolgok csak valahol távol, a Föld túlsó felén, más kontinenseken, de minimum külföldön vannak. Pedig ha jobban körülnézünk, már a közvetlen lakó- és munkahelyi környezetünkben is megdöbbentő élőlényeket, viselkedéseket láthatunk.

Az ál-arcúság jelensége különösen jól megfigyelhető a téli etetőkön és itatókon, jócskán láthatunk ilyen védekezőmechanizmussal rendelkező madarakat a kertben, az ablakban, a panelerkélyen is. Ahhoz azonban, hogy ez sikerüljön, mindenekelőtt meg kell próbálnunk új szemmell nézni a már jól ismert állatokat. Az sem árt, ha a vizsgálódáshoz fényképezőgépet, videokamerát használunk. A szemünk ugyanis gyakran nem elég gyors az apró jelenségek megfigyelésére, amiben a visszanézhető képkockák sokat segítenek.

 

Tarkófoltosok

A madarak hamis arcmintázata leggyakrabban a fej hátsó részén helyezkedik el, és sokszor nem is csak egy, hanem több szempárt mintáz, ami több nézetből is bámuló képzetet kelt.

Az etetők egyik mindennapos látogatója a kék cinege. Bonyolult fejmintázatát jól
ismerjük, és ez egyáltalán nem tűnik trükkösnek (Fotó: Orbán Zoltán).

Pedig hátulról nézve a csíkok és foltok bámuló arc képzetét keltik.
5 fotó - katt a képre (Fotók: Orbán Zoltán).

Az ilyen összetett tarkómintázatok gyakori jellemzője, hogy szemből nézne, amikor
az ivó, táplálékot kereső madár feje lefelé áll, és az állat a legkiszolgáltatottabb,
még feltűnőbbek. 3 fotó - katt a képre (Fotók: Orbán Zoltán).

A széncinege is hasonló maszkot visel. 6 fotó - katt a képre (Fotók: Orbán Zoltán).

A kis fakopáncs szimmetrikus fehér tarkófoltjai két hatalmas szemet mintáznak
(Fotó: Orbán Zoltán).

A nagy fakopáncs pofafoltjai, fekete nyak- és fejcsíkjai négy nagyméretű, hátrafelé
néző tarkótáji szemfoltot eredményeznek (Fotó: Orbán Zoltán).

A mezei veréb fehér nyakörve a tarkón nem ér össze. Ennek eredményeként
egyszerű, de hatékony szimmetrikus szemfoltok jönnek létre. Ráadásul
ezek a fej lehajtásakor, csipegetéskor és iváskor egyre nagyobbá,
"bámulóbbá" válnak. 6 fotó - katt a képre
(Fotók: Orbán Zoltán).

A fül mögé érő és a fejtetőre is felnyúló fehér pofafoltok a tarkómintázattal együtt a
tengelicet is felruházzák a hamis arc védelmével. 2 fotó, katt a képre
(Fotók: Orbán Zoltán).

A videón jól érzékelhető, hogy ez az ál-arc a fej bármely állásánál azt az érzetet
kelti, hogy a madár minket figyel. Lejátszáskor a minőséget érdemes
HD-ra állítani (Videó: Orbán Zoltán).

A nappal is aktív kuvik foltok alkotta tarkótáji arcmintázata (Fotó: Orbán Zoltán).

A cikk kezdő képén is látható karvaly egyszerű, de nagyon hatékony fehér tarkótáji
szemfoltokat visel. 8 fotó - katt a képre (Fotók: Orbán Zoltán).

Ezen a felvételen "működés" közben láthatjuk, amint a fehér szemfoltok a zsákmányát
tépő karvaly hátoldalát védik. Lejátszáskor a minőséget érdemes HD-ra állítani
(Videó: Orbán Zoltán).

Iváskor a vízben tükröződő, a hullámzástól vibráló tarkófoltok még élőbbnek tűnnek.
Lejátszáskor a minőséget érdemes HD-ra állítani (Videó: Orbán Zoltán).

 

Hátmaszkosok

A megtévesztő hamis arcok esetében a nagyobb méret jobb, mint a kisebb. Éppen ezért sok madárfajnál a hát egésze részt vesz a megtévesztésben.

A balkáni (a képen), a nagy és a közép fakopáncs óriási váll-, és sok szárnyfoltja
a hát egészét teszik maszkszerűvé. 2 fotó - katt a képre (Fotók: Orbán Zoltán).

Az eddig látottak alapján már nem is csodálkozunk azon, hogy ez a hátmaszk
szemből nézve is milyen jól érvényesül. Lejátszáskor a minőséget érdemes
HD-ra állítani (Videó: Orbán Zoltán).

A külföldi példákat bemutató fejezetben láttuk, hogy a Cooper-héja háttollai szemfoltosak.
Ez a tulajdonság a tarkóján maszkot viselő karvalyunknál  is megvan, és akkor
válik feltűnővé, amikor a tollászkodó madár a lehető legvédtelenebb.
Lejátszáskor a minőséget érdemes HD-ra állítani
(Videó: Orbán Zoltán).

 

Szemfoltok a szárnyon

A szárny alapszínéből kivilágló, szimmetrikus elhelyezkedésű szárnytükör-foltok is alkalmasak lehetnek a megtévesztésre. Ezek általában a hát és a farok egészével együtt alkotnak bámuló ál-arcot.

Éneklés közben a hím házi rozsdafarkú sokat tartózkodik nyílt részeken, ahol minden
segítség, így a szemfoltszerű fehér szárnytükrök is jól jönnek a ragadozók ellen.

A szajkó díszes mintázatú szárnyában nem a fehér folt vonzza leginkább
az ember tekintetét.

Ha azonban hátulról nézzük a madarat, akkor ezek a szimmetrikus foltok a sötét
szárny- és farktollakkal együtt már "néznek". 2 fotó, katt a képre
(Fotók: Orbán Zoltán).

 

Ál-arc a farkon

A parányi ökörszem az eddig látottaktól eltérő és sokkal összetettebb megtévesztéssel él. Ebben az alsó farkfedő hamis szemfoltja csak a madár különleges testtartásával és viselkedésével együtt jutnak szerephez.

Ez az alig 6−7 grammos madárka merőlegesen felmereszti a farkát, amint inkább egérként, mint madárként az aljnövényzetben mozog.  Eközben a test elülső része és a fej lefelé néz. Ennek eredményeként úgy tűnik, mintha az ökörszemnek a feltűnő szemfoltokat viselő farka lenne a feje. Ha egy leskelődő szőrmés kisragadozó erre csap le, akkor az állatnak jó esélye van elmenekülni.

Az etetőkre is odacsalogatható ökörszem felmeresztett farka fejként nyúlik ki a testből.
A megtévesztő hatást tovább fokozza az alsó farkefedők szemfoltszerű mintázata
4 fotó - katt a képre (Fotók: Orbán Zoltán).

 

Kettős arcot viselők

A hazai madárfaunában a mezei veréb az egyik legösszetetebb ál-arcot viselő faj. Láttuk, hogy a tarkóra kifutó, de ott teljesen össze nem érő fehér gallérja hátrafelé bámuló szempárt mintáz. Legkisebb verebünk azonban oldalról és szemből is hamis szemekkel, szempárokkal riogat.

A mezei veréb pofafoltjai oldalról nézve is szemfoltszerűek, ...

... szemből azonban ezeknek a szimmetrikus kettőződés miatt "második arc"
funkciójuk is van.

A mezeiveréb-csapatok gyakran üldögélnek jól látható helyen, ahonnan a ragadozókat
hamis szemek sokasága bámulja. Meneküléskor a támadó pillanatnyi
elbizonytalanodása is az életet jelentheti a hármas álarcot viselő
mezei veréb számára (Fotók: Orbán Zoltán).

 

Amikor a fegyver visszafelé sül el

Tavaszonként előfordul, hogy a hormonoktól feltüzelt hím madarak saját tükröződő képmásukkal vívnak órákig, napokig tartó szélmalomharcot autókon, ablakoknál. Ilyenkor lehet megoldás a honlapunkról letölthető, kinyomtatható és kiragasztható "rémszem".

Néhány megfelelően elhelyezett folt máris bámuló arcot mintáz, ami távol tarja
a tükröződő felülettől a harcias madarakat (Fotó: Orbán Zoltán).

 

Milyen madáreleségeket és hogyan kínáljunk fel?

• Nem baj, ha a vásárolt napraforgó törmelékes, mert a magdarabokat a gyengébb csőrű rovarevők is fel tudják csipegetni. Ezt azzal is elő tudjuk segíteni, ha a napraforgómag egy részét kalapáccsal, téglával egy kicsit megzúzva törmelékesítjük.
• A napraforgó közé keverjünk apró szemű magokat, például az állatkereskedésekben kapható pinty magkeveréket, ezeket a kisebb testű rovarevők egészben is le tudják nyelni.
• Különösen a kistestű rovarevők kedvelik a rendkívül magas energiatartalmú diót, melynek héját  elegendő néhány erőteljes kalapácsütéssel megtörni, majd az ujjaink között szétmorzsolni.
• A magvakat, magkeveréket a talajszint feletti etetők mellet lehetőleg a talajon is tegyük hozzáférhetővé, mert az egyes madárcsoportok képviselői más-más táplálkozóhelyet részesítenek előnyben.
• Mindig legyen az etetőn néhány szem alma, melynek oldaláról vékony szeletet levágva nyissunk ablakot az erős héjon. Az almát lehetőleg a talajon és a bokrok, fák ágaira szúrva kínáljuk fel (további részletek a madáretetés oldalon >>).
• Harmadik nagy eleségtípusként tegyünk ki az etetőre állati zsiradékot is, alapvetően cinkegolyót, de ha ez nem áll rendelkezésre a vaj és egyéb alternatívák is megfelelőek >>
• Az etetők közelébe helyezünk ki madárodúkat is, mert néhány faj ezek védett mikrokörnyezetében szeret éjszakázni (részletek >>).
• Az etetők nélkülözhetetlen kiegészítője az itató >>
• Fagymentes téli napokon alkalmazható madár higiéniás eszköz az etetőknél a tálcás porfürdő >>
• Etetni ablakpárkányon, emeletes házban is lehet (részletek >>)
• A többszintű etetők alkalmazása és a felkínált eleségek változatossága létfontosságú a vonulás helyett az áttelelést választó madarak segítése szempontjából is (részletek >>)
• A csapatosan járó verebek is magbontók, az eközben képződő magtörmelék fontos részét képezi az etetők asztalközösségének, ezért ne üldözzük, etessük a verebeket is >>
• Tartós hóesés esetén a fedetlen etetőkről takarítsuk el az eleséget a madaraktól elzáró havat (részletek >>)

 

 

 

Orbán Zoltán

 

 

 

Az etetőt látogató madarak állományaival jelenleg nincs baj

Fontos és alapvető információ az etetőre járó madarakkal kapcsolatban, hogy ezek nemcsak Európa és Magyarország leggyakoribb madárfajai közé tartoznak, de állományaik is alapvetően stabil-növekvő tendenciát mutatnak.

Hiányuk magyarázatát tehát nem tartós és/vagy jelentős állománycsökkenés (és pláne nem a sajnálatos álhírként fel-feltűnő 5G, chemtrail és egyéb konteók), hanem az alábbiak adják.

 

Valószínűleg a klímaváltozás jelenti a fő okot

Nagy a valószínűsége annak, hogy a klímaváltozás hatásainak utóbbi években tapasztalható erősödése jelentős változást eredményez majd (vagy akár eredményez már napjainkban is) az etetési szezon alakulásával, az etetők madárforgalmával, az érintett fajok kóborlási, vonulási útvonalválasztásával és szokásaival kapcsolatban is. Erre a választ azonban csak a következő fél-egy évtized megfigyelései adhatják majd meg.

Amennyiben ez áll a most is tapasztalható madárhiány háterében, akkor sajnos fel kell készülnünk arra, hogy az etetők madárforgalmának csökkenése és az etetési szezon megrövidülése tartósan az életünk részévé válik. Ez azt jelenti, hogy az adott téli napok, hetek időjárás-változásai, a hideg vagy a hó megérkezése sem feltétlenül hozza meg a várt madárforgalmat, mivel a környékünkön jóval kevesebb a madár.

Ha nincs tél, madárból is kevesebb lehet

Az utóbbi években Eurázsia északi térségeiben is késik, illetve a klímaváltozás előtti időszakhoz képest jóval enyhébb (hómentesebb) a tél, ezért a hó elől délebbre húzódó énekesmadár-csapatok is később vagy kisebb számban érkezhetnek a Kárpát-medencébe, késnek vagy elmaradnak az inváziós fajok (például: fenyőrigó, fenyőpinty, csonttollú, keresztcsőrű).

A madárhiánynak ezt az érzését tovább fokozza, hogy a Magyarországra is jellemző enyhe, fagy- és hómentes késő őszökön és teleken a madarak könnyebben találnak táplálékot, ezért kevésbé húzódnak be a lakott területekre.

A jelenség harmadik összetevőjét az őszi madárvonulás jelenti. Az etetési időszak november-decemberi kezdetekor a hazai vonulók, részleges vonulók (például: fekete rigó, vörösbegy, erdei pinty, énekes rigó) már elhagyták az országot.

Végül, de nem utolsó sorban a Magyarországon tartózkodó énekesmadarak általános túlélési viselkedése, hogy a közeledő hidegfront elől (amit egy-két nappal korábban, akár ezer kilométernél is nagyobb távolságról érzékelnek) szinte egyszerre a délebbi országokba húzódnak.

Ennek a négy hatásnak – késő vagy kimaradó északi vonulók, és délre húzódó hazai telelők – az együttese okozza azt az érzést, hogy az ország szinte szó szerint kiürül, nehogy látni, hallani sem lehet az énekesmadarak jelzőhangjait, és az etetők jelentős része kong az ürességtől vagy a megszokotthoz képest kevesebb madár és faj jelenik csak meg a kihelyezett élelmen.

Napi bioritmus

A hosszú, fagyos éjszakát követően a madaraknak a lehető legkorábban szükségük van energia-utánpótlásra, ezért amint kivilágosodik, általában nagy nyüzsgéssel megjelennek az etetőn. Közülük is legkorábban a sűrű bokrosokban élő, ezért nagy szemű, a félhomályban is jól látó fekete rigó és vörösbegy. Két-három óra elteltével az intenzíven táplálkozó madarak kezdenek jóllakni, ezért dél körül, kora délután általában lanyhul a forgalom, különösen akkor, ha a nap is kisüt. Ilyenkor többnyire napozva, tollászkodva pihennek, isznak és fürdenek, és ha lehetőségük van rá – porfürdőznek.

Mezei veréb fürdés után az etető mellé telepített odú tetején napozik (Videó: Orbán Zoltán)

 

A dél körüli visszaesést követően délután többnyire ismét megnő az etető forgalma, mert a madaraknak fel kell készülniük a közeledő hideg éjszakára, amikor az alvás óráiban - mozgás híján - csakis a kellő mennyiségben elfogyasztott, lehető legnagyobb energiatartalmú táplálék emésztése-elégetése biztosíthatja az állandó testhőmérséklet fenntartását (ezért is fontos odúkat kihelyezni az etetők közelébe). Az esti szürkületben is a fekete rigót, és különösen a vörösbegyet illeti a "leg" jelző, utóbbi madár sokszor még a sötétség beköszöntével is az etetőn tartózkodik. 

Vörösbegy esti sötétben fürdik a talajetetőn működő itatótálcában (Videó: Orbán Zoltán)

Ragadozók elleni védekezés

Az etetők madármozgalmának további jellegzetessége az óránként 2–3 alkalommal bekövetkező "hullámzás": 10-15 percenként az addig nyüzsgő etető egyik pillanatról a másikra kiürül, majd hasonló vagy egy kicsit hosszabb idő elteltével a madarak ismét megjelennek − és ez így megy egész nap, nap mint nap.

A viselkedés hátterében az áll, hogy amikor énekesmadarakat etetünk, a magokra és egyéb eleségfélékre érkező madarak óhatatlanul magukkal hozzák a ragadozóikat is. Ezek között a településeken – a házi macskák mellett –  a héja és a karvaly a leggyakoribb. Ezek testfelépítése: a középhosszú, lekerekített végű szárny és a hosszú farok az ágak közti fordulékony repülést szolgálja. Felül sötét, alul világos színezetük a lopakodó vadásztaktikát segíti. Ezek a fajok messziről indított, talajközeli, rövid szárnycsapásokkal tarkított gyors siklással közelítik meg a földön táplálkozó vagy az ágak között közösségi életet élő madarakat. Ha közülük egyik sem hajlandó ijedtében hibát elkövetve a nyitott térség felé menekülve megkönnyíteni a ragadozó dolgát, ez a két faj képes a sűrű növényzetben futva, gyalog is üldözni a prédát.

A balkáni gerle nagyságú karvaly az átlag veréb méretű énekesekre specializálódott, de agresszivitása és ereje képessé teszi a saját méretél nagyobb, nehezebb zsákmány - a videón egy parlagi galamb - elejtésére is

A karvaly ráadásul rendkívül rámenős is, ha a zsákmány kiszabadul a karmai közül, az emlős ragadozókhoz hasonlóan képes azt a földön is üldözni és követni - a felvételen a tujába menekült balkáni gerlét (Videók: Orbán Zoltán)

 

Azzal, hogy a madarak rendszertelen időközben és csak rövid ideig tartózkodnak az etetőn, megnehezítik a szárnyas és szőrmés ragadozók dolgát, akik emiatt nem szoknak oda. Ha ez idővel mégis megtörténik, a cinegék, verebek, pintyek és rigók akár hosszabb ideig (napokig) is távol maradhatnak az etetőhelytől, mindaddig, amíg a rájuk vadászók a gyakori eredménytelenség miatt nem kezdenek elmaradozni.

Ebben a viselkedésben az az igazán fantasztikus, hogy az etető minden madara betartja, egymásra figyelve alkalmazkodik hozzá. Hasonló, fajok közti kommunikáción alapuló együttműködés figyelhető meg például az afrikai szavannákon, ahol a legelésző növényevőkkel együtt mozgó majmok és madarak − több szem többet lát alapon − figyelmeztetik egymás a ragadozóveszélyre. 

 

Táplálékválasztási különbségek

A hőmérséklet változása kihat a madarak táplálékválasztására is. A magas nedvességtartalmú és alacsony cukortartalmú alma tartós lehűléskor kőkeményre fagy, ezért ilyenkor általában hozzá sem nyúlnak a madarak. Egyszerűen túl nagy munkával, túl sok energiavesztéssel járna, amit nem engedhetnek meg maguknak az állatok, és sok fajnak - különösen az áttelelő kistestű rovarevő énekeseknek - a csőre sem alkalmas erre. Még az olyan erős csőrű madarak is, mint a fekete rigó, általában megvárják, míg a fagyásból felenged és kásásan puhává válik az alma húsa, a gyenge, csipeszszerű rovarfogó csőrrel rendelkező fajok pedig csak a kiolvadt almát tudják fogyasztani.

Amint enged a kemény fagy, és az alma, valamint a cinkegolyó ismét puhává válik, ez a két eleség ismét előkelő helyre kerül az etetőre járó madarak étrendjében (Videó: Orbán Zoltán)

 

Nagy hidegben a cinkegolyó és a vaj is keményre fagy, ezért ilyenkor még az erre alkalmas csőrű cinegék és verebek is többnyire a legkisebb energiabefektetéssel, leggyorsabban legnagyobb mennyiségben fogyasztható napraforgót választják. Amint azonban a hőmérséklet 0 Cº fölé emelkedik, az állati zsiradék alapú eleségek is jobb hatékonysággal, gyorsabban és egyszerűbben fogyaszthatóvá válnak, ezért ilyenkor gyakrabban láthatunk ezeken madarakat.

Az etetőre járó különböző madárfajok egymást segítő asztalközösségéről itt olvashat >>

Szigorodó télben csökkenő madárlétszám?!

A logika azt mondatja, hogy nagy havazások, kemény fagyok idején több madárnak kellene az etetőre járnia. Ezzel szemben nagyon gyakori megfigyelés, hogy ilyenkor nemhogy nem emelkedik, inkább csökken a számuk. A jelenségre nehéz egyértelmű magyarázatot adni, valószínűleg több hatás együttese áll a létszámcsökkenés mögött. Az egyik kézenfekvő magyarázat, hogy a területen szélsőségesnek számító időjárás bekövetkeztével sok madár kedvezőbb hőmérsékletű és kisebb hóterhelésű területre kóborol. A másik ok az lehet, hogy ilyenkor többen etetik a szükséget szenvedő madarakat, akik így több helyen szétszóródva kisebb számban jelennek meg egy-egy helyen.  

 

A fajösszetétel változása és évenkénti különbségek

Az etetőkre járó madarak egyedszáma és az általuk preferált élelem mellett a fajösszetétel sem állandó. Klasszikus példa erre a kék cinegéké és az őszapóké. A bandákban kóborló kék cinegék sokszor hosszabb időre is eltűnnek az etetőkről, az őszapók megjelenését pedig még lehetetlenebb kiszámítani. Előfordul, hogy folyton mozgásban levő csapatuk feltűnéséhez napokon át órát lehet igazítani, azután egyszer nem jönnek, és akár évekre is eltűnnek.

A gyakori fajok mellett mindig számítani lehet az adott helyen ritkának számító madarak feltűnésére is. Városi környezetben nagy ajándéknak számít egy-egy harkály, fenyvescinege, süvöltő, meggyvágó, fenyőpinty, csuszka, szajkó megjelenése - ezért is érdemes az etetőt úgy elhelyezni, hogy az idő nagy részében ráláthassunk.

A hegyvidéki területek kivételével a fantasztikus színezetű süvöltő viszonylag ritka téli vendég a városi etetőkön

Bár a szajkó településeken is előfordul, az egyik legóvatosabb madarunk, így nem könnyű az etetőre csalogatni és ott meg is figyelni (Fotók: Orbán Zoltán)

Azonban az etető megfelelő kialakításával ...

... és némi barkácsolással ez is megoldható (Videók: Orbán Zoltán)

 

A folyton változó faj- és egyedszám nem kizárólag egy évadon belül, de évenként is jellemzi az etetőket. Magyarországról nemcsak elvonulnak a madarak, hazánk számos északi és hegyvidéki fajnak jelent telelőterületet, ezért bárhol feltűnhetnek olyan, a mi sík és dombvidékeinken egzotikusnak számító fajok az etetők közelében, mint: a fenyőrigó, a keresztcsőrű, a csonttollú vagy akár a fenyőszajkó. Ezek inváziós fajok, ami azt jelenti, hogy miután évekig, akár évtizedekig alig látni belőlük, az egyik télen hirtelen ezrével, tízezrével özönlik el az országot.

 

Alkalmi tavaszi fellendülés

Az etetési időszak végén általánosnak számító jelenség, hogy ott is nagyobb arányban jelennek meg a magevők (zöldike, tengelic, meggyvágó), ahol egész télen nem vagy csak elvétve fordultak elő. Erről, valamint az etetés befejezésének időzítéséről és az eleségkínálat átalakításáról olvashat itt >>

Amennyiben részletesebben is érdekli a lakótelepeken, a ház körül és a
kertben végezhető mindennapi gyakorlati madárvédelem, ajánljuk
figyelmébe a Madárbarátok nagykönyvét (bolt >>)

 

Orbán Zoltán

A rigók elsősorban a talajon táplálkoznak, jellegzetes ugráló mozgás közben erős, csákányszerű csőrükkel átforgatják a hullott faleveleket és a talaj felső rétegét. Ez a viselkedés áll annak hátterében, hogy a rigók - köztük a legelterjedtebb városi fekete rigók is -  különösen kedvelik a talajetetőket. Mielőtt nekiállnánk az etetőtisztás-készítésnek, végezzük el az általános hómentesítési feladatokat, amiről itt olvashat >>

 

Emellett a bokrok alatt is kialakíthatunk etetőtisztásokat, ebben segít ez a kis videó összeállítás.

 

Az etetőtisztásokat szó szerint pillanatok alatt észreveszik és használni kezdik a rigók (fekete rigó tojó).

 

A fekete rigók maguk is etetőtisztás-készítők, amivel más fajok táplálkozását is segítik (tovább >>)

 

Fekete rigó talajetető tisztáson.

 

Az etetőtisztásokat természetesen nem csak a rigók, de sok más faj, köztük a videón látható vörösbegy, a 2011. év madara - a széncinege ...

 

... és a verebek is kedvelik, használják.

 

A magas hóban működő talajetetők nagy előnye, hogy jelentős részben macskamentesek, mivel ezek a kisragadozók nem szeretnek mély hóban gázolni, és ilyenkor feltűnőbbek is, így a madarak védettebben mozoghatnak tőlük. A macskavédelmi lehetőségekről itt olvashat >>

 

Kapcsolódó oldalak

• Madárbarát kert program >>
• Madárbarát mintakert tanösvény >>
• Macskák elleni védekezés az etetőn >>
• Fotózzunk! - ötletek >>

 

 

Adó 1%-ának felajánlásával, egyéni és céges adományával is hozzájárulhat a madarak és más állatfajok védelméhez!

 

     Letölthető 1% rendelkezési nyilatkozat >>

     Egyéni és céges adományozás >>

 

Köszönjük!

 

Orbán Zoltán

Úgy tűnik, hogy a folyamat Magyarországot is elérte, a háziveréb-állomány az ezredforduló óta csökkenést mutat. Ez is jelzi, hogy ma már a verebekre is oda kell figyelni.

A verebek csapatosan látogatnak az etetőkre, ami sok érdekes
megfigyelési lehetőséget kínál (Videó: Orbán Zoltán).

 

Nem zavarják el a cinegéket!

Nem valós az a félelem, mely szerint a verébcsapatok "nem engedik szegény cinkéket az etetőre". Az igazság az, hogy a cinegék – még a pirinyó kék cinegék is – rendkívül karakán állatok, nemigen ijednek meg az etető többi madarától. Az "elűzött" cinege megfigyelések hátterében nem az ijedtség, hanem a magevőkétől eltérő táplálkozási stratégia áll. Míg a pintyfélék a maghalom közepébe ülve folyamatosan az etetőn szeretnek tartózkodni, a cinegék egy-két napraforgómagot felkapva a sűrű bokrosba húzódnak, hogy ott bontsák fel a magot. Ez az oka annak, hogy fürgén ide-oda ugrálva látjuk őket az etetőn, nem pedig a "félelem" a verebektől.

A 2011-es év madara - széncinege - napraforgómagot bont.
Ez a táplálkozási stratégia, nem pedig a verebek okozzák
a cinegék ide-oda ugráló magatartását az etetőn
(Videó: Orbán Zoltán).

Verébmentes Európa?

Nyugat-Európa jelentős részén a veréb (különösen a 2007. év madara - a mezei veréb) ma már ritkának számít, de vannak olyan régiók is, ahol úgy növekedett fel egy most tizenéves generáció, hogy nem találkozhattak a bokrok között csiripelő madarakkal. Kontinensünkön a verebek járulékos áldozatai az élőhelyek átalakításának, Ázsiában azonban van egy ország (Kína), ahol a tudatos verébirtó hadjáratnak nemcsak légiónyi veréb, de minimum harmincmillió ember is áldozatul esett.

A mindennapiság szinonimájaként a magyar szólások közé is bevonuló
"szürke kis" verebek (a képen házi verebek) sokkal fontosabbak, mint egykor
gondolták. Megfogyatkozásuk, eltűnésük többek között a természetkímélő
agrárium visszaszorulásának egyik fontos bio-indikátora
(Fotó: Orbán Zoltán).

Történelmi verébfiaskók

A verebek nem-, illetve félreismerése a történelem folyamán többször vezetett olyan verébirtási kampányokhoz, amik nem csak az állatoknak okoztak mérhetetlen kínokat, de hatalmas gazdasági károkhoz, éhínségekhez vezettek, amibe rövid idő alatt emberek tízmilliói (!) haltak bele.

II. (Nagy) Frigyes porosz uralkodó Brandenburg cseresznyetermését féltve a verebektől, a 1744-ben elrendelte a madarak irtását, és a beszolgáltatott verébfejekért 6 fillér fizettetett ki. A lakosság persze kapva kapott a jó jövedelmező "lőpénzen" és tűzzel-vassal irtotta őket. Ráadásul az énekesmadarak tömeges étkezési hasznosítása a XVIII. századi német területeken ugyan olyan elterjed volt, mint a ma közismertebb (és nagy felháborodást keltő) olaszországi, máltai, francia, észak-afrikai és közel-keleti tömeges madármészárlások; így az elpusztított verebek nem csak az erszényeket hizlalták, de konyhai húskínálatot is bővítették. Az akció nem csak az államkincstárat rövidítette meg közvetlenül pár százezer márkával, de néhány év alatt oda vezetett, hogy a rovarkártevőket pusztító verebek hiányában a cseresznyetermés is elmaradt, mert a fákon levél sem maradt. Így az uralkodó kénytelen volt visszavonni a rendeletet.

A Mao Ce Tung vezette Kína az 1958-1962 közötti időszakban hirdette meg a „Nagy ugrás” programot, melynek egyik első akciója a „Négy kártevő kampány” volt. Ebben a verebek – mint a rizstermés vélt megdézsmálói –  szerepeltek. A lakosságot arra kötelezte a kormányzat, hogy fémedényekkel zajongva folyamatosan riasszák a madarakat, akik így nem tudtak leszállni táplálkozni és pihenni. Emellett mindenféle eszközzel – például a gyerekek csúzlival – lőtték is őket, megsemmisítették a fészkeiket, összetörték a tojásaikat és megölték a fiókáikat. 1960-ban a kínai tudományos akadémia kutatási eredményekre hivatkozva kijelentette, hogy a verebek elsősorban rovar-, nem pedig magevők. Azonban Mao elnök hiába visszakozott, hogy akkor „felejtsük el” – már késő volt. A fiókáikat rovarokkal tápláló verebek hiányában túlszaporodó rovarok felfalták a vetést, és a kialakuló éhínségbe legalább harmincmillió kínai halt bele.

Sajnos az utóbbi évtizedekben – ha más okokra visszavezethetően is – Európában is bekövetkezett egy területenként ijesztő nagyságrendű verébállomány-csökkenés.

A verebek (mezei veréb) rovarokkal, köztük mezőgazdasági kártevőkkel táplálják a
fiókáikat. Ezt sem Nagy Frigyes, sem Mao Ce Tung nem tudta vagy nem vette
figyelembe, ami ökológia és szociális katasztrófákat okozott
(Fotó: Orbán Zoltán).

 

A II. világháború és a Közös Agrárpolitika

Az ezredforduló végére már a kontinens jelentős részén komoly aggodalomra okot adó, különösen az agrárterületeket érintő madárállomány csökkenések hátterében az utolsó nagy világégés, a II. világháború áll.

Az 1950-es években a háború dúlta európai országok nemzetgazdasága romokban hevert, az emberek éheztek, mert a termelőeszközök jelentős része megsemmisült. Éppen ezért az Európai Unió (1992) elődjeként megalakuló Európai Szén- és Acélközösség (1951), majd az Európai Gazdasági Közösség (1954) egyik fő célkitűzése a termelékenység növelésére, az agrárnépesség életszínvonalának növelésére, a stabil élelmiszerellátásra épülő közös mezőgazdasági politika megteremtése volt. Az ezt deklaráló 1958. évi Római Szerződés az árgarancia és a támogatási struktúra megteremtésével a mennyiségi élelmiszertermelésre helyezte a hangsúlyt.

A Közös Agrárpolitika (KAP – Common Agricultural Policy) olyan sikeres volt, hogy a Közösség rövidesen az önellátáson felül jelentős exportálható élelmiszer felesleget is termelt a legfőbb élelmiszerekből (tej, vaj, marhahús, gabonafélék stb.). Csakhogy ezért a sikerért hatalmas árat fizettünk!

A terméshozam-maximalizáló intenzív mezőgazdálkodási módszerek, például a képen
látható monokultúrák alkalmazása néhány évtized alatt az agrárterületek madárvilágának
csökkenéséhez vezetett.Az ilyen területeken a verebek nem találnak fészkelőhelyet,
a permetezés miatt kevesebb és mérgező a rovar táplálék (Fotó: Orbán Zoltán).

 

Természetvédelmi problémák, társadalmi és piaci feszültségek
Mivel a termelés mennyiségi növelése csak a szántóterületek növelésével, intenzív módszerekkel, monokultúrás gazdálkodással, növényvédőszerek és egyéb agrárkemikáliák általános és széleskörű alkalmazásával volt lehetséges, alig néhány évtizeddel a Római Szerződés aláírását követően már érezhetővé vált a természetes és természetközeli élőhelyek csökkenése, ráadásul az agrárterületek minősége és biológiai sokfélesége is jelenősen károsodott.

Ennek következtében a mezőgazdasági területeken élő madárfajok állományai a nyugat-európai országokban vészesen megfogyatkoztak. Jellemző példája ennek a mezei veréb – a 2007. év madara –, melynek egyesült királyságbéli állománya az ezredfordulóra 96%-kal csökkent. Az iparilag és gazdaságilag kevésbé fejlett, éppen ezért érintetlenebb természeti környezetű Közép -és Kelet-Európában ez a hatás jelentősen kisebb mértékű volt, de amint azt a 2010-es év madarai – a fecskék – példája mutatja (1999-2009 között átlag 46%-kal csökkent hazai állományuk), a rendszerváltást követően Magyarország sem mentesült a negatív hatások alól.

A környezeti károkozás mellett a társadalmi és piaci hatások is számosak. A szinte feltétlen támogatás miatt elkényelmesedett gazdák termékei a világpiacon nem mindig képviseltek versenyképes minőséget, ezért az EU piactorzító megoldásokat (mozgó védővámnak tekinthető importlefölözés, exporttámogatás) alkalmazott az unión kívüli agrárkereskedelemben. További problémát jelentettek a túltermelés miatt a piacszabályozási beavatkozások ellenére eladhatatlan, felhalmozódó élelmiszerek, melyeket újabb támogatásokkal kellet megsemmisíteni.

Verébdúc Angliában, ahol az egyik legnagyobb,
96%-os mezei veréb állománycsökkenés
bekövetkezett (Fotó: Orbán Zoltán).

 

Natura 2000, multifunkcionális mezőgazdaság, vidékfejlesztési politika
A Közös Agrárpolitika járulékos negatív hatásaként jelentkező természetvédelmi problémák kezelésére az EKG/EU a nemzetközi egyezmények mellett saját közösségi szabályozásokat is bevezetett. Az EU hatályos jogszabályai közül mintegy 300 környezeti vonatkozású, ezek közül a legjelentősebb természetvédelmiek a Madárvédelmi irányelv (1979) és az Élőhelyvédelmi irányelv (1992). Ezek előírják a tagállamoknak a Fontos Madárélőhelyek (IBA) és a Különleges Madárvédelmi Területek (SPA) egységes koncepció szerinti kijelölését, védelmét és fenntartását, melyek részét képezik az Európai Unió Natura 2000 ökológiai hálózatának.

A természetvédelmi intézkedések mellett a múlt század utolsó évtizede a Közös Agrárpolitika felülvizsgálatát is magával hozta. Az európai mezőgazdaság funkciója alapvetően eltér a tengerentúli versenytársakétól. Tőlük eltérően a kontinens mezőgazdasága több évszázados múltra tekint vissza és sűrűn lakott országokban működik, ezért jelentős táj- és társadalomformáló szerepet is betölt. Az EU tagállamaiban az agrárium egyre kevésbé jellemezhető pusztán élelmiszertermelő ágazatként, sokkal inkább illik rá a „multifunkcionális mezőgazdaság” megjelölés, mely fogalom 1992-ben hangzott el először az ENSZ Környezet és Fejlődés Konferenciáján Rio de Janeiróban. A multifunkcionális mezőgazdaság a hagyományos élelmiszertermelő funkciót:

• mélyíti (fenntarthatóság, helyi és régiós piaci szemlélet, öko- és biotermékek, helyi specialitások);
• újraalapozza (hatékonyság és takarékosság, alternatív erőforrások alkalmazása, nem-élelmiszer funkciók: bioalkohol, biodízel);
• szélesíti (energianövények, agro-, falusi-, öko-, fotó-, élményturizmus, életképes vidék fenntartása, kulturális örökség megőrzése, hagyományőrzés, természetes élőhelyek védelme, talajvédelem, biológiai sokféleség védelme).

Az EU a Közös Agrárpolitika negatív természetvédelmi, társadalmi és gazdasági hatásainak ellensúlyozására 1992-től napjainkig három jelentős KAP reformot dolgozott ki, melynek lényege, hogy az agrárpolitikában a mindeddig elsődlegesnek tekintett hagyományos élelmiszertermelő funkció – a biztonságos szintet biztosítva – háttérbe szorul, és helyette a tájmegőrzési, tájgazdálkodási szerep kerül előtérbe. Ebben az új szemléletben sok gazdálkodó akkor jár anyagilag is jobban (erre kap támogatást), ha búza helyett túzokot vagy kék vércsét „tenyészt”, ha mesterséges odúkat telepít, magyarán olyan gazdálkodást folytat, mely a területen élő, megőrizendő állat- és növényfajok életfeltételeit biztosítja. A Közös Agrár és Vidékfejlesztési Politikává alakuló KAP a multifunkcionális mezőgazdaság tájmegőrzése révén a hagyományostól eltérő új – az előbb említett példánál maradva ökoturisztikai – bevételi forrásokat teremt a vidéken élők számára.

A Közös Agrárpolitika reformja az olyan természetkímélő, tájfenntartó,
tájkarbantartó módszerek alkalmazását helyezi előtérbe, mint
amilyen a képen látható rovar búvósávos kaszálás
(Fotó: Orbán Zoltán).

 

Etessük tehát a verebeket is!

Amint láttuk, a II. világháborút követő éhezéséből kiutat teremtő Közös Agrárpolitika sajnálatos mellékhatásaként jelentősen romlott Európa környezeti állapota, így a nyugati területek jelentős részén a verebek – az agrárterületek más fajaival egyetemben – egyedszáma megfogyatkozott, sok helyen drasztikusan lecsökkent. A frissen csatlakozott országok – köztük Magyarország – érintetlenebb madár állományai fontos kontinentális bázisát képezik ezeknek a fajoknak. Ezért arra kérjük a madárbarátokat, hogy más szemmel tekintsenek a verebekre, etessük, védjük, mesterséges odúkkal segítsük őket is.

Az MME ennek szellemében két éve átalakította az előző évtizedekben kidolgozott verébmentes dúcetetőt: eltávolítottuk az oldalüvegeket és csak a cinegéknek megfelelő alsó bejáratokat, illetve elkészítettük a veréblakótelep-odúkat is.

A csapatosan mozgó, maghántoló táplálkozású verebek nélkülözhetetlen részét képezik az etetők asztalközösségének, mint az áttelelő rovarevő énekesek több fajának alapvető táplálékbázist "előállító" madarak.

A nem is olyan szürke, ma már nem is annyira gyakori verebek kíméletéről szóló racionális természetvédelmi, ökológiai érvek mellett el kell mondani, hogy ezek a csoportokban élő madarak rendkívül érdekesek, gyakran kimondottan jópofák is. Ha rászánjuk az időt a megfigyelésükre, megértjük, hogy miért lenne szegényebb a világ nélkülük - ebben a felismerésben segítenek az alábbi kis videók. Nézze meg ezeket Ön is!   

A földön táplálkozó verebeket megfigyelve egyből világossá válik, hogy miért ilyen a színezetük. A tarka, barna és szürke tónusok ideális rejtőszínt jelentenek, ugyanakkor a foltok az egymás mellett ugrándozó, szedegető csapat tagjait nehezen elkülöníthetővé teszik egy távolabbról szemlélődő ragadozó számára.

Házi verebek cinkegolyóból táplálkoznak.

Odúfelderítést végző mezei verebek.

Mezei és házi verebekből álló csapat fürdik egy madáritatóban.

Verebek az etetőtálcán: gyors táplálkozás, kiélezett figyelem, állandó készenlét.

Házi verebek almát esznek az etetőn.

Mezei verebek ősszel egy veréblakótelep-odúnál.

Házi verebek az etetőn porfürdőben és itatóban fürdenek.

Ha kell, a verebek is tudnak cinkeszerűen, fejjel lefelé lógva táplálkozni az etetőn (Videók: Orbán Zoltán).

Amennyiben részletesebben is érdekli a lakótelepeken, a ház körül és a
kertben végezhető mindennapi gyakorlati madárvédelem, ajánljuk
figyelmébe a Madárbarátok nagykönyvét (bolt >>), ...

... illetve a kimondottan az odúlakó madarak védelmével foglakozó
kiadványunkat (bolt >>)!

 

Orbán Zoltán

 

Az állati zsiradék nemcsak magas energiatartalma, de állaga miatt is fontos téli madáreleség. Az olyan gyengébb csőrű, kistestű rovarevő fajoknak, mint az: ökörszem, vörösbegy vagy az áttelelő házi rozsdafarkú, barátposzáta, csilpcsalpfüzike - melyek nem tudják megtörni a magokat - a fagyban is képlékeny zsiradék (és az alma) a legfontosabb táplálék lehet. Ezért fontos, hogy a klasszikus nem sós vagy kifőzött szalonna pótlás mellett az egyéb szóba jöhető eleségféleségekről is szót ejtsünk.

Mint apró virág szirmai sorakoznak ...

... a cinege csőrnyomok egy farönkre, ...

... az etetőtálca alá szegelt szalonnabőrkén (Fotó: Orbán Zoltán).

 

Kacsa- és libaháj, faggyú

A bőrös kacsa- és libaháj, a faggyú olcsó alternatív megoldás, melyből egy ökölnyi csomó néhány száz forintos áron akár egész télen kiszolgálja a madarak igényét. Ha néhány órán keresztül szobahőmérsékleten tartjuk vagy meleg vízbe tessük, kellően képlékennyé válik ahhoz, hogy némi napraforgóba és aprómag keverékbe forgatva még vonzóbbá tegyük a madarak számára.

A háj vagy faggyú jól kiegészítheti az etetők mag- és almakínálatát.

A szobakőmérsékleten gyurmaszerűen alakítható hájat műanyag terményhálóban vagy valamilyen egyéb rácsos megoldással érdemes kihelyezni.

A faggyú és a háj a harkályok (nagy fakopáncs) fontos téli tápláléka az etetőn (Fotók: Orbán Zoltán).

 

A cinkegolyóhoz hasonlóan ennek az eleségnek is megvan az a logisztikai hátránya, hogy nem mindenhol kapható, nem található meg minden családi otthon hűtőszekrényében.

 

A vaj mindenhol elérhető

Vaj, margarin és Camembert típusú lágy sajtot a legkisebb falusi boltban is árusítanak, ezért bárhol, bármikor pótolhatja a nem mindenhol hozzáférhető cinkegolyót. A vaj kis tégláját etető vagy odú tetejére, ablakpárkányra, erkélykorlátra úgy rögzíthetjük legegyszerűbben, ha gyertyával vagy öngyújtóval megolvasztott alját néhány másodpercig erősen a felülethez nyomjuk. A "kötés" akkor lesz igazán erős, ha a műveletet fagyos hidegben végezzük.

Az etető közvetlen közelébe kirakott odúk (a képen fakúsz odú) tetejére ...

... vagy bármilyen vízszintes felületre odatapaszthatjuk, ...

... de vékony, hegyes végű ágcsonkra szúrva is felkínálhatjuk a madaraknak a vajat (Fotók: Orbán Zoltán).

A fehér hóban a fehér vaj (faggyú, háj) nem elég feltűnő, ezért előfordulhat, hogy a madarak eleinte nem ismerik fel benne a táplálékot. Ezen könnyen segíthetünk, ha a tetejére napraforgómagot szórunk. A videón azt láthatjuk, amint a kezdetben tanácstalan cinegéket a vajon lévő szotyi közel csalogatja, amiből egyet végül fel is csippent egyikük.

A kíváncsi madarak előbb-utóbb belecsípnek a fehér téglába is, és gyorsan rájönnek, hogy az is ehető.

A vörösbegyhez hasonlóan finom csőrű rovarevő madarak számára az alma és a magtörmelék mellett a zsiradék a legfontosabb eleség a téli etetőn (Videók: Orbán Zoltán).

 

Tej(szín)tolvaj cinegék és vörösbegyek

Angliában az 1920-as évektől figyelték meg, hogy a tejesember által a bejárati ajtók mellé tett tejesüvegek alumíniumfólia zárókupakját kék cinegék megbontották, hogy hozzáférjenek a tej felszínén lévő tejszínhez. A cinegék egymást figyelve megtanulták a tejszíntolvajlást, mely így széles körben elterjedtté vált az állományban, majd ellesték tőlük a trükköt az élelmes vörösbegyek is. A jelenség az 1950-60-as években volt a legelterjedtebb, azóta a beszerzési szokások megváltozása - a házhozszállítást felváltó szupermarketben történő vásárlás előtérbe kerülése - miatt egyre ritkábban látható. A viselkedés terjedésmintájának, ennek fajonként eltérő mértékének (az ősszel-télen vegyes életkori csapatokban mozgó kék cinegéknél elterjedtebb volt, mint az ilyenkor magányosan élő vörösbegyeknél) megfigyelése sok adattal szolgált a madarak megfigyeléses és szociális tanulásáról.

 

Nem csak pótlásra jó

A vaj és a háj nemcsak a cinkegolyó pótlására jó, de azzal együtt is alkalmazható, különösen akkor, ha almát is kiteszünk az állati zsiradék mellé. Ha így teszünk az ágak között ugráló madarak majdnem teljes táplálékigényét ki tudjuk elégíteni.

 

Tavasszal az etetőkkel együtt szedjük be!

A tél végi fagyok megszűntével - általában legkésőbb március végére - véget ér az etetési időszak. Ilyenkor ki kell takarítani, majd a hosszabb élettartam érdekében lehetőleg be is kell szedni az etetőket. A meleg beköszöntével a romlandó állati zsiradék és növény olajszármazék eleségeket: cinkegolyó, faggyú, háj, szalonna, vaj, lágy sajt, margarin meg kell semmisíteni. Olcsóságuk és könnyű pótolhatóságuk miatt nem érdemes ezeket a következő etetési időszakra eltenni - csak mindig útban lenne a hűtőben -, a nejlonzacskóban avasodásnak induló cinkegolyó pedig mágnesként vonzza a molyokat. Ha hirtelen sok molylepke jelenik meg a garázsban, szobában, kamrában, és nem tudjuk az okát, nézzünk utána, hogy nincs-e fel nem használt cinkegolyó valahol elfelejtve elraktározva.

Amennyiben részletesebben is érdekli a lakótelepeken, a ház körül és a
kertben végezhető mindennapi gyakorlati madárvédelem, ajánljuk
figyelmébe a Madárbarátok nagykönyvét (bolt >>)

 

Orbán Zoltán